Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kabátlopó-merkel

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
JogÁsz Dübörgünk 2018.12.29 19:00:00
A csőd szélén a New York Times. Kép: blitz.al A világ egyik – eddig – legolvasottabb lapjánál kitört a botrány. Számos újságírót elbocsátottak, többek ellen fegyelmi eljárást indítottak. Az amerikai olvasók levelek ezreivel árasztották el az újságot, milliók…..
A Fidesz harmadik kétharmados győzelme után minden ellenzéki párt önvizsgálatot tartot(tott) a héten. A Jobbikban már azonnal a választások után megindultak belső harcok, hiszen lemondott a párt elnöke, Vona Gábor, aki létrehozta és felépítette a pártot. A szocialisták irányából azóta sem lehet túl…..
A Momentum elkezdte a politikai elit ügynökmúltjának feltárását - legalábbis ezt állítják magukról a lánglelkű fiatalok. Ennek keretében lerántották a leplet Medgyessy Péter múltjáról. Épp időben. A kormányt azonban véletlenül sem hozzák kellemetlen helyzetbe...
Az elmúlt hetek a „népszavazás” kérdése körül forogtak. Talán még soha senki sem foglalkozott ennyiszer a népszavazás intézményével, illetve a Nemzeti Választási Irodával (NVI) mostanában. A február 23-án történtek rávilágítottak arra, hogy bár a demokratikus…..
kabátlopó-merkel 2016.03.04 15:01:42
Varánusz Hányingerország 2016.01.26 10:23:28
Ritkán jutok el odáig, hogy olvasom a híreket és csak azt érzem: a faszkivan ezzel az országgal. Szoktam felháborodni, méltatlankodni, érzem magam időnként szarul azért, mert az engem képviselők úgy működnek, ahogy, és én ezt szánalmasnak vagy cikinek tartom. De az elmúlt napok történései... Nálunk…..
Kix leveléből süt az elemi felháborodás, amin nem is lehet csodálkozni, tekintve, hogy az egyik legfelháborítóbb kereskedői trükköt vetették be ellene. A posztból szerencsére az is kiderül, hogy a csúnya anyázáson kívül mást is lehet tenni.  Tengermély tiszteletem! Azt…..
Egykori minisztériumi épület (Tbiliszi, Grúzia) Ha visszagondolunk az előző évszázad épített örökségeire, sok mindenkinek elsőre a kommunista "gótika", illetve a szovjet ipari építészet "remekei', a szocialista realizmus otromba, monumentális emlékei juthatnak eszébe. Sajnos…..
kabátlopó-merkel 2015.05.05 08:39:11
Az angol egészségügyről elég sok rosszat lehet olvasni (nekem is van vele személyes, és nem túl jó tapasztalatom, és hallottam is érdekes dolgokat közeli ismerősöktől), így aztán engem tulajdonképpen nem is lepett meg különösebben Péter mai írása, aki egy leírta az angliai…..
A 2008-as szociális népszavazás plakátjai előtt terjesztett egyik Fidesz-szórólap. A képek magukért beszélnek, hála az égnek, hogy a Miniszterelnök úr még sosem hazudott, és ezt az internet segítségével minden nap be is lehet bizonyítani ... ..
kabátlopó-merkel 2012.12.08 11:34:37
@Squid: "Én semmi mást nem csinálnék az ellenzék nevében, minthogy megfognám ezeket a kis füzetecskéket és brahiból újranyomtatnám mindet és menne minden postaládába szép csöndben."

Ezt az ötletet télleg föl kéne kapni valamilyen formában:)
OBERSOVSZKY MEGSZŰNT ÚJSÁGÍRÓNAK LENNI dr. Schmitt Pál érthetetlen és megmagyarázhatatlan döntése szépen, lassan, de biztosan egyre több embert ránt magával a métely és pokol fekete bugyraiba.  Hogy Schmitt belemegy porig aláztatásába és teljes…..
Véleményvezér Bajnai is back 2011.04.13 07:37:00
Bajnaiból könnyen lehet még egyszer miniszterelnök. Ahhoz viszont, hogy ez a következő ciklusban történjék, a Fidesz hathatós segítségére lenne szükség. (Fotó: Kovács Tamás/MTI)Bajnai Gordon volt miniszterelnök tegnap felszólalt a Bertelsmann Stiftung budapesti rendezvényén.…..
Nem arról van szó, hogy rossz az irány, hanem arról, hogy fél órával egy törvény elfogadása előtt még azt sem lehet tudni, hogy mi az irány. Így nem lehet kormányozni. (Fotó: Index.hu) Tegnap szokatlan dolog történt: Bencsik János államtitkár a Facebookon nyíltan bírálta…..