Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gulliver

75 bejegyzést írt és 108 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez már biztos, a Sólyomnál beindult a tőkeemelés, minden eddiginél több pénz folyt be a légitársasághoz. Méghozzá nem is akárhogyan, hanem a manapság népszerű közösségi finanszírozási modell keretében. Ez annyit jelent, hogy a jó üzleti ötlettel, de kevés tőkével…..
Gulliver 2014.05.20 13:18:21
@tommybravo: A Sólyom pedig egy légitársasággal nem egyenlő.
Ahova Szijjártó utazik, oda repül a Wizz Air is. Ami a Malévnak nem sikerült, az összejött a Wizz Air vezetésének: a magyar kormánnyal együttműködve bővíti a hálózatát. Indul a járat Bakuba, Dubajba, Mumbaiba, Szijjártó Péter legnagyobb gazdasági sikereinek…..
A mentők keveset keresnek, veszélyes munkát végeznek, néha megverik, néha pedig kirabolják őket. Ennek ellenére csupa nagyszerű embert ismerek közöttük, így muszáj volt megtudnom, hogy lesz valakiből mentődolgozó. Hogy a közlekedéshez köze legyen, mentősofőrnek jelentkeztem.…..
Gulliver 2011.04.01 18:51:57
@_Nyuszi: Annyira nem életszükséglet ez az állás, hogy harcoljak érte. (Sőt, most már csak mellékállásban tudnám csinálni.) És ha már az alkalmasságvizsgáló orvossal konfliktusba keveredek a "megfelelő mennyiségű alázat" hiánya miatt, akkor valószínűleg tényleg nem nekem való ez a munka.
Gulliver 2012.07.23 13:26:31
@szabidoki: Nem fájt állandóan, csak akkoriban kellett egy kis mozgás reggelente a teljes mozgásszabadsághoz. Most hetente négyszer körbefutom a Margitszigetet, ugyanennyit úszok, és egyszer szárazedzést tartok (vagyis súlyokat emelgetek) és nincs semmi bajom. Azért sajnálom, mert a főmunkahelyem mellett szívesen áldoztam volna ennyit a szabadidőmből mások segítésére. Akár ingyen is vállaltam volna, de egy orvos félreértése miatt nem tehettem meg.
Gulliver utazik Gyertek velem! 2011.07.21 08:00:00
Az elmúlt egy hónapban nem frissült a Gulliver Utazik, de ennek jó oka van.A blog igen hamar nagyon népszerű lett, rendszeresen szerepelt az Index címoldalán, és a napi látogatottság sokszor 10 000 körül volt. Többek között ennek a népszerűségnek köszönhető, hogy nemrég…..
Gulliver 2011.07.25 19:00:05
@Mclaurin: Mások is írták/mondták már, hogy tetszett nekik a Gulliver "csendes, barátságos" stílusa, úgyhogy most azon gondolkodom, hogy miket tudnék ide megírni, ami nem zavarja a főállásomat. Ettől még lesz Gulliver-buli, egy pohár bambi mellett megbeszélhetjük, hogy mi legyen tovább. :)
A sürgősségi ellátás - mondjuk úgy - körébe tartozó betegségek, állapotok közül kevés van, ahol annyira számítanának a másodpercek, mint a szívleállásoknál. Az azonnali felismerés majd segítségnyújtás rendkívül fontos, ilyen esetekben a másodpercek dönthetnek…..
A nap izéje Megmenteni a bálnát 2011.08.04 21:33:00
Hihetetlen történet! Egy nyaraló amerikai család a Cortés-tengeren csónakázva teljesen véletlenül rábukkant egy haldokló hosszúszárnyú bálnára, ami reménytelenül belegabalyodott egy halászhálóba. Nézzétek meg a videót: a fiatal bálna mindvégig pontosan tudta, hogy…..
Korábban beszámoltam a Discovery Channel Repülj velünk Alaszkába! című sorozatáról, ami az USA-ban Flying Wild Alaska címmel fut, s azt írtam, hogy remélem a Discovery tanult a korábbi hasonló szakmailag specifikusabb sorozatok tapasztalataiból, s végre rendes fordítást…..
Jelek, amiket magamon is tapasztalok.   Sokan megkérdezik, hogy miért foglalkozom a repüléssel, ha már nem közvetlenül a légiközlekedésben dolgozom. Hát ezért:   ...majdnem összetöröd a kocsidat, miközben a napfénytetőn kinézve nézel egy áthúzó repülőgépet; ...a…..
Gulliver 2011.06.16 18:02:45
@Mclaurin: Persze, de egy visszalinknek vagy forrásmegjelölésnek örülnék. :)
Gulliver 2011.07.01 19:42:32
@Trog_Air: Zseniális! :)
Nagyon sokan vártuk már az eseményt, most még egy kicsit várnunk kell. (Az átadási ceremónia után felszáll a Lufthansa egyik A380-as gépe Hamburgból.)  Meg nem erősített információk szerint azzal az óriásrepülővel, ami hétfő este Budapestre érkezett volna, egy kisebb…..
Gulliver 2011.06.17 17:40:21
@Mclaurin: :DDDDDD
@1116001: Hát, most ők sem. :( Szerintem a BA szívesen megnyitná a nagyközönségnek, ha kapna rá engedélyt a hatóságoktól, de erről most nagyon kevés infóm van.
Jövő hétfőn magyarországi villámlátogatást tesz Ferihegyen a legnagyobb utasszállító repülőgép, az Airbus A380.   A látogatást már évek óta várja a hazai repülősszakma, néhány hete pedig már mindenki lázban ég. A bemutatóval kapcsolatban ugyanis több időpont is…..
Gulliver 2011.06.15 20:46:26
@eastern sugar: Hát ez szomorú. De tele lesz a net fényképekkel meg videókkal, az némi kárpótlás lehet. 1930-2000 között száll fel, akkora nem tudsz egy kis pihenőidőt kicsikarni?
Gulliver 2011.06.15 20:47:36
@Mclaurin: Zárva van a terasz. A BA-s barátaim már nagyon szeretnék megnyitni, de úgy tűnik, ez se lesz könnyebb etap, mint a T1 terasz megnyitása.
Gulliver 2011.06.17 11:28:40
@1116001: Nem törölték, csak elhalasztották, mivel Hamburgban koccantak a géppel. :-/ Egyébként nem az infóim rosszak, csak én vagyok néha felületes - de ezt a blogot hobbiból csinálom, nem ez a munkám, így néha becsúszik egy-egy hiba. De hálistennek a kommentmezőbe mindenki beírhat, ha valamit jobban tud. :)
Tavaly októberben egyszer már bejelentették, de tegnap az American Airlines alelnöke jött Budapestre, hogy tájékoztatást adjon az új járatról.Évekkel ezelőtt már volt közvetlen járat Budapest és New York között, a Malév Boeing 767-es gépei repültek ezen az útvonalon. Ezekkel a…..
Gulliver 2011.06.15 00:22:21
A Liszt Ferenccé nemesedett budapesti repülőtér legújabb imázsfilmje:     Annak ellenére, hogy a film nem mesél el semmilyen történetet, csak egyszer elkezdődik, és ugyanilyen hírtelenséggel véget is ér, ez egy nagyon jól sikerült alkotás. Jó a képi világ, nem rossz…..
A német légitársaság-csoport nyereményjátékot hirdetetett, amin a Gulliver Utazik olvasói amerikai repjegyeket nyerhetnek.     A Lufthansa-csoport honlapján egy nem túl bonyolult, de szórakoztató kvízjáték található, amivel június 30-ig lehet játszani és repjegyeket…..
Gulliver 2011.06.08 19:12:49
Október 29-én repülnek utoljára a Lufthansa olasz gépei. (A Lufthansa müncheni bázisa)  A német óriáslégitársaság 2009 februárjában alapította meg a Lufthansa Italiát, miután az olasz nemezeti légitársaság, az Alitalia kivonult a Milánó Malpensa repülőtérről. A cég…..
Magyarország határainál oszlott el az izlandi hamufelhő. (Elvonult a vihar)  Május 26, 15:00 Az izlandi rendőrkapitány, Hjalmar Borgvinsson szerint a tűzhányó már csak gőzt áraszt magából. Az Eurocontrol összegzése szerint nem volt légtérzár (a német hatóság saját…..
