Regisztráció Blogot indítok
Adatok
alvajaro

0 bejegyzést írt és 72 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Olvasónk és egyben autóm megvásárlója totálkárosra törte a Subaru Forestert. Ennek a történetét meséli el, okulásképp mindazoknak, akik azt hiszeik, nekik mindent lehet. Kapnak a belső sávban szöttyögők is. Az ominózus napot megelőző három éjszaka igen rövid volt, a…..
Nyilván emlékeznek még, bő három héttel ezelőtt a Winkler megírta autós újságírói munkásságának legszörnyűbb mélypontjait. Gondoltam, most ideje egy másik listát is közzétenni, ebben is akad talán érdekesség. Ez itten az enyém. De mivel elég sokat veteránozok, meg ami…..
Belsőség Anyám pedig megmondta 2009.07.14 22:42:00
2009-ben még mindig elég két ok ahhoz (papír és ceruza), hogy bárki bárkit büntetlenül feljelentsen, megkeserítve ezzel életét. Megértem én, hogy az ellenség vicsorogva kémlel a határ mögül és csak azt várja, hogy éberségünk meginogjon, na de ok nélkül az sem…..
Egy hibrid száz bajt csinál. Talán a szerkesztőség történelmének eddigi legkomolyabb, vérre menő vitáját indította el a Honda Insight. Lassan két hete már, hogy nálunk járt, de még ma is egy harmincperces vitát hallgatott végig az egész harmadik emelet. Bende kontra Papp, Papp…..
Balázs Viktor küldte át az alábbi prospektust, termékismertetőt. Nem is lenne ebben semmi érdekes, ha nem a talán legsikeresebb hazai raliautóról lenne szó. Úgy bizony, a Vilnius Fabrik Tuning Sport gyártmánya, na és persze az azóta (nem csak) idehaza született VFTS-ek mind a mai…..
alvajaro 2009.06.30 11:54:48
Belsőség Kell.Bele.Erős 2009.06.19 13:35:00
Amikor ez a belső levlistára kikerült, szinte egy emberként emelte magasba hüvelykujjait az egész szerkesztőség, még tán Angéla is. Ez az! Van minden, ami kell: V8 a Mercedestől (márpedig a V8 ugye a pokolban is...), váltó a BMW-től, bódé Togliattiból, kardán, póver, móka és…..
alvajaro 2009.06.19 14:17:38
  Pár éve még a város egyik megmenőbb kereskedésének számított, ma már csak szervizként vegetál. A Chevrolet-Opel Horvath és pórul járt ügyfeleinek története.  Vélemények az azonos című írásunkról...
Képtelen megkülönböztetés: magyarok, külföldiek, gyorshajtás és helyszíni bírságolásAz ombudsman szerint rendőrség hátrányos megkülönböztetést alkalmaz, amikor a gyorshajtásról készült felvételt a helyszíni bírságolás során csak a külföldiek nézhetik meg, a…..
alvajaro 2009.06.10 15:26:19
@Golf: Hát pedig úgy faszok, ahogy vannak. Ha nem folyt vér, nem halt meg senki, akkor leszarják, hogy mi a fasz van.

Az elmúlt öt évben kb fél tucatnyi esetben tettem feljelentést ismeretlen tettes ellen. Kizsebeltek, tescoban elloptak a kocsimból ezt-azt, meghúzták az autót a parkolóban és elhajtottak, stb... Szerinted mi lett belőle? Lófasz sem.
Ugye megértik, hogy ezt meg kellett osztanunk önökkel? Ugye megértik, hogy ezek után sírva vonul a sarokba Grandmaster Flash és az egész Furious Five, de meghunyászkodik még a Sugarhill Gang is és a Public Enemy leteszi a fegyvert? Ugye megértik, hogy ebben a pár percben egy valódi,…..
Valamikor régen, a kilencvenes évek elején, mikor a mindenható kábeltévé begyűrűzött kis városomba, nekem is, mint megannyi kortársamnak, gyökeresen megváltozott az életem. Hiszen a nyugati kultúra prófétájaként nem csak Emanuelle és a német soft-pornó diszkrét kozák…..
alvajaro 2009.05.26 14:43:12
alvajaro 2009.05.26 14:45:06
@gabi_RS4: Ez egy orrmotoros autó, az rs200 meg középmotoros volt...
Belsőség Wankel, de meddig? 2009.05.26 07:38:00
Remélem, kevesen olvassák majd ezt a blogposzt, mert bálványdöngetésbe hajlik a mondanivalóm, és igazából nem akarok senkinek rosszat. De mint mindenkinek, aki még a Liener György-féle Autótípusokkal szívta magába az autóbuzériát, amely szarrá sztárolta az NSU Ro80-at,…..
Hónapok óta a csapból is a válság folyik. Különösen az autókereskedők szája görbül lefelé - érthető is, az eladási statisztikák igen nagy lendülettel haladnak lefelé. Ilyenkor minden jól működő cég keresi a megoldást, hogyan vészelheti át a nehéz időszakot. Legtöbbjük…..
alvajaro 2009.05.20 14:05:06
@Cleinor: Szerintem nem akartak nulla pont alá menni a tesztelők, mert az már mégis milyen? (Személyes tapasztalat a márkával kapcsolatban...)
Egyszer csak beszoptam én is. Világ életemben fostam, hogy egyszer majd félretankolok, ezért nem is hagyom pl., hogy benzinkutas tankoljon az autómba, a tesztautóba, a motoromba, a tesztmotorba – bármibe. Minden tankolásnál végigmantrázom, hogy benzin, dízel, megnézem a feliratot…..
A kakucsi versenypályára indultam, hogy a mai Totalbike tesztmotorunkat fotózzam és kicsit megmozgassam a kanyarokban. A létesítménybe Újhartyán községen át vezet út. Aki figyelt az iskolában, tudja, hogy V. Ince pápa 1276. május 20-án keltezett bullája már megemlíti a Kiskunság…..
Belsőség Koreai nepperűzők 2009.05.18 16:44:00
Azt mondják, németül nem lehet igazán jól káromkodni. Tény, hogy a magyar nyelv lenyűgözően változatos kifejezéstárával nem vehetik fel a versenyt, van azonban néhány nagyon praktikus szavuk, melyek egészen összetett dolgokat sűrítenek néhány karakterbe. (Persze igaz ez…..
  A versenypályán megpróbáljuk az úton tartani a világ egyik legfélelmetesebb szörnyetegét, a szakadó esőben. Rettegjen velünk.  Vélemények az azonos című írásunkról...
alvajaro 2009.05.15 13:52:28
@korzo: számomra egy ilyen autó baromira nem a versenypályát jelenti, hanem a krúzolást. Számomra ebből a cikkből az egyedüli érdekes rész az volt, amikor már ment haza és fílingelte a verdát, ugyanis egy ilyen verda erre való, nem másra.

