Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Moria

0 bejegyzést írt és 164 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Interjú Dudás Diánával a szcientológiáról a Mandiner ma megjelent nyomtatott számában. Aamint megjelenik online a teljes interjú, kiteszem, addig is beharangozó itt: Ha létezik földi pokol, akkor az a hírhedt szerveződés – Megjelent a Mandiner hetilap második száma!..
Két Star Trek cikk között becsúszik egy-egy Star Wars iromány is, már csak azért is, mert ha van, amit jobban szeretek a Star Treknél, az a Star Wars, és én még a Disney éra filmjeit sem utálom, ahogy a prequeleket is imádtam. Tudom, „ha nem értek hozzá, ne írjak SW blogot”. Muhahahahaaa! Szóval,…..
Kasza Tamás önjelölt jedi mester most már saját kamu Forbes-címlap után igazi Wikipédia oldallal is rendelkezik (ami vélhetően ő maga írt meg). Kasza Tamás - Wikipédia Azért foglalkozok csak vele, mert sok hasonlóságot mutatott a szcientológiával az oldal - ígéretesnek tűnik addig, amíg a…..
Örömmel jelentem be, hogy hosszú hónapok munkájának eredményeként  a mai napon megjelent magyar nyelven egy új személyes történet a szcientológiáról. Ne feledjük, hogy utoljára ilyen könyv magyar szerző tollából 8 évvel ezelőtt jelent meg (amit én írtam).   A könyvről   Dudás Diána 5 évig…..
L. Ron Hubbard, a szcientológia alapítója ma lenne 108 éves, ha a világegyetem összes titkának ismerője és az egyetlen működőképes szellemi technológiaTM felfedezője 75 éves korában nem halt volna meg agyvérzésben. Ez a két dokumentumfilm igen jó áttekintést ad az életéről: Titkos életek - L. Ron…..
Moria 2019.03.15 21:42:16
@Reformeress: Örülök, hogy életjelet adtál magadról. Kíváncsian várom a további írásaidat. Azt is elolvasnám, hogy te hogyan "kerültél a vonalakra" és mi volt a dolog, ami felnyitotta a szemed.

Én soha nem voltam az egyház tagja, azért olvasok el mindent, amit találok róla, mert érdekel ennek a szektának a működése, az, hogy milyen lelki folyamatok azok, amik a szci karjaiba hajtják az egyébként értelmes embereket, és a szci hogyan képes manipulálni ezeket a férfiakat/nőket/gyerekeket, hogy azok önként mondanak le a szabadságukról, mindenről, ami számít.

Két évtizeddel ezelőtt adta a Spektrum TV a Gyilkos szekták című dokumentumfilmet, ez volt rám akkora hatással, hogy elkezdtem ezekkel a dolgokkal alaposabban foglalkozni. Jehova tanúi/őrtorony, szci., és így tovább. Évekkel ezelőtt próbáltak megtéríteni, próbáltak meggyőzni, mondtam, hogy nem, megvan a magam hite. Szerencsére eltakarodtak.

Hogy mit lehetne tenni? Nehéz kérdés. A fejemben vannak ötletek/lehetőségek, ezek tárháza sajnos nem túl nagy, és ezek közül egyik sem fog megtörténni a közeljövőben.
Előzmény: Újabb magyar leleplező könyv készül a szcientológiáról Aki ismeri ezt a rendszert, az tudja, hogy kevés hatékonyan bevethető fegyver létezik ez ellen, melyekből az egyik a tudás, a velünk szemben álló szörny alapos ismerete. Ezért tartom a szcientológia elleni harc szempontjából…..
Moria 2019.02.19 20:33:55
Moria 2019.02.20 19:10:39
Nagyon jó meglátást tett közzé az egyik legnagyobb WISE-os (World Institute of Scientology Enterprises, Szcientológus Vállalkozások Nemzetközi Szövetsége) üzleti tanácsadó cégről (és úgy önmagában az egész módszertanról) az egyik volt ügyfelük. Megosztottam az alapítvány Facebook-oldalán, de…..
A Gyűrűk Ura alkotóitól a mesés látványt megkapjuk, de a szerethető belbecs elmarad.  Valószínű a Ragadozó városok helyett a legközelebbi Középföldén játszódó kalandra tartogatják...
A Clarus Animus Alapítvány támogatásával várhatóan jövő februárban új leleplező könyv jelenik meg egy magyar ex-szcientológus tollából, aki bátran, arccal-névvel felvállalja a vele történteket. Friss és aktuális történetről van szó, amely több év után a közelmúltban ért véget. Sok könyvet és…..
Moria 2018.12.06 17:13:31
@büdös zokni: Bolondok (űr)hajója – a szcientológia titkai, avagy: a Föld a Naprendszer elmegyógyintézete?

