Regisztráció Blogot indítok
Adatok
cogito verus

0 bejegyzést írt és 119 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Eddig a margitszigeti futókör volt a legjobb, legegyedibb gumiborítású futópálya a fővárosban, tegnap azonban hivatalosan is felavattuk a Normafa két kilométeres (1740+300 m) futópályáját, ami legalább akkora sportélményt jelent majd a futóknak, kocogóknak. Az biztos, hogy itt a legjobb a levegő, és…..
cogito verus 2016.09.30 16:39:54
A futópálya tényleg szép és hasznos az ízületek kímélése szempontjából is.
Az egész átalakítással kapcsolatban viszont több problémám van:

Az egész projekt a sokak által látogatott terület kiterjesztését, növelését célozta meg. Ehelyett a látogatók létszámának további koncentrálódását okozta.
Helyesebb lett volna, ha a Budakeszi út irányába történt volna fejlesztés.

- a gyalog ösvény tervezés és kivitelezése is hibás. A tervezésnél nem vették figyelembe a terepviszonyokat. A magasabb tereprészekről intezzív csapadék esetén sár önti el a pálya egyes szakaszait. A cipőre ragadó sár lyukakat, mélyedéses két hagy maga után,a vízfolyás befedésére használt laza murva nem marad a helyén és az intenzív mozgás során a sportolók cipőjébe kerül, illetve az ösvény környezetébe folyik tovább.

- a futó pálya növénysávval történő elválasztása az aszfaltos úttól gyönyörű, csak nem praktikus. Ez folyamatos gondozását igényelne, amit szerintem szárazság estén nagyon nehéz lesz biztosítani. A növények egy része már telepítéskor száraz volt vagy elpusztult.
- futópálya völgyfelöli rézsüje mar is tönkre ment, a telepített gyep nagy részével együtt a túlzottan elszaporodott vaddisznó állomány miatt.
A munkák előtt csak a Sport szálló magasságában volt látható a vaddisznók nyoma, túrkálása. Ma mar a busz véállomásától szinte a Libegőig mindnhol.
Ma láttam, hogy a túrást az ünnepélyes átadásra elgereblyézték illetve az elválasztó sávban kitúrt növényeket visszahelyezték. Remélem világos, hogy ez csak optikai "tuning"... A feltöltésére hozott talajjal együtt vakondok is jöttek.
A disznókat is a talajban található férgek érdeklik.

Végül egy kérdés a futópálya használatával kapcsolatban:
A futópálya elvileg csak és kizárólag futásra szolgál. Amit persze általában nem tartanak be.
Miért?
Természetesen a pályát használóknak tekintettel kell lenni egymásra, legyenek akár gyalogosok, kocogók vagy tempósabban futók.
A kizárólagosság egyes futókat kifejezetten aggresszív magatartásra ösztönzi.
A napokban egyikük fenyegetően, fizikai aggressziót sejtetve lepett fel az egyedűl edző lányommal szemben, amit csak a környéken levő emberek jelenléte akadályozott meg.
Érdeklődöm, hogy miért ne lehetne példáúl gumi végű nordic walking bottal edzeni rajta, hisz ez semmiféle kárt nem tesz a borításban.
A napokban tűsarkú cipősdoboz hölgyek grasszáltak a pályán, ez pl valóban felsértheti a felületet.

Kérem fentiek megfontolását.
Tisztelettel: Orbán Imre
A tehervagonok belsejéből kétségbeesett asszonyok és zord, csüggedt férfiak néznek kifelé. A fagyos hidegben egy-egy kályha biztosítja a meleget, az útravalót az akkurátusan lemért száz kilós csomagok rejtik, illemhely pedig nincs. Végtére a várakozás véget ér, a szerelvényhez csatolt mozdony…..
cogito verus 2016.08.31 18:50:23
@jose maria padilla: ez nem így van. Biztos nem véletlen, hogy ezt hallja ki belőle. Olvassa át ismét, lsz.
(Kedves olvasónk, kommentelőnk, Silvousplait írása következik. Fogadjátok szeretettel!) Svájc: fehér folt az öreg kontinens kellős közepén. Ami úgy általában a borokat illeti, feltétlenül. Talán, mert 15 ezer hektár összesen az egész? Talán a semlegesség, a bezárkózás, az…..
cogito verus 2016.04.30 18:26:02
  "A Hajdú-bihari Napló értesülései szerint 20 év után ismét magyar kézbe került a volt kabai cukorgyár. A tulajdonos Eastern Sugár Zrt. évek óta hiába próbálta értékesíteni a 270 hektáros üzemet, mígnem egy szlovák cég tett ajánlatot. Mielőtt azonban az üzlet…..
cogito verus 2016.04.28 09:13:04
@Haza Fi: az eddigi tulajdonos azért adta el, mert veszteséges volt...
Mennyi a cukorrépa átlagtermés nálunk? Főleg Kabát környékén.
Tudunk versenyezni a lengyelekkel?
Marhaság volt visszavenni, majd adópénzből kell az új tulajokat támogatni...
A Budapesti Közlekedési Központtal ma aláírtuk a fogaskerekű vasút rekonstrukciójáról szóló tervezési megállapodást. Az együttműködésünk annak az előkészítésére is kiterjed, hogy a jövőben a Hegyvidéken környezetbarát, elektromos meghajtású autóbuszok…..
  A MAGYAR GOLGOTA: Az aradi vértanúk azok a magyar honvédtisztek voltak, akiket a szabadságharc bukása után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án…..
Szerda este rám csörgött valaki, hogy feltétlenül nézzem a királyi televíziót, mert Obersovszky Arany Mikrofonállvány Péter éppen kicsontozza Pokorni polgármestert. A lojalitásáról hírhedt műsorvezető valóban tőle szokatlanul éles kérdéseket tett fel a FIDESZ alelnökének a…..
Elsőként idén júliusban lehetett hallani arról, hogy a kormány és a XII. kerületi önkormányzat komoly fejlesztésekre készül a Normafánál. Pokorni Zoltán akkor azt mondta, hogy Budapest legnagyobb parkját akarják létrehozni, felújított sípályákkal, új felvonókkal, a…..
cogito verus 2013.09.14 18:32:13
@Mitzimackó: hol van a főmadár, dr. Sólyom ? Tiltakozása, hol van a NER, hol a XII. Ker lakóinak megkérdezése. Pokorni úr, ha maradt önben valami a demokratikus meggyőződéséből, akkor tartson a kerületben népszavazást, konzultációt. Én naponta sportolok a Normafától a Budakeszi útig. Tiltakozom, hogy felforgassák, csókos vállalkozók érdekében ezt a természetvédelmi területet. Tiltakozzunk! Írjunk a Pokorninak!
Egyszer volt, hol nem volt, a Gellért hegyen is túl, ott, ahol a trafikmutyi dúlt, élt egyszer egy Retorikakirály. Nagy mesemondó hírében állt szerte a kontinensen, mítoszteremtő szájmenésein röhögött a fél világ. Hiú és nagyravágyó emberként igyekezett valami "jelentőset és…..
A háború gyötörte Budapest első békés hónapjaiban járunk. A rádió már naponta játsza Karády Katalin eredeti oroszból rakétasebességgel magyarított új dalát, a Katyusát; a Vilmos császár útján pedig sorra cserélik az utcatáblákat az egykori krakéler huszártiszt, majd…..
cogito verus 2013.06.02 16:08:22
@bbjnick: Ha egy picit gondolkodnál, akkor már rájöttél volna, hogy Jalta nem úgy kezdődött, hogy az oroszok megtámadták Magyarországot. Ha nem támadjuk meg Hitler kérése nélkül Oroszországot, ha nem veszünk rögtön részt ebben az emberellenes háborúban, akkor az oroszok nem jöttek volna be. Lehet, hogy a németek igen, de akkor lett volna esélyünk arra, hogy a trianoni határokat újra tárgyaljuk. Így nem volt.Az a duma se jó, amit szoktatok hangoztatni, hogy akkor még több zsidót gyilkoltak volna le: Dániában, Bulgáriában is ott voltak.... Ez egy nagyon olcsó duma, csak nem igaz.
Ha ezt nem látood be, akkor kár az újadat koptatni, inkább gondolkodj!
cogito verus 2013.06.02 18:36:07
@bbjnick: Én nem minősítelek.. A stílus mmaga az ember. Te ilyen vagy. Amiket felsorolsz feltételezések, természetesen azok is amit én írtam.
Nincs mi lett volna ha.
Viszont vannak a tények:
1. Magyarország 1919 után faji megkülönböztetetést vezetett be.
2. Tények a zsidó törvények.
3. Tények, hogy Eichmann - a saját információja szerint - panaszkodott, hogy a magyar közigazgatás az általa kért ütemet néha a többszörösen felülmúlta, amit se vagon se megsemmisítő kapacitással nem bírtak
4. Tények, hogy Horthyt senki nem kérte a háboruba való belépésre. Horthy és honvéd vezérkara a románokkal való versengés miatt küldött hadsereget a Szovjetúnióba.
5, Tény, hogy teljesen butaság volt Magyarországnak hadat üzenni az USA-nak..
6. Tény, hogy Hitlert még akkor is kiszolgálta az ország, amikor már teljesen világos volt a nácizmus veresége
7. Horthy le tudta állítani a deportálást, ergo nem igaz az, hogy csak a németek miatt történt a vidéki zsidóság deportálása
8. Tény, hogy a munkaszolgálatot kifejezetten a kiküldött emberek megsemmisítésére találták ki.
És még sorolhatnám.
Amit mondasz Dániáról és Bulgáriáról (mindkét országban bent volt a német katonaság) az elviekben semmiképpen nem igaz. Nálunk semmiféle ellenállás nem volt, mindaddig, amiíg meg nem fenyegették Horthyt, hogy a háború után felelősségre fogják vonni. A zsidóságot kvázi védőpajzsnak tekintette a Horthy féle hadvezetés: úgy vélték, hogy a szövetségesek kevésbé bombázzák a fővárost, ha itt vannak a zsidók.
Horthy életét az mentette meg, hogy Sztálin a szerencsétlen okt. 15.-i fegyverszünet kérés miatt nem akarta a szövetséges bíróság által elitéltetni.....
Horthy a Salazar fasiszta diktatúra védelme és költségén nyaralt Estorilban. (Érdekes, hogy megkisérelte visszaszerezni a Hitlertől születésnapi ajándékként kapott jachtot a szövetségesektől, mert keveselte a kapott pénzt).
Nem folytatom: a jobboldal szerecsenmosdatása csak
azoka gőzi meg, akik nem ismerik a tényeket).
Gondolkodj, olvass, tanúlj!
cogito verus 2013.06.08 18:43:40
@Rakovszky: Kedves Uram: rosszúl emlékszik, vagy szektív a memóriája. Nyilván nem hallot a zsidó törvényekről, az orosz fronton aknaszedésre használt fegyver és egyenruha nélküli muszosokról (cca. 50 ezer), a hideg naokról, az Eichmann kommandó napi igényeit mehaladó zsidó deportálásról, az Erdélyből, a Felvidékről összeszedett, judaizáló székejekről stb. Nem sorolom. Informálódjon. Ahogy júliusban meg tudta Horthy állítani a zsidók deportálását, megtehette volna korábban is. Gyilkos rabló háború tettesársa volt. Sztális kegyeiből menekűlt meg az akasztástól!
Mandiner blog Összetartozás 2013.06.05 08:51:00
Nagy és örömteli változáson ment keresztül egy évtized alatt a külhoni magyarság ügye a hazai közgondolkodásban és belpolitikában. Az 1920-as békedöntés évfordulóján gyakorlatilag a teljes politikai elit, Mile Lajostól Vona Gáborig, Orbán Viktortól Bajnai…..
cogito verus 2013.06.05 12:40:11
@teknős: A hatalom megszerzésére való törekvés az természetes. A hatalom érdekében való állandó elv és meggyőződés változtatás viszont elvtelen hatalommánia.
Orbán és az egész bagázsa ilyen. Hazug rablóbanda
cogito verus 2013.06.05 14:29:19
@Kandeláber: igazán felesleges magával vitatkozni. Zsigerei vannak esze szinte semmi. Ettől még persze lehet sváb- polak mélymagyar....
cogito verus 2013.06.05 16:26:27
@TaTa86.: sajnos nem ismered a történelmet. Ha 1867 után a magyar arisztokrácia elfogadta volna a monarchia trialistává való átszervezését, akkor nem lettek vola a Monarchia felszámolásának élharcosai. Vannak erről tanulmányok, olvass. Ami a jugókat illeti : Magyarország hátba támadta őket az örök barátsági szerződés aláírása után, többek között ezért lett Teleki öngyilkos... Olvass, informálódj. Ormos Mária az ország egyik legjobb történésze, nem tudom mi a bajod vele. Talán az, hogy racionális és gondolgodik meg ismeri a tényeket...
Azátkozó beíróknak csak indulataik és rögeszméik vannak. Én nem fogok velük vitatkozni, ahogy az olvasni nem tudókkal se érdemes az olvasás öröméről, vagy a vakokkal a tavaszi színek gyönyörűségéről. Ennyi!
Lánczi Tamás miniszteri kabinetfőnök szíves közlése szerint „egy végletesen legyengített és szétzilált apparátust örökölt meg a kormányzat”. Egész eddig azt hittem, hogy az államigazgatás legtúlfizetettebb tisztviselője Lánczi kollégája, Megadja Gábor, de most…..
Ezzel a nagy képpel búcsúzzunk Matolcsy Györgytől, aki mint a Nemzet Jobbkeze maradandót alkotott. Az indokolja, hogy elmorzsoljunk a szemünk sarkában néhány könnycseppet e géniusz távozásának okán, hogy ismét felröppent a kormány átalakításának híre. És (és-sel nem…..
cogito verus 2012.04.15 11:26:35
@OrangeOrder:
Kedves hívő barátom, azt gondolja, hogy a fideszes szavazóknak tilos gondolkodni? Már leszokott róla? Kádár alatt szokott hozzá, hogy az Ön feje fölött és akarata ellenére döntsenek, hogy a politika és ne a racionalitás legyen mérvadó?
Javaslom: többet ésszel, mint észnélkül.
Még meg lehet próbálni. 2014. még nem holnap van (sajnos).
"Még meg sem indult a tényfeltárás, még egy kommünikét sem adhattam ki, az itt ülő képviselők közül néhányan máris megbélyegeztek, csalónak kiáltottak, és lemondásomat követelték." (Schmitt  Pál lemondási beszédéből, 2012. április 2.)"Mondom mindezt…..
Idézetek Magyarország Alaptörvényéből:I. cikk(1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.(2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait.VII. cikk(1)…..
cogito verus 2012.03.29 15:08:19
@Gábriel angyal:
Vitatkozom Karsaival. Tessék mondani érv az, hogy Szálasi terror uralma alatt csak 50 ezer zsidót gyilkoltak le? Mennyiből? Már 4-500 ezret "exportáltak" a haláltáborokba... Plusz azsidók a jobbik előd terror bandának szabad prédái voltak. Biztos csak a "védelem" következménye a Dunába lövetés... Ugye.
Karsai hülyeségeket beszél, relativizál.
Egy ember önkényes meggyilkolása is több, mint amit egy józan, racionális elme el tud fogadni. Neki nincs ilyen, még ha történészenek is vallja magát vagy te annak is tartod.
cogito verus 2012.03.29 15:36:10
@h-turul:
Úgy vélem, hogy még az olyan kiváló szervezetket is lehet - amúgy alaptörvényileg, csak a főnök meg ne tudja, ha állami alkalmazásban vagy, mert kirak mint macskát szarni - mint amilyen a Fidesz/KDNP, sőt a Schnitt Pál.
cogito verus 2012.03.29 15:42:16
@mamitirtok summa rum (álompaligár-talanított): sőt, az 1983-as, 92-ben érvényben levő törvény alapjánn, maley szerint tilos lopni...
