Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Államférfi

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A téli olimpia nyitóünnepsége körül a mai napig áll a bál, leginkább az öt karika helyett csak négyet produkáló helyi erők és a fáklyavivő között vigyorgó rasszista politikusnő miatt, de az amerikai lapok az eseményt az USA-ban közvetítő NBC-ről is leszedik a keresztvizet,…..
Államférfi 2014.02.10 14:40:07
Szar lehet a Heti Válasznál dolgozni, de most minden viccet félretéve. Mire ideológiailag megfelelően képzett lesz az ember, a főnök eladja a fél országot az oroszoknak, és lehet felvenni a szekrényben porosodó, molyrágta munkásőrkabátot, megtisztogatni a sarlós-kalapácsos…..
Államférfi 2014.02.10 13:37:54
Sixx én nagyon kedvelem, amiket írsz, akkor is, ha nem értek vele egyet és nagyon nem szeretem a Fideszt.
De.

"És nem röhögi ki a legvadabb észak-koreiai tévés húzásokra emlékeztető hamisítást?"

A csúsztatott élő az emlékezetes Super Bowl-mellfedőlerántós eset óta világjelenség. Ezt lehet erre is használni, semmi Észak-Korea nincs ebben.

"Ugye most minden olvasó előtt megjelenik az Obama mögött/melett álló, Village People-jelmezes melegek és kamionsofőrnek öltözködő leszbikusok képe?"

Ne csináljunk már úgy, mintha a média és általában minden művészeti ág, a gazdasági elit ne lenne tele melegekkel. Befolyásos helyeken. Legfölül. Azért, mert a melegek jó része jobb ízléssel, több tehetséggel és leginkább nagyobb szabadsággal és önmenedzselési képességgel van megáldva. Obama azért nem ment el a buliba, mert Oroszországban volt. Katarban, amikor majd a VB lesz, elmegy, pedig ott börtön jár a melegeknek. De persze ott nem lesz fontos a jogvédelem. A lényeg, hogy az ágaskodó világhatalomba lehessen belerúgni.

"Tetszik érteni? "Tartják." Azok. A sok buzi, meg néger, meg biztos a zsidók is, csak ők most kimaradtak a szórásból valahogy. Mert az, hogy valaki ezt a képet tette közzé a Twitteren."

Ha valaki elkövet egy faszságot az életében, örökre rasszista marad? Rájött hogy gyökér volt és levette a képet, nem? Nem szoktak emberek túllőni a célon, bármilyen téren, úgy évente néhány alkalommal?

Miért fehér és fekete a világ? Miért kell az egész rohadt magyar sajtóban azt olvasni, hogy Amerika pozitív, Nagy-Britannia pozitív, a németek hááát olyan németek, de az oroszok, kínaiak és arabok fúj-fúj. Bassza meg, az is egy kultúra, az egy is valamilyen, annak is van létjogosultsága. Erőből fikázni valamit azért, mert MÁS és más szabályok szerint élik az életüket, másban hisznek, más a társadalmi rend, nem hisznek az amerikai alkotmány alapértékeiben, az miért nem tolerálható? Elég színtelen lenne az a szivárvány, ha csak a nyugati értelemben vett társadalmak lennének a Földön.
Államférfi 2014.02.10 13:55:47
@sixx: De, hamisítás. Pont, mint amikor felveszik előre az X-Faktor sztárfellépőjét, hogy legalább ő ne legyen hamis. Vagy amikor a Vujity Tvrtko elmagyarázza, hogy ő egyes egyedül bejutott Észak-Koreába vagy Csernobilba. Vagy amikor szenzációként számol be akármelyik magyar hírportál a politikusok rosszul kitöltött vagyonnyilatkozatáról. És akkor az amerikai média hírközlési metodikájáról nem is kezdenék írni, te jobban ismered, mint én.

Én tudom, hogy te egy baromi intelligens csávó vagy, de az olvasóid és a lakosság nagy része nem az. Mint sehol a világon. Evidenciaként kezelik a magyar újságírók, hogy amit ők mondanak, azt értik is a kétbites Mónika-Show szereplők meg a többiek. De ha túllépek a durva általánosításon én is, azt látom, hogy ez az ország most Oroszország felé közeledik. Lehet ebből jó biznisz, híd szerep az EU meg közte, akármi, de nem úgy, hogy 23 éve mást sem hall a magyar lakosság, minthogy Oroszország szar. Nem az. 5 millióan többen élnek Moszkvában, mint itt és jobban élnek. A legalja fizu 300 000. Az átlag 1,2 milla. Vidéken meg szarul. De Borsodban is. Régen is volt olaj meg gáz, mégis szarul éltek mindenhol. Áramlanak ide a turistáik. Kilóra megvesznek boltokat, házakat, üzemeket, bankokat. Munkát adnak. De ha a kétbites csak (!) arról hall, hogy mekkora Észak-Korea Oroszország és milyen szar ott még a WC is és minden szocreál, miközben ez nem igaz, az nagyon kellemetlen lesz hosszútávon.

Nem kell nyalni a seggüket, pont olyanok, mint a többi ember, de néha (!) valami pozitívat ha írnátok két mondat között az nem ártana. Jó orosz/kínai/arab sorozatok (ne röhögj, vannak), jó tévéműsorötletek, mit bánom én. Kurva nagy felelősség van a vállatokon és nagyon sokan figyelnek rátok. Legalább néhányan ne csak a negatív dolgokról írjatok, hanem keressetek pozitívat is. Mert annak, akinek a világra az ablak ti vagytok és ők nem keresnek híreket és nem értik a világot, kurvára eltévednek.

Bocs a hosszért meg a rizsáért.
Jó munkát!
Államférfi 2014.02.10 14:14:53
@sixx: Én tudom, te tudod. Tóth Béla, rákospalotai kasszás a Pennyből tudja-e? Nem. Azt se tudja eldönteni az esetek jó részében, hogy mi playback és mi nem. A Zemberek nagy része azt sem tudja, hogy egy rádióban, kívánságműsor idején az emberek NEM élőben beszélnek és ezért van az, hogy mindig pont elég a "hely" a dal elejéig. A szándék és a súlya hazugság esetén mindegy. A nézők nagy részét szórakoztatni akarják, egy X-Faktorral, Naplóval, Fókusszal, de még egy olimpiai megnyitóval is. Úgysem értik. Boldogok a lelki szegények.

Oké-oké, ez már nem az én asztalom, ezt neked kell tudni. Én csak annyi olvasói észrevétellel élek, hogy néha gondoljatok arra is, hogy aki nem érti és ismeri az összefüggéseket, mit ért meg abból, amit írtok.
Nem elég, hogy az angol Premier League meccseit nagyjából csak azok láthatják, akik a Digi előfizetői, most még itt van ez is, a csatorna PL-lel foglalkozó riportereinek és celebvendégeinek legújabb húzása, amivel a sírógörcs szélére kergetnek minden jóérzésű futball- és…..
Államférfi 2013.07.25 17:16:54
@petelka: "Jézus fasza"? Sixx hogy te egy mekkora suttyó vagy?! (...)
Na menj te a büdös picsába."

