Regisztráció Blogot indítok
Adatok
non-fiction

21 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Június 19-én érkeznek meg az első roma diákok, több mint hatvanan a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetségkutató Központba. A világhírű gitárművész iskolájába a lehető legváltozatosabb zenei tudással jönnek a gyerekek, van, aki már félprofi, mások a youtube-ról tanulgatták…..
lapszél Könyvek egérúton 2011.04.04 10:00:00
Szinte naponta jelentetnek meg új címet a magyar print on demand rendszerre épülő kiadók, amik ha tehetik, kikerülve a nagy- és kiskereskedéseket, közvetlenül az olvasóknak árusítanak – a lehető legolcsóbban. A könyvszakma kerülőútjairól a lelkes amatőröket kiszolgáló…..
Kolumbiai utcagyerekekből lett világhírű artisták lépnek fel március 17. és 20. között a Fővárosi Nagycirkuszban. A művészek saját történetüket mesélik el a cirkusz nyelvén, azt, hogy miként lehet kitartással kitörni a nyomorból és a bandaháborúkból.  „Az…..
Március 10-én este a Toldi Moziban bemutatták Mátyássy Áron új filmjét, a Tanár úr kérem című Karinthy-adaptációt. A filmet percekig tartó, hosszú tapssal jutalmazta a közönség. Konkrét időpontot még nem tűztek ki, de várhatóan április folyamán a Magyar Televízióban is…..
Petrik Andrea, Bálint András és Szervét Tibor G. B. Shaw darabjában, a Pygmalionban. Galéria: Radnóti Színház Szervét Tibor a tavalyi mozgalmas év után újra főszerepet játszik a Radnóti Miklós Színházban. A színész-rendezővel a szerencsésen elkerült happy endről, a…..
Marie Curie-ről tervez filmet forgatni a Kossuth-díjas Mészáros Márta, aki tavaly Chicagóban és Viereggióban is életműdíjat kapott. A rendezőnő a forgatást az őszre tervezi, mert azt mondja, a nyár színei túl fakók. Önironikusan azt mondta, akkor kell abbahagyni a filmezést,…..
Fotó: Magyar Nemzeti MúzeumElőször érkezett Budapestre a híres aranylelet: közel háromezer pénzérme és egy két méternél is hosszabb aranylánc. Már akkor is egy vagyont ért, amikor a XVII. században a Szepesi Kamara falába  rejtették a kurucok elől, numizmatikai értékét…..
Fotó: zagarmusic.comA Zagar a budapesti Trafóban ünnepli egy évtizedes fennállását február 12-én. Az elektronikus zenei élet egyik legfontosabb bandájának vezetője szerint a koncert összefoglalása lesz az elmúlt időszaknak. Tíz éve az elektronikus szcéna, főleg a Zagar által…..
Az utolsó pillanatban érkezik könyvpiaci szereplők szerint a Márai-program, amelyet fél év késéssel a napokban hirdet meg a kormány. Könyvtártámogatás címén évente egymilliárd forint áramlik az ágazatba. Márai-program leginkább a könyves szakma erős lobbierejét mutatja. A…..
Magyarországon először a Művészetek Palotájában mutatták be a Bernarda Alba háza című, Federico Garcia Lorca drámájából írt musical-operát, a címszerepben Csákányi Eszterrel. Honlapján azt írja, minden szerepet egy kicsit önmagából is építi. Bernarda Alba esetében miből…..
lapszél Intim polgárháború 2011.01.09 00:00:00
Udvaros Dorottya és Alföldi Róbert főszereplésével került színre Heiner Müller Kvartett című drámája a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A darabot a fiatal koreográfus, Gergye Krisztián rendezte, aki szerint nem a műfaj számít, hanem a mű maga. Hogyan figyelt fel Heiner…..
Nem maguk az ügynökök, hanem az állambiztonság szerepe, módszerei érdekelték Gervai András filmkritikust, amikor megírta a Fedőneve: „szocializmus” című könyvét. Mint fogalmazott: nem létezett ártatlan jelentés.Hogy jut egy filmkritikus az állambiztonsági szolgálatok…..
Makk Károly december 22-én ünnepli 85. születésnapját. A Kossuth-díjas filmrendezőnek sok filmterve van, de egyelőre egyikben sem biztos. Gyerekként hogyan élte meg, hogy a születésnapja alig előzi meg a karácsonyt? A születésnapom sérült volt egy picit, mert a szüleim…..
lapszél Boldog vagyok, mert élek 2010.12.05 00:00:00
Fotó: Herbst RudolfA Jó estét nyár, jó estét szerelem! próbájához hívják a szereplőket a Nemzeti Színház hangosbemondóján, amikor Törőcsik Mari  vidáman hellyel kínál az öltőzőjében. A hetvenötödik születésnapját ünneplő színésznő azt mondja, ma már nagyon…..
Helen Mirren Az ajtó főszerepében. Fotó: Heti VálaszDecember közepén fejeződik be Szabó István új filmjének, Az ajtónak a forgatása, amelyet Szabó Magda világhírű, önéletrajzi elemekben bővelkedő regénye alapján készít az Oscar-díjas alkotó. A forgatáson jártunk. A…..
Fotó: Heti VálaszMakovecz Imre november 20-án ünnepli 75. születésnapját. A nemzetközi hírű építész életműve szinte teljes egészében vidéken található, amit ő azzal magyaráz, hogy minél távolabb jár Budapesttől, annál közelebb van a hazájához. Hetvenöt éves lesz…..
Két kiállítással jelentkezik a világhírű magyar képzőművész, Havadtői Sámuel, vagy angol nevén Sam Havadtoy. Az egyik Tel Avivban, a Museum of Modern Art-ban látható, a másik Budapesten tekinthető meg a B55 Galériában 2011. február 5-ig. Hogyhogy egyszerre két kiállítása…..
Szegedi Katalin: Amália, a világ legszomorúbb boszorkányaBoldizsár Idikó mesekutató szakmai vezetésével megnyílt a világ első meseterápiás központja Paloznakon. A kutató, akinek most jelenik meg Meseterápia című könyve, azt mondja, nincs olyan emberi probléma, amelynek ne lenne…..
lapszél Gazdag életet élek 2010.10.08 00:00:00
Csodálatos mobilvilág. Fotó: Zetapress Szikora János október 9-én ünnepli 60. születésnapját. Az MTI-nek elmondta, nagyon sok munkája volt az elmúlt hónapban, aminek örül, hiszen így nem kellett a „kerek számra” gondolnia. Két premier egy héten belül……..
       Várnai Gyula: AuraRégi és új munkák is láthatók Várnai Gyula képzőművész Ugyanaz a patak című kiállításán a budapesti Ernst Múzeumban. A művész autodidakta módon képezte magát, mára a hazai középgeneráció egyik legfontosabb…..
lapszél Harcos korban vagyok 2010.04.04 00:00:00
Fotó: Weöres Sándor SzínházDömötör Tamás elhagyta a szombathelyi Weöres Sándor Színházat, amely egykor az ő kezdeményezésén alapult. A volt főrendező azt mondja, olyan színházban szeretne dolgozni, amelyben nem kizárólag a nézőszám határozza meg a repertoárt.Ön volt az…..