Regisztráció Blogot indítok
Adatok
GL-581 g

0 bejegyzést írt és 1487 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az idei EFOTT bebizonyította, hogy 40 évnyi tapasztalattal is el lehet cseszni amatőr hibákkal egy amúgy nagyszerű rendezvényt. A múlt héten végig fogalmazódott bennem egy blogposzt arról, hogy a rövidlátás és a kapzsiság, az értelmetlen spórolás és a magabiztos hozzá nem…..
Azt mondta Puzsér Róbert egy tévéműsorokról tartott beszélgetésen, hogy a Való Világ jól össze volt rakva, és ugye már ez is elég meglepő, mármint az, hogy Puzsér egy ilyen agysejtpusztító szellemi toprongyot, mint egy tévés reality, bármilyen értelemben véve is pozitív…..
GL-581 g 2013.06.06 12:28:08
@aranylövés: A hangyaboly hasonlat egyértelműen jelzi, hogy a posztoló nem értette meg az eredeti metafora lényegét. Egy önmagában is szomorú, egy szorgos médiamunkásnál pedig kifejezetten ciki. :(
A Fent és Lent blog Dr. Bibó című sorozata jelentkezik. Kígyónak lábsó, magyaroknak offshore. Nyáron jól meglepett minket Dr.Bibó, amikor a csajokról beszélt nekünk - persze a maga módján -, de azért most is sikerült egy pillanatra sokkolnia a blog szerkesztőségének tagjait,…..
Puzsér Róbert főállású idegbeteg, tényleg az a munkája, hogy vöröslő ütőérrel ordibáljon, de olyan intenzitással, hogy a nagymamák már ne is arra figyeljenek, hogy mit mond, hanem, hogy gyere már be Gézu, ez mindjárt itt kap nekem szívinfarktust. Ez egy tehetségkutatóban még…..
GL-581 g 2012.11.22 16:02:50
@Mrs. Négerhergelő: LOL! 10 pont! :D

Ebből a kis posztból mindössze annyi derül ki, hogy szabóZ utálja Puzsért. Hogy ez őszinte utálat-e, vagy csak így akar a kedvére tenni a Puzsért fikázó félművelt konzumidióták tömegének, az sajnos további elemzést igényel.

Ebben az országban divat és sikk lett utálni ezt az embert. Természetesen úgy, hogy az illetőnek halvány lila gőze sincs róla, hogy Robi mit csinált eddig, mit mondott eddig, hány embernek és politikai/gazdasági csoportnak mondta az arcába a kellemetlen igazságot eddig. Természetesen ebben az országban az ilyesfajta tudatlanságra még büszkének is illik lenni.

De hát mi a kellemetlen igazságnál sokkal jobban szeretjük a kellemes és kicsi büdös szellemi akolmeleget. És lássuk be, kérem: kiszeltüncik, hajdúpetyák és sóberrtnorbik nélkül ugyan mi a rosseb szükségünk lenne szabózékre? :)

Egyébként hol dagad a nyaki ere?
GL-581 g 2012.11.22 16:28:48
@Ruzsér Póbert: Köszönjük az illusztrációnak is beillő, színvonalas hozzászólást.

Akkor kedveltem meg igazán ezt a figurát, amikor láttam, hogy milyen fazonok ekézik őt. Akinek ennyi barlangi dögevő troll és fröccsöntött médiasperma az ellensége, az csak nagyszerű ember lehet. :)
Tavaly szinte ugyanekkor szintén a KDNP családról alkotott véleményéről írtunk. Most megint muszáj. Tegnap, mikor a parlament megszavazta Matolcsy csomagját és az új választási törvényt, a törpepárt benyújtott egy, a frakció valamennyi tagja által aláírt módosítót az…..
GL-581 g 2012.11.13 11:12:23
@Vidéki: "Aki Makón akar élni, az ne akarjon ugyanakkor Jeruzsálemben élni! "

A szólásban Makó nem helységnév, hanem egy KERESZTESVITÉZ! Aki úgy berúgott a hajón, hogy már a nyílt tengeren kardot rántott a muzulmánok ellen.