A vallásos kultúrlény megtestesülése vagy. Hiszen vannak dolgok, amikkel nem szabad viccelni. Szent dolgok. Ilyenek például a szellemi sérültek. Ezért kérlek, nézd el nekem, hogy könnyesre röhögtem magam rajtad a kommented révén.
Alig pár nappal az Eurovíziós Dalfesztivál után adott sajtótájékoztatót az MTVA épületében ByeAlex és kisebb csapata. A tizedik helyen végzett előadó és zenésztársai illetve a menedzsmentjének tagjain kívül Rákay Philip és Csiszár Jenő is megjelent az eseményen. A Dal…..
PUSSY RIOT Riadó, Pinák..! 2 év börtönre ítéltek 3 huszonéves lányt, nehogy ráébresszék az orosz lányokat és asszonyokat, hogy nincs szükségük a férfi-hatalmi rendszerekre. A PUSSY RIOT gerillla-akciója az orosz államiságot, a pravoszláv egyházat és Putyint személyesen…..
Lehet, hogy az enyhe paranoia jele a kormány balfaszságát látni mindenben, de mégis eszembe jutott, hogy Wolf Kati csalódást keltő 22. helyezése az eurovíziós dalfesztivál szombati döntőjében igenis a magyar diplomácia műve. Elvégre néhány napja azt lehetett hallani, hogy a…..
Államférfi 2011.05.15 19:56:03
Mááájküüül, arra azért felhívnám a figyelmedet, hogy Azerbajdzsán nem szarral gurigázott. Évek óta több százmillió forintnyi zsét toltak az ED-be. Elküldték nyugatra tanulni a zenészeiket, koreográfusaikat, meg az egész bandát. A céljuk az volt, hogy az örményeket lezúzzák és megnyerjék a fesztivált, a turizmus miatt: posztinfo.hu/kaukazus/az-azeriek-politikai-cellal-nyertek-az-eurovizion/

Nem diplomáciai kérdés ez, meg nem is jaj szegény magyarok senki se szereti őket, mert volt Magyarország 9. is Rúzsa Magdival pár éve, ennyi idő alatt ennyire nem utálnak vagy szeretnek meg egy-egy országot. Nem Geszti Pétert, DJ Dominiket, meg más belterjes, haverokat, urambátyám rendszerben kell erre is küldeni, mint mindenhová. Nem az RTL felfedezettjét, mint Ádok Zolit is ugye, kell küldeni, meg nem azt, akire Orbán vagy Gyurcsány bólint. Hanem azt, akibe elég pénzt teszünk és tényleg felkészítjük rá, évek alatt.

Most pedig szállj ki a kocsiból, mert a szenzoraim troll-hadat jeleznek! : )
Appleblog Wozniak nyuszifüle 2011.04.25 16:55:47
Ezzel a képpel kívánunk kellemes húsvétot mindenkinek (már ha így elmúlt), az 1982-es fotón Steve Wozniak látható David Lee Roth-tal, a Van Halen énekesével.A kép története: Woz szponzorálta a US Festivals nevű maratoni koncertsorozatot 82-ben és 83-ban, amin a Van Halen mellett a…..
A kiváló Slovensko, do to ho nevű blogon jelent meg az alábbi írás egy helyi gyártású sorozatról, ami bizonyítja, hogy lehet errefelé is jó dolgokat forgatni, csak akarni kell. A szöveget a szerző engedélyével közöljük, nem változtattunk rajta semmit. Apropó, ha valakinek lenne…..
Államférfi 2011.03.04 17:16:52
A szlovákokon felül tessék megnézni például Oroszország sorozatait, tévéműsorait:

Szljed:
www.youtube.com/watch?v=-DmmhWHmRNQ
Zolotoj Kapkan: www.youtube.com/watch?v=RhWcbJhjaUk
Morozov: www.youtube.com/watch?v=Ykq1szgP6tI
A régiek közül meg ott van például a legendás kultsorozat, a Brigada. De hogy egy lássátok a különbséget az itteni Showder Club, meg az ottani hasonló műsor között:
Nézzétek a stúdiót, a látványt és egyáltalán:
www.youtube.com/watch?v=HH6hMXNoSWk

És ugye most promoz agyon egy dél-koreai sorozatot az MTV. Nézzük meg annak a színvonalát. Vagy egy hong-kongit. Vagy bármilyet. Azért van ez így, mert Magyarországon a médiában is, ahogy minden más szakmában, a haver hozza magával a havert, mindig mindent "low-budget"-be oldalnak meg a többit meg elteszik. Ez addig így marad, amíg a külföldi tulajdonú tévéknek a vezetése (Gerkenst leszámítva) magyarok közül kerül ki.

