Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dudich Ákos

20 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kell-e annál jobb reklám egy új magyar filmnek, hogy a Filmiroda art-bizottsága kétszer is elutasította a művészfilm-besorolást arra hivatkozva, hogy „nem megfelelő viselkedési mintákat tartalmaz”? Ebből egyből sejthető, hogy Novák Erik (Zuhanórepülés, Fekete leves) ismét olyan kemény témákat jár…..
Az istenek kegyesek voltak a Depeche Mode-rajongókhoz és nem sokkal a koncert kezdete előtt elzárták az égi csapokat. Ez mondjuk sovány vigasz volt azoknak a fanatikusoknak, akik már kora délutántól kapaszkodtak a rácsba, hogy tutira az első sorból élvezhessék a fellépést, de ők legalább önként…..
A Pink Floyd mindig is közel állt a szívemhez, szeretem a zenéjüket, szeretem A Falat és Roger Waters szólóanyagai is bejönnek. Roger Waters Us + Them turnéja elsőre akár a tavaly megjelent Is This The Life We Really Want promóciós körútjának is tűnhet, de valójában nem az, hiszen az eljátszott 22…..
Ennek az interjúnak tavaly már nekifutottunk egyszer, de akkor a The Exploited énekesének, Wattie Buchannek az egészségügyi állapota miatt meghiúsult. Cserébe most készíthettünk egy videóinterjút az elpusztíthatatlan őspunkkal, aki természetesen köp Trumpra és a brexitre, de vajon Jello Biafra,…..
Mint arról már hírt adtunk, március 10-én a Barba Negrában lép fel a New Model Army és a Vágtázó Halottkémek. Megemlítendő azonban az is, hogy ezzel a koncerttel ünnepli Varga Balázs, alias Zéró az immár 20 éve tartó koncertszervezői tevékenységét. Az évforduló alkalmából beszélgettünk a…..
Az A38 hajó 2003-as megnyitását követően pillanatok alatt a budapestiek és a városba látogató külföldiek kedvencévé vált. Az elmúlt években számos nemzetközi díjat zsebelt be a kiszuperált ukrán uszályból épített koncerthelyszín. A hajó sajtósa, egyik programszervezője és kiemelt nemzetközi…..
A Godgiven zenekar punk metalt játszik. Eddig akármilyen számot próbáltak írni, a végén úgyis mindig az lett belőle. Aztán az elmúlt évek turnétapasztalatai alapján, az új anyaggal már tudatosan indultak ebbe az irányba, és az MMP stúdióban lehetőségük is nyílt…..
A teremtéshez, ahhoz, hogy valami újat hozzunk létre, először néha rombolni kell. Így is lehet értelmezni Horváth István „Pityesz” új zenekarának, az Active Destructionnek a nevét. A zuglói próbatermükben találkoztunk a teljes tagsággal, időközben pedig az első klipjük is…..
Remélhetőleg még júliusban megjelenik az Apey & the Pea második LP-je Hellish címmel. A lemezbemutatóra július 18-án kerül sor az A38 Hajón, ahol nemrég, június 16-án a műfaj nagyágyúja, az idén 25 éves Crowbar előtt léphettek fel. Mindezek kapcsán Makai Lászlóval (dob)…..
Az amerikai punkmozgalom egyik legfontosabb zenekara lép fel június 17-én a Budapest Parkban. A Dropkick Murphy’s bulija nem csak azért kiemelkedő esemény, mert az ír gyökereikre végtelenül büszke bostoni munkáskölykök már 18 éve vegyítik a streetpunkot és a hardcore-t az ír…..
Május 9-én az A38-on ünnepelte huszadik születésnapját a Freshfabrik. A hajó színpadán számos régi tag felbukkant, majd a buli után kiderült, hogy a legtöbben maradnak is csapatban. Ez először egy fesztiválturnét jelentett, most pedig, szép lassan érkeznek az új dalok, majd…..
A Sun Workshopból, Freshfabrikból vagy Neck Sprainből is ismert Horváth István „Pityesz” négy év pultozás után most nem csak a Freshfabrik élére került vissza, hanem egy új zenekarba is beszállt. Interjú a pontosan egy hónap múlva, szeptember 28-án a Showbarlangban debütáló…..
A Corny egy viszonylag friss zenekar, még csak két és fél éves, most azonban elérkezett az ideje, hogy megjelenjen az első hivatalos EP-jük, az On a Mission, melynek itt és most van a premierje. A zenekar ideológiájáról, a szokatlan összetételű EP-ről és elhivatottságról…..
Bár gyakorlatilag már 2011. december 14-e óta működik a Budapest Hard Rock Cafe, az ünnepélyes megnyitóra május 18-ig kellett várni. A Hard Rock International megnyitóinak kötelességük nagyot szólni, így volt ez a Vörösmarty tér és a Váci utca sarkán is: gitártörés,…..
A napokban jelenik meg a Nemjuci második albuma, aminek most sincs címe, csak egy jellegzetes kép a borítón. Amellett, hogy a teljes lemezt meg lehet hallgatni itt a Lángoló Gitárokon, még egy interjút is készítettünk Németh Juci énekesnővel, amiben szó esik turkálókról,…..
TREVOR BAKER Dave Gahan & Depeche Mode – Születés és feltámadás (Silenos) A Depeche Mode-dal nem lehet nagyot tévedni itthon. A zenekar olyan masszív rajongótáborral bír Magyarországon, hogy ha a közeljövőben végleg befuccsolna nálunk ez a demokráciának csúfolt…..
MARTIN JAMESDave Grohl – Nirvana, Foo Fighters és egyéb kalandok(Silenos)A főleg zenei témájú könyvekre specializálódott Silenos kiadó ezúttal Dave Grohl figurájára koncentrál. Grohlt lehet isteníteni, mint a Nirvana hajdani dobosát, lehet utálni, mint a tenyérbe mászó Foo…..
A Bëlga médiahekkje tökéletesen sikerült, szinte mindenki elhitte, hogy feloszlanak, de persze eszük ágában sincs. A Lángoló Gitárok lerántja a leplet még a „búcsúkoncert előtt”. Még5: Tedd fel a kérdést! Mit üzentek azoknak, akiknek felcsillant a szemük a hír…..
A január 15-ei tragédia mindannyiunkat lesújtott. Teljesen felfoghatatlan, hogy emberek haltak meg a West-Balkánban, és mérhetetlen részvéttel adózunk az elhunytak családjainak. Feldolgozhatatlan. Ezzel egy időben egy álomvilág is szertefoszlott. Az ítélkezés és felelősségre…..
Pár fiatal srác álmaiból nőtte ki magát és öltött testet úgy tíz éve a West-Balkán. Folyton költözve, mindig egy lépcsőfokkal feljebb lépve, szívvel-lélekkel teremtve meg egy kultúrmissziót, egy szigetet a városban, a WB lassan, kulturális fellegvárrá nőtte ki magát.…..