Suttogó Szellő 2011.02.28 11:10:07

Nekem a születésalagút...
Először 2007-ben mentem át születésalagúton. Tényleg nehéz erről írni... Édesanyám azt mondta: Neked születési trauma? Hiszen néhány óra leforgása alatt mindenféle komplikáció nélkül születtél!
És utána mi történt? -kérdeztem
A szülőcsatorna részeként mélyen megéltem a többiek küzdelmét, de végig erősnek magabiztosnak éreztem magam. Tudtam, hogy minden rendben van, mindenki meg fog születni Amikor én mentem át az alagúton, minden félelem és kétség nélkül indultam. Én vagyok a soros, itt az idő! A szülőcsatorna felénél kinyitottam a szemem, előre néztem és láttam, hogy még milyen sok van vissza. Összeszedtem az erőmet ugyan, de becsapva éreztem magam, mert azt senki nem mondta, hogy ez ilyen nehéz és küzdelmes. Beszorítottságot éreztem. Már nem akartam ezt az egészet, de nem volt visszaút. Kissé lendületemet vesztve, de ügyesen végigmentem. És utána? Ölelés várt. Ölelés, mely addig tart, míg nekem jó. Mely addig tartott, míg már nem bántam, hogy elindultam, míg már nem bosszantott, hogy "becsaptak". Szeretet várt, mely nem kérdezett, nem várt el, nem vette zokon, hogy nem bíztam benne. Körülölelt a szeretet. Én meg csak sírtam és sírtam csendesen.Nem voltam egyedül.
A gyors és könnyű születésem és a köldökzsinór gyors elvágása után, már el is vittek, el az édesanyámtól, el a világ végére és otthagytak "egyedül". Az akkori rutin szerint a következő napokban csak a szoptatások 10 percére kaptam meg anyámat. Ezután rendkívül anyás lettem, csak az volt biztonságos, ha nem eresztem.
Nehéz úgy mesélni a születésalagútról, hogy csak az én élményemről szóljon, hiszen a többiké az enyém is, az enyém az övék is. Áthatjuk egymás lelkét, hiszen egymást egymásból, magunkat, magunkból hozzuk világra, világosságra.
Egy másik újjászületés alkalmával a köldökzsinór traumám jött elő. A köldökzsinór, mely összeköt a forrással, az áramlással, melyről oly kegyetlenül, hidegen és élesen levágtak. Elkülönültem, és onnantól már lehettem egyedül anélkül, hogy kész lettem volna rá. Ezt az energia-köldökzsinórt akkor nem vágtuk el, én magam egy nappal később, azzal a tudatos gondolattal, hogy a lélek-zetem által szüntelen kapcsolatban vagyok a forrással. Most, hogy így visszagondolok, a korábban visszatérő légszomjam nem tért vissza, pedig ezzel már gyermekkorom óta küzdöttem.
Azt mondják egyedül születünk és egyedül is halunk meg. Hogy az életünk igazán nehéz, küzdelmes részeiben mindig egyedül vagyunk. Én azonban feltettem a kérdést magamban, nem lehet, hogy ilyenkor is a születési mintánkat követjük? Sportolók arról számolnak be, hogy szurkoló táboruk óriási energiát tud adni nekik, szinte megtáltosodnak.
Hát szülni, születni nem kis sportteljesítmény. Lehet, hogy ilyenkor is megtáltosodnánk mások szerető, biztató támogatásától? Lehet, hogy nem kell egyedül csinálni?
Megtáltosodik. Milyen találó kifejezés. Hát nem ez a cél, Táltos paripává válni?

Suttogó Szellő 2012.02.18 00:57:41

@KioJ: Hogy a megélés után mi történik...? Elég nehéz erre válaszolni. A megélés felismerést hoz. Felismerni a születési mintámat, ami tudattalanul volt hatással az életemre. Felismerni az ebből fakadó gátakat, szorongásokat, félelmeket... A gyakorlat maga már hoz oldást, bár senki nem állítja, hogy ez hipp-hopp felold mindent, azonban egy folyamat elindul és ezt a folyamatot még kísérheti számos más terápiás módszer, mint pl. pszichodráma, családállítás, rebirthing, hipnoterápia, mátrix-tudatátalakítás.
Hogyan változik az élet, a mindennapok? Csak magamról tudok beszélni. Nem félek változtatni, nem félek a változástól, új értelmet nyert a bizalom, merem hallatni a hangom, könnyebb az elengedés, elmúlt a légszomjam, nem hidegek a végtagjaim, tudom, hogy sosem vagyok egyedül... De... mindez az átalakulás nem egy hétvégén történt. A felismerést az első hozta, utána pedig éveken át tartó figyelem, tudatosság, önismereti munka. A felismerés olyan, mint amikor lámpát gyújtanak és már többé nem a sötétben tapogatózva kell a megoldást keresnem. A "születés" után el lehet indulni egy úton, akár a mi segítségünkkel, akár más segítségével, akár kombinálva. És mint ahogy hiszem, hogy nem létezik egyetlen üdvözítő módszer semmiben, úgy azt is gondolom, hogy ebben is mindenki a maga útját kell, hogy végig járja.
Érdekelnének a tapasztalataid e témában a Te terápiás eszközeiddel.