Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ostobatuk

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Pécsi Egyetemi Napok dicső hagyományokkal rendelkezik, amelyek egészen a 1980-as elejéig, a Janus Pannonius Tudományegyetem megalapulásáig vezethetőek vissza, de a fesztivál felnőttkora 2006-ban kezdődött, amikor megteremtődtek a siker máig meglévő alapjai: egyedi…..
Már évek óta meg akartam nézni a filmet, de valahogy sosem jött össze. Egészen tegnapig, amikor szánalmas 690 forintért megvettem a 2 lemezes díszkiadását. Sorra hevertek a madaras teszkóban ennyiért az igényes Best Hollywood-os kiadványok. A cég ugyebár papíron még…..
Egy évvel a Nem vénnek való vidék után kijött egy Red című film (amit azóta is nehézkes másoknak ajánlani, mert mindenki a tavalyi hollywoodi komédiára asszociál).  Cselekményében és megjelenésében is végtelenül egyszerű volt. Egy öreg fickóról szólt, akinek pár…..
Tovább folytatódik a Magyar Oktatási Intézettel kapcsolatos eszmecsre. Dzsúúúsz lesz, azt megígérhetem.Sziasztok.Azért írok egy mailt, mert már majdnem egy éve a Magyar OktatásiIntézetnél dolgozok, és szeretnék helyretenni pár dolgot, melybe azálláskereső kisasszonyok és urak…..
ostobatuk 2011.03.05 11:10:09
@Kenvelo:
Áhh, semmit. Már túltettem magam az élményen, nevetség tárgya a "cégük".
Nem először látok ilyet, de ez a fajta munkateljesítmény amit most láttam ez kiverte bennem a biztosítékot... Tiszta ideg vagyok, nem vicc... Egyik kedvenc blogom a Comment:Com írta meg nemrég, hogy milyen elképesztő sületlenség volt a TV2 Mokka című műsorában tegnap. Beszarok.…..
Kiskorom óta faltam a filmeket. Ez nem különösebben meglepő, hiszen marha sokat tv-ztem és így azokat sem kíméltem. Elég korán volt már videomagnónk és anyám szépen fel is vett csomó mindent. Legfőképp rajzfilmeket/sorozatokat, de gyermekbarát filmeket is. Visszagondolva nem…..
ostobatuk 2011.02.18 16:00:59
Érdekes dolog ez. A film mint szórakozás, csoda, közvetítő eszköz engem is régóta foglalkoztat, már gyerekként sokat láttam és biza akad pár meghatározó darab, melyek nem feltétlenül a kiválóságuk miatt emlékezetesek.
Mikor elindult kis hazánkban is az HBO, az első 2 filmet soha nem feledem, amit láttunk rajta bátyámmal. A nagy csapat című baseball-móka mindig mosolyt csal az arcomra, kevés ilyen vígjáték készült azóta is. A másik egy Memphis Belle nevezetű háborús film, talán az első, amit a világháborúról láttam. Egy B-17-es legénységéről szól, valamiért nagyon megfogott a történetük.

Gyerekként sok mozi varázsolt el, szerettem a harccal, küzdelemmel kapcsolatos dolgokat, rengeteg akciófilmet is láttam. Tango és Cash, azt hiszem mindenki számára ismerős nevek, nem véletlen, hogy annyira szeretem még ma is. Aztán ott vannak még a Szellemirtók filmek, humor és félelemkeltés tökéletes elegye, a festményről leső démontól valósággal rettegtem.

Picit értelmesebb fejjel már tudatosan keresgéltem, hogy mit is nézzek, talán a gimi alatt alakult ki konkrét ízlésvilágom, mely azóta is finomodik, remélem :)

A Mátrix trilógia az, ami katarzisszerű élményt jelentett számomra, immár felnőtt szemmel. Valami olyat adott számomra ez az univerzum, a figurák, a dialógusok, amit oldalakon át tudnék taglalni, lehet mégis kevés lenne. Filozófia, sci-fi, akció, gondolatiság, stílus minőségi keveréke született meg ebben a 3 filmben.

Ja és valaki már említette korábban, de A reneszánsz ember számomra is nagyon kedves kis film, felnőtt ésszel már másképp tekintek rá, de rengetegszer láttam régen.

Amúgy egyetlen baj van a mai filmgyártással, nem, vagy csak igen kevés olyan mozi készül, ami érdemes lenne az ember emlékezetére. Az írók, készítők kifogynak az ötletekből, rengeteg a folytatás, reboot, előzményfilm, melyek a mai bizonytalan gazdasági helyzetben a tuti bevétel reményében jönnek létre. Csak kevesen mernek olyanba fogni, ami valami különleges, ellent mond a kliséknek, netán át is akar adni valamit a nézőnek. Nem hibáztatom a filmgyártókat, ők is a pénzük után rohannak, hisz ez az egész lényegében üzlet. Mégis, érdemes megnézni mondjuk a kilencvenes évek közepét, mennyi zseniális mozi született akkoriban. Jó lenne visszatérni oda, mikor nem csak a bevételi index inspirálta Hollywood-ot, hanem a FILM egyfajta varázzsal bírt, mely varázs manapság egyre inkább kihalóban van. Kíváncsi vagyok a 10 év múlva felnövő generáció milyen címekre fog majd szívesen visszagondolni az új évezred első évtizedéből. Érdekes kérdés...