Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Marslako

101 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Dr. Márfi Gyula veszprémi Érsek 2012. 12. 08-án diakónussá szentelte Laposa Norbert papnövendléket a veszprémi Szent Mihály Székesegyházban. Mit jelent, "diakónus"? A Katolikus lexikon szerint: "diákonus (a gör. diakonosz, 'szolga, segítő, hírvivő' szóból): szerpap, a…..
Kilencedik fejezet („… Hiszek a Szentlélekben,/ Urunkban és éltetőnkben,/ aki az Atyától és a fiútól származik./ Akit épp úgy imádunk és dicsőítünk,/ mint az Atyát és a Fiút. Ő szólt a próféták szavával. …”) Ágoston elveti a két szélsőséges trinitológiai…..
Tapasztalataim alapján december 6-án az emberek mikuláshoz való hozzáállásában két végletes magatartásforma figyelhető meg. Az első képviselőjét, ha megkérdezzük, miért ajándékozott édességet szeretteinek, már a kérdést is furcsálva nemes egyszerűséggel fogja rávágni:…..
Hatodik fejezet („… fölment a mennybe …”) A pogány filozófusok okoskodásaival ellentétben áll a szentírás: „Elvettetik lelki test, feltámad, szellemi test.” A test nem szellemmé változik, hanem úgy lesz alávetve a szellemnek, hogy alkalmas lesz a mennybéli…..
Hiszek? Hiszek! Advent 2012.12.05 11:50:59
Mivel elkezdődött az adventi időszak, az ember akarva-akaratlanul is elgondolkodik az Adventen, annak tartalmán, mondanivalóján... Visszaemlékeztem, mit is tanítottak erről tanáraim, mikor évről évre beszélgettünk a Jézus születését megelőző időszakról. A…..
Rónay György: Advent első vasárnapja Amikor a fák gyümölcsöt teremnek, tudhatjátok, hogy közel van a nyár. Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg korcs ágaimon más, mint a halál? Amikor jelek lepik el a mennyet, álmunkból kelni itt az óra már. De ha hozzám jössz, pedig…..
Negyedik fejezet („… aki az Atyától született az idő kezdete előtt./ Isten az Istentől,/ Világosság a Világosságtól,/ valóságos Isten a valóságos Istentől./ Született, de nem teremtmény:/ az Atyával egylényegű/ és minden általa lett./ Értünk emberekért,/ a mi…..
Harmadik fejezet („… Hiszek az egy Úrban: Jézus Krisztusban,/ Isten egyszülött Fiában, ...”) A 2.3. alfejezetben azt bizonyítja Ágoston, hogy „Amaz Igét ugyanis, aki által mindent megalkotott, csak az nemzhette, aki őáltala alkotott meg mindent.” Az érvelésben két…..
Decemberben újra az ajtóra vagy az asztalra kerül az adventi koszorú, amelynek az első gyertyáját most hétvégén kell meggyújtani. Sokan csak a karácsonyi hangulat miatt vásárolják, és díszítik a lakást, keveset vagy semmit nem tudnak a koszorú által jelképezett misztériumról.…..
Tudjátok, ki a ti védőszentetek?Alexandriai Szent Katalin a bölcsész hallgatók, tanárok, tudósok védőszentje.Katalin a IV. század elején élt az egyiptomi Alexandriában. Szépséges, de kissé hiú királylány volt, akit egy keresztény remete oktatott a hitre, s meg is keresztelte…..
Az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztust, a mindenség királyát ünnepli Egyházunk. Annak érdekében, hogy helyesen értelmezzük Krisztus királyságát és uralmát, idézzünk fel néhány jelenetet az ő életéből! Nyilvános működését megelőzően pusztai tartózkodása…..
Második fejezet (… mindenható Atyában,/ mennynek és földnek,/ minden láthatónak/ és láthatatlannak Teremtőjében. …) Ebben a részben Ágoston bírálatot fogalmaz meg a filozófusok anyagelméletével szemben, mely szerit „(…)az anyag őselv, öröktől fogva létező,…..
Első fejezet (Hiszek egy Istenben…) „Minthogy megíratott, és az apostoli tanítás legszilárdabb tekintélye erősítette meg, hogy „hitből él az igaz”  „Az igazsághoz vagy megigazuláshoz a hit vezet el, ezt a hitet azonban meg kell vallani, hogy általa mások is épüljenek…..
