Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lóczi Dóra

115 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Tótkomlósi Szlovák Tájház nádfedeles tetejét már korábban is szükséges volt javítani, de az elmúlt időszakban sajnos egyre rosszabb állapotba került. Mivel a teljes tetőcserére jelenleg nincs lehetőség, így a legszükségesebb munkálatok elvégzésére került sor október elején. Az utolsó simításoknál…..
A Tótkomlósi Úszó Egyesület eredményeiről, versenyeiről beszélgettünk Juhász Tamással. Szerencsére úgy alakult a járványhelyzet, hogy részt tudtatok venni az országos bajnokságon. Hogy sikerült? Úgy gondolom, hogy egészen jól, a várakozásnak megfelelően sikerült. Amit beterveztünk, azt…..
Megragadva az alkalmat, egy kis beszélgetésre kértük. Péter ritkán tud ellátogatni szülővárosába,leginkább a hírekből értesülünk sikereiről. Sorra nyeri a forgatókönyvíró pályázatokat, egyre inkább bekerülve a filmipar vérkeringésébe. Szakmai előmeneteléről, gyökereihez való kapcsolatáról, és…..
Szathmári-Nagy Nikolettával a Tótkomlósi Művelődési Központ és Városi Könyvtár vezetőjével a közelgő Tótkomlósi Napok programjairól, illetve egyéb aktualitásokról beszélgettünk. Javában zajlanak az előkészületek az augusztus 20-i programokra, és talán most már ki is jelenthetjük, hogy ez a…..
Komlós Média Lelkészavatás 2021.07.28 14:33:35
Július 17-én lelkészavatás volt az evangélikus templomban. Magyar-Paulik Enikővel beszélgettünk. A püspök úr igehirdetésében többször elhangzott, hogy áldás legyél, és áldott legyél. Milyen érzés volt hallani ezeket a gondolatokat? Először is nagyon megható. Az „áldott” részét azt jobban érzem…..
A Horgász Egyesület felhívást intézett a horgászokhoz, valamint a környezetünk védelme iránt érdeklődőkhöz, hogy társadalmi munkában vegyenek részt a Borszigeten és a környező partszakaszon történő takarításban. Szükség is volt a szorgos kezekre, ugyanis elburjánzott a gaz, besűrűsödött néhol a…..
Használt sütőolaj és zsír begyűjtésére is lehetőség nyílik ezentúl, Tótkomlóson. Az evangélikus egyház szervezésében, az óvodánál és a lelkészi hivatalnál munkaidőben van lehetőség használt zsiradék elhelyezésére. A Szeretetotthonnál éjjel-nappal megteheti az, aki környezetbarát módon kíván eljárni…..
Az újranyitást követően, ismét látogatható az Idősek Klubja is. A gondozottak nagyon örülnek, hiszen jó újra társaságban lenni, beszélgetni, találkozni az ismerősökkel. A klubtagok már régóta szerettek volna ellátogatni a kápolnához. A kirándulásra végre sikerült sort keríteni. Hogyan sikerült a…..
Kancsó Jánossal a Rozmár Szenior Úszóklub Egyesület elnökével a Rózsa fürdőben beszélgettünk, mely az idei nemzetközi szenior úszóverseny helyszíne is lesz. Örömmel számolhatunk be róla, hogy idén is megrendezésre kerül a szenior úszóverseny! Igen, immár a XIV. Tótkomlósi Nemzetközi Szenior…..
Komlós Média START munkaprogram 2021.06.18 11:57:11
A START munkaprogram keretén belül elvégzett munkálatokról beszélgettünk Czuczor Attilával, a Komlós Településszolgáltatási Kft ügyvezető igazgatójával. A Komlós Településszolgáltatási Kft tevékenységéhez kapcsolódik a START munkaprogram is, ennek keretén belül több helyen is járdaszakaszok…..
A városi önkormányzat közalapítványa vezetőségének megbízatása lejárt, ezért új elnök, kuratóriumi tagok és felügyelő bizottsági tagok megválasztása vált szükségessé. Az alapító nevében a jelenlegi helyzetre való tekintettel Tótkomlós város polgármestere, Zsura Zoltán János választotta meg…..
A hosszan elhúzódó pandémiás időszakot követően, újra élet költözött az Idősek Klubja falai közé. Örömteli beszélgetésekkel, közös programokkal telt már az első nap is. A találkozásnak gondozottak és gondozók egyaránt nagyon örültek. Dudásné Abonyi Mariann Hosszú kihagyás után indulhatott újra…..
Május végén enyhítések kerültek bevezetésre a vírushelyzet tekintetében. Zsura Zoltán János polgármesterrel az aktualitásokról beszélgettünk. Jó hír, hogy egyre ritkábban kell beszélgetnünk a vírushelyzet kapcsán polgármester úrral, és most is egy kedvező változásról számolhatunk be, hiszen május…..
Az egykori KTSZ épületében jártunk, ahol Varga Attila műhelyét tekintettük meg. A város határában található épületegyüttes nagy része elhagyatott, csak néhány kis üzem működik jelenleg. Egy ilyenben tettünk látogatást, melynek falai közt olyan modern technológia működik, melyet az arra járók…..
Komlós Média Kupakszív 2021.06.02 11:24:55
Május 21-n délelőtt örömteli eseményre gyülekeztek a Szent István téren. Sok-sok magyarországi város és település után Tótkomlós is csatlakozott ahhoz a jótékonysági akcióhoz, melynek során kupakgyűjtő szív ünnepélyes átadására került sor. Somogyi Lászlóné és családja kezdeményezésére és…..
A bölcsőde a vírushelyzet alatt is működött, és fogadta a legkisebbeket. Hajduk Lászlóné intézményvezetővel beszélgettünk. Hogy sikerült megoldani a pandémia legnehezebb időszakát itt a bölcsődében? A szigorú járványvédelmi szabályok a pandémia időszakában a szülők fegyelmezettségével nem volt…..
Dr. Kormányos László jegyző tájékoztatja az olvasókat az egyes ebtartási szabályokról. A tavasz érkeztével a kutyatartók is örülnek, hiszen lehet sétálni a kis kedvencekkel. Mire kell közben figyelni? Nagyon örvendetes tény, hogy a közelmúltban megvalósult a Tótkomlós Kerékpárforgalmi…..
2020-ban első alkalommal adott otthont a Wellding kispályás labdarúgó tornának a tótkomlósi futballpálya. A sportesemény megmozgatta a környék labdarúgóit, melynek eredményeképpen 19 csapat nevezett be. Mint azt Valki Alex szervezőtől megtudtuk, az idei előkészületek is jól haladnak, és…..
Komlós Média Megújul a Komló 2021.05.28 11:22:53
A városban zajló, jelenlegi legnagyobb beruházásról, az inkubátorház kialakításáról beszélgettünk Zsura Zoltán János polgármesterrel. Szemmel láthatóan haladnak a munkálatok a Komló épület felújítását illetően. Polgármester úr is bejáráson vett részt. Mit tapasztalt? Felmentünk a Komló tető…..
Itt a tavasz, kezdődik a kertészkedés. A START munkaprogram mezőgazdasági programjában különböző növénykultúrák termesztésével foglalkoznak az itt dolgozók. Milyen növények termesztése került bele az idei mezőgazdasági programba? Idén a mezőgazdasági programunkban a Makói úton takarmánykukorica,…..
A Komlós Településszolgáltatási Kft ügyvezetőjével, Czuczor Attilával a Rózsa fürdő aktualitásáról, illetve a Kft. egyéb tevékenységi köreiről beszélgettünk. A Rózsa Fürdőben is bizonyos változások, enyhítések várhatók. Mikortól örülhetnek ennek a fürdő vendégek, és melyek lesznek ezek? Igen!…..
Lassú nyitás kezdődött a közművelődésben. Szathmári-Nagy Nikoletta a Tótkomlósi Művelődési Központ és Városi Könyvtár intézményvezetője tájékoztatott minket. Végre pozitív változásról számolhatunk be itt a könyvtárban, hiszen nyitásról beszélhetünk. Milyen mértékben történhet meg ez a nyitás? A…..
Az online oktatás sehol nem könnyű, de úgy gondolom, hogy a művészetoktatásban különösen nehezen megoldható. Már közel egy éve folyik ilyen formában az oktatás a zeneiskolában. Hogyan tudnak megbirkózni ezzel a feladattal? Erről beszélgettünk Krcsméri János igazgató úrral. Tavaly március 16-tól…..
A régi fotók sokat elárulnak elődeinkről, múltunkról és településünkről. Többek között ez a cél vezérelte a Tótkomlós Turizmusáért Egyesület tagjait, hogy ezekből adjanak ki egy albumot. Horváth Zoltánnal beszélgettünk a kiadványról. A Tótkomlós Turizmusáért Egyesület egyik legszebb kiadványa a…..
Mácsai Petra a Tótkomlós Turizmusáért Egyesület alelnöke, a városban található új turisztikai elemeket mutatta be nekünk. Az egyesület, gondolva a turistákra illetve a helyi lakosokra, néhány kis szórakoztató, pihenőpontot alakított ki. Hogy jött ezek ötlete? A Tótkomlós Turizmusáért Egyesület…..