Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kukac50

0 bejegyzést írt és 57 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Javában zajlik a hazai oktatási intézményrendszer újraszabása (vérmérséklet szerint iskolabezárási hullám vagy integráció). Ennek egyik izgalmas vadhajtásaként Bács-Kiskun Megye a következő nevű intézménnyel ajándékozta meg a Nemzeti Együttműködés…..
kukac50 2011.05.29 21:47:43
@Oblomov: Ez csak azért történt,hogy a varrónőből lett iskola igazgató aki miatt van ez az összevonás kaphasson végkielégítést. Meg az ellopott pénzeket a megye eltusolhassa. Bányaival az élen.
A halasiaknál is azt mondta nincsenek titkok,nincsenek kényes kérdések. A halasiak vitték a kérdéseket,de választ nem adott rá Bányai a megyei elnök.
Halason meg a gyanúsított volt igazgató aki újságíróból lett igazgató iskolázottság nélkül. leltározhat.
Csalás sikkasztás okirat hamisítás után. Ez a Fidesz igazságossága.
kukac50 2011.05.29 21:49:59
@bbjnick: Bányai Gábor nevelési és hazugságra oktató intézete.
Március végén figyeltem fel rá, hogy Hende Csaba honvédelmi (!) miniszter Tatára érkezett, hogy a helyi polgári körök számára a Böjte Csaba ferences szerzetes által Csíksomlyón meghirdetett Szent István-tervet népszerűsítse, és annak célkitűzéseihez támogatókat szerezzen.…..
kukac50 2011.05.29 17:45:12
Ezek a mi Fideszes politikusaink.. Varrónőből lett igazgatónő a juhar utcai Iskolába már gyanúsított vagy vádlott,de még a fele fizetését kapja. Neki a védelmébe Összevonták a kecskeméti és a kiskőrösi iskolát.. Az igazgatónő bűnösként is kap kap végkielégítést..
104 aláírás 50 tüntetőnem győzte meg a Bács-Kiskun megyei önkormányzat politikusait.
Bűnös igazgatónő többet ér mint az iskola önállósága. Ezek a kérdések meg Bányai Gábor Megyei elnökhöz íródtak,a tüntetésen plakátokon,olvashatta.Nincsenek titkok nincsenek kínos kérdésekkel,meg nem hirdetett nyílt napon.Persze 4 riporteren kívül nem volt jelen senki.
Azok meg nem kérdeztek.. Milyen a Bács megyei vezetés a kérdésekből ítélve?

Nincsenek titkok! Nincsenek kényes kérdések!

1. Hol van a 220 dolgozó kártyapénze?
2. 10 év alatt miért nem kaptuk meg?
3. Miért nevezte ki további 5 évre (igazgatónőt*) mikor tudta, hogy gyanúsított?
4. Miért nem küldte el véglegesen?
5. Miért bújtatja még az igazgatónőt?
6. Miért nem állította le a hazugságért tüntetést?
7. Betegverőket miért engedi beteget ápolni?
8. Már vádlottak és még mindig itt tartja, nincs lelkiismeret furdalása, hogy ez elítélendő?
9. Miért alkalmazza tovább az alkoholista orvosokat?
10. Miért nem álltak ki a betegeikért az orvosok?
11. Belső ellenőrt miért alkalmazza?
12. Nem dolgozott 10 éven keresztül, nem talált semmit, akkor miért alkalmazza?
13. Miért nem az iskolázottságuknak megfelelő beosztásba vannak a dolgozók?
14. Miért nem találták meg a problémákat azok, akik itt vizsgálódtak?
15. Nem volt szabad nekik találni?
16. Miért akarták lebeszélni a jelentőket a jelentésről?
17. Miért nem álltak melléjük és vizsgálták ki becsületesen?
18. Helyesnek tartja azt, hogy aki a betegekért kiáll és ír, azt elküldik, a betegverőket meg alkalmazzák?
19. A foglalkoztató építésére tényleg csak fele pénzt utalták át?
20. Vagy hazudott a főápoló?
21. Meddig szándékozik a hazugságot pártfogolni?
22. Mikor jut el a tudatáig, hogy Ön szolgálja még ezeket a beteg embereket is?
23. Miért nem az Ő érdeküket képviseli?
24. Nem tudja, vagy nem akarja az igazságot?
25. Ön szerint meddig tudja még itt tartani a bűnösöket?
26. Csalásba sikkasztásba Ön is benne van?
27. Mekkora összeg az, amiért a pártját a becsületét oda adta, ezekért a bűnösökért?
28. Remélem nem kínosak a kérdéseink?

Holnap délután (2011.05.26.) táblán olvashatja! (tüntetés napja a Megyeháza előtt.)

29. Ugye ezekre válaszolni fog?
30. Vagy ki sem dugja az orrát?

Válasz még nincs!
A kormány nem látja, hogy bármilyen döntés kapcsán az érintettekkel tárgyalni nem valami rendkívüli kegygyakorlás, hanem a normális eljárás része. (Fotó: Huszti István/Index) Pénteken a rendvédelmi dolgozók Parlament elé szervezett demonstrációján szokatlan dolog történt:…..
Lehet, hogy Fidesz beépített embere? Vagy ennyire hülye? Még egy-két ilyen videó, és követelni fogom az új alkotmány azonnali megszavazását és kihirdetését, csak hogy sírni lássam ezt a pojácát. Van bőr a képén hozzánk szólni, elképesztő. És sajnos teljes benne van a…..
kukac50 2011.04.20 13:01:44
Ehhez is vastagbőr kell! Mindegy melyik párt egyformán csak a hatalom a pénz a fontos nekik az emberek nem.

2011. március 2. - A Halas TV aznapi híradójából értesülhettünk arról, hogy Simon Ilona igazgatónőt felmentik posztjáról. Az intézmény vezetésére igazi szakembert kíván a megyei közgyűlés kinevezni.

2011. március 3. - A Halas TV valótlan hírt közölt előző nap, amivel megtévesztette azon fogyasztóit, akiknek pénzéből biztosítja saját maga működését. Magyarán: " A pénzedért, amit nekünk adsz a korrekt tájékoztatásért, mi majd traktálunk tégedet számító és álságos bulvárhírekkel, miközben a valóságot elfedjük előled!"

2011. március 5. - A HírTV déli híradója kíméletlen pontossággal írja le az intézményben zajló üzelmeket. Öt, vezető beosztású felelőst nevez meg csalás bűntettében. Már csak napok és órák vannak csak hátra a bejelentésig: vége a tíz éves terrornak, és a bűnösök felelősségre vonásának ideje elérkezett!

2011. március 5., 15:02
"Kenőpénzek vándoroltak a pszichiátrián

Vesztegetés gyanújával nyomoz a rendőrség a kiskunhalasi pszichiátrián - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja: a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság nyomozói több iratot is lefoglaltak az intézményben tartott házkutatás során.

Azt írják: a betegek felvétele során az intézet több munkatársa kenőpénzt fogadott el, így vesztegetés gyanújával folyik a nyomozás, ismeretlen tettes ellen. Az ügyben már nemcsak az intézet igazgatója és a belső ellenőr, hanem egy gazdasági vezető és két pszichiáter is gyanúsított. (rá)"

Magyar Nemzet, hírTV

2011. március 7., 17:05
Halas TV - ...politikai játszótérnek tekintik az intézményt...

„Meghatározható, jól meghatározható politikai erők, politikai játszótérnek tekintik az intézményt, amiben segítségükre vannak olyan csoportok, akiknek a kilétét én most nagyon nehezen tudom meghatározni. Én azt gondolom, ezeket a játszmákat az arénában kellene lefolytatni. Az olyan helyeken, amire egy jogállamban lehetőség van. Nem pedig egy intézményben, vagy egy intézményi struktúrában.”