Egy olyan cikket kellett volna a két kocsi köré írni, mint amit karotta csinált egy-két éve a régi bordó lamboval...
alvajaro 2009.05.15 16:26:58
@HAWOCK: bocs, de ez hülyeség. Az elektromos kütyükkel nem csak magadat véded, hanem a környezetedet is. Meg hogy nem lehet nagyot hibázni... Jah, csak véletlenül átsodródsz oszt jön szembe a kétgyermekes család, oszt vége a dalnak... Arról nem is beszélve, hogy adrenalint ne közúton próbálj termelni, inkább menj el vidámparkba...
Belsőség 2500 felesleges lóerő 2009.05.12 12:20:00
Ha nem ez az, akkor mi? Rejtélyes hírszerkesztőnk elefántcsont-tornyából egy morzsát hullajtott alá. Lám: The Land Shark: 2500 lóerő a hátsó tengelyen Valószínűleg az egyik leggyorsabb utcai sportkocsit sikerült elkészítenie az Intense Automotive Design nevű cégnek a Mosler…..
alvajaro 2009.05.12 16:03:30
Ezúttal Vácra mentem kárparkozni, itt, az Inter Autóház Vácnál még válogathattam is a márkák között. Nem tudom, hogy véletlen-e, avagy a Totalcart üldözi-e a neve, de szinte kizárólag totálkáros kocsikat mutattak. Az udvaron megnéztünk úgy négy tékás autót, ebből…..
Belsőség A jövő mindent vivője 2009.05.06 03:08:00
  Érzetre minden ízében papundekli. Ennek csak az mond ellent, hogy a legváratlanabb helyeken rozsdásodik - kínai elektromos autót teszteltünk.  Vélemények az azonos című írásunkról...
alvajaro 2009.05.06 09:58:07
@Secnir:

Ez a cikk egy eredeti kínai konstrukciót mutat be. eko számítógépének lehet, hogy számos részét Kínában gyártották, de attól még nem kínai, ugyanis nem a saját (gyártás)technológiájukat használják, hanem azét a cégét, aki odavitte a gyártást. Nagy különbség.
alvajaro 2009.05.06 10:20:47
@triumphator:

Azért azt ne felejtsd el, hogy a harminc évvel ezelőtti japán kocsik jók voltak, a húsz évvel ezelőtti koreaiak sem voltak ennyire gányok... Ezek meg egyszerűen szarok...
Belsőség Vasárnapi rettegés 2009.05.06 03:23:54
  A fiatal házaspár, ahol anyu vezet, apu meg magyaráz, még a kormányba is belenyúl neki. Nyúlkálhatna inkább máshová, de ne a közúton tanítgassa. Adjon neki vibrátort inkább.  Vélemények az azonos című írásunkról...
Néhány uniós képviselőnek nagyon bögyében lehetnek a motorok: több ország küldötteinek közös munkájaként tervezet készül, miszerint az Európában forgalomba helyezendő gépek ne lehessenek száz lóerőnél erősebbek. Korábban már volt próbálkozás hasonló intézkedések…..
Vannak autós videók, amelyeket látni kell mindenkinek, mert üzenetet hordoznak. Jelentem, ez is olyan. Jean de La Fontaine sírva adja vissza az ipart, a teknős és a nyúl igazi bazári gagyinak tűnik mellette, pedig azzal a fabulával is dolgozott a mester becsülettel. Ismét…..
Belsőség Egy ötlet, egy Kispók 2009.04.28 15:32:00
Hello, Lesd meg a csatolt képeket. Szerintem érdekes. Újjáépítők magyar módra, avagy: "pimp my kispolák" - összes idom lemezből, - hátfal heggesztve (blokkra úgy emelték rá a kasznit), - eleje-hátulja kiszélesítve, peres gumik/kerekek - eredeti kompresszor-blokk. -…..
alvajaro 2009.04.28 15:53:10