Regisztráció Blogot indítok
Adatok
solid01

0 bejegyzést írt és 65 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Messze van még március 11, de már most fel kell készülnünk rá, hiszen nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Három komoly ralisprint egy hétvégén, ráadásul mindegyik érdekes valamiért! Igazából az lenne a legjobb, ha mindegyiken ott lehetnénk, de ugye ez fizikai képtelenség,…..
Lassan itt a Monte, mellyel kezdetét veszi az idei ralivébé! Pár évvel ezelőtt még izgatottan vártuk, ki - milyen dekorral, milyen új szponzorokkal és festéssel vág majd neki a szezonnak. Sajnos, vagy nem sajnos (mindenki döntse el maga, hogy ennek örül-e vagy sem), a mai modern…..
Ma egy éve indult a blog. Remegve élesítettem az első posztot: vannak itthon évtizedes múlttal, nagy tapasztalattal rendelkező ralis oldalak, de szükség van-e a mi lelkes és abszolút amatőr blogunkra? Tátogtunk mint hal a szatyorban, amikor Winkler felhívott az első két óra…..
solid01 2012.01.10 11:14:28
Ezen a hétvégén nem csak zrc és B. Capelluti álma látszik beteljesülni, ugyanis az én álmaim közül is megvalósulhatott egy: WRC-ben ülhettem! Ja, és ráadásul menet közben! Na, azért ne szaladjunk ennyire előre!  A történet a hét elején (egészen pontosan hétfőn)…..
Három gyorsaságin rendezik az idei Mikulás Rallye-t: Szentkirályszabadja, Gyártelep, Vigántpetend (a szakaszok annyiban térnek el a tavalyitól, hogy a Gyártelep az ellenkező irányban lesz megrendezve). Szerencsére nem kell korán kelnie a kilátogatóknak, hiszen az első éles,…..
Néhány, ólomlábakon vánszorgó nappal az idei Mikulás Rally rajtja előtt lassan kijelenthető, hogy kis csapatunk a lehetőségekhez mérten felkészülten vág neki a versenynek. Úgy tűnik, hogy összeraktuk a dolgot és most már csak kanyarogni kell majd egyet a veszprémi salakon (és…..
Egy versenyautó sokféle módon semmisülhet meg. Ha pürére törhetik egy versenyen, azt legtöbben úgy érezzük, hogy harcban, csatában esett el, és bár sajnáljuk, nem igazán marad meg. Ha viszont kigyullad, mindannyian megjegyezzük. Olyan értelmetlen dolognak tűnik, hogy valami…..
solid01 2011.07.12 11:45:06
"rajt után meghiúsult minden tervünk, amikor az autó az egyik pillanatról a másikra elkezdett 3 hengerezni, majd néhány száz méterrel később égett szagot éreztem és füstöt az utastérben. Megálltunk, de akkor első pillanatban még nem tudtam, hogy mekkora a baj. Azért álltam meg, hogy megnézzem, hogy mi lehet a probléma. Volt nálunk injektorsor és gyújtótrafósor is, gondoltam hosszú a verseny, hátha meg tudom javítani és reménykedtem, hogy csak egy kábel csúszott le.
fustbe_ment_bajnoki_remenyek_6

Amikor kiszálltam és kinyitottam az ajtót, akkor láttam, hogy ég az autó hátulja. Szóltam Igornak, hogy szálljon ki, én bekapcsoltam a központi tűzoltórendszert, Ő pedig elkezdte a kézi palackkal oltani. A lángok annyira durván terjedtek és annyira intenzív volt a tűz, hogy egy perc múlva már esélyünk nem volt, hogy eloltsuk. Mire odaértek Kazár Mikiék, addigra már a tűzoltó készülékükre sem volt szükség, hiszen olyan szinten lángolt, hogy felesleges lett volna bármit is ráfújni.

A látott videókból egyértelmű, hogy ha egy tűzoltóság épülete előtt álltatok volna meg, akkor sem lehetett volna megmenteni az autót…
Amikor megálltunk, akkor már annyira égett, hogy meggyulladt a gumi, a lökhárító, a műanyag aljavédő és tényleg nem volt mit tenni.
A következő öt percben végignéztük, ahogy porig ég az autó és a füsttel együtt az idei bajnoki esélyeink is .."

Háát nem tudom, repesztek vagy száz...es tempóval, a fülemen is ömlik ki az adrenalin, nyomom neki mint a hülye, mert csak akkor van esélyem, figyelem az íveket, kanyarokat, a kocsiban60-70 fok---nem hiszem hogy számítottam volna rá.Ilyen tempónál pár másodperc alatt megvan az a pár száz méter és a puszta közepén ahol napok óta nem esett csapadék, negyven fok melegben.....
Esélyük sem volt sajnos Robiéknak, ez a sza..
Nemhogy gondolhattak volna bármire!
De innen szép felállni! Hajrá Robi!
WRC2011 / Mexikó Rally / Összefoglaló Nincs új a mexikói nap alatt. A Fordnak nem volt esélye a győzelemre, a Citroën pedig képtelen volt elveszíteni a meccset. Ezzel akár pontot is tehetnénk az epizód végére, de van néhány olyan tanulság, amit talán érdemes levonni a…..
    „Na, zsírcsászár?” – kérdi röhögve a Fischer, amikor újságolom, hogy tőle hazafele menet betértünk végre a fagyizóba, amit már olyan rég ajánlgatott. Az hát. Ilyen időutazásban ritkán van része az embernek. Nevezett fagyizó voltaképpen egy cukrászda a…..
Június 26-án 89. alkalommal rendezik meg a világ egyik leghíresebb autóversenyét: a Pikes Peak Nemzetközi Hegyiversenyt.   Néhány adat a pályáról: a rajt 2862, a cél 4300 méter magasan van. A versenyzőknek és az autóknak is megterhelő a szintkülönbség: az oxigén…..
Hazaértem Bükfürdőről. Ha egy szóval akarom leírni az érzéseim: CSALÓDTAM. Nem kicsit, nagyot. Vártam már nagyon az év első murvás versenyét, de a szombati nap az egész hétvégémet tönkretette. Nem a rendezés, nem a versenyzők, hanem a nézők egy igen szűk, könnyen…..
A hétvégi WTCC futam kapcsán elgondolkodtam, azon hogy egy ilyen kiváló helyen lévő település,mint Mogyoród ilyen hihetetlen adottsággal mint a Hungaroring miért nem akar ebből hasznot húzni.Nem magáról a WTCC-ről akarok írni, nem követem a technikai sportokat (bár ezúton is…..
Nehéz helyzetbe kerültek a hazai autósport rajongók. A hétvégén négy olyan versenyt is rendeznek, amiért érdemes akár több száz kilométert utazni.  Te melyiket választod?FIA WTCC Race of Hungary 2011PRINCE – GROUPAMA GARANCIA BÜKFÜRDŐ RALLYE 2011X. Horváth Boci…..
Kovács Gáborné, a Sarokház nevű intézmény (a helyieknek csak Botyi) kocsmárosa 1964-ben született, és mint bemutatkozásának második mondatában elmondta, tősgyökeres kamuti. „El nem mennék semmi pénzért – mondta. - Ez itt egy nagyon összetartó kis közösség, ebben…..
Folytatódik a szereplők bemutatása - a poszt megírásához köszi nyjozsi2 sztorijait, és ötleteit!Régebben nagyon csalódott voltam, amikor egy beszélgetésben a raliversenyzés csak addig volt érdekes, amíg ki nem derült, hogy nem én vezetek. Sokan ismerjük azt a lekicsinylő…..
solid01 2011.04.25 20:27:09
Emberek, aki még nem hallotta: hétvégén - az ORB és a szlovák bajnokságnak, a Historicnak, R2-nek és az RTE-nek is futama - Eger Rallye, és lesz ám itt bőven látnivaló! Az ORB-ben nincsenek WRC-k, de a szlovák bajnokságban mehetnek: kis Béres Fabia WRC-vel, Melichárek Lancer…..
solid01 2011.03.31 20:42:26
Jövő héten Eger Rali, így a kiírás szerint szerdán és csütörtökön pályabejárás - ezúttal sajnos nélkülünk, de ez nem akadályoz meg abban, hogy a pályabejárás témakörét kicsit körbejárjuk. Hiába terveztük, mégsem úgy alakultak a dolgok. Ezer és egy oka van, hogy…..
solid01 2011.03.29 18:10:59
hogyvolt VV4 - 4x100 2011.03.27 15:25:00
Száz szónak is egy a vége, itt a századik poszt. Lilu, mintha csak sejtette volna, hogy a mai nap különleges, kiöltözködött, mint szarospista Jézus neve napján, strandkorlátkék blézer a nyolcvanas évekből, öklömnyi tüllös-láncos kitűzővel, diszkrét tevepata,…..
hogyvolt VV4 - 4X95 2011.03.22 16:20:00
Olyan tanácstalanul ücsörgök a monitor előtt, mintha arról kéne döntenem, melyik kezem vágják le, mert hiába kezdődött meg a katonai hét a Villában, a tegnap esti összefoglaló olyan durvusul volt unalmas és semmitmondó, hogy inkább írnék az Önök kértékről, vagy az…..
A válasz egyszerű. Mert nincs rájuk szükség. Több szempontból sincs, de elsőre nézzük meg a legegyszerűbb okot. A WRC jelentése World Rally Car – mint az köztudott. Tehát a rally világbajnokság autói. Az elnevezésből is világosan látszik, mint gondolt ki az FIA. Legyen egy…..
Napi Maflás SWAT ÉS KATANA 2011.03.08 07:02:00
A SWAT ugyanolyan filmes toposz lett mára, mint az öreg kung fu mester, vagy a szamuráj. A különleges alakulatok mindig megőriztek valamit a harcosok korának romantikájából, ami abból fakad, hogy vannak pillanatok, amikor be kell vállalni a rázós helyzeteket. Persze a SWAT se…..
„Szépen megírta, hogy sajnálja, hogy csak most szól, de férjnél van és két gyerekkel is büszkélkedhet. Most erre mit írjak? Hogy „jó jó, de azért néha dugni jöjjünk össze?” – mit képes megtenni egy jó feleség egy kis potyaszexért? Mindent. Azt eddig is…..