(Simon Ilona intézményvezető)

Read more:
netrefel.blogspot.com/p/mert-megerdemeltem.html#ixzz1K3mOO230
Under Creative Commons License: Attribution
kukac50 2011.04.20 13:24:40
Elnézést, hogy egy kifejezetten csak Juharos hírrel fárasztom a blog olvasóit, de a módszer, a stílus, de különösen a határtalan pofátlanság miatt kénytelen vagyok mindezeket itt, ezen az oldalon is közzétenni!

FRISS HÍR!

A felfüggesztett (Juharos) igazgatónő szűkös anyagi helyzetére hivatkozva (nem jön ki az 50%-os fizetésből) béremelést kért a megyétől.

Ez már önmagában is vicces, de igazából azért az, mert a kérésének eleget téve a következő közgyűlésen a kérelem pozitív elbírálásra vonatkozó indítvány előterjesztésre kerül sor, zárt ülésen, ahogy ilyen ügyben illik!? Értjük ugye? A gondozott gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményekkel gyanúsított részére fizetésemelés? Milyen indokkal és címen? A jó munkavégzése miatt?

Szegény volt ig.nő! Nem tud megélni a fele fizetéséből? amely még így, bármiféle munkavégzés nélkül is több, mint számos, a munkaidejét teljes mértékben ledolgozó, nem otthon döglő Juharos dolgozóé! Velük miért nem törődik a kutya sem? Ők miért nem jogosultak emelésre? Azért, mert nem követtek el semmit sem? A tisztesség valóban ennyire nem kifizetődő?

Hihetetlen, hogy abba a bizonyos BKMÖ-s etikai kódexbe mi minden belefér!

Közösülj erőszakkal análisan, munkát kapsz!
Bántalmazz, zárj el gyermekeket, fizetésemelést kapsz?
Tedd tönkre számos alárendelted családjának életét, dicséretet kapsz?

Nem érdekel, ha fel is jelentenek emiatt, akkor is meg kell kérdeznem: melyik megyei vezető tökét tartja ennyire a markában a "kedvezményezett"? Pontosabban melyikét nem, ha ez a fizuemelés egyáltalán szóba kerülhetett? És mivel is tartja ennyire a markában őket? Talán csak nem a "Veránka-önerő" mértékű Juharos "állítottan nem is volt, de dologi kiadásokra mégis csak elköltésre került" bérmegtakarítások valós összege és sorsa lenne az "ütőkártyája" ennyire?

Érdekes, hogy a volt ig.nő által felfüggesztet dolgozók ilyesfajta pozitív elbírálásra egyáltalán nem számíthattak, kerülhettek ők bármilyen nehéz anyagi körülmények közé is! pedig ők még csak nem is bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt kerültek felfüggesztésre, nem is a gondjaikra bízott gyermekek sérelmére elkövetettek okán!

Kedves Nagy Ágnes!

Elnézésedet kérem, hogy amikor Te is (jogtalanul) fel lettél függesztve, akkor én nem a fizetésed emelése iránti kérelmednek, hanem a bírósági keresetednek előterjesztését javasoltam Neked én buta! Bocsássad meg nekem kérlek, hogy akkor sem ezt javasoltam, amikor a hónapokig tartó jövedelemhiányod miatt a gyermeked feletti szülői jogod megvonásával fenyegettek a térítési díj befizetésének kikényszerítése érdekében! Bocsánatodért esedezem, hogy ilyen tudatlanul ezt elfelejtettem Neked javallani, pedig látod milyen könnyű, csak kérni kell(ett volna?) Bár lehet, hogy Te azért mégsem részesültél volna ebben a kedvezményben, hiszen se egyetlen általad elkövetett bűncselekmény, se kocsisokat megszégyenítő mocskos szád, se hasonló, sőt kizáró tényezőként még tiszta erkölcsi bizonyítványod is volt és van, így valójában esélytelen lettél volna.