Magyarország a szcientológia (pók)hálójában

A szcientológia mocsarában: dokumentumok és következtetések
Ha valakinek hozzám hasonlóan rémálmai vannak a legutóbb, mozis verzió óta, amiben Russel Crowe, Annme Hathaway és Eddie Redmayne is énekelt (jó, Hugh Jackman is, de ő tud), VAGY volt annyi esze, hogy messze elkerülje az országos giccset, DE maga a történet érdekli, az most örüljön de nagyon, mert…..
Moria 2018.12.03 10:46:18
Még a nyáron történt. A Magyarországi Szcientológia Egyház egyik missziójának a szentírások (az L. Ron Hubbard-összes) és vallási iratokat eladásával megbízott papnője izgatottan nyitotta meg koppenhágai egyházi elöljáróitól kapott e-mailt, melyben a reverendába öltözött szerzetesek a következő…..
Érdekes történetet osztott meg velem pár napja a blog egy debreceni olvasója. Egyik gyerekkori barátja szcientológus, és érintőlegesen ő is ismeri a témát, de különösebben nem akart vele foglalkozni. Kb. 1 héttel ezelőtt a barátja megkereste azzal, hogy lenne egy dániai munkalehetőség, és itt van…..
Moria 2018.09.08 16:30:51
@Le a spammerekkel: Elég világos, miről szól.
Ha az ember túl van már azon, hogy látta az Idi Aminnak öltöztetett Pákót ahogy egy PSZH-n ülve azt üvölti a Rambóra fazonírozott albánmagyar buzukistának, hogy Dzsonikám, biszexre gyúrok, sőt, azon is, hogy egy szebb napokat látott, néha egy szál faszban lantozó, hatvan pluszos zenészember egy nála…..
Hozzávalók ( 6-8 főre ) 3 fél kacsamell 2-2,5 l alaplé víz 4-5 gerezd fokhagyma 15-25 dkg siitake gomba 35-40 dkg csiperke 2 szál fahéj 4-5 egész csillagánizs 8-10 db szegfűbors 1 kk szárított chili 1 ek szárított vagy friss koriander 1-3 csepp Hot pepper sause (GABKO) friss…..
Moria 2018.08.24 11:30:06
Az alapítvány Facebook-oldalán felhívtuk a figyelmet arra, hogy csütörtökön újra levetítik Budapesten, az A38 hajón a "Szcientológia, avagy a hit börtöne" c. dokumentumfilmet. Az esemény moderátora az Ökofilmklub Egyesület elnöke, Gajárszki B. Áron. Ezt láttam ma a Facebook-on: Én egy kis…..
Moria 2018.08.14 17:54:36
Íme, már a 250. Napi érdekest láthatjátok, olvashatjátok ma! A sorozatban eddig már több, mint 5550 képet mutattam be érdekes, rémisztő, sokszor szürreális, de mindenképpen ritkán látható múltunkból. Köszönöm, hogy eddig is velem, velünk tartottatok,  tartsátok meg ezt a jó szokásotokat a jövőben…..
Ha addig már eljutottál, hogy muszáj felújítani a konyhát, de egyenlőre még kiforratlan, hogy milyen stílusú és kialakítású lenne jó helyette, akkor jobb ha igyekszel, ha idén még szeretnéd befejezni. Mit szólnál hozzá, ha mutatnék 16 panelkonyhát, ami segít elindítani a saját konyhád felé? Ráadásul…..
Barna hajú lányok Zoya 2018.07.21 05:20:00
Természetesen ma sem maradtok Lego katalógus nélkül....csak megvártam amíg vége lesz a VB döntőnek :)  A mai darab egy többnyelvű, 22 oldalas európai katalógus 1987-ből. Kisebb méretű és német, francia illetve olasz nyelven vannak benne leírva a dolgok. Ami az igazán jó benne, hogy ez még tényleg…..
Ha valaki mindenféle apró információt szeretne elkerülni a Walking Dead legújabb, 9. évadával kapcsolatban, az ne olvassa el a bejegyzést, mert egy váratlan meglepetést elspoilerezünk a posztban...
Jennifer Salke, az Amazon Studios főnöke pár napja haknizta körbe az amerikai szaksajtót a terveivel, melyek között vannak egészen érdekesek, mint Jordan Peele The Hunt című tízrészes sorozata, ami 1977-ben játszódik, és New Yorkban tanyázó nácivadászokról szól, akik rádöbbennek, hogy pár náci éppen…..
Mindenkinek megvannak a kedvenc TV-s karakterei, legyen az Peter Griffin a Family Guyból, Sheldon az agymenőkből, vagy épp bárki a Trónok Harcából. Mondjuk az utóbbival vigyáznék, az évek során megtanultuk, hogy nem a legjobb ötlet megszeretni egy karaktert, mert hamar csúnya vége lehet. De nem…..
Moria 2018.05.03 16:21:01
Hamarosan megszűnik Magyarországon a Fox csatorna, számolt be róla a SorozatWiki, az értesülést pedig a csatorna is megerősítette. Azt közölték, hogy április 30-ig lesz elérhető a Fox a hazai kínálatban. Vagyis a Walking Dead 8. évada, ami február közepén tér vissza, még végigmegy. ..
Ed Sheeran szereplésének bejelentésénél történt szomorúbb dolog is a hétvégén a SXSW fesztiválon a Trónok harca háza táján: David Benioff és Dan Weiss showrunnerek bejelentették, hogy a sorozat utolsó, nyolcadik évada csak hatrészes lesz. Így a hétrészes, július 16-án kezdődő hetedik évaddal együtt…..
Már többször írtam arról, hogy valamiért mindig büszkén posztolják a Facebookra a szcientológiának dolgozó vagy tanfolyamokat végző gyerekeket. Most pld. a füzetek osztogatása kapcsán azt tartották fontosnak kiemelni, hogy 5-10 éves gyerekek is mennyit segítettek ebben. Nem is beszélve a 9 éves…..
Moria 2016.12.05 03:51:00