Ez a szlovák sorozat is baromi színvonalas technikailag, mégis megérte legyártani egy 5 milliós piacra. Miért? Mert nem a haverok intézték, a haveroknak, nem osztottak vissza pénzt, nem lopták ki a stáb szemét és a többi. Bemész a boltba és veszel egy profi Canon fényképezőgépet. Azzal forgatták (többek közt) a Dr. House teljes évadát is. Néhány millióból lehet sorozatot forgatni. Csak úgy nem lehet belőle lopni. Hát ez van.
Gulyásdemokrácia Impotens Európa 2011.02.21 00:04:09
Az EU felszólítja Moamer Kadhafi rendszerét, hogy tartózkodjon az erőszak alkalmazásától, a békés tüntetők megtámadásától - mondta Martonyi János az EU külügyminisztereinek képviseletében, és nem haragudhatunk rá ezért a rettenetes mondatért, mert ennél többet nem…..
Államférfi 2011.02.21 17:28:32
nagyon nem lehet mást csinálni. kifejezetten vicces az, amikor egy-egy ország felszólít egy másikat, hogy valamit hagyjon abba. mert mi lesz? odamegy és behúz neki egyet? gyerekes. Gorbacsov azt mondta ma, hogy 1989-hez hasonló ez a dolog. a ruszkik konkrétan világháborút vizionálnak már az arabok miatt, meg az olajár emelkedést is várják (közben dörzsölik a tenyerüket): posztinfo.hu/oroszorszag/oroszorszag-akar-vilaghaboru-is-lehet-az-arabok-miatt/
azt azért nem kéne elfelejteni, hogy ezek az országok nem azért függetlenek egymástól, mert az arabok nem tudnának egy nagy közös, többszázmilliós, olajban gazdag Arábiát csinálni, mint régen, hanem a nyugatiak így osztották fel óket a gyarmati sors, meg a török uralom után. ha ezek összefognak, akkor itt a világvége.
Államférfi 2011.02.21 17:51:43
@Molenaaar:
több arab barátom van, volt arab csajom is. így nem tudok egyetérteni azzal, hogy ők elvágnák egymás torkát. az arabok nagytöbbsége egyszerű, mint tök, buta is, szégyellik is az EU-ban lakó, felvilágosultabb arabok a testvéreiket. a fiatalok, a netezők, azok, akik a forradalmat csinálják, nem akarnak egy perzsa Irán-szerű iszlám államban élni, úgy akarnak élni az olaj segítségével, mint mondjuk a franciák, vagy az olaszok. ahol nincs olaj (mint Jemen), ott vagy turizmus lesz, vagy semmi. az arabok többsége azonban nem ilyen, hanem középkorban él, mert ezek a tetvek, akiket most elkergetnek, középkorban tartották őket, miközben ők Dubajba jártak magyar lányokat kefélgetni, aranykanapén, arany-Rolls-Royceszal. ez a sok buta ember meg a radikálisokra fog szavazni, amikor választások lesznek. majd figyeld meg. Magyarországon is az a baj, hogy a lakosság nagyobb része hülye. 10-ből 7 magyar sötét, korlátolt, egyszerű, mint a faék. ha nem hiszed, nézd meg az elmúlt 20 év összes választási eredményét, nézd meg, hogy milyen műsorokat kell készítenie a magyar kertévéknek (mert arra van igény) és nézd meg, milyen életet élnek az átlagemberek. ez istenes állapot ahhoz képest, ami az araboknál van. voltam Szíriában, vidéken, a volt csajommal. nagyon romantikus volt, nagyon filmszerű, gyönyörű hely és baromi egyszerűek és őszinték az emberek. amint szóba került az USA vagy Izrael, vagy hogy keresztény vagyok, ölni tudtak volna. azért, mert őket így nevelték fel.
  Nemrég Azerbajdzsán ellen játszott a magyar válogatott Dubaiban. Dzsudzsákék ellenfele a rendszerváltás idején sokat szerepelt a hírekben a karabahi konfliktus kapcsán, aminek a rövid lényege annyi, hogy a szovjet időkben azeri területnek számító, de jórészt örmények…..