A rádió január 16-án sugárzott utoljára Budapesten, mivel nem kérte műsorszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítását a lejárt középhullámú frekvenciájára. Azóta az interneten, műholdon, valamint az NMHH korábbi döntései értelmében a székesfehérvári és a…..
cogito verus 2011.04.26 12:47:18
@nabu: Én csak annyi megjegyzést teszek, hogy nekem semmi bajom a vallási propagandásval, ha az arra igényt tartók fizetik.
Ha viszont állami, adópénzből történik a finanszírozása, akkor a törvény előtti egyenlőség szellemében az ateistáknak arányos nagyságu támogatást tartanék jogosnak, persze a propagandára is.
cogito verus 2011.04.26 18:27:48
@barkas MDP:
Remélme nem azt állítod, hogy a Katolikus Egyház nem részesül jelentős, sok milliárdos állami támogatásba...
A többi már csak zseb kérdés.
Egyébként, ha elolvasod, amit írtam, akkor látni fogod, hogy csak a lelkiismereti szabadság és a törvény előtti egyenlőség az amit kérek. Ha x összeg megy el támogatásra egy vallási szervezet számára átlagosa, akkor
ugyanennyi jár azoknak a céloknak a támogatására is, akik nem tartoznak egy egyházhoz, vagy felekezethez sem.
Vitatkozz, érvelj!
Ez az alkotmány a Fidesznek sem éri meg azt a rengeteg konfliktust, amit felvállaltak miatta. Nem teljesíti ugyanis a célokat, melyek miatt belevágtak: a posztkommunizmus lezárását, egy új rend megteremtését és a restauráció megakadályozását. (Fotó: Index) A Véleményvezér nem…..
cogito verus 2011.04.23 19:54:53
@Joooe:
Azt hiszem jogos elvárás, hogy egy politikus felelős módon nyilatkozzon:
1. Orbán a manyupok védelmét igérte (erre konfiskálta)
2. Orbán megszorítások nélküli kormányzást igért, erre csak nézd meg, hogy milyen konvergencia kötelezéttséget vállalt.
3. Orbán esküt tett a hatályos alkotmányra illetve annak védelmére erre azzal sok szempontból szöges ellentétben cselekszik.
Nenm sorolom tovább.
Gyurcsány őszintén megmondta, hogy mit nem lehet tovább tenni. Szó sincs arról, amit írsz. Vagy nem ugyanarra a beszédre emlékszünk.
Az egyik őszinte volt (nem csak magukra értette a hazugaságot, hanem az egész megelőző időszakra), Orbán félrevezette az embereket, hazudott.
Ezt kár védeni. A képviseleti demokrácia lényege, hogy a pártok programjaival mérkőznek és mérettettnek meg. Orbán is megmérettetett és könnyűnek találtatik.
Kár, hogy ilyen megbocsátó vagy az Orbánnal, amikor minden demokratikus állam alapját, a hatalmak szétválasztását, az érdekegyeztetést semmibe veszi. Diktatórikus módszerekkel uralkodik a mameluk kézzel, általa kiválogatott "képviselőkön" ill. rajtuk keresztük bármilyen disznóságot megcsinál, vissza él jogaival.
Beteg hatalmi mániában szenvedő személy.
Veszélyes.
cogito verus 2011.04.25 11:08:52
@mréveiller:
Drága egyetlen barátom: ne csak olvass, hanem érts is.
Teljesség igénye nélkül: a bírók és ügyészek 62 éves korban történő kötelező nyugdíjazása sérti a törvény előtti egyenlőséget. Más állampolgároknál nincs ilyen.........
Az alkotmány tákolmány valóban link.
Egyébként magyarázd meg, hogy miért kell kontinuitást vállalni az 1944. márc. 19. elötti rendszerrel?
Miért aggódnak a Fidesz politikai csoportjába tartozó pártok is. Talán ők se tudnak olvasni?
Miért kell a pártszolgáló költségvetési tanácsot, a szép magyar nyelvet védő "álamelnökkel" együtt a parlament feloszlatására felhatalmazni?