Vallásosság, hit? amiről egyesek beszélnek? Hol? Vagy ez lenne a "keresztényi szeretet" megnyilvánulása? Hát gyónni nem nagyon menjenek mostanában egyesek, mert napokig ott ragadnak, mire végeznek a bűneik "felsorolásával"! Jó, azt még elfogadom, hogy még ilyen esetekben is van megbocsátás, na de hogy jutalmazás is? Ez melyik Bibliában van, mert hogy a "Károli-félében" nem, az biztos!

Hol érdekelte a volt igazgatónőt, hogy az általa jogellenesen/jogsértően eltávolított dolgozó és a családja miből él meg? Hol foglalkozott ő a dolgozó anyagi problémáival? Ők kihez fordulhattak sanyarú helyzetükben "fizetésemelésért"? Senkihez sem pedig még bűncselekményeket sem követtek el! Ilyesmivel nem foglalkozott a korábbi vezető, bezzeg most, hogy neki vannak anyagi gondjai, az persze rögtön más megítélés alá esne? Na nem, ebből bizony egy falattal többet nem eszik!
Ha valaki nem tud kijönni a havi jövedelméből, vállaljon plusz munkát, különösen ha felfüggesztettként ennyi szabadideje van! Kevesebbet kell zabálni, vagy el lehet menni pl. kapálni, hiszen az eszköz hozzá az mindig is rendelkezésre áll, ott lóg ki kéz(száj)közelben! Kocsisból is egyre kevesebb van, a kocsis-stílust tanulni sem kell, az már eleve adott, a lendülettel, vezetési gyakorlattal sincs hiány, azt a fránya szakadékot meg legközelebb talán sikerül elkerülni! Ha nem is a hajtó, de a lovak esze miatt van rá némi remény!

Kíváncsi vagyok, hogy a közgyűlésen hány képviselő köpi majd szemen saját magát ennek az előterjesztésnek támogató megszavazása módján?! Nagy, nyúlós, ragadós egy "turha" ez Tisztelt Elnök Úr, amit sem a szenteltvíz, sem pedig a gyónás le nem mos soha az arcukról! Bocsika!
Hogy pontosítsak

