Regisztráció Blogot indítok
Adatok
a katona fehérben

0 bejegyzést írt és 876 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Néhány hónappal ezelőtt valami megváltozott a magyar sorozatszinkron-gyártásban. Ahhoz, hogy megértsük a - számomra legalábbis - őszintén megdöbbentő történéseket, érdemes röviden kitekinteni, milyen módon is készültek a múltban a sorozatok magyar változatai.  Tessék megnyugodni, nem a Dallasig…..
a katona fehérben 2020.03.25 17:57:09
@lammaer: nagyon hasonlóan vagyok ezzel. Rengeteg olyan sorozat van, ahol igazából nem sokat veszítesz vele, ha nem az eredeti nyelven nézed (szerintem például a CSI és hasonló többszáz epizódos tucatkrimik is ilyenek), és az anyanyelven mindig kényelmesebb szemrágógumizni, bármilyen magas szintű is a nyelvtudás.
Mert ha igen, akkor nagyon úgy tűnik, hogy a tűzoltóautóknak nem lesz hol megállniuk az épület mellett. Hogy miért? Hát persze, hogy a tilosban parkoló autók miatt. (Keresd a képen a tiltó táblát!)..
Az egyik szemem sír. Te tudod mit? A másik is. Ránéztem a naptárra, de csak az év első két számára voltam kíváncsi. Igen, sajnos nem 19-cel kezdődött. Pedig ami szombat óta megy a CIB Banknál, az kábé olyan blamázs, amit már a 90-es években is térdig a betonban járva, lógó orral esettanulmányoztak…..
a katona fehérben 2019.04.24 11:09:46
@Lalikám: sosem felejtem, amikor úgy 10 évvel ezelőtt nagyobb, többmilliós összegű kápét kellett felvennünk az OTP-ben, és az ügyintéző néni hozta ki nekünk a full nyitott ügyféltérbe egy barna papírzacskóban. Egy bazi márványpalotában, amiben ezek szerint nem jutott helyiség a kényesebb tranzakciók számára.
A Mátrix (és mi most a komplett trilógiával foglalkozunk az első rész 20 éves évfordulója kapcsán) említésekor még a legelnézőbb szinkronrajongók is szívükhöz kapnak, hiszen oly' sokszor hangzik el a főszereplő neve. Igen, az. Neo. Ami igazából Nióként ejtendő és bár az angol kiejtés tartása a…..
a katona fehérben 2019.04.02 11:25:07
@bekov: ennél a filmnél szerintem annyira eltalált és hibátlan volt az eredeti hangmérnöki munka, hogy képtelenség lett volna magyarul (vagy bármilyen más nyelven) reprodukálni.
A Heti dörgés Villám Gézával egy olyan műsor, amire egyrészt nagy szükség van itthon, másrészt meg sokkal nagyobb falat, mint amilyennek látszik. Mert ugye mi a pöcs lenne nehéz abban, hogy ül egy pali egy asztal mögött, és vicceseket mond? Leteszel elé két-három kamerát, a feje mellé betolsz vicces…..
Vannak olyan amerikai sorozatok (Dallas, Vészhelyzet, Rabszolgasors, stb), melyek úgy épültek be a magyar néplélekbe, hogy arra igazán logikus magyarázat nem nagyon akad. Ilyen az USA-ban 1990-95 között vetített Northern exposure, amit Miért éppen Alaszka? címmel 1994-től vetített szépen sorban a…..
a katona fehérben 2018.11.23 14:39:23
@Make Valamit: még a forgatókönyvet se írták meg, de te már tudod, hogy szar lesz, ez igen!
Megveszed a 130 centis lapostévét, mert neked fontos, hogy ha már nem kaptál jegyet/lusta voltál kimenni, akkor is akkorában lásd Hosszú Katinkát, amekkorában csak lehet. És elindulnak, és megy a verseny, te ott állsz a tévé előtt gatyában, mert kurva meleg van, de drukkolsz, mert megvan benned az a…..
a katona fehérben 2017.07.26 20:02:20
@Leadfoot: erre a klasszikust tudom ajánlani: imgur.com/gUgkpTx
Elképesztően lélekölő lehet a TV2-nél szórakoztató műsorokkal foglalkozni, programmingot tervezni vagy eladni a sajtónak az újabb és újabb bukást, és ezt azért mondom, mert megnéztem a tegnap esti nézettséget, és kivert tőle a víz. Ha a TV2-nél melóznék, sírnék is, mert iszonyatosan frusztrálna,…..
a katona fehérben 2017.03.28 12:55:04
@kalbász: előbb nézz talán utána. Ezt az egész világon így mérik, és a komplett hirdetési piac is ezt a mérést veszi alapul. Az USA (ahol némileg nagyobb a hagyománya a tévés piacnak, és kiemelt jelentősége van a tévének) százmillió háztartását például kb. 5000-es reprezentatív mintán mérik, ehhez képest a magyar ezres minta arányaiban még egész nagy is. De te aztán biztos jobban tudod mindazoknál, akik évtizedek óta milliárdokról döntenek ennek alapján. Úgy, hogy valódi felelősségük van benne, szemben például Vajnával - ténylegesen piaci alapon működő tévénél (vagy egyáltalán bármilyen vállalatnál) ilyen mértékű és most már bátran tartósnak nevezhető piacvesztés után semmiképp nem maradhatna a helyén a vezető. Dehát adófizetői pénzből könnyű türelmesnek lenni.
Deutsch Tamás egész képernyős mosollyal jelentette be tavaly áprilisban, hogy a Digitális Jólét Program keretében Magyarországon idén januárjától az internet áfája 18 százalékra mérséklődik a korábbi 27 százalékról. A kormányzati szándék egyértelmű: a magyar nemzet legyen internet nagyhatalom,…..
Az egyik legjobb és legrégebbi reality tér vissza a magyar képernyőkre ősszel: az RTL itt nálunk, ebben a posztban jelenti be, hogy újabb évadot forgat a Survivor című túlélőrealityből, amiből 2003-ban és 2004-ben is láthattunk egy-egy évadot. Ezeket annak idején egyszerre forgatta az RTL, ami a…..
Van, aki szereti, van, aki ki nem állhatja. Van, aki megveti, van, aki csodálja (Megígérem, nem fogok rímekben beszélni). Sokan költöznek Amerikába egy jobb, és újabb élet reményében, hogy megvalósítsák az álmaikat, majd fejüket vesztve rohannak hazáig. Az amerikai életstílus nem való mindenkinek. A…..
Nem is tudom, örülni kellene-e annak, ha esetleg az utóbbi időben egyre idiótább sorozatot már nem bonyolítanák ennél is jobban, vagy inkább bánkódni, hogy nem lesz több évad az utóbbi évtized egyik legegyénibb hangvételű és legjobb sorozatából.  Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy a januárban érkező…..
A riói olimpia egyik szombati közvetítésében ifj. Knézy Jenő úgy adta le a női 100 pillangó egyik előfutamát, hogy közben egy szót nem beszélt arról, hogy egy 18 éves szíriai menekült, Yusra Mardini nyerte meg a futamot, ahogy azt tegnapi posztunkban megírtuk. A történtek után vasárnap délután jött…..
Akár beismerik, akár nem, igazából mindenki szeretne lapos, vagy éppen kockás hasat. Egyesek veszíteni szeretnének a hastájéki zsírból, másoknak az a célja, hogy erősebb törzsizmokat szerezzenek. De ha a férfiak nagy többségét vesszük, akkor az egyetlen céljuk, hogy kidolgozott kockás hassal…..
a katona fehérben 2016.07.20 14:53:41
Az idei Nova Rock felhozatalából csak egy zenekar érdekelt igazán. Illetve kettő, de mivel a Pusciferre nem tudtam elmenni, így a Red Hot Chili Peppers volt az, ami miatt ténylegesen el is ugrottunk az osztrák-magyar határra. A közvetlenül előttük fellépő Deftones csak azért nem vonzott, mert az új…..
a katona fehérben 2016.06.15 14:31:46
@testnedv: én is ezt néztem, még sose láttam Fendert MM pickuppal. Lehet, hogy valami külön összerakott darab Jazz Bass nyakkal és MM testtel?
XIX. századi körülmények; aki nem dolgozik, nem eszik; itt meló van; termeld meg magadnak; ott az ásó, eredj a földre, és így tovább. Dolgos emberek, nem luxusban hanem nyakig ganéban, dézsában, kezükben gyertyával, seggük alatt szalmával. Ez A Farm, mondta az RTL, lehet nem pont így de effektíve…..
2010 óta a kormány jelentősen növelte a nyugdíjkiadásokat, a legtöbb évben infláció feletti emelést hajtott végre. 2010 és 2015 között az átlag öregségi nyugdíjak 26 százalékkal emelkedtek, reálértéken számolva pedig 6,5 százalék volt a növekedés mértéke. Fidesz…..
Az Isten pénzét is önfényezésre költené a fideszes bagázs: most hazug propagandafüzetekkel szórták tele a postaládákat. Százmilliókért legyártott fényes-színes lapokon magyarázzák nekünk, milyen jól élünk. (Mert nyilván nélkülük hülyék vagyunk ahhoz is, hogy a saját bőrünkön érezzük a…..
a katona fehérben 2016.04.01 17:57:35
@dekoninckxx:
1. Akkor amíg nem voltak közmunkások, addig a manók csinálták meg ezeket a munkákat éjszakánként? A közmunka szinte semmilyen értéket nem termel, és a versenyszférába se vezet vissza, szóval ne próbáljunk már úgy tenni, mintha erre gyakorlati célokból lenne szüksége. Ez szimpla bújtatott segélyezés.
2. Vicces, hogy ezt a kettőt említed, a Hankook jóval 2010 előtt kezdett idetelepülni (volt egy telekbotránya is már 2007 táján), az Audi meg a 90-es évek óta jelen van. Várom a nagyvonalú satöbbi listázását, mert az elmúlt években egyetlen nagyobb befektető nem jött. Miért is jönne, amikor nem telik el év valami teljesen váratlan gazdasági intézkedés nélkül, akár visszaható hatállyal, akár korábbi közös, megtárgyalt, kölcsönösen aláírt megállapodást megszegve (lásd pl. bankok), akár a korábbi "stratégiai partnerek" megszívatásával.
3. Ez, így, ahogy van, egy hazug és ostoba állítás. A hasznot, még ha nem is 100%-ban, évente jóváírták nekem. Egy részét zsebre tették, de ez egyrészt minden létező biztosításnál így van az egész világon, mert nekik is élni kell valamiből, másrészt senki nem mondta, hogy ne lett volna mit szigorítani a szabályozáson, sőt. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a szöveg egy primitív, uszító és hazug ürügy volt. Hol is látom ma az eddig gonosz külföldiek által bezsebelt hasznot jóváírva nekem a nagy hangon beígért egyéni számlákon? És hol is van az a 3200 milliárd a költségvetésből?
4. Narancsmatek: nahát, ilyenkor milyen nagyvonalúak vagyunk a 2%-okkal, bezzeg az államadósságnál! (Megjegyzem, az áfát szocik is csökkentették 25-ről 20-ra, ami egyébként egy ostobaság volt, és úgy emelték vissza.) "Jópár", azaz pontosan 4 országban van 25%-os áfa: Dánia, Svédország, Norvégia és Horvátország. Menjünk bele emellett az átlag- és az átlag alatti bért terhelő elvonások mértékébe és a magas adóért cserébe nyújtott állami szolgáltatások színvonalába?
5. Persze, német nyomásra nem emelnek bért :-DDD Meg a migránsok meg a Soros miatt, Gyurcsányról nem is beszélve. Ma épp kitől kell rettegni és kit kell hibáztatni?
6. "Nem járok iskolába" :-DDDDD Dávid Ibolya és az örökbecsű "nem értek a focihoz" kísért. Lehet, hogy én figyeltem rosszul, és ez csak a legutóbbi 12472791745 esetben fordult elő, de mintha az lenne, hogy ha valakinek valami nem tetszik a Szentséges Kormány intézkedései közül, legyen az bármennyire is szakmai és megalapozott kifogás, az nektek mindig "politikai alapú", hiszen Ők sosem hibáznak és nem hozhatnak rossz döntéseket. Az elmúlt két pont alapján ez neked egy vallás, nem világnézet, pláne nem demokratikus elköteleződés.
7. Persze, a kórházakban csak kommunista betegségektől szenvednek, és sosem kell kezelni 1990 előtt született embereket. Igen, valóban mindenhol van kórházi fertőzés, csak nem mindegy, hogy évente 1-2 vagy hetente 1-2. Most komolyan, a "nem járok iskolába" még csak szánalmasan és nevetségesen cinikus volt, de ez már felháborítóan aljas és rosszindulatú megjegyzés. Kérdezd meg magadtól, meddig érdemes nyilvánosan elmenni azért, hogy az elvbarátaidat védelmezd névtelen akárki blogíróval vagy kommentelővel szemben. Lehet, hogy holnap téged vagy a "kommunizmuskórban" megbetegedett szüleidet vagy valamelyik szeretted kerül a Jánosba vagy a Péterfybe. Nem kívánom, hogy megtörténjen, de ha mégis, jusson majd eszedbe, mennyit ér a lojálitás.
8. Az EU más országaiból is lehet akárhová menni, de valahogy a legtöbb helyen mégse vonul ki a lakosság 5%-a néhány éven belül, és nem tervezi ugyanezt az ittmaradók nagyobbik hányada és a még tanulók elsöprő többsége. Köztük sokan (leendő) jól kereső, tehát sokat adózó személyek. És örülhetünk, ha a fele visszajön valaha is. Miközben ugye a kormány gondosan beleszámítja őket a statisztikájában a munkavállalók közé...Az orvosok-ápolók elvándorlását arányaiban meg ugye még viccből se akarod összehasonlítani Németo.->USA és Mo.->bármi viszonylatban?
9. Ebben az elsöprő és elnyomó balos médiatúlsúlyban lett narancsos a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap, egy-két rádióadó, alakult meg és élte hőskorát a Hír TV, a Mandiner, más fideszes blogok stb. És bár kétségkívül volt néhány gusztustalan kormánykampány, nem rémlik, hogy akkoriban a köztévéből nap mint nap jóformán műsortípustól függetlenül tömény kormánypárti propaganda folyt volna, hogy ezzel párhuzamosan kitiltották volna más pártok politikai hirdetéseit, hogy kamucivil szervezetek mögé bújva nyomták volna milliárdos tételben a kormánypárti óriásplakátolást, hogy kereskedelmi tévéket vásároltak volna fel állami hitelből, hogy célzottan vetettek volna ki adókat és hoztak volna törvényeket a nem szimpatikus médiaszolgáltatók ellehetetlenítésére, hogy kormánytagok és főleg a miniszterelnök(ök) kizárólag a baráti médiának lett volna hajlandó nyilatkozni stb. De legyen igazad, médiatúlsúly volt: ez akkor indokolja az előbb felsoroltakat? Akkor minek is választottunk másik kormányt?
10. Lásd az előbbit: ha ők loptak, akkor nekünk szabad akár százszor annyit lopni?
A boltzáras népszavazás két szempontból érdekes. Az egyik szempont a Fidesz gátlástalansága, mert ugye a népszavazási kérdés kapcsán változatos módszerekkel tudnak előzni. Most a kopaszok akadályozták az MSZP-t. Állítólag. Igaz, hogy állt már ott ő is a bélyegzőnél, ha ott maradt volna, nem enged…..
a katona fehérben 2016.02.25 17:58:52
@Válasszunk: szerintem félreértettél, a lényeg az lett volna, hogy ennek az intézkedésnek a kapcsán nem arról kéne beszélnünk, hogy népszavazás (vagy épp annak a költségei), hanem eleve meg sem lett volna szabad születnie, mert egész egyszerűen ártalmas. (Amúgy persze, nyilván a baloldali pártok fogalmazták úgy a törvényt, célzatosan többször is átírva a törvény állítólagos szellemét tekintve teljesen lényegtelen kiegészítő pontokkal, hogy a több különböző kisebb-nagyobb élelmiszeripari lánc közül véletlenül épp a CBA-üzletek nagy részére ne vonatkozzon...légyszi ne nézzük már egymást hülyének.) Egy kormánynak alapvetően az a dolga, hogy az állampolgárok szabadságát növelje és az önálló életét minél jobban megkönnyítse - ez minden tekintetben ennek ellenében hat. És akkor még nem beszéltem a plusz stresszről, az eddig egész hétvégére eloszló helyett szombat délelőttre tömörülő irgalmatlan forgalom sokrétű ártalmairól stb.

A többihez: a munkaerő nem "válogatós" lett, a hiány csak bizonyos szakmákban jelentkezik, főleg két okból: egyrészt nagyon sok a rosszul vagy egyáltalán nem képzett munkavállaló, másrészt a magyar munkaadóknak most már nem országon belül kell versenyeznie a potenciális alkalmazottakért, és az itthoni munkakörülmények - nemcsak a bérek -, legtöbbször csúnyán alulmaradnak ebben a versenyben, amiért még a legendásan immobilis magyar dolgozók is hajlamosabbak költözködni. (Van még ezen kívül számos más kisebb ok is persze.) A munkaerő-felszabadítási elméletedet ezért nem vélem helyénvalónak, a valós munkanélküliség továbbra is nagyon magas, és attól, hogy valaki dolgozott már a versenyszférában, mondjuk nagyszerű pénztáros volt, aztán a kötelező zárva tartás miatt kirúgják, nem lesz belőle másnapra könnyebben szakács vagy esztergályos (amikből például hiány van), mint egy évek óta munkanélküliből. Ráadásul a kiskereskedelmi ágazatban a rendelet előtt sem volt munkaerőtöbblet, amit ilyen képtelen módon "át kellett volna irányítani". Semmiféle gazdasági racionalitást nem látok emögött.
Taxisofőrnek lenni egy szakma. Jól kell tudni vezetni, ismerni kell a várost, kell tudni emberekkel foglalkozni, elfogadható megjelenés kell hozzá, a közlekedési viszonyokat percre készen kell ismerni.Sok ilyen taxis van Budapesten, de sajnos nem elég. Nem elég, mert egyre többször nem tudnak a…..
a katona fehérben 2016.01.21 15:13:46
@Attila Zsolt Takács: ez egy blogbejegyzés. te tényleg azt képzeled, hogy a blogíráshoz valami igazolvány kell? hivatalos kommentelési engedélyed is van?
Nem akarok túlzásokba esni, de szerény véleményem szerint az év egyik legkegyetlenebb posztja jön ma - legalábbis gyomor szempontjából biztosan. No, de vágjunk is bele! Amikor svédasztalról van szó, akkor a mai poszt esetében azt szó szerint kell érteni, hiszen svéd svédasztalról…..
Jedi Knight II: Jedi Outcast Ha csak egy játékot választhatnék, mint abszolút kedvenc, akkor egyértelműen az Outcast lenne. Azt nem tudom, hogy pontosan mennyit játszottam vele, de egyike volt azoknak a játékoknak, amit évek után is újra elővettem, végig vittem a story-t, pörgettem online és…..
a katona fehérben 2015.12.18 22:22:30
Nem sok nagyobb sztár volt a sportvilágban a 90-es években Anna Kurnyikovánál. Az orosz teniszező még mindig csak 34 éves, szóval akár még játszhatna is, ehhez képest már több mint egy évtizede felhagyott az aktív sporttal. Tehetsége alapján többre volt hivatott, mint amit…..
Nógrádi Györgyöt fél nap alatt kivégezte a magyar média Orbán Viktor-ellenes szárnya. A biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár néhány óra alatt szélhámos kóklerré vált, aki holdkóros összeesküvés-elméleteket terjeszt obskúrus tévécsatornákon. Nógrádi Györggyel…..