Miért kell a főügyészt több ciklusra bebetonozni?
soroljam még?
Válaszolj.
Tényeket, ha szabad kérnem.
cogito verus 2011.04.25 11:09:06
@mréveiller:
hadd idézzek neked egy részt a 89-es ill. az orbáni "alkotmányból":
2§. A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenűl gyakorolja"
orbáni változat:
B. cikk (3) A hatalom forrása a nép. (4) A nép hatalmát választott képviselői útján. kivételesen közvetlenűl gyakorolja".
Hogy mi a kivételes, azt meg a fideszes többség dönti el.
A választási bizottsá jogkörét is csorbítoták.
Beteg Orbán, beteg kormány!
 „Tarlós István főpolgármester szerint a névváltást a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kezdeményezte, hiszen gróf Széchenyi István több jelentős műve, az Akadémia épülete és a Lánchíd is itt található, illetve itt áll a szobra is. Rogán Antal, az V. kerület…..
cogito verus 2011.04.12 17:08:27
@SzJ1982: végre valamiben egytértünk! :-)
cogito verus 2011.04.12 21:43:30
@SzJ1982:
Valami tévedés van a logikádban: a budapesti zsidók deportálásának leállítása pontosan arra bizonyíték, hogy volt mozgástere Horthynak.
A németek nem voltak kevésbé itt és parancsoltak, minta mikor a vidéki zsidóságot nagy szorgalommal és "szakszerüen" deportálták.
Horthy júliusra már tudta a normandiai partraszállás, a második front megnyitása, a németek keleti fronti veresége után, hogy nagy a zsidók irtása miatti felelőssége és ezt akarta csökkenteni.
Ami a diktatúrát illeti: semmilyen formában nem tudom elfogadni, se balról se jobbról.
Az egyszemélyi felelősség a kormányzásban politikai felelősség.
Aki felelőtlenül vagy eredménytelenül kormányoz az megbukik.
Ez vár minden normális országban és normális alkotmány esetén minden hazudozó és rosszúl kormányzó pártra és vezetőjére.
Amen!
cogito verus 2011.04.14 20:18:58
@tesz-vesz: fejts ki bővebben...
w A pedofilok védőszentje 2011.04.14 06:00:00
Széles körben elterjedt félelem volt egy évvel ezelőtt, hogy a jobboldali győzelem intoleranciát hoz. A kétharmad pedig pláne. Ma már kijelenthetjük: ez nem vált valóra. Magyarország keblére öleli a legvadabb devianciákat is. Sőt, díszlépésben üdvözli. Szerdán Schmitt Pál…..
  Mit meg nem tudunk, ha uniós honlapokat olvasunk! Nagyriportban számol be a magyar helyzetről az EUobserver.com portál. „The new text, termed the 'Easter Constitution' by its authors to symbolise the 'rebirth' of the Hungarian nation, bans gay marriage and abortion and gives…..
cogito verus 2011.04.06 11:03:29
@val:
Szerintem az alkotmányellenes fidesznyik kormányzás abszurd.
Normális ember ezzekkel nem érthet egyet.
Már persze, ha a polgári jogokat és a polgári jogállamot alapvetőnek tartja.
Ha nem tartja annak és az "erős" vezető"-s, autoriter állam az ideálja, akkor számára ez ideális.
Legalább nem kell gondolkodnia. Ja, meg nem is szabad.
Orbán Viktor nem cserélni le azokat az embereit, akiket ellenfelei folyamatosan támadnak. A támadások erősítik Lázár pozícióját a miniszterelnöknél, viszont nagyon is ártanak a Fidesznek. (Fotó: Schmidt Andrea/delmagyar.hu) Lázár János egyre nyilvánvalóbban politikai teher…..
„…A báró ezért nem követel semmit…csak arra tart igényt, hogy ha aztán ettől a hústól a rajkók vagy az öreg cigányok közül megveszne valamelyik, azt ő lőhesse le, mert lőtt már medvét, szarvast, vadkecskét, zergét, csak még cigányt nem.”(Mikszáth…..