Read more:
netrefel.blogspot.com/2011/04/szembekotosdiszembekoposdi.html#ixzz1K3sENUmZ
Under Creative Commons License: Attribution
kukac50 2011.04.20 13:26:21
Vastagbőr Lézer Jani megnyugodhat 2011.03.11 13:17:00
Lázár Jani bérelt Audi S8-as ügyének apró, de jellemző mellékszála volt, hogy a bérelt Audi S8 még traffipax blokkoló eszközt is tartalmazott. A lézerblokkoló tartása nem bűncselekmény, azonban ha valaki sikeresen használja traffipax ellen és lebukik, akár két évet is kaphat…..
Kettős Mérce Elszámoltatlanság 2011.02.08 05:44:00
Most a sajtkészítőkön a sor!Javában dúl az elszámoltatás, a filozófusok után most a kortárs művészek kerültek előtérbe. Magyarországon élő emberként persze nem csodálkoznék, (sőt) ha lenne némi susmus a kulturális pénzelosztásban, de az elmúlt hetekben elég jól…..
Szegénynek lenni nem egyszerű. Bár sokan azt hiszik, hogy az ember akar dolgozni akkor tud, ha az ember tanulni akar alanyi jogon jár, ha az ember segélyt kap megél, ez nincsen így. Bár tudom, hogy a szolidaritás, és az igazságosság nem túl kedvelt fogalmak manapság, de miként…..
kukac50 2011.03.04 14:52:36
@kukac50: Ha még a Kiskunhalas-Netrefel! írásait is olvasnátok többet
láthatnátok az országunkba milyen élet van.
Kedden Matolcsy & társai (elméletileg) bejelentik a strukturális reformokat. Ez már a sokadik időpont változtatás, minden nap más időpontot jelentettek be. A hírek szerint még a hétvégén is gőzerővel dolgoznak a "csomagon". Ami sajnos azt sejteti, hogy olyan is lesz ...…..
kukac50 2011.03.03 19:59:26
@Donna (Cara)mba: Én a Fideszre szavaztam bíztam,hogy talán jobb életünk lehet. Már nagyot csalódtam a Fideszbe, sajnos itt is csak a hazugság a pénzek eltüntetése a cél.Nem várhatunk ezektől se igazságot.Terelik az embereket vissza a munka világába mondja Orbán,de munkahely nincsen. Ők meg a pénzeket szórják mint rab a fingot. Tanácsadás Ilyen olyan háttérintézmény,
beszéd íróra is milliók.Ki vezeti ezt az Országot? Milliárdé a tanácsadók vagy ki mert Orbán csak néha beszél,vagy csak ott ül de ez nem az Ő munkáját dicséri hanem az adó fizetőkét,hogy fizetnek.
Ő megtudja magának venni amit mondatni akarnak vele az adófizetők pénzén.Ez jobb nem lesz az már biztos ha nem a saját gondolatát helyezi előtérbe.Hiába tartjuk igazságtalannak a kutya nem törődik a mi szavunkkal.
Vastagbőr A Széll-Orbán csomag 2011.03.01 13:03:00
"Széll Kálmán büszke lenne ránk." - mondta Matolcsy csomagbontás közben. Na persze ... A csomag elnevezése után remélem a Moszkva térből nem lesz Széll Kálmán tér, nem hiszem, hogy Orbán első csomagjára aggatott Széll Kálmán nevét szeretnénk Budapest…..
kukac50 2011.03.01 20:43:20
Az a baj,hogy nem voltak konkrét ötleteik programok amit az ország javára lehetne felhasználni.
Választások előtt,két hét volt a programjuk bemutatására mondták Ők.Csak program nem volt.
Most sincs csak innen onnan vegyünk el egy egy maréknyit.Ez nem megoldás ez csak egy pillanatra,való láng.Ami hosszútávon nem oldja meg a munkahelyteremtést, a 8 órás munkaidőben végezhető munkát amiért olyan fizetés jár amiből csak egyszerűen de meg lehetne élni. Hiába adnak sok pénzt tanácsadóknak csak ilyen tanácsot tudtak produkálni.
Talán a tanácsadói pénzből lehetne finanszírozni az államadósságot.Ez az Én javaslatom.
A kormánynak kellene spórolni a felesleges kiadásain.Mert sok olyan van amibe Ők is nagyobb részt vállalhatnának az adósság fizetésbe.Ne engedjék behozni a külföldi élelmiszer szemetet,akkor a Magyar piac is lendületet kapna,ha az mellé még előre kiszámítható garantált árakat alkalmazna talán hozna az ország konyhájára.Vagy lassan kicsi lépésekkel
javulhatna a helyzet az országban.Ilyen megoldásokat kellene beharangozni a politikusoknak,
hogy ezt meg ezt megtettük.
Most se jobb a helyzet mint Gyurcsány vagy Bajnai vezetése alatt volt.Ha ilyen megoldások vannak csak, akkor nem is lesz jobb.bajnai a libások pénzét ha már nem fizette ki jogos tulajdonosoknak ,akkor adja az államadósságba Ő meg vonuljon börtönbe. Mert a libások pénzén vette meg magának Gyurcsánytól a miniszteri széket.
Még eléggé a hónap elején tartunk, de Kiss Norbert után máris van egy újabb jelentkező a havidíjra.A szende arcú Nagy Anna kormányszóvivő asszonyról (életrajz itt) derítette ki a stop.hu, hogy fodrászát közpénzből fizetik. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium…..
Kedves Felhasználók,Sajnálattal közöljük, hogy a szerverhosztingot biztosító szolgáltatót érintő hibából 2009.09.01-én 10:10-től az Indamail szolgáltatás ideiglenesen nem volt elérhető, illetve igen rossz válaszidők mellett volt elérhető.Az ígéretek szerint a problémát…..