Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Roll1983

47 bejegyzést írt és 155 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kapcsolatom a Toledóval talán leginkább ehhez a jelenséghez hasonlatos. Nem szeretem, de minden egyes "fogságában" töltött nappal jobban értékelem, s néha már a "kuplungzsinnyegést" is csak tompán, egyre távolabbról hallom.Teljesen kiment a fejemből, de még tavaly ősszel feltűnt, hogy a jobb oldali…..
Roll1983 2022.03.14 21:15:40
@Pinyti: 360 liter helyett 445 liter van, nem egy tánctér az biztos. 11 éve Alfázok, a hideg kiráz a gondolattól is, hogy beüljek egy másik márka termékébe, pláne egy sótlan VW konszern autóba, pedig kínomba fél szemmel Superb kombikat is nézegettem már a csomagtartó mérete miatt, de egyelőre elhessegettem a gondolatot. Ha elkészült volna Giulia SW egy picit élhetőbb csomagtartóval, kérdés se lenne, hogy mivel folytatnám.
Egy szempillantás alatt eltelt a nyár, pedig erre a szezonra nagy terveink voltak, már ami a motorozást illette, de a fránya Covid okozta bizonytalanságok miatt, nem úgy alakult az idény, ahogy szerettük volna. Így kimaradt egy közel 5000 kilométeres túra, aminek keretein belül tüzetesebben bejártuk…..
Hosszas keresgélés, több motor megnézése után, még mielőtt a hasznaltauto.hu weboldala bele égett volna a monitoromba, netán az asszony kizárt volna a lakásból, sikerült megvennem a jelenlegi motoromat. Eddig nyolc motorom volt, ebből hét japán, szóval rám süthető a japánbérenc billog, azon belül…..
Utánajártam, hogy a fekete Domestos legendája mennyire igaz, ha a leömlők tisztításáról van szó. A gyanúm szerint a motorom leömlői 4 év alatt érhették el a képen látható állapotot. Nem csak el voltak színeződve, de még foltosak is voltak. Szóval ezeken kellett a Domestosnak…..
Roll1983 2020.09.14 13:40:51
@Darázslovas: Mostantól én is fogom. Amúgy mi a tapasztalatod, mennyi időnként kell újra csinálni?
Idén azt terveztük, hogy újra elmegyünk a Transzfogarasra és a Transzalpinára, de az utolsó pillanatban meggondoltuk magunkat, mert nagyon megugrott a koronavírusos fertőzöttek száma és semmi kedvünk nem volt ahhoz, hogy hazafelé kapjunk egy vörös matricát és otthon kelljen ücsörögnünk két héten…..
Ezúttal az Érdi-magaspartot vettük célba, mert jó pár képet láttunk róla Facebookon, háromfős csapatunk egyik hétvégén reggel kilenckor találkozott Érden. A csapat két Africa Twinből és egy F650GS-ből állt. ..
Nagyon új terep számomra az offroad motorozás, igazából ez az első olyan motorom, ami nem bánja, ha elhagyom vele az aszfaltot. A korábbi motorjaim között is voltak túraendurók, de azokkal nem erőltettem a dolgot, mindig úgy voltam velük, hogy azok inkább aszfaltra orientáltak. Hét-nyolc aszfalton…..
Már a szezon elején úgy terveztük, hogy a motoros idény végén teszünk egy horvátországi látogatást, természetesen a D8-as utat néztük ki célpontnak. A választásunk Szeptember végére esett, mert ilyenkor már a turisták elhagyják a környéket, nincs tele lakóautóval és lakókocsit húzó autóval az út, az…..
Augusztusban végre sikerült összeszerveznünk egy 3 napos ausztriai gurulást, a költségek alacsonyan tartása végett a szállásnak sátrazást terveztünk. Erlaufsee melletti kempinget néztük ki, ami egy kristálytiszta vizű tó a hegyek között és Mariazell központjától néhány kilométerre van. Az indulás…..
Lassan már én sem tudom számon tartani, hogy hány motor volt a nevemen, de úgy döntöttem, hogy a Tiger is megy a háztól. Ennek több oka volt, egyik, hogy el kellett volna költeni egy szemmel jól látható összeget olyan dolgokra, mint oldaldobozok vagy gyári kipufogó, de a futóművet is okosíthattam…..
Sok japán motor után ez az első, ami nem a felkelő nap országából jött. 35521 kilométerrel hoztam el és azóta beleszaladt kétezer kilométer, szóval túl vagyunk a barátkozási fázison. Ez idő alatt átesett egy kisebb szervizen, kapott új BT023-as gumikat, hátsó fékbetéteket és egy első teleszkóp…..
 A DL650 után újra egy túraenduróra esett a választásom, persze ez így leírva nagyon egyszerűen hangzik, de elég nagy keresgélés után sikerült kiválasztanom a megfelelő motort. Ez egy 2009-es Triumph Tiger 1050 ABS, a szín majdnem azonos, az angolok "intense orange"-nak hívják. A Suzukiból két…..
Roll1983 2019.06.01 19:53:51
@Darázslovas: Köszi! :)
Egy motoros naplója Kanyarfotók 2019.05.26 23:07:43
Gondolom nem kell bemutatni a Kanyarfotót nektek, íme néhány kép szárnypróbálgatás közben a Dobogókői út Szabadság kanyarjában, amiket Zoli szúrt ki, mert nekem eszembe se jutott, hogy ránézzek. Elég borsos áron mérik a srácok a fotókat, 9,5 euró / darab árat nekem ezek az otthonomtól pár percre…..
Az olasz túra után úgy döntöttem, hogy eladom Narancsot. Ennek legfőbb oka a 69 lóerő volt és a számomra megszokhatatlanul gyenge fékek, sajnos ezeken a DL-eken nem radiális a fék. Nem láttam értelmét, hogy elköltsek egy zsák pénzt a fék fejlesztésére, attól még a motorban nem lesz nagyobb a ménes.…..
Vespák földjén - 2018 - első rész Vespák földjén - 2018 - második rész Vespák földjén - 2018 - harmadik rész Vespák földjén - 2018 - negyedik rész Vespák földjén - 2018 - ötödik rész Vespák földjén - 2018 - hatodik rész ..
Csavargásunk legdélibb pontja Pompei lett, innen már csak felfelé mentünk a csizmán. Voltak tervek, hogy megnézzük Szicíliát is, de a pénzt olyan tempóban égettük, hogy erről letettünk.A következő három napot tengerparti pihenéssel töltöttük. Előző nap lefoglaltunk Roseto degli Abruzziban egy…..
Az új akkumulátorral felvértezve elindultunk a Vezúvra, ami a szállásunktól összesen 25 kilométerre volt és a navigáció 45 percet írt rá. Nem hajtottunk fel a pályára, hanem inkább bementünk Nápoly egyik külvárosába, ahol érdekes dolgokat láttunk, az összhatás olyan volt, mint a "nyócker" a 90-es…..
Szerencsére napos reggelre ébredtünk. Svédasztalos reggeli után összepakoltunk és felpakoltunk a motorra majd elindultunk a következő célpontunk felé, ami nem más volt, mint Pompei, várt minket a romváros. A két város között körülbelül 250 km volt, szóval egy laza nap állt előttünk, főleg, hogy nem…..
A történetet ott hagytam abba, hogy Pisából Róma felé vettük az irányt. Aznapi utolsó tankolást annyira kicentiztem, hogy 30 kilométerrel a cél előtt kénytelen voltam lehajtani az autópályáról, mert már nem tudtunk volna elmenni a következő töltőállomásig, fejben pedig azt mantráztam, hogy a…..
Jó rég nem született új blogbejegyzés, de most történtek dolgok, így van miről írni. Négy közös szezon, rengeteg élmény és több, mint 30 ezer kilométer után úgy gondoltam, hogy eljött a motorcsere ideje. Úgy éreztem, hogy ki kell próbáljak valami mást, számomra újat. Így idén év elején meghirdettem…..
Roll1983 2018.09.20 09:11:20
@annyi amennyi: Szia! Sajnos azért a korábbi gazdái nem figyeltek rá annyira, mint én. Onnan van az az egy-két karc rajta, például az első sárvédőn is (állítólag rádőlt egy faléc). Nem tudom a kettőnk közti tulaj milyen infókat adott tovább a gépről, de én tudok néhánnyal szolgálni: a generátor már át van rajta alakítva olajfürdőssé, kormánynyak csapágyból kúpgörgős került bele 47e km-nél, 50700km-nél kapott irídiumos NGK gyertyákat, 58e km-nél volt szelephézag ellenőrzésen a komáromi máraszervizben, amúgy 24e kilométerenként esedékes, 58e km-nél kapott friss fék- és kuplungfolyadékot, 67e km-nél került bele az új akksi, olajat pedig 8e km-enként kapott nálam. Eddigi pályafutásom legjobb motorja, azóta is hiányolom a képességeit. Balesetmentes kilométereket!
Roll1983 2018.09.20 12:25:37
@annyi amennyi: Pedig nem olcsó akkumulátor volt benne, még azt is számolta, hogy hány napja lett üzembe helyezve, én telente 1-2 havonta egyszer feltöltöttem és békén hagytam, én se szoktam egyfolytában töltőn lógatni. (2017 Áprilisában vettem az akksit) Ez sem eszi az olajat, nálam majdnem mindig Motul 5100 került bele, esetenként Repsol, de olajfogyasztás sosem volt.
Roll1983 2018.09.20 14:57:58
@omixia: Már meg van hirdetve, kell erősebb. ;)
Gondolom sokatoknak ismerős a helyszín "A mi kis falunk" sorozatból. Tecát hiába kerestük nem volt ott. :)..
Harmadik nap magunkhoz képest elég korán keltünk, reggeliztünk és mivel csak két éjszakára terveztük az ittlétet így összepakoltuk és felmálháztuk a motort. A bakancslistánk következő célpontja Pisa volt. Szállást otthon csak a Garda-tóig foglaltunk, így előző este szétnéztünk a Booking-on és…..
Már többször voltunk Olaszországban, de mindig csak a szokásos nyaralós helyeken, Bibione, Jesolo, Lignano, illetve még Velence volt fent a képzeletbeli olasz térképünkön, de délebbre még sose mentünk. Idén úgy terveztük, hogy jobban belevetjük magunkat a dolce vita érzésbe, ráadásul mindezt két…..
Csütörtökön hoztam el a szalonból a kis Vstromot, azóta már több, mint 500 km került bele. Kicsit tartottam tőle, hogy kevés lesz ez a picivel kevesebb, mint 70 lóerő, de még két személlyel is kellemesen lehet vele haladni, simán előzgettük vele az autókat, persze egy olyan igazán combos, kiszámolt…..
Sajnos nem találtuk a közös hangot a Pannal, így pár hónap után meghirdettem és sikerült eladnom. Arra jöttem rá, hogy nekem még ehhez a kategóriához öregednem kell. Kényelmes nagy batár volt, de ez kevés volt ahhoz, hogy megszeressem. Persze az olasz túra továbbra is tervben volt és vészesen…..