Ezt nem tanították hittanon, ugye? :)
GL-581 g 2012.11.13 12:33:22
Olyan szórakoztató, hogy véresszájú kerkon honfitársaink csak eszdéeszezni meg libsibuzizni tudnak, még 2012-ben is. Eddig is tudtam, hogy a keresztény konzervatívok elmaradottak, anakronisztikusak, agresszívek és korlátoltak, mint a lépcsőház. Nos, kedves @Vidéki: , @Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: és társaik, nem sikerült meggyőznötök ennek ellenkezőjéről, sőt! :)
Remélem, hogy Jézus nem olvassa a kommenteiteket, mert elsírja magát szegény, az biztos.

"egy makroszkópikus test, egyszerre két térbelileg egymástól nagyon távol lévő helyen" - ezen vinnyogva röhögtem, köszönöm, @Vidéki! :DD
GL-581 g 2012.11.13 12:38:59
@Netszamuráj: 10 pont! :D Ez az, neveld a farizeus szellemi nyomorékokat! :D

@salvor hardin: Vajon kitelne már egy tüntetésrevaló az olyan kiábrándult szimpatizánsokból, mint Te? Szerintem igen - ej, de szép is lenne! :)
1956. október 18.  és 1957. február 21-e között nem jelent meg a Ludas Matyi. Úgy képzelem, hogy a forradalom leverése utáni első címlapon a szerkesztőség hosszasan dilemmázhatott. Muszáj volt reflektálni az eseményekre, de hogyan? A lap ugyanis nem tehetett úgy, mintha semmi…..
Ha már tegnap elszomorítottam mindenkit egy előtte-utána képpárral, itt az idő, hogy mutassak valami vidámat is. Tegnap hozta le az MTI Balatoni József fotóját a megújult Rudasról. A másik a norc.hu képe 2009-ből. Jó, hogy ilyet is látni. (Tipp: Sadia, köszi!)…..
GL-581 g 2012.11.08 19:06:23
@UV pót: Ha van Isten, eldózerolják a p1csába, és átszabják azt a lehetetlen kereszteződést. :-/
Méghogy a Fideszé lenne a köztévé? Ugyan már! Hát mi köze lehet a kormányhoz annak a médiumnak, ami az elmúlt idők legjobban felépített ellenzéki propagandáját viszi végig? Igen, az éhségsztrájkolók kidobása. Gondoljunk csak bele. Itt egy olyan megmozdulás, ami tavaly év…..
GL-581 g 2012.11.02 20:01:33
Én például már rohadtul el is felejtettem, hogy állandó tüntetés van az MTVA-nál. Köszönöm az MTVA hitbuzgó médialakájainak, hogy felhívták rá a figyelmemet ezzel a szánalmas húzásukkal! Ezek hülyébbek, mint a gazdáik! :D

@zotyesz11: "Részemről teljesen jogos, amikor 2 vagy 3 fő, tüntető jelleggel lezárja a közmédia bejáratát."

Ez elég csúnya csúsztatás. Habár a bejárat előtt sátraztak, semmiféle bejárat-lezárás nem volt. Az MTVA által kijelölt (!) helyen demonstráltak.

A húszezres tömeget kétszázezresnek hazudni pedig nem a mostani ellenzék szokott, hanem a narancsos fiúk. Tudod, akik már anno a Kossuth téren is kétmillióan voltak. :)
GL-581 g 2012.11.03 01:25:06
@politikus-omm: Mint "mi"? Ki az a "mi"? Mindig mulattat, hogy a fidesznyikek fekete-fehérben látják ezt a világot. :D
Utoljára Rákosi pajtás vallotta, hogy "aki nincs velünk, az ellenünk van".
Manapság az ellenzