Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zcsilla

307 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1910. augusztus 20-án hozták először működésbe a szigeten, a Margit-fürdő előtt, az ország első virágokból kirakott 7 méteres átmérőjű óráját, nevezzük csak simán virágórának (bár ezzel a kifejezéssel sokszor egy másik rendszerű időjelzőt is szoktak illetni). Nagyjából negyedszázadon át volt a…..
Balatonalmádiban nyitották meg az ország első gyermekszanatóriumát. Ahogy a korban szokás volt, az építkezés nagyrészt közadakozásból, jótékonysági események sorozatának bevételéből valósult meg. Több ilyen rendezvényt is a Margitszigeten tartottak: sportünnepélyt, operaelőadást, rózsaünnepet és…..
A margitszigeti Rózsaünnepélyben csúcsosodott ki az a nagyívű jótékonysági rendezvény-sorozat, amely az Alföldön létesítendő, tüdőbetegeket gondozó népszanatórium építése érdekében éveken keresztül mozgatta meg az ország lakosságát. Érdekes hétről-hétre követni a korabeli lapok hű közvetítettését…..
Egyik kedvencemnél fejezem be a túrát, Budapest lélegzetelállítóan szép zöld szigetén, ahol nyaranta egész napokat töltök. Megannyi örömöt lelek a sziget tornyában is, odabent kovácsoltvas csigalépcső, márványtábla a tengerszint feletti magasságok részletes adataival, fönt apró panorámaerkélyek,…..
UPCY ökodesign Szerelmem, Budapest 2018.06.16 18:59:39
Budapest a világ egyik legszebb városa, ez kétségtelen. Ehhez képest szerintem elég elkeserítő a fővárosról hazavihető emlékek kínálata. Még mindig nem léptünk túl a kalocsai hímzés és paprika kombón...
Az idei nyár legnagyobb slágere a bojtos fülbevaló. Iszonyatosan tetszett, de nem akartam filléres kínai alkatrészekből készíteni. Így elkezdtem agyalni, és rögtön három teljesen különböző típust is készítettem, amelyek mindegyike továbbhasznosított...
Pár egyszerű kis virág is egyedi, különleges ajándékká válik ebben a kedves kaspóban. Az alapötlet a "tudás magjának elültetésé"-ből és a "köszönöm, hogy segítesz felnőni"-ből adódik. ..
Lehetsz vérprofi vagy éppen kezdő, készítheted barátnőkkel vagy a gyerekekkel, ezzel a koszorúval egész biztosan sikered lesz! ..
Néha furcsa véletlenek vannak: már kitaláltam a bárányt, csak még kerestem hozzá a megfelelő alapanyagot. Majd egy napon belül az egyik újrahasznosító cég műszőrméket kínált eladásra a facebookon ... Nosza nem is gondolkodtam többet! Mivel volt náluk plüss is, egyből készültek nyulak is. ..
Olyan gyorsan vége a karácsonynak, és még annyira bennünk van az alkotási láz. Szerencsére itt van a szilveszter, így nekiállhatunk egy pompás dekorációnak – ráadásul a karácsonyi kellékeket felhasználva...
Még egy kicsit legyen ősz! Még egy kicsit készítsünk tökös dekorációkat, aztán indulhat a karácsonyi őrület.... Ha már a Halloweeni dekoráció lekerült, jöhet még egy pár tartósabb változatú tököcske a lakásba. Elővetted a tavalyi pulcsikat? Találtál köztük olyat, amit idén már nem fogsz hordani?…..
A nyakkendő egy csodálatos ruhadarab - mindenhol, csak nem egy férfi nyakában... Egy darabka műalkotás, ami sokkal többre hivatott, minthogy merev üzleti találkozók kelléke legyen. ..
A török elől a Margitszigeten lakó szerzetesek és apácák elmenekültek, a sziget elnéptelenedett. A domonkos apácák 1615-ben beolvadtak a klarissza rendbe, így a török hódoltság után a klarisszák kapják meg a szigetet. A nővérek a budai várban telepedtek le, a szigetre nem…..
zcsilla 2017.08.04 13:09:11
@Pajzsvivő: Ha tévedéseket talál a cikkben, akkor kérem, hogy javítsa ki, de a "megtévesztő és hamis" minősítéssel nem tudok mit kezdeni. Pontosan miket cáfolnak a Margitszigettel kapcsolatban az oklevelek?
Elolvastam a linkelt friss cikket, de abban nem találok semmilyen olyan utalást, amely cáfolná, hogy a Margitszigeten azok az épületek állhattak, amelyről a fentiekben 3 évvel ezelőtt írtam.
zcsilla 2017.08.09 00:12:42
@Pajzsvivő: OK, köszönöm, olvasgatok!
UPCY ökodesign Úti társasjáték 2017.07.29 11:23:38
Kezdődhet a nyaralás! 100%-ban továbbhasznos úti társasjátékot készítettünk a gyerekekkel a sógornőmnek névnapjára. Az ötlet a srácoktól származik, és a kivitelezésből is kivették a részüket. Kétoldalas tábla, az egyik oldalon malom, a másikon pedig egy 8x8-as mező van, amivel Othello, dáma vagy…..
Tudtad, hogy egy bőrcsizma előállításhoz 14.500 liter vizet használunk fel? És azt, hogy egy csésze kávéval további 140 liter (vagyis egy fürdőkádnyi) vizet iszol meg? Mit szólsz ahhoz, hogy egy farmer hordása, annak teljes élettartama alatt 33,4 kg CO2 kibocsátással jár? Elsősorban ezek miatt…..
Egészség, jólét, oktatás, egyenlőség - ezek olyan nagy dolgoknak tűnnek, amiért csak "fentről" lehet tenni? Dehogy is! Sokkal jobban hiszek abban, hogy az életünket nekünk kell formálni, és a mikrokörnyezetünkben, kis lépésekkel tudunk ehhez hozzájárulni. ..
Mindenki tud tenni, és mindenkinek tennie kell azért, hogy fenntartható legyen az életünk. Ne felejtsük el: nincs B-verzió, mindannyian ezen a Földön élünk! Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak apró, viselhető változtatások, és máris sokat tettél!..
Sok osztályban ilyenkor a legnagyobb a fejtörés: mit adjunk a tanároknak év végén? Egy újabb kaspó vagy egy doboz bonbon? Persze, az sem rossz megoldás, de ha igazán kötődünk a tanárainkhoz, akkor megérdemelnek valami jobbat! ..
Ezeket a régi könyvből készült dekorációs pillangókat használhatod scrapbook készítéshez, egyedi díszítéshez, ajándék kísérőként. Hármasával csomagoltam őket, hogy jusson belőlük mindenhova. Először a vasárnapi Villa Korzón a Barabás Villában tudjátok megvásárolni. Use these old book decor…..
Nálatok is a hűtőn vannak a legfontosabbak? Mi egy jó ideje itt tároljuk a közelgő feladatokat, programokat, de folyton leverem a lapokat vagy a mágnest. Meguntam. Ez a praktikus csipesz segít mindent a helyén tartani és ráadásul gyönyörű! ..
UPCY ökodesign Kiállításom van! 2017.04.01 23:26:09
Ha külső szemlélőként nézem, akkor is nagy szó, hogy ökodesign kiállítás nyílt egy megyei jogú városban. Belülről nézve meg egyenesen szenzációs :) ..
UPCY ökodesign Répamese 2017.03.11 19:32:53
Ha legközelebb az fordul meg a fejedben, hogy könnyű az újrahasznosítóknak, hiszen hulladékból dolgoznak, jusson eszedbe ez a mese :) ..
A leírásom alapján Te is elkészítheted. Nem kell hozzá más, csak a kazettatok és egy kis gumizsinór. ..
Ez a kis szekrény sok mindent elrejt, így eléggé kétségbe estem, amikor pakolás közben betört az üvege. 10 percig tartott a kétségbeesés. Aztán megszületett ennek a zsebes tárolónak az ötlete, és onnantól kezdve annyira örültem, hogy így történt! Imádom :)..
UPCY ökodesign Az utolsó szálig 2016.12.30 13:08:59
Tökéletes zero waste projekt, vagyis az újrahasznosított anyagok továbbhasznosítása a minimális hulladék érdekében...