Szent Ágoston művei közül talán legismertebb a Vallomások, amiben önéletrajzát írta meg, de jelentőséggel bírnak a többi művei is. Foglalkozott a Szentírással (Beszédek Szent János evangéliumáról, A Teremtés könyvéről a manicheusok ellen) Foglalkozott a Szentháromsággal…..
Boldog Apor…..
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban; aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától; szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, maghalt és eltemették. Alászállt…..
A hagyományoknak megfelelően 2012. október 13-án is a Veszprémi Főegyházmegye kispapjai szervezték meg a ministrástalálkozót! A résztvevők számára talán az az adat a legjellemzőbb, hogy immáron második éve bizonyult kicsinek mind a Boldog Gizella Szeminárium, mind a…..
Hiszek? Hiszek! Rózsafüzér 2012.10.16 10:21:12
A katolikus egyházban október hónapját a rózsafüzér imádkozásának szentelik. Most megtudhatjuk azt, hogy hogyan alakult ki a rózsafüzér és hogyan kell imádkozni. Története A rózsafüzér (más néven: szentolvasó) eredete a 9. századi Írországba nyúlik vissza. Abban az…..
Hiszek? Hiszek! Az Egyház zsarnoksága: Korlátozza a nők testükhöz való jogát? Mondják ezt sokan, de vizsgáljuk meg közelebbről a kérdést! Mi a különbség az abortusz és a gyilkosság között? Ha belegondolunk, az abortusz tulajdonképpen a gyilkosságnak az a fajtája, amikor halálra éheztetnek valakit. Az embrió már egy önálló személy a fogantatástól kezdve, csupán megfelelő tápanyagra és helyre (anyaméh) van szüksége fejlődéséhez! Nem csak az embriónak van szüksége ilyenre, egyikőnk sem élné túl, ha a sivatagba száműznének minket étlen, szomjan.Miért példaképünk Szűz Mária ebben a kérdésben? Mert Ő igent mondott a méhében megfogant Jézusra, pedig ezzel a kor szokásainak megfelelően a megkövezés veszélyének tette ki magát.Ezt hirdeti a Szent Szűz czenstochowai kegyképe is, amelynek másolata a Csendes óceántól az Atlanti óceánig tartó zarándoklata során szeptember 15-én Veszprémbe látogatott, s Szentmisét követően a hívek buzgó imáitól és énekétől övezve körmenet keretében vonult a Szent Mihály Székesegyháztól a Károly templomig, majd vissza. A Pálos kötődésű Mária ikon Magyarországon készült, Opuliai László, Nagy Lajos király rokona, Magyarország nádora, Lengyelország későbbi helytartója ajándékozta a czestochowaiaknak, ezt mutatják a Szűzanya köpenyét díszítő Anjou-liliomok is. A viharos lengyel történelem során a kegyképpé magasztosult Fekete Madonna a Regina Poloniae (Lengyelország királynéja) nevet kapta. 2012.09.30 19:03:57
Hiszek? Hiszek! 2011.11.29 21:27:00
 Advent - az ünnep tartalma Mit is jelent az "Advent" szó? Advent, Adventus Domini = az Úr eljövetele, röviden: Úrjövet. Advent az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka.   Mikor tartjuk az Adventet?…..
A szentszéki szóvivő is figyeli a blogokatBloggertalálkozót szervezett a Vatikánban a Kultúra Pápai Tanácsa és a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa május 2-án. Az eseményen a Vatikáni Figyelő bloggere, Érszegi Márk Aurél vett részt.Deklaráltan nem katolikus…..
Hiszek? Hiszek! 2011.05.10 07:34:00
Napi evangélium2011. május 10. - KeddAbban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből…..
Boldog Gizella KirálynéEz a közzétett változat, ellenőrizve: 2010.október 24.Boldog Gizella (984 körül – Passau, 1059. május 7.), Szent István király felesége, az elsőmagyar királyné.II. „Civakodó” Henrik bajor herceg és Burgundi Gizella (Izabella) lánya, II.…..
  2011. 05. 09. 09:24 -   Egyházmegyei papi zarándoklattal és a szélrózsa minden irányából érkezett világi zarándokokkal ünnepeltek május 7-én…..