Az izlandi Grimsvötn vulkán kitörése miatt ismét nagy mennyiségű vulkáni hamu került a levegőbe. Eleinte Grönland felé szállt a hamufelhő, de a széljárás megfordulása miatt kedd kora hajnalban elérte Skócia légterét.  (A hamu elhelyezkedése az alacsony légtérben a brit…..
Gulliver utazik Repülőgéppornó 2011.05.20 17:26:00
Egy csomó pasi bütykölt Malvinkán hosszú időn át, hogy utána a gép hörögve megmutassa magát nekünk pár pillanatra. Most rohannom kell, ezért csak két (+1) kép a repülőgép-fanatikusok számára eksztatikus élményt okozó eseményről:   (Sok pasi egyetlen szépséget néz)…..
Pénteken ünnep lesz a Repülőgép-Emlékparkban, legalábbis az alábbi meghívó szerint: (Malvinka, akihez minden repülésért rajongó hivatalos) 2011. május 20.-án pénteken 15 órakor motorindítást tervezünk végrehajtani a ferihegyi Repülőgép Emlékparkban álló, IL-14-es…..
Gulliver utazik Gauss raus 2011.03.23 12:30:00
Felmondott a Malév vezérigazgatója, mert kevés neki a kétmilliós fizetés. Igaza van.                        Már a hazai vállalatok vezetői között sem szokatlan dolog a havi…..
Gulliver 2011.05.19 17:41:18
@Trog_Air: A Malévnél valószínűleg nem kizárólag a te maléves ismerőseid jövedelmét átlagolták. :) Vagy az is lehet, hogy az ismerőseid nem kötik az orrodra a pénzüket. Vagy nem menő cpt-k az ismerőseid. Esetleg a Malév nem a valós adatot közölte - de ezt a bértömeget még egyetlen pilóta ismerősöm sem cáfolta, ha már a személyes ismeretségnél tartunk. :) Inkább azt mondták, hogy az ő szaktudásuk és felelősségük ennyit ér, ha csökkenteni akarják, akkor lelépnek máshova. És maléves élményeimből kiindulva azt mondom: megérdemlik a pénzüket. Bárcsak más, szintén felelősségteljes munkát végzők jövedelme se maradna el ettől a szinttől.
Gulliver 2011.05.20 00:06:02
@Trog_Air: Ez ennek a történetnek már olyan mélysége, amiben nem tudok 100%-os magabiztossággal kijelenteni szinte semmit. A Malév ezt az adatot közölte (bruttó bér, pótlékokkal és egyéb kifizetésekkel együtt), és az általam hallottak nem cáfolták meg ezt az állítást - így én is ezt a számot használtam. Viszont nem tudom megcáfolni az általad leírtakat sem - és nem is akarom, hiszen nem vitatjuk egymás állítását, hanem beszélünk róla. :)
Az orosz tulajdonosok még a Malévval vetették volna az első Superjeteket. Végül az örmény légitársaság indította el az első példányt.     (Az első Superjet első útja a moszkvai Seremetyevó reptérre vezetett. Fotó: Alexander Mishin)   Nem kevés a magyar…..
Gulliver 2011.05.04 22:27:52
@vaga: Úgy emlékszem, hogy szándéknyilatkozatot az Alenia 2007 júniusban, az Armenia pedig szeptemberben írt alá, de konkrét szerződést - emlékeim szerint - elsőként a Malév kötött. Ugyan a Malév is elsősorban regionális járatokat üzemeltet, így elméletben valóban jó lett volna a típus - de emlékeim szerint a Malév azért került képbe, mert a szándékból nem lett szerződés az előző kettőnél.
Gulliver 2011.05.19 18:07:25
@Trog_Air: Szerintem a Malévnál is meg az ACE-nál is sokaknak okozott megkönnyebbülést, hogy lemaradtunk az elsőségről. :)
Idén nyáron indult volna a budapesti Liszt Ferenc és a kanadai Hamilton reptér között közvetlen járat. A magyar Légi Marketing Alap által is támogatott járatot szervező cég megszűnt, az utasok futhatnak a pénzük után.   A Kanadában bejegyzett Panorama Tours szervezett idén…..
Gulliver 2011.05.19 00:01:31
@INSIDER: Van, és tényleg lelkesen dolgoznak azon, hogy legyenek új légijáratok, tele utassal.
Gulliver 2011.05.19 09:18:15
@Tom Bobb: A közlekedésben az utasok származása érdektelen. A véleményedet szabadon elmondhatod, de itt csak a közlekedéssel kapcsolatos részével foglalkozunk, minden más offtopicnak számít.
Nem esem a torkodnak, de törlöm a hozzászólásodat. Én kérek elnézést.
Gulliver 2011.05.19 13:30:54
@Tom Bobb:
OFF Abban igazad van, hogy @Chaoyang: @emem: @al kotmány aláiro álamfö: hozzászólása személyeskedő volt, őket kérem, hogy tartózkodjanak az ilyenektől. A népcsoporttal és a személlyel kapcsolatos véleménynyilvánítás különbsége azonban a büntetőjog területe, így ezt itt nem, de emailben megvitathatjuk. ON

A hozzászólásoddal kapcsolatban: az utasok származása nem, de az összetétele (ahogy azt második hozzászólásodban írtad) valóban számít. Így fontos tudni az utazás szándékát, ez alapján lehet dönteni az utaskabin székezéséről, a forgalom szezonalitásáról. Fontos tudni az utasok kulturális hátterét, így lehet dönteni a kabinszemélyzet összetételéről, a földi kiszolgálás erőforrás-igényéről. Adott esetben a vallási-étkezési preferenciák is fontosak a catering, az ültetés és fedélzeti szórakoztatás szempontjából. De a bőrszín és a kanadai szociális ellátórendszer sajátosságai a fedélzeten nem számítanak.

És köszönöm, hogy a döntésemet trollkodás és káromkodás nélkül tudomásul vetted.
Üdv,

Bloggerállat :)
Finnország világbajnok lett jéghokiban. Így fogadta őket a marshaller a helsinki repülőtéren.     A marshallereket más néven előtérfelügyelőknek, vagy éppen forgalmi tiszteknek is szokták hívni, attól függően, hogy ki, hol, mikor, és legfőképp kitől tanulta a…..
A Kansas City reptéren megmotoztak egy 8 hónapos csecsemőt, még a pelenkáját is. Röhejes?   (Fotó: Jacob Jester)   A fotón, amit egy Jacob Jester nevű fickó készített, az látható, hogy egy anya a kezében tartja a kissrácot, két TSA-ügynök (magyarul:…..
A budapesti repülőtér marketingje a legjobb a Routes szerint.     A Routes International a repülőterek legnagyobb vására, egy alapvetően marketing- és értékesítési konferencia. Az európai Routes konferencián pedig a Budapest Airport kapta a legjobb marketingért járó…..
Gulliver 2011.05.13 09:49:26
@1116001: A privatizációval a ferihegyi ingatlanok elég fura helyzetbe kerültek, így a leendő szállodánál is jóval gyorsabb megtérüléssel _kell_ számolni, mint normál esetben. Nem azt mondom, hogy a közeljövőben ez reális, hiszen az elmúlt években a szállodaláncok nem nyitottak új házakat; csak azt, hogy a leendő üzemeltető/bérbevevő számára az összes elképzelhető profitcentrum fontos. És igyekeztem nagyon diplomatikus lenni. :)
Gulliver 2011.05.13 11:48:11
@1116001: Jaj már, én sem arra gondoltam, hogy ebből majd megél egy szálloda - sőt, nem is írtam ilyet. :) De a beruházásnál meg kell fogniuk minden forintot/eurót, ha azt akarják, hogy legyen valamirevaló üzemeltető. Egyelőre nem tolonganak a jelentkezők. :-/
Gulliver 2011.05.15 22:17:46
@eastern sugar: Köszönöm, igyekszem. Én még akkor dolgoztam a reptéren, amikor Ferihegynek hívták. Azóta már csak a repülés iránti rajongásom maradt meg, de az elég erősen. :) Meg persze a többi nagyvas is kedves nekem, legyen az busz, hajó, vagy mozdony - én is azon fickók közé tartozom, akik nem nőtték ki gyerekkori rajongásukat a járművek iránt.