Adatok
Philippa
82 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Sajnos minden igyekezetem ellenére nem tudtam ezt a bejegyzést feltenni, pedig már nagyon régen megírtam.
A lényeg: az első kapu FENT van,
a második BENT,
a harmadik KINT...
Nem az a lényeg, hogy kivel, mikor, és mit élsz meg, nem az a fontos, amit megélsz, hanem az, hogy minden hátráltató körülmény ellenére meg tudsz-e maradni a szeretetben, vagy kiesel belőle.
Ahogy végiggondolom, minden egyes emberi kapcsolatomnak ez volt a mércéje…..
Kezdek fentebbről rálátni dolgokra. Mi az, ami zavart Tomiban már Lemuriától kezdve. Kritizált engem, bírált, helytelennek tartott bizonyos dolgokat, tulajdonságokat bennem. Meg akart változtatni, formálni, ahogy most is. És én hajlandó lettem volna a változásra. Hajlandó…..
Azt hiszem már sokszor bebizonyítottam, menyire tudok másokat szeretni. Ma megkérdezte egy barátom, hogy szeretem-e Tomit. Nem tudtam válaszolni, de valamit elindított bennem.
A kérdés nem az, hogy őt szeretem-e, hanem hogy magamat mennyire. Megengedem-e magamnak, hogy…..
Mikos, a Belső Földről segített belenézni a Porthologos könyvtárba. Azt mondta, van még valami, amit nem láttam. Megmutatta, hogy honnan indult pontosan a lefelé süllyedés.
Lemuriában elkezdtünk félni azoktól a lényektől, akik közénk vegyültek. Ebbe a félelembe…..
Rég nem írtam, de egyszerűen nem tudom összeszedni magam 11-e óta. Aznap kimentem a völgybe, épp 11:11- re értem a Tóhoz. Közben beláttam az 5. dimenzióba, láttam az 5 dimenziós részét a völgynek, azt, ahonnan kiestünk hajdanán, láttam saját magam ottani…..
Minden egyes földi életemben valakitől függővé tettem a sorsomat, s ez abból a pontból indult, amit Tomival felszínre engedtünk Lemuriából. Akkor én Tomitól tettem függővé a sorsomat; ha ő kimondta volna, hogy szeret, nem megyek másfelé. Feltételeket…..
Na, azért szépen előjött, hogy mit nem bírtam még eddig megoldani. A SÉRTETTSÉGET. De most megbocsátom magamnak, hogy meg voltam sértődve. És annak is megbocsátok, aki megsértett. Azért voltam megsértődve, mert nekem volt igazam; mindent…..
Ismét katartikus élményem volt Tomival. Elém tolta Facebookon, hogy kapcsolatban van, és éreztem, várja, hogy mit lépek. Erre írtam neki, hogy örülök, és szívből kívánom, hogy boldog legyen. Tetszett neki a hozzászólásom, de következő…..
Az elutasítást kellett megélnem minden szerelmemmel. Azt, hogy mikor elmondtam valakinek, hogy szeretem, akkor elbúcsúzott tőlem. Kapálóztam ez ellen, kerestem a hibát magamban, a másik félben, nem akartam folyton ezt megélni, de ma végre megértettem, miért történt.…..
Ma reggel erre a versre ébredtem. 2 soronként jött elő. Felébredtem, 2 sort leírtam, újra elaludtam, megint jött 2 sor. :)
Fehér rózsaszál
újra a Fénybe áll.
Gondolkodik, töpreng;
míg fél, addig nem röppen.
Nekilódul, feszül,
de már nem menekül.
..
Ismét kapom, amit eddig. Ugyanúgy, ahogy eddig mindig; akit szeretek feltételek nélkül, az a Sötétséget látja bennem, és mindenáron a saját képére akar formálni. Csakhogy ez most már nem zavar. Már tudom, honnan ered. Amint FENT, úgy LENT.…..
Nagy felismerések, nagy elengedések, nagy megbocsátások, nagy fellélegzések. Nagy lépések. Gyors lépések. Nem beleragadva a fájdalomba, mint eddig. Felszínre jön a mocsok, és engedem, hogy menjen. S ami alatta van, az maga a Fény. Tomi amilyen…..
Hú, elkapott a gépszíj rendesen. Újra előjöttek a berögzült viselkedési minták, amik lehúztak a szenvedésbe, és félelemben tartottak. Attól tettem függővé az életemet, hogy mások mit éreznek felém. Lemuriában még megvolt az ikrem. De az ő…..
Már érzem a valódi szerelem lényegét. Nem arról szól, hogy viselkedjünk úgy, ahogy szerelmeseknek illik, hogy elvárjam a szerelmemtől, hogy hozzám érjen, megcsókoljon, meg ki tudja még mit ;) hanem arról szól, hogy Isten szeresse magát bennünk nőként és…..
Már tisztábban látom, mi történt valójában Lemuriában. A Sötétség az egymás mellé rendelt emberek közé állt, hogy ne tudják létrehozni a Földön az égi családot. Elválasztották egymástól az ikerlelkeket, a család alapját, az Isten által EGY-nek…..
Istenem, az valami csoda, mikor megjelenik valami, ami eddig az Égben volt, a Földön is. Olyan felszabadító, mindent átvilágító ősi erő, mely mindent a helyére tesz. Az eredeti REND-be, ahogyan Isten megteremtette. Olyan felismerések vonulnak át…..
Húúú, hol is kezdjem. Nagyon sűrűn történt minden mostanában, nem is részletezném. Feltűnt valaki a múltamból (a mostaniból és a régmúltból) egy fiú, Tomi, akivel varázslatos módon sikerült megszabadulnom valamitől. Úgy éreztem, most akkor vele kell…..
Teremtődjön új anyagból, égi szövetbőlFöldi Mennyország,akarattól, kényszertől, félelemtőlszabadulj, Magyarország! Illúziókat temetni végreszólíts fel, szellem,angyali sereg segítsd az útjána földi embert! Igazság ereje törölje végregonoszok…..
A szellem akarja irányítani a lelket, ami miatt az egész Mindenségben zűrzavar keletkezett. Ugyanis eredendően a lélek vágyai kellene, hogy irányítsák az embert tapasztalati útján. Ezért a szellem eredeti feladatát (vagyis hogy a…..
Erőt próbáló időszak. Néha a fellegekben szárnyalok, néha a porban fetrengek. De most már megértettem, ha nem akarok tovább itt időzni, lépnem kell. Tudatos teremtőként megteremteni a következő lépést magamnak. Elsőként, ami a legjobban…..
Mikor ezt építjük, nem kell erőszakot tenni magunkon, minden megy magától. Egy örvény felkap a hátára, és közben szinte extatikus örömöt élünk át. Örül lényünk minden része, mert olyankor harmóniába kerülünk mindennel. Összhang rezdül…..
Régen írtam, nem is volt kedvem, és elég nehéz időszakon vagyok túl, ahol központi kérdés volt, hogy mit egyek, és főleg miből finanszírozzam az elég költséges lisztérzékenységemet. Mára már helyrebillentem csöppet. Sokkal inkább…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz