Regisztráció Blogot indítok
Adatok
garrett27

0 bejegyzést írt és 286 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Több vezető kormánypárti politikus is egyértelművé tette a napokban, hogy a kormány ki fog tartani a vasárnapi zárva tartás mellett, sőt, utalva a balatonfenyvesi CBA-ra, – amely egyetlen málnaárus miatt piaccá nyilváníttatta magát, hogy így mentesüljön a szigorú szabályok…..
Az megvan, hogy Overdose, elpatkolt? Cipő feldobta a talpát? Na, ennél a hülye szóviccekre használt Stöckert Gábor-skálán két és félszer erősebb szóviccel nyitott tegnap este s közszolgálati média Híradója, és még csak nem is azért, mert mostanában a rövid szoknyában,…..
A mai poszt ugyan a Magyarország és én pályázatra érkezett, de lehetne Franciaország és én is, sőt, ha még mélyebbre tekintünk, akkor valójában a beilleszkedés nehézségeiről szól. Vicky és családja ugyanis négy év franciaországi lét után döntött úgy, hogy…..
Naszóval a vége. Ez most nem lesz egy hagyományos, rendes hogyvolt, mert az élő kibeszélőben mindent kitárgyalt a kedves-lelkes közösség és a visszajáró trollsereg, amit gondolt, szóval minek. És őszintén szólva kibaszottul el is fáradtam már, jó lesz már egy olyan reggel,…..
Mivel ugye három csaj maradt a két pasira, logikus, hogy ebben a részben egy nő hullik, Lóra, Pornósbula vagy Botox. És akkor majd kialakul a döntő mezőnye, meglesz az a két pár, amibő az egyik majd mehet Az Örök Hűség Aranyozott Papírgömbjét hajigálni/tartani izzadt marokban.…..
Az utolsó hét indul, feleim, elválik hamarost a szar a májtól, és kiderül, ki vagy kik nyeri(k) a húszmilliót. Tengerparti képpel kezdünk inkább, és ezen a héten nem baszogatjuk szegény Gólemet tovább, mert teljesen értelmetlen, viccesnek meg már a harmadik hogyvolt óta nem volt…..
  A medence partján nem lesz kegyelem, nyit Gólem egy szabadnap feliratos pólóban, baszki, erről álmodozom már 61 adás óta, mármint nem Gólemtől vagy a mödanszié partján elkövetett rémes atrocitásokról, hanem a kibaszott szabadnapról. Már csak nyolc adás, feleim,…..
Nem véletlenül mondták megjelenésekor Fehér Béla Kossuthkifli című könyvére, hogy ez a magyar Gyalog-galopp. Ugyanolyan speciális humora van, mint Monty Python-éknak, csak nem echte angol, hanem magyar, ráadásul régies - sőt, egyes oldalakon ősmagyar -  stílusban íródott (igazi…..
Hát ezt a jóravaló, de kissé együgyű kopasz fiatalembert már sose eresztik ki a ligetből? Ott áll a fák között, mint egy kék ingbe és barna nadrágba öltöztetett fasz, kapaszkodik a kis cédulájába, hogy el ne szédüljön magától, és már vagy huszadjára mondja el a faél…..
Egy olvasónk eléggé felbosszantotta magát a tegnapi matematikaérettségi után, hiszen a köztévé egy Lükő Gábor nevű okleveles matematikussal oldatta meg a feladatsort, aki viszont nem végzett igazán jó munkát. Itt a levél relváns részlete: Már a könnyű, első részben is…..
garrett27 2015.05.06 10:28:36
Kék, szűk póló, nagy, kopasz fej, körben pálmák, lent a színes Nike - igen, ez itten Gólem, kérem szépen, és mondja nagy lendülettel, hogy Pjotrnak fingja nincs arról, kivel basszon ki, ezért a kanok majd egy randin győzik meg arról, hogy ki legyen a szopóroller Vettelje ezen a…..
A tegnapi Loki-mayhemnek ma lesz következménye, mondja Gólem egy naplementében a seggét rázó bulát ábrázoló pólóban, és megint a pálmaligetben van, ahol egyszer már eltévedt. Ráadásul Sármőr elbaszott küldetése is terítékre kerül, az előzetesben bemutatott, látványos…..
A zsidóknak már nagyon tele a hócipőjük azzal, hogy az egyiptomiak keze (és korbácsa) alatt dolgoznak építési kivitelezőként, ezért kapóra jön nekik Mózes (Christian Bale), aki Ramszesz (Joel Edgerton) mellett nőtt fel, ám zsidó származása napvilágra kerülését követően…..
A Kavarás Másnapjnak Reggelén vagyunk, Gólem szerint Loki nagyon belezúgott Botoxba, és emiatt megint sakkozni kell a bulák között. És ez nagyon nem jó, legalábbis Pjotr szerint, aki már tuti ki van bukva attól, hogy állandóan tíz-tizenegy ember helyett kell gondolkodnia, majd…..
Sikerült rendezőt keríteni a Bad Robot és a Hulu közös gyártásban készített, 9 epizódos Kennedy-sorozatához Az utolsó skót királyt is jegyző, Oscar-díjas Kevin Macdonald személyében, írja a Geektyrant. Abrams és King persze nem egy átlagos összeesküvős sztorit…..
Mi már túl vagyunk rajta, de a családban van aki még csak most kezd rácuppanni a Bogyó és Babóca által épített, lopakodóan pusztító kreténségre - az érintett lurkó most lesz három. Első blikkre rohadt aranyos, bogarak (meg egy csiga) prüntyögnek és ökörködnek, jaj de jó,…..
Pontatlanul röhög a BBC a Magyar Nemzeti Közröhejcsatorna tizenötödike óta tartó ámokfutásán! Abcúg, tessék pontosan idézni a titulusokat és nem összekeverni szezont a fazonnal, meg az összköltségvetést a műsorgyártásra fordított milliárdokkal. Meg amúgy is, genyózni nem…..
Na, párválasztunk ma este, mondja az agyagból összepakolgatott rémember a csuklóján két órával, ezt baszki magyarázza már meg valaki. Mer’ fussa? Nem bízik az egyikben? Vagy miért? A tisztást, ahol a felkonfokhoz beáll, lassan jobban ismerem, mint a debreceni Csapó utcát, pedig…..