Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Raul Duke

0 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tegnap este, amikor az oslói támadások elsői hírei után már folyamatosan a CNN breaking newst néztem, a műsorvezetőkkel és szakértő kommentátorokkal együtt egyre nőtt bennem is a meggyőződés: iszlám fundamentalisták voltak. Már megint ők. Hát persze. Nem akartam azt a hibát…..
Február 18.-án tettük közzé azt a felkérést olvasóink felé, hogy ha van rá szabadidejük, akkor töltsék ki Turbucz Dávidnak, a Horthy-mítosz blog szerzőjének a kérdőívét. Azóta megszülettek az eredmények is, lássuk, hogy mi derült ki a nem reprezentatív…..
Az Alföldre vitt szlovák árvák „deportálásának” emléktáblája Pozsonyban  Kis szlovák legendárium, reakció egy reakcióra, kis késéssel egy több hetes külföldi tartózkodás miatt.   Csehszlovák Kém blogger Prágából sok mindennel megvádolta…..
Vova, apja színházában. Tiszta Egy vezér gyermekkora, nemde? (Moszkva, 2010) Külön történetet, sőt, regényt megérne, hogy milyen volt az 1990-es évek elején-közepén gyerekkorom nyarait a Normafa tetején, a Panoráma szállóban töltenem a magyar rendszerváltás tiszavirág életű…..
Serbia Insajd A vojvodinai lány 2011.06.30 11:15:00
Mlada vojvođanka tetovirala! Haj nek se čuje čuje, haj nek se zna! Dér Heninek új tetkókája van. Nagyon érdekes. Jó, bizonyos szempontból az. A Csantavéri születésű csillagsztár ugyanis azt tetováltatta alkarjára: Војводина. Szerbül, cirill írással, úgynevezett…..
Jonathan Rhys Meyerst kórházba szállították kedd délután, mert bevett egy nagyobb maroknyi, egyelőre ismeretlen hatású tablettát, és a kiérkező mentők egyre sürgetőbb kérésére sem volt hajlandó alávetni magát semmiféle vizsgálatnak. A Tudorok című Showtime-sorozatban VIII.…..
Gyorstalpaló rovatunkban minden alkalommal választunk egy valahol, valakin látott öltözéket, aztán ennek apropóján beszélgetünk kicsit Petró Kata stylisttal. Nem ócsárolunk, nem lehordunk, inkább csak mindnyájunk épülésére megpróbáljuk körbejárni, hogy egy bizonyos ruha,…..
Raul Duke 2011.06.28 06:01:03
Kumin szerint Üzletelni Kínával 2011.06.26 15:14:00
A tegnapi poszt kommentjeiben többen is kérték, hogy legyen erről szó, íme: Hétköznapi beszélgetéseim tapasztalata, hogy Kína elég szélsőségesen megosztja az embereket. Sokan vannak, akik félnek az országtól, mint ahogy általában minden ismeretlentől félni szokás. Akik…..
Majdnem minden hétre jut egy újabb leleplezés: pornózott Valagosz és a testét árulta Hónaljka, az aktuális valóságsó ügyeletes sztárjai. A bulvárlap is jobban fogy egy ilyen fergeteges címlappal, meg a portálokon is sűrűsödik a kattintások száma. A kommentekben meg hörögnek a…..
Az állatok kedvesek, szépek, vagy jó az ízük. De mindezen jó tulajdonságuk ellenére a történelem több jelentős eseményének is ők az okozói. Csokorba szedtük a 7 legdurvábbat. Az elszabadult elefántok néha agyontaposnak falvakat, medvék támadnak piknikelőkre, vagy torkunkon…..
„Orbán Isten rokona, jár neki a korona!” - véget ért a Magyar Labdarúgó Bajnokság, de a Parlament ülésszaka még tart néhány napig – a huligánok átvonultak az Országgyűlési lelátókra. A Diósgyőr, a Ferencváros és az Újpest szurkolócsapata a Magyar…..
Raul Duke 2011.06.07 01:24:01
@Dour (the sociopathic): Bizonyára ez nem hasonlat csak a nyílvánvaló, az őrölt fekete bors szakszerú leírása :D
Reggel óta visszafoglalták Barcelona főterét a rendőröktől a Democracia Real Ya aktivistái, a rendszer megváltoztatásért tüntető valódi demokráciát követelő mozgalom tagjai. Őket azért verte ki (szó szerint) a rendőség a térről, mert holnap a Barcelona BL döntött játszik,…..
"Az abortusz szabályainak szigorítása nem megoldás semmire. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) adatai szerint az abortuszszigorításhatására sehol nem csökkent az abortuszt igénybe vevő nők száma, csak anők egészségét veszélyeztető illegális abortusz és az…..
 Folyik a köztisztviselői törvény vitája. Szokásos unalmas álmos parlamenti ülés. Kölcsönösen lehazugozzák egymást, miközben a szocik a munkavállalókért aggódnak, szégyen, amit a Fidesz művel. A fideszesek ezt kikérik maguknak, aggódtak volna az elmúlt nyolc évben.…..
Egy húsz éve dolgozó, munkáját 4 hónapja elveszítő 40 éves szakmunkás kevesebbet kap majd az államtól, mint az a cigányember, aki nem is akar dolgozni, viszont több gyereke van. Csodálkozunk, ha a szakmunkás is beáll majd szebbjövőzni? (Fotó: Huszti István/Index) Nem gondoltuk…..
Raul Duke 2011.04.28 13:47:18
@Motorman: Úgy legyen!
 Egyre inkább egymásra tolják a felelősséget vádlottak. - Tódor János tudósítása   A cigányok elleni sorozatgyilkosság április 6-i tárgyalási napjának végén az ölési cselekményekkel kapcsolatban továbbra is tagadásban lévő elsőrendű vádlott, K. Árpád…..
w Imperial March 2011.04.08 07:00:00
Egyelőre még nehéz elképzelni azt a kicsit patetikus, szerelmi szállal átszőtt, de felemelő és izgalmas háborús filmet, amely Európa és Líbia epikus összecsapását beszéli majd el. Pedig a háborúknak ez az egyik fontos funkciója, hogy közös élményként beépüljenek a…..
Nagyon különös, hogy a legváltozatosabb kérdésekben rendkívül gyorsan és hevesen reagáló hazai cigány érdek-képviseleti szervezetek nem csaptak le Orbán Viktor azon víziójára, hogy 15 évre szállítsák le a tankötelezettség korhatárát.Az iskolalátogatáshoz kötött családi…..