Adatok
Swinn
0 bejegyzést írt és 290 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Következzék most egy igazi kuriózum! Bár néha minket is lenyűgöz egy-egy rajongó széles körű tájékozottsága az adott műfajon belül, mégis előre prognosztizálható, hogy e cikk nyomán sokan csak a fejüket vakargatják majd. Összeállításunk gyümölcse egy parádés kis lista olyan thrash metal albumokról,…..
Swinn
2020.03.22 17:30:51
Köszönöm az ajánlást, párat megtaláltam a Tidal-on. Frankó zenék!

Ha van az audioban igazi legendás vállalat, amelyben a hagyomány és a minőség valóban az elsődleges, akkor az egészen biztos, hogy az amerikai Grado Laboratory, amely a megalapítása óta ugyanannak a családnak a tulajdonában van, és ma is gyakorlatilag ugyanolyan módszerekkel készül, mint 1953-ban,…..

Talán írtam már, hogy nem vagyok nagy fejhallgató fan. Egyrészt kissé zavar, hogy valami van a fejemen, másrészt nálam nem volt eddig igazi felhasználói kérdés, hiszen többségében a „nagy” hifit hallgatom...
Swinn
2019.08.13 15:51:11
@Audiolife: Írok majd levélkét.

Minél régebb óta foglalkozom komolyabban hifivel ( ez már vagy 35 éves visszatekintés, bizony, ilyen vén csont lettem) és ezen belül is, fő témám, az elektronikák mellett az analóg lemezjátszás apró-cseprő (sok kicsi sokra megy ) nyűgével, annál inkább rájövök, hogy akik…..

Akik egy ideje kitartóan olvassák a blogomat, esélyesen levették már, hogy rajongója vagyok a Rega lemezjátszóknak. Lehet, hogy a Rega más dolgokban is tud nagyot alkotni, de lemezjátszó téren egészen egyszerűen, simán zseniális, ami Roy Gandy ( a Rega alapítója és tulajdonosa ) kezéből…..

Valahol az Audio World kicsivel távolabbi témáiról szőtt gondolataim között szerepelt egy hasonló gyárlátogatás halvány terve. Lévén hogy jó a kapcsolatom az angol Origin Live és Funk Firm cégekkel, ez a gondolat nagyon is lőtávolban volt, sőt még van is, nem lehetetlen hogy az idén még egyszer…..

Nos, bocsánat hogy a címben így eltorzítottam egy jó kis magyar közmondást. De a szójátékon túl annyit mindenképpen meg kell hagyni, hogy az alátétek, vagyis az analóg ( bakelit, ha úgy tetszik ) lemezjátszók lemezalátétei nagyon is benne vannak a hangminőségben. Olyannyira, hogy lassanként azt…..
Swinn
2017.02.21 14:51:45

Igazság szerint ez a meghallgatás nem rólam szólt, én inkább csak kibiceltem. Persze, nem én lettem volna, ha nem csillan fel a szemem a lehetőség hallatán, a legrosszabb esetben - gondoltam csalárdan - írok belőle egy posztot. És íme!..
Swinn
2017.01.17 08:16:15

Nem csak a technikában folyamatos a fejlesztés, de a blogok háza táján is. Ősszel mindig felcseszem magam, hogy mennyire béna már ez az egész dizájn, amit itt nyomok, és rámtör az újítási kedv. Persze, moroghat az egyszeri olvasó, pont most, amikor már megszoktam...
Swinn
2016.11.06 18:15:02
@Audiolife: szerintem ez volt a legjobb megoldás esetemben. :) Amióta vintage vonalra álltam át, csak a zene van.
Swinn
2016.11.06 18:16:52
@Homo ludens: kívánom hogy találd meg amit keresel! Adott pénzmagot el lehet költeni nagyon rosszul és nagyon jól is. :)

1956 augusztus 16-án New Yorkban feltehetően elég meleg volt. Ez minket nem nagyon izgat, és nem is túl fontos, sokkal inkább az, hogy ezen a napon vették fel a Verve jazz kiadó egyik máig legsikeresebb lemezét, két, akkor már sztárnak számító énekessel...
Swinn
2016.09.13 13:23:03

A Belden jól csengő név a budget hifi és a giant killerek között. Számtalan olyan kábelt gyárt, amelyet alapvetően nem hifi célra szántak, de unatkozó diy-erek kiokumlálták, hogy egészen jól használhatóak...
Swinn
2016.08.01 14:35:42
Swinn
2016.08.04 13:57:24
@Audiolife: mintha már nem is gyártaná a Belden ezt a kábelt... Aki akar, siessen. :)

Amikor elindult az audioworld, azt hittem, végre a magyar hifisták is kielégülnek, mert hát annyit panaszolták korábban, meg emlegették a HFM-et, ami örökre beleégett a lelkükbe, fülükbe, és persze mindent hozzá kellett viszonyítani is, hogy egy tesztet és műszaki tartalmat egyben kiveséző oldal fel…..
Swinn
2016.07.19 13:52:59

Kicsit hanyagoltam mostanában a DIY vonalat, lévén elég komoly időhiánnyal küzdök. Meg hát, a rendszert készre jelentettem, inkább a lemezek. Mondjuk nálam mindig is ez utóbbi volt a középpontban. Közbe-közbe azért nézelődöm, hátha beesik valami...

Nos, akkor ugorjunk fejest a részletekbe, nézzük végig, miken változtattam, mert ezek majd jól mutatják a további szűk keresztmetszeteket.
Igyekszem a technikai részleteket egyszerűen, közérthetően tálalni, hogy azok is értsék, akik nem építenek napi szinten erősítőket. Aki viszont ott tart…..

Azok a Nagyra Becsült Olvasóim, akik követik itt, a blogomon folytatásokban érkező beszámolóimat az analóg lemez világának meghódítása, rákfenéinek megszelídítése felé vezető utamon, lassan azt hihetnék, már nincs tovább, megvan minden, futómű ( lásd Vintage…..
Swinn
2016.01.28 06:19:21
@cotag: Én az SL 1200 tányérjának szélén nem láttam felálló peremet...

Tavaly jelentette be a Panasonic, hogy az első sl 1200-as megjelenésének 50. évfordulójára újrakezdi a 2010-ben befejeződött gyártását ennek a legendás lemezjátszónak, és az idei CES-en már meg is mutatta, hogy nem a levegőbe beszélt...

A legfrissebb vinylcheckben számtalan újdonság mellett néhány magyar lemezt is szemlézünk! Kihagyhatatlan alkalom, szóval gyorsan, görgessetek tovább.
Nos, ezer éve adós vagyok a Vijay Iyer lemezzel, amit agyba-főbe hájpoltam itt a blogon, holott nem is hallgatom annyit. Sokat most…..
Swinn
2015.09.04 07:54:03

Most, hogy a hajó befutni látszik a révbe, és a hajó kapitánya végre kinyitja a legfinomabb whiskyt, amit a kajütben rejtegetet eddig, nehogy a kapatosságra hajlamos matrózok egy óvatlan pillanatban megigyák és…..

Egy kicsit hasonlított ez a project a transformers című sikeres amerikai fantázia filmre, csak nálunk nem autókból lettek robotok, hanem egy gyári cédé játszóból alakítottunk egy újabbat.
Tipikus DIY projekt, dőlhet hátra az olvasó, hogy innen már csak leszkrollozzon a lap…..
Swinn
2015.07.21 10:57:56
@Audiolife: Esetleg koronás 1541-re váltás nincs képben vagy nem is terveztetek vele?

Valahogy nyáron mindig kicsit több időt tudok szentelni a zenének, és mivel nem igazán vagyok elragadtatva a mostani felhozataltól, ezért mindig gyerekkorom kedvenceinél kötök ki. Nem mondom, van ma is pár jó szám, tulajdonképpen akármilyen műfajban, de kimagasló előadókat,…..
Swinn
2015.07.14 11:56:12

Korábban ugye az volt a legfőbb gondom, hogy a cd hang otthon olykor előzte a vinylt. Jó, ez így azért nem egészen igaz.
Mondjuk úgy, hogy felvétel függő volt. Vagy mondjuk úgy, hogy sok olyan használt lemezem van, amit nagyon szeretek, de már elég kopottak, néhány új, amit le…..

Régóta gondolkodom, hogyan lehetne ezt az egész blogolósdit úgy csinálni, hogy mondjuk én magam is elégedett legyek vele, és ne azon kelljen derpegnem, hogy mennyire unom, vagy azon, hogy már megint hétvége van, megint kell írni egy új posztot.
Ha már idáig eljutottam
Mert…..

Nem olyan régen találtam a youtube-on ezt a videót, amelyben végre nem lassított és közeli képekben mesélnek el, vagy inkább mutatnak be egy brandet.
A Cambridge elég régi motoros már a szakmában, 1968-ban alapították, az elmúlt negyven évben letett ezt-azt az asztalra. Úgy…..
Swinn
2015.05.20 14:54:27
@Tamás Gojdár: A Technicsen sokat vacilláltam hogy megemlítsem e...? Nálam eljátszották a renoméjukat a '90-es években. Iszonyat mit műveltek az erősítőikkel. Nehéz lenne a hangjukat lefelé überelni... Az R1 és az ára... Nos, én biztosan nem költenék rá egy fillért sem.
A TAD más tészta, azt szeretem és kedvelem, jó hangú készülékeket gyártanak.
A TAD más tészta, azt szeretem és kedvelem, jó hangú készülékeket gyártanak.
Swinn
2015.05.20 14:56:48
@Tamás Gojdár: Én a szigetországban egészen más irányba indulnék el. Hol másutt, ha nem itt lehetne fillérekért hozzájutni nívós sztereó cuccokhoz? :)
Swinn
2015.05.20 15:56:48
@Tamás Gojdár: A számháborúval kapcsolatban egyetértek!

Az oldal egyik legjobban pörgő cikke a már lassan ötezer olvasásnál tartó Van Damme kábeles poszt. Kicsit megtoltam ezt a kábel sztorit, és az a jó hírem, hogy még nincs vége.
Nem kell hozzá szociológusnak lenni, hogy megmondjuk, miért lett ez a dolog sikeres: olcsó, nincs…..
Swinn
2015.05.09 21:12:36

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis nagy japán cég, úgy hívták hogy Sansui. Egészen pontosan Sansui Electric Co (Sansui Denki Kabushiki-gaisha).
Maga a név, ízlelgessük csak: Szanszui, sokat mond a hifi berkekben felnőtt zene-, és kütyübarátoknak. Bár igaz, ami igaz,…..
Swinn
2013.12.22 15:13:09
@Audiolife: Más nem kell, valóban. Nagy előnye, hogy sztereó lemezeket is lejátszik, sőt, a zajosabb, kopotab lemezek jobban is szólnak rajta, mint a "nagy" rendszeren. :)
Swinn
2014.01.07 15:56:34
@Ear78: audio-heritage.jp/SANSUI/player/sr-4040.html
1968-ban 44.000 yen volt az ára, nagy nehezen átváltottam mai USD-re: 825. :)
1968-ban 44.000 yen volt az ára, nagy nehezen átváltottam mai USD-re: 825. :)
Swinn
2015.04.20 10:50:39
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz