Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Óti

40 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Van egy téma, amit nagyon régóta halogatok, igazából a hátam közepére nem kívánok erről írni, de az elmúlt 2 hét kiverte már a biztit. Mindezt csak azért osztom meg ilyen prózai formában, hogy ne gondoljátok, ez a vesszőparipám.  Ez pedig nem más, mint az…..
Van az úgy néha, hogy egyszerűen nem jön az ihlet. Nem azért, mert az élet, vagy épp a gondolatok változtak volna. Egyszerűen csak jobban, vagy inkább csak többet kommunikálok befelé, magam felé, mint kifelé. Na azért nem kell aggódni, nem fogok magamba fordulni!;) Ismét itt…..
Mikor tavaly augusztusban kiköltöztem Németországba, még nem tudtam, max terveztem, hogy mikor fogok végleg hazaköltözni. Nos, a hazajövetelem megtörtént március közepén, azóta itthon élek, és nagyjából teljesen átalakult az életem, sok területen radikális változások…..
“Nagyon kíváncsi vagyok, milyen végkövetkeztetésre jutsz!” Ezt az üzenetet kaptam a minap. Valahogy egyértelmű volt számomra, hogy ezzel az egy mondattal a blog mostani témájára utal a küldő. Elgondolkodtam. Lehet jutni egyáltalán végkövetkeztetésre? Gyanús, hogy nem. Hisz…..
Hallottam egy történetet, ami megragadta a figyelmem. Egy afrikai törzsben történt meg az eset. A törzsben az volt a szokás, hogy ha egy férfi meg akart nősülni, keresett egy hajadon lányt, elment az apjához, és felajánlott anyagi javakat cserébe, hogy hozzá adja a lányát.…..
A minap egy kedves ismerőstől kaptam egy linket. Méghozzá lány ismerőstől! Öröm, hogy vannak Istennek leanyai, akiket szintén foglalkoztat, hogyan lehet ezt a keresztények által sok esetben túlkomplikált élethelyzetet lazán, de mégis kellő mélységben megélni. Ebben a linkben…..
Mikor legutóbbi a legutóbbi post elkészült, megígértem, hogy a lányoknak külön írok majd, és ezt tényleg így is terveztem, de néha muszáj felül írni az elképzeléseket. Nah persze nem maradok adós, de ez a mai post kicsit rendhagyó lesz. Van egy jóbarátom, aki szintén jó…..
Tegnap egy nagyszerű délutánt tölthettem együtt közel 1oo férfi társammal együtt. A délután apropója a férfi jellem fejlesztése, tanítása, és egy férfias közösség építése volt. A téma pedig: ‘A hódító’ Nagyon sok minden elhangzott ott, esélyes, hogy később…..
Van az úgy, hogy az emberből valami kikívánkozik. Szeretné valakinek elmondani, vagy leírni, vagy csak kimenni oda, ahol senki nem lát, és hall, és csak elmondani Istennek a gondolatait. Valahogy így vagyok én is az elmúlt 1-2 napban, és ebből fakadóan a blog folytatását is…..
Régen írtam sajnos, de most ismét eljött az ideje. A szünet oka egészen egyszerűen az élet. Évek óta nem volt annyira intenzív hónapom, mint ez a március. Azt hiszem sok szempontból emlékezetes marad az életemben. Változott a kapcsolati hálóm, változik a munkám, és amire…..
 Őszinte leszek, nem igazán kedvelem az olyan napokat, amikor valamit kitüntetett figyelemmel ünneplünk. Miért csak akkor, és máskor miért nem, miért úgy, stb. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jönnek fel bennem. Ilyenek az anyák napja, valentin nap, és igen, ilyen a nőnap is.…..
Volt már úgy veletek, hogy feltettétek a kérdést magatoknak: Most mi van? Valószínűleg igen. Ilyenkor sok esetben a tények, a körülmények azok, amik tisztázni tudnák a helyzetet, és választ adhatnának a kérdésre. Vannak esetek, amikor valami más összetevő hiányzik a…..
Most indíthatnék valami frappáns kis gondolatmenettel, ami a mostanában boncolgatott témához illeszkedik, de ami most eszembe jut jelen hangulatomban, hogy az élet szép!  Rengeteg mindent kaptunk, és kaphatunk az élettől, egyedül attól függ, hogy mi mit teszünk azért, hogy ezeket a…..
Legutóbb azzal a gondolattal fejeztem be a postot, hogy van valami 'kis' segítség abban, hogy mégis hogyan, és miként élhetjük meg legjobban a jegyesség időszakát. Korábbi postokban már igyekeztem rávilágítani arra, hogy Isten milyen rendszert, sorrendet képzelt el egy férfi-nő…..
   Volt egy srác, akinek új gondolatai alakultak ki, és idővel úgy gondoltam, hogy mindezt megosztja másokkal is. De mint ahogy nála is több hónapos folyamat eredményeképp alakultak ki, sajnos a publikálás is igen hosszadalmasra sikeredett. Nos, ez a srác én vagyok.…..
A házasság rögös útján való elindulás egyik legfontosabb alapfeltétele, hogy állj rá készen! Ne csak talán állj rá készen…hanem legyél benne biztos! Mikor megláttam ezt a plakátot egy német kisvárosban ez ugrott be. Mennyire élem úgy az életem, hogy a dolgokat…..
Az ember társas lény. Isten így alkotta meg pár ezer évvel ezelőtt. Majd rendelt, alkotott egy másik embert is mellé. Nah, itt indultak el a bonyodalmak. :) (Nem kell félreérteni, nem a nőket hibáztatom a hibákért, csak annyit jelentek ki, hogy ettől a ponttól kezdve bonyolódtak a…..
Van egy tulajdonságom, miszerint valamit vagy nagyon könnyedén, és spontán módon megteszek, és belevágok, vagy épp nagyon nehezen találom meg a fogást egy adott területen. Köztes út nem nagyon létezik nálam. Nos, valahogy ez utóbbi volt a domináns akkor is, mikor nekikezdtem a…..
              Egy igen izgalmas, mozgalmas, és egyben kihívásokkal, nehézségekkel teli folyamat, amiről egy sorozat indításaként ma írni szeretnék. Emlékszek, jó pár évvel ezelőtt, tiniként táborokban, mikor a…..
Szia kedves olvasó, aki rátévedsz a blogomra, amit én sajnos eléggé elhanyagoltam mostanság. Nem magyarázkodok, hogy miért, tömören röviden nem volt netem sem, és publikus témáim sem az életemből, amiről szívesen írtam volna.Viszont!Elkezdtem dolgozni egy témán, ami azt…..
 Elképesztő! Egészen hihetetlen, hogy mindaz, ami olyan sok ember életében hiányzik részben, vagy teljesen, azt én magaménak tudhatom. Hozzáteszem nem az én érdemem, ajándékba kapom őket, de akkor is újra és újra rácsodálkozok erre. Hogy mire is gondolok? A barátaimra!…..
 A minap beszélgettem kollégámmal a kereszténységről, hogy miért is jó ez az egész, hova vezet, és hogy miért is baj az, ha valaki nem eszerint éli az életét. És eszembe jutott egy példa, ami nyár elején történt meg velünk, és megosztom veletek is, hisz egyrészt…..
   Helló mindenki!!! Nos véget ért a nyár, és ezzel együtt véget ért a blog nyári szünete. Reeeengeteg dolog történt ezen a nyáron, amik tök jók voltak, amikről írhattam volna. Többször felmerült bennem a gondolat, hogy „legalább erről…” de végül…..
Feltennék egy eldöntendő kérdést. Tudod mit hoz a jövő? Régen sokszor feltették nekem ezt a kérdést. Sőt én is feltettem magamnak. És mint reális ember, természetesen azt kellett mondjam, h neeem, honnan tudhatnám nem csap-e el egy autó, vagy történik valami totál váratlan. De…..
A mai bejegyzés nem az enyém. Istennek egy nagyon kedves gyermeke mondta/írta. David Wilkerson múlt héten elköltözött Istenhez. Előtte, utolsó prédikációjában Isten üzenetét közvetítette, és a történtek fényében a 'baleset' előtt pár órával írt blogbejegyzése igen…..