Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hgf

0 bejegyzést írt és 137 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Széles körben elterjedt nézet, hogy a Star Wars 1977-es debütálásával (majd később folytatásai révén) tulajdonképpen már megágyazott a mai blockbuster-iparnak. Nem kevesen vannak, akik odáig merészkednek, hogy egyenesen - és kizárólagosan - ezt a filmfolyamot vádolják azzal,…..
hgf 2015.11.30 16:52:50
@pacagánycsök: A sötét lovag. Interstellar. Mad Max 4 (ezen lehet vitatkozni). Inglourious Basterds. Toy Story 3. A Passió. Amerikai mesterlövész (ezen meg _szoktak_ vitatkozni). Csak hirtelen néhány a legnagyobb box office sikerek közül, de lehetne még sorolni. A kritikai közmegegyezés szerint remekművek, még kimondottan filmtörténeti távlatból nézve is.

Persze el tudok képzelni olyan szigorú filmesztétikát, ami szerint még ezek is csak bóvlik, de az ilyen szintű elvárásokat a zsánerfilmre nézve nem tartom érvényesnek. (És akkor már a SW is bóvli lenne, btw.)
hgf 2015.11.30 18:35:53
@Alec Cawthorne: Most jöhetnék azzal, hogy "pontosabban kellene fogalmazni, ha az ember írásra adja a fejét és még publikálja is", de inkább két valódi érvet írok:

1) az elég olcsó logikai trükk, ha egy zsáner csúcsát (a Star Warst) más zsánerek aljával hasonlítod össze (Divergent és társai),
2) akad pár szuperhős-blockbuster, ami valódi értékeket is mutat, és kérlek, ne válaszold erre azt, hogy "nem is azokra gondoltam, hanem csak a rosszakra" -- az a helyzet, hogy megengedhetetlenül túláltalánosítasz, és ez rontja az írásod hitelességét.

Az "ömlik belőled a butaság" részre ugyan mit reagáljak? Talán én írtam le, hogy "a mai blockbusterekben sehol sem látható semmiféle kreatív befektetés"? Hm, egészen úgy rémlik nekem, hogy te írtad le. Még ha a kontextus figyelmes elolvasása meg is mentheti: ez egy buta kijelentés.
    Sok, a páncélosok iránt rajongó várta  türelmetlenül ezt a napot, mert ma mutatkozik be hivatalosan a moszkvai díszszemlén  az új orosz nehézpáncélos,  a T-14 Armata.  Ami  véleményem szerint a nem is annyira forradalmi és az ellentmondásai is megérnének egy misét.…..
Helló Tibi!Megint összehoztam egy cikket. Valaki az egyik poszt alatt megjegyezte, hogy még nem volt falunapos cikk (itt még tényleg nem, de a kiskedvenc Orkánságon igen - T.B), és azonnal beindította bennem a vezérhangyát, az eredmény pedig ez lett. Lehet, hogy ezért fatornyos kis…..
hgf 2011.06.28 20:48:43
@neccharisnyás útonálló: Látszik, de jogos :) Másfelől viszont a "faint kis bulit" nem kell félteni egy falunapon, a hangminőség ott igazán sokadlagos szempont. Annál még az is fontosabb, hogy hogyan akadályozzuk meg a gyerekeket abban, hogy szétrúgják a hangszórót/kamerát/színpadot (korlát nem segít, mert átbújnak, szülő még úgy se, mert ha hat évig nem nevelte, hát nem most fogja elkezdeni).
Modorosblog A kiállításmegnyitó 2011.04.08 09:54:00
-Kedves Hölgyeim és Uraim, kedves megjelentek - művészetpártolók- és művelők, érdeklődők, rokonok, barátok, ismerősök - jó napot kívánok, szervusztok! Amikor Szokolik Jani - mint tíz éve immár folyamatosan - engem kért fel fővédnöknek  mint a XXIV. kerület…..
Én még 26 évesen is nehezen találok munkát. Még csak 3 hónapja keresek, de 2-300 önéletrajz után kb. 3 helyről írtak vissza, hogy kösz, de nem kellesz. Spar,McDonald's,Burger King, Tesco... minden megvolt. Ide túlképzett vagyok, oda nincs szakmám, itt nem elég a nyelvtudás, oda…..
hgf 2010.07.19 10:56:38
@Monsanto: @kpityu2: Szóval a fotós és az újságíró nem ért semmihez? Csak kóklerkedik?

Ügyes kis prolitempó ez a részetekről, kár, hogy már egy évszázada sem volt igaz. Dehát honnan is tudnátok...

Viszont van egy ajánlatom. Próbáljatok meg egy profi fényképet készíteni. Aztán pedig megírni egy elfogadható cikket. Aztán küldjétek el nekem az eredményt értékelésre. Témát szabadon választhattok, én pedig megígérem, hogy őszinte leszek.
hgf 2010.07.19 11:33:14
@kpityu2: @Monsanto: Oké, ez így már másképp hangzik. Tényleg nem ugyanaz a szakmai tudás meg a piacképesség, tapasztaltam a saját bőrömön is, de azt nem bírom, amikor valaki a szakmát egy az egyben ócsárolja. Nagyon aranyosak a hobbi-újságírók és blogírók, és sokan vannak közülük, akik nagyobb tehetséget tudnak felmutatni és több értékkel járulnak hozzá a világhoz, mint a legtöbb "rendes" újságíró - de attól még az újságírás (és fotózás) marad szakma, amit komolyan művelni csak szaktudással lehet.

És persze megint más téma az, hogy hány hazai komm szak létezik, ami a szakmaiság pocsék paródiája. (Túl sok.)
Filmdroid Avatar tv spot 2010.07.18 14:42:43
A Fox és James Cameron úgy döntött, hogy augusztusban újra a mozikba küldi a hatalmas sikert elért Avatart, a film ezúttal 8 perccel lesz hosszabb, eddig még nem látott jeleneteket fog tartalmazni. A stúdió hozzá is látott a marketinghez, egy tv spotot mutatott be, amelyet még…..
hgf 2010.07.19 09:51:18
@Kedves Nard: Civilizált embernek nem kell szögesdrót-kerítés, hogy ne menjen oda, ahol keresnivalója nincsen.

Lefordítom. Kommentelni nyilván szabad. Csak épp benned kellene lennie annyi önmérsékletnek, hogy nem kezdesz el reflexből szidni valamit, aminek mások éppen örülnek - csak mert neked más az ízlésed.

Úriemberség kérdése a dolog. Naná, hogy Magyarországon nem működik.
hgf 2010.07.19 10:29:38
@Martian: így van, és szerintem mindketten valamilyen középutat képviselünk. Te leírtad, hogy élvezted a látványt, én meg amikor kritikát írtam a filmről, leírtam, hogy milyen gyönge a sztori. Éljen a józanság.

Nekem azzal van bajom, hogy egyeseknek nem volt gyerekszobájuk, ahol jó atyjuk megtanította volna nekik, hogy nem állunk oda egy beszélgetéshez fikázódni, mert az nem úriemberhez méltó.

@Kedves Nard: a gyerekszobát nem lehet pótolni, naivitásom ékes bizonyítéka, hogy mégis megpróbálkoztam veled.
FIGYELEM! A POSZT ÚN. IRÓNIÁT TARTALMAZ! „A magyar nemzet önrendelkezésért vívott küzdelme 1956-ban egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött. A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott és végül szabadság helyett…..
hgf 2010.07.15 20:30:07
@ensigma: @Húsleves: Olvasni azért még tudtok? Idézek nektek a cikk elejéről:

"FIGYELEM! A POSZT ÚN. IRÓNIÁT TARTALMAZ!"

Még egyszer, mert látom, nehéz az a sok fránya betű:

"FIGYELEM! A POSZT ÚN. IRÓNIÁT TARTALMAZ!"

Az irónia meghatározása (arra az esetre, ha nem rémlene nektek a szó): hu.wikipedia.org/wiki/Ir%C3%B3nia
w Folytassa, Cleo 2010.07.14 05:30:00
A szabadság szülőanyja, Franciaország elszánta magát, és megszülte a törvényt: a szabadság és a nők jogai nevében úgy határozott az alsóház, hogy mostantól Franciaországban a nőknek nincs joguk zacskót húzni a fejükre. Tilos az arc eltakarása úgy általában, de hát tudja…..
Cigányokról A szentkúti vajdák 2010.07.14 09:49:00
A dologból körülbelül látszik, a többségi társadalom mennyire nem ismeri a cigányokat, a valódi ismeretek helyett mennyire ragaszkodik a sokszor teljesen hamis közhelyekhez. Írja a mai (július 12.) Magyar Nemzet, hogy a Székely János cigánypasztorációs püspök vezette szentkúti…..
IDDQD The cake is a lie 2010.06.16 15:49:54
Na, most kicsit gondban vagyunk így E3 alatt, hogy hogyan is tartsuk magunkat ahhoz, hogy az IDDQD az a videojátékos blog, ami leginkább olyan érdekességeket ír meg, amit más nem. Persze ilyesmikben most sem lesz hiány, hiszen Stöki a helyszínen szippantja maláj kurvák seggéről a…..
hgf 2010.06.16 19:53:44
@Thresher: Legyen SOKKAL hosszabb. Mint egy rendes játék. Sokkal-sokkal hosszabb.
Új MÁV blog 3 órás késés 2010.05.20 14:54:00
Kálmán Imre EN vonattal volt egy kis fennakadás vasárnap Budaörsön, levél alant.Sziasztok!   Hétvégente mindig utaznom kell valahova így viszonylag gyakran vonatozom a Győr-Bp viszonylatban. Szerettem a vonatot mert gyors és kényelmes, de a legutóbbi élmény után nem biztos,…..
hgf 2010.05.20 21:45:40
@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:

Ha szerelni kellene a telefont, akkor azt mondja a szolgálTaTó, hogy az informatikai rendszerükkel van a gond, a kollégák nem látták a bejegyzést, a számla elveszett A Rendszerben, a cégen belüli kommunikáció a hibás.

Ha az internetet kellene bekötni, akkor a szerelő megint nem látta a bejegyzést, az igény elveszett megint A Rendszerben, az ígért visszahívásról nem tájékoztatta az ügyintézőt a kolléga, a cégen belüli kommunikáció a hibás.

Amikor bementem egy pici számtech-üzletbe fejhallgatót venni, akkor azt mondta az eladó, hogy ezer bocsánat a termék jelen nem létele miatt, de ő nem tudta, hogy én ma jövök, mert a miskolci telefonos kollégák nem szóltak, a cégen belüli kommunikáció a hibás.

Ez most nemzeti sport Magyarországon?

Nem "a cégen belüli kommunikáció hibája" áll fenn a MÁV-nál, á-á. Hanem a MÁV mint egységes egész magasról tesz az utasra. A MÁV-on belül olyan a légkör, olyanok a reflexek és a hozzáállás, hogy az utasnak csak tessék szíves lenni felfordulni, de nekünk ne alkalmatlankodjon itt a kérdezősködésével.

És engem egy csöppet sem érdekel a MÁV (precízen a MÁV-Start) szervezeti felépítése, a részek egymáshoz való viszonya, a belső hírközlés problémái, meg a kalauz (felőlem jegyvizsgáló) tájékozatlanságának intra-vállalati okai. Világos? Nem érdekel. Nem is akarok hallani róla. A magyarázkodás sem érdekel.

Ha legközelebb valaki azzal jön, hogy a cégen belüli kommunikáció a hibás, az illető gerincéből kicibált idegpályákkal fogom összekötni a helyszínt a kérdéses cég kommunikációs központjával.
hgf 2010.05.21 00:39:17
@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:

Te nem értesz, de ez nem lep meg. Figyu, próbálok egyszerű lenni:

- Nem azt állítom, hogy a vasúti alkalmazottak tesznek az utasra, hiszen magam is találkozom egy csomó kedves, segítőkész, felkészült dolgozóval, és igazad van, egyre többel. Hanem azt állítom, hogy maga a cég, a MÁV Start, mint egységes egész, tűrhetetlen mentalitású, és ezen legföljebb kicsit segít az egyes dolgozók embersége.

- Nem azt állítom, hogy nincs mentség a tájékoztatás elmaradására, hanem azt, hogy ez a mentség ("a belső kommunikáció zavara") nem kell érdekeljen. Nincs a tenyeremre tetoválva a MÁV Start vagy bármelyik másik szolgáltató szervezeti felépítése, és nem is lesz. Nekem ne jöjjenek a cég belső hibáival, mert a cég az utas számára egy darab egész.

Gondolom, érthető voltam. Egy kis vállalati kultúráról beszélnék, ha nem esik le. A vállalati kultúra mocskos, megkövülten szocialista, utast lekezelő hiányán pedig NEM segít az, hogy egyre több és több kedves és hatékony alkalmazottja van a cégnek egyébként.
Kedves olvasónk ace22 nem kevesebbe vágta a szekercét, minthogy bemutassa a tűzfegyverek elterjedésének hajnalát és azok sokszínűségét. A téma harctéri vonatkozásaival Mentula barátunk és szerkesztőtársunk már foglalkozott a Landsknechtekről ír posztjában, ahol arra is…..
Kedves Tibor, Bátorkodom figyelmedbe ajánlani egy számomra elviselhetetlenül modoros dolgot, ez pedig a modoros generációs duma. Persze már így 30 évesen is mindenki kibaszott öreg, meg sokkal értékesebb ember, mint aki 10 évvel később született, de ami most jön, még a szokásos…..
Az elmúlt néhány hét MDF-es, SZDSZ-es Kapolyis, Fletós kűrje juttatta eszembe fiatalabb korom egyik bájos vígjátékát, a Szerepcsere c. mozifilmet. Úgy emlékezem, hogy az Urániában láttam először. Eddie Murphyt talán még Golden Globe díjra is jelölték a filmben nyújtott…..
Hogy túlságosan ne kényelmesedjetek el, mindaddig, amíg az általatok megszavazott meteós poszt el nem készül, egy újabb vitaanyagot szeretnék a rendelkezésetekre bocsátani, melynek előzményeit egy másik blogból másolom át. A vita központi témája (amit odaát csak egy rövid…..
hgf 2010.01.26 20:16:26
@tiboru: ja, és ezért az egyik fő törekvés a túszok/túsztárgyalók részéről a személyesítés: személyes részletek elmesélése, a név gyakori említése, gyerekkori fényképek mutogatása... bár ezirányú műveltségem java részét A bárányok hallgatnak c. remek könyv adta :)

/ De azt viszont nem értem, ez a téma hogyan jött most ide. Itt valami olyan összefüggés leledzik a korábbi kommentemmel (amire válaszoltál), amihez az én szürkeállományom kevés ma este :(
hgf 2010.01.26 23:21:30
@tiboru: az nem én voltam :)
Hamburger és sült krumpli? First down és third strike? Zsákolás és túlütés? Hip-hop és gengszter rap? Félautomaták és háborús hősök? Két óceán és a préri? Woodstock és Jimmy Hendrix? Vietnám és Irak? Bush és Kennedy? New York és Los Angeles? Brad Pitt és Angelina Jolie?…..
Valljuk be, hogy a földrajzot – mint tantárgyat – nem mindenki szerette az iskolában. Az a rengeteg elnevezés ugye: minden rohadt legelőnek, szemétdombnak és pocsolyának külön neve van (a gombamód burjánzó országokról és ezek városairól nem is beszélve), ráadásul…..
Volt már itt részlet a Night of the Lepus című halhatatlan alkotásból, ahol 3 méteres vérnyuszik támadnak az emberekre. Egy kis videomontázs ebből a filmből, ez garantáltan feldobja a napodat. Egyébként a kamionos nem úgy sikoltozik mint egy nő? ..