Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gyermekeim

0 bejegyzést írt és 50 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Isten nem szívbajos, ha fel akarja kavarni a kisvárosi posványt. A szexi csuhás életéért retteg fél Csillagkút és az egész ország. Nyár elején azzal maradt félbe a történet, hogy valakit szíven talált a képen látható golyó, mára már tudjuk, hogy az áldozat nem más, mint…..
comment:com Alakul a Való Villa 2011.08.22 11:30:00
Rövid, de annál jobb hírünk van azoknak, akik azt szeretnék, ha a Való Világ lakói a luxusbörtönben többet szívjanak, mint amit egymás (és saját maguk) elviselése jelent: az új villa nem az eddig megszokott kényelem és pucc jegyében kerül berendezésre, hanem csupasz falakkal,…..
Lassan véget ér a balatoni főszezon. Engedjék meg a kedves olvasók, hogy ezúttal hosszú szöveg helyett néhány verőfényes, nyári képpel köszönjek el ettől a kurta-furcsa, rövidre sikerült nyártól. A képek nem valami jók, és erre csak egyetlen egy mentségem van: a Balaton…..
Kumin szerint Kitüntetetten 2011.08.19 14:53:00
Az azonos című, nagyon szép dokumentumfilm szinopszisa az alkotó, Almási Tamás honlapjáról:1978-ban Kossuth-díjat kapott egy női brigád. Az azóta felnőtt generációk, már nemigen tudják, mit jelent: szocialista brigád, munkaverseny, kommunista szombat. A film a Zalaegerszegi…..
gyermekeim 2011.08.19 18:33:08
@Mária: Ha megnyugtat: soha nem is fogsz kapni.
Belül korszerűtlen és pazarló, de nagyon büszke, megköveteli a méltó fényt. Engedjétek meg, hogy bemutassam országunk büszkeségét és egyik jelképét, a magyar Parlament épületét!   Kezdjük a XXI. századi energiafelhasználással A megújuló energiaforrások előnyt…..
gyermekeim 2011.08.12 17:45:42
@Rejsztág: Igen régi vicc: Ha a kupreláj nem működik rendesen, nem az ágyakat kell kicserélni.
Nem csattogott a szalagvágó olló, fű alatt megnyílt a Margit híd budai hídfőjébe fúrt kerékpáros alagút. (Tenczer Gábor kolléga átbiciklizett rajta, és írt egy posztot.) Kedden a legforgalmasabb fővárosi kerékpárúton közlekedők egyszer csak azt vehették észre, hogy nem…..
gyermekeim 2011.08.10 18:59:11
@Pistabácsi: Nos, a csengő azért van, hogy használják. Viszont rettenetesen fékezheti a bicajok tempóját, mert számoltam, 30 gép közül csupán egyen volt csengő. A Duna parti bicikli-gyalogos úton kisgyerekek szaladgálnak "motoroznak", szülők ballagnak mögöttük, és frászt kapnak, amikor váratlanul elsuhan mellettük egy kerekes. Se csengő, se kiabálás. A hátsó szemünk meg még nem nőtt ki.
Szánkópályán tudnak kiáltani: Vigyázz, pályaaa!" Bicikliseknek tilos?
Rájár a rúd mostanában a régi fővárosi kórházakra. A Klinikáknál műemléképületeket bontanak, hogy a helyükre egy csúf tömböt húzzanak fel, a János Kórház területére pedig egy irodaházat építenek. Legalábbis ez áll egy Blikk birtokába került dokumentumban. Viszont a…..
A Kettős mérce egy ellenzéki blog, de nem azért jött létre, hogy minden szart rádobáljon a kormányra. Mi hiszünk abban, hogy a politika nem arról szól, hogy belerúgjunk egyet a másikba. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a kormányzás pénzbe kerül, ugyanúgy ahogy az államigazgatás…..
BORtáBOR OBI? OMG*!! 2011.08.04 12:37:00
 (*Oh, My God! - Óh, Istenem!)Nem, ez nem az az OBI..  itt nem lehet kertiszerszámokat, gumicsizmát, cementet és egyéb, az építkezéshez, kertrendezéshez szükséges anyagokat kapni. Ez az OBI az Országos Borminősítő Intézet. Ők azok, akik a kötelezően beküldött…..
 Deutsch Tamással foglalkozni divat lett mostanában, pedig szerintem ennyit nem érdemes. Ő is csak egy kellék, célja arra emlékeztetni a Fidesz konzervatív liberális szavazóit, hogy a Fidesznek van múltja, prágai és demokratikus ellenzéki, illetve van liberális múltja, és…..
Kedves Őfelsége, Harold-Harald (vagy hogy a bánatba hínak tégedet.)Engeggyed meg nekem és a kiccsaládom részire hogy kifejezzük méjséges megrendűlésünket a tikteket ért tradzsedy miatt! Mintha a súllytólég rugott vóna mellybe mikor értesűltem errűl a támadásrúl! Nagy…..
gyermekeim 2011.07.30 19:46:19
@Letícia: A magyar pásztorember nemigen evett birkát, mert azzal el kellett számolnia. Otthonról hozott szalonnán, hagymán, lebbencsen, meg kolompéron élt. Birkapörkölt csak ünnepi alkalommal került a bográcsba. De mindez a múlt, mert a városi ember nemigen szereti a birkát semilyen formában
  Eltörölné a kormány a középiskolákban a nyelvi előkészítő, úgynevezett nulladik osztályokat; három nyelv tanulását tennék kötelezővé a nyolcosztályos gimnáziumokban; a felsőoktatásba való bejutást nyelvvizsgához kötnék – derül ki a nyelvoktatási…..
gyermekeim 2011.07.29 16:16:33
@Bona Fides: Ilyen diákom nekem is volt. Születésétől 15 éves koráig angol nyelvterületen élt, angol iskolába járt. Itthon meg akarták buktatni, mert nem értette, mit magyaráz neki az angol nyelvtanról a tanára. Gyerek szerencséjére az osztályfőnök a sarkára állt, és győzött a józan ész.
Na térjünk vissza a lényeghez, kínai történelmi-kulturális körutazásunkhoz...Talán érdekesebb, mint az aktuálpolitika (bár az se kutya).Puyi (1906-1967) 3 évesen került a trónra, miután nagybátyja, Guanxu császár 1908 novemberében elhunyt. Így őbelőle lett a híres…..
Szombaton a Várban járva  ez a látvány fogadott a Szentháromság téri buszmegállóban. Az elkent, szennyes homokfoltot kell nézni, a hiányos macskakő nem újdonság: Mivel az ember tisztában van a 16/16A viszonylatokon közlekedő Ikarus 405-ösök kritikán aluli állapotával,…..
A Magyar Munka Terv új rendszere a munkaerőpiactól elidegenítő, alacsony bérezésű, sok ponton a két világháború közötti ínségmunka intézményére hasonlító rendszert alakít ki. A biztosítási elvű álláskeresési támogatás leépítésével növeli az…..
gyermekeim 2011.07.12 23:35:31
@d.hardman: Ember gondolkozz! Aki külföldre megy dolgozni, az azért megy, mert támogatni tudja a családját, akit itt elszakítanak a családjától és lakik a konténerben, azt a családjának kell támogatni, hogy éhen ne haljon. Mecsoda különbség!
Dr. Kopp Mária ismert szociológus 2009.nyarán hozta létre a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat, mely a Három Királyfi Intézet Nonprofit Kft.-ből, a Népesedési Kerekasztalból, és a Sajtókerekasztalból áll. A Mozgalom célja, "hogy megszülessenek a tervezett gyermekek…..
gyermekeim 2011.07.12 22:55:18
@Gonosz Repülőmókus: Nem is beszélve arról, hogy a gyermek hangjával úgyis jelzi a környezetével, hogy megszületett. Amikor sorban megszületett a két kisgyerek, az alatta lakó panaszkodott, hogy mennyit sírnak a gyerekek. Eltelt 2,3 év, kérdezte az anyuka a szomszédot: Ugye már nem sírnak?" "Nem, most már dobognak" - volt a válasz. Szóval nem kellett zászló, hogy észleljék a szomszédok a babákat.
Nem sok derékszög van benne... (forrás)  ..
Az 50-es évek koncepciós pereinek iratait idézi annak a parlamenti eseti bizottságnak a létrehozásáról szóló országgyűlési határozat, amelyet a Fideszes Kocsis Máté javaslatára hoztak létre – állítólag a gyöngyöspatai események kivizsgálására. A cél azonban valójában semmi más, mint hogy a kormány…..
gyermekeim 2011.06.10 15:23:47
@Maretz: Te meg nem tudsz olvasni, A 30-as években a SZU-ban voltak koncepciós perek és nem nálunk. Nem baj, ha valaki érti is azt, amit olvas, meg egy kicsit ismeri a történelmet is.
Érdekes bejegyzés jelent meg az urbanista blogon.  Az első Budapesti Turisztikai Konferencián elhangzottak alapján másfél-két év múlva üvegkabinos lanovkákon suhanhatnánk át a Vigadó térről a Várba. Igaz a projekt az elhangzottak alapján még engedélyezés előtt áll, de a…..
Napi Budapest Romokban 2011.05.28 20:28:00
A Szent Lukács fürdő Frankel Leó utcai homlokzatát pár éve újították fel és a mai napig elég szépen néz ki, mégha egy-egy graffitiző csapatot néha meg is ihlet a fala. A Dunára néző homlokzat viszont egészen tragikus. Régen egyébként mikor a partszakasz még jóval…..
"Semmi sem örök, csak az ideiglenes megoldás" Cikksorozat a Moszkva térről "A Moszkva tér Észak-Budapest legfontosabb forgalmi csomópontja és városrészközpontja. Ezért szembetűnő a csomópont közlekedési és építészeti szempontból is elhanyagolt és kritikus…..
A tegnap Alföldi-botrány kapcsán kialakult nyilatkozatháború után a Jobbik meglepő ötlettel állt elő: ha már van igény a pornográfiára, akkor vonják szakmailag ellenőrzött állami irányítás alá. Alföldi Róbert válasza nem az első eset volt, ami Pörzse Sándort komoly…..
gyermekeim 2011.05.24 14:41:35
Tegnap meggyőződhettünk róla ismét, hogy a Jobbiknál nem divat a színház. Nem értik a darabokat, zavarja őket a sok szöveg, és ráadásul Pörzse Sándorba beszorult egy adag orális frusztráció. Gondolom ennek egyenes következménye, hogy Semjén Zsoltot is képes volt legyőzni…..
gyermekeim 2011.05.24 14:32:26
@Várúr: Alföldi igenis tud kommunikálni. Ha hülye a riporter, az ő nyelvén kell neki válaszolni, hogy megértse. Alföldi ezt tette. Szerintem az vele a baj, hogy annó beült a Heti hetesbe és aztán hagyta magát kineveztetni az MSZP-SZDSZ kormánnyal. Ha várt volna pár évet, most őt neveznék ki valakinek a helyére. Én már csak azért sem vállalnám a direktori címet, mert abban a rusnya épületbe nem szerretnék naponta bemenni.