Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kate Beckett

131 bejegyzést írt és 39 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha valaki azt hitte, hogy a Simcsika Lajos elleni hadjárat az oligarchaháborúk utolsó fejezete lesz, tévedett. Barátság és évtizedes jó viszony sem számít, ha valaki veszélybe sodorhatja Orbán Viktor hatalmát és gazdasági érdekeit. A miniszterelnököt pedig joggal aggasztja…..
2010-es hatalomra kerülése után a Fidesz szinte azonnal hozzányúlt az ügyészi szervezethez. Az akkor meglévő Alkotmányt még kétharmados parlamenti többségük birtokában úgy módosították, hogy Orbán Viktor jelölje, Polt Péter hat helyett kilenc évig láthassa el feladatát. A legfőbb ügyész a módosítás…..
Egy évvel a G-nap kirobbanása után továbbra sem csitul a harci kedv Orbán Viktor és hajdani barátja, Simicska Lajos között. Ha az eddigi eseményeket vesszük sorra, akkor nem kétséges, hogy a kettejük között kirobbant háborúban a miniszterelnök áll nyerésre. Egy év leforgása alatt Orbán Viktor…..
Nem újdonság, hogy a Fideszben Soros Györgyöt ekézni menő. 2013-ban például Hoppál Péter Soros „pénzügyi köreit” látta Gyurcsány Ferenc cégeinek támogatása mögött. Most éppen a menekültválságot akarja Orbán Viktor és a teljes Fidesz vezérkar az amerikai tőzsdeguru…..
2012. október 1-jén jelentette be Lázár János, hogy „a kormányfő arról tájékoztatta mai rendkívüli ülésén a kormányt, hogy súlyos nemzetbiztonsági kockázatok is felmerültek azon személyek tevékenységét illetően, akik a szerencsejáték-iparhoz Magyarországon…..
Rogán Antal miniszteri kinevezésével október közepén feláll a Propaganda és Tájékoztatási Minisztérium. A hivatalosan Miniszterelnöki Kabinetirodának elkeresztelt intézmény létrehozásával újabb szintre lép a közpénzből finanszírozott kormányzati propaganda. Az…..
„Nem tartom elfogadhatónak, hogy miközben az ország komoly kihívásokkal néz szembe, ma ezeknél az intézményeknél előfordulnak havi 4, 5, sőt, esetenként 7 millió forintos fizetések is” – jelentette ki Orbán Viktor az országgyűlésben 2010. június 8-án. Be is vezették a 2…..
Az önkormányzati választás előtti véghajrában vált égetővé a Fidesz számára a már addig is a szó szorosabbik értelmében gyakran égő hármas metróvonal, illetve annak a vonalán közlekedő gépjárműpark felújításának kérdése. Az állam szerepvállalása a projektet…..
Bombaként robbant tegnap késő délután a hír: lemondott Hende Csaba. A honvédelmi miniszter „önkéntes” távozása annak ellenére ért meglepetésként mindenkit, hogy menesztéséről több alkalommal lehetett már hallani, Orbán Viktor ez idáig mégis ragaszkodott miniszteréhez.…..
Kate Beckett 2015.09.08 14:15:29
@Sir Galahad: A blog ma reggel 8.04-kor élesedett. Az index vonatkozó cikke fél 10-kor. Sajnos nekem nincsenek belső infóim, a saját VÉLEMÉNYEMET írtam le a lemondás hírére reagálva.
Kate Beckett 2015.09.08 16:52:11
@Sir Galahad: Nem igazán. A véleményem a kérdést illetően az index cikkétől nem változott meg. Az pedig, hogy egy index cikkben foglaltak mennyiben fedik a valóságot ... nos nem vagyok róla meggyőződve, hogy 100 százalékosan.
Kate Beckett 2015.09.08 18:41:18
@Sir Galahad: Szerintem a miniszterelnök ha úgy akarta volna, nem fogadja el a lemondást, ellenben a jelek szerint kapva-kapott a lehetőségen (el tudom képzelni direkt hoza Hendét ilyen szituba), sőt, azonnal kijelölte az utódot is. Ez mind arra mutat, hogy már megfordult a fejében ez a szcenárió. És a cikk lényegén, miszerint Hende leváltása nem a probléma megoldása, hanem egy pótcselekvés, nem változtat.
Stephanie Corneliussen, a Mr. Robot egyik szereplője tök olyan, mint a fiatal Jolie. A sorozat meg istenkirály első évadot produkált (az évadzárót már lehet tölteni), remélem a második is ilyen jó lesz. ..
Kate Beckett 2015.09.03 13:03:19
Körülbelül egy évvel ezelőtt a törvény által meghatározott tizenegy kaszinókoncesszió közül ötöt az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Las Vegas Casino Kft., kettőt pedig a Szima Gáborhoz köthető Aranybónusz 2000 Kft. kapott meg. Most újabb milliárdos biznisz került Andy…..
A Fővárosi Közgyűlés 2015. június 23-i ülésén elfogadta azt a szándéknyilatkozatot, amely alapján Budapest megpályázhatja a 2024-es nyári olimpiai játékok rendezési jogát. A döntést nagy valószínűséggel az országgyűlés is megerősíti, az utolsó ülésnapon szavaz róla…..
A fülkeforradalom győzelme után az Orbán-kormány számos olyan törvényt hozott, amelyek a közbeszédben „lexekként” híresültek el. Közös jellemzőjük, hogy vagy a kormányzati erőkhöz közel álló személyeket/gazdasági szereplőket hozzák előnyös helyzetbe, vagy éppen…..
Május 9-én az Európai Unió tagállamai (így Magyarország is) az Európai Unió elődjének, az Európai Szén- és Acélközösségnek a létrehozását ünneplik. Orbán Viktor a jeles napot arra használta fel, hogy újfent kemény szavakkal támadja az Uniót. A magyar miniszterelnök…..
Mitévő legyél, ha a választóknak látványosan elegük van már belőled és több szavazót vesztettél egy hónap alatt, mint amennyit az MSZP Őszöd után? Mitévő legyél, ha korábbi szövetségesed lesz az egyik legnagyobb ellenséged? Mitévő legyél, ha sorra veszíted el az…..
2012 októberében a kormány teljes egészében betiltotta a pénznyerő automaták üzemeltetését, ahogy Lázár János akkoriban mondta: „A mi politikai családunk krédójával önmagában ellentétes a szerencsejáték”. Kilenc hónappal később már nem volt kifogásuk ezek ellen -…..
Régóta nem titok, hogy Orbán Viktor és kormánya mesterséges eszközökkel igyekszik csökkenteni a külföldi áruházláncok dominanciáját, miközben előnyös helyzetbe igyekszik hozni a kormányhoz közel(ebb) álló, hazai kereskedelmi láncokat. Ezt láthattuk az egyetlen racionális…..
Annak ellenére, hogy 2013-ban és 2014-ben a kormány tagjai még nem kifogásolták az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának kilométerenként 3.7 milliárd forintos költségét, Csepreghy Nándor 2015. március 31-én bejelentette, hogy a kormány leállítja az…..
Lassan három éve, hogy Áder János váltotta "a törvényhozás motorját" a köztársasági elnöki székben. Megválasztásakor, valamint első megnyilvánulásait hallgatva mi bíztunk abban, hogy személyében nem egy újabb bábot köszönthetünk. Reménykedtünk abban, hogy elődjével…..
Továbbra is dúl a harc Orbán Viktor és Simicska Lajos között. Ahogy azt sejteni lehetett, egyelőre a miniszterelnök áll nyerésre: gyakorlatilag nem telik el hét anélkül, hogy ne vinne be egy-egy újabb ütést régi barátjának. Lassan, de biztosan kiszorítják Simicska…..
Tegnap egy pr-látogatás erejéig hazánkba érkezett Vlagyimir Putyin. Miközben az orosz elnöknek szüksége volt arra, hogy egy uniós tagországban fogadják, Orbán Viktor érzi, hogy a látogatás időpontja nem túl szerencsés. Nem véletlen, hogy azt a hosszútávú gázszerződés…..
2015. február 6-a egész biztosan hosszú ideig emlékezetes nap marad. A felszín alatt évek óta lappangó, azonban egyre gyakrabban napvilágot látó ellentétek ezen a napon torkollottak nyílt háborúba Orbán Viktor és Simicska Lajos között. Azt talán sohasem tudjuk meg, hogy mi volt…..
2010-ben a kisebb, az olcsóbb állam ígéretével kezdte meg tevékenységét Orbán Viktor és kormánya. Addig sikerült is tartani, hogy a Bajnai-kormányhoz képest kevesebb minisztérium állt fel 5 évvel ezelőtt. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy kevesebb vezetővel, vagy olcsóbban…..
Az ünnepek elteltével egy ország találgatta, vajon hová tűnhetett Orbán Viktor karácsony után. Megnyugodhatunk, azóta minden visszabillent a megszokott kerékvágásba, miniszterelnökünk újra viszi jó hírünket szerteszét a világba. Hasonlóan rejtélyes kérdés, hogy a Fidesz…..
Kate Beckett 2015.01.15 15:38:35
@Borogy: eddig összesen 10 kérelem érkezett. Figyeljük azért.
Két héttel karácsony előtt, december 10-én írta meg a Nol.hu, hogy 2015 januárjától fizetős lesz az M0-s a Szentendrei úttól az M3-ig, valamint a 4-es főúttól az M5-ig. Ezen felül az M1, az M3, az M5, az M6 és az M7 fővárosi bevezető szakaszait is fizetőssé teszi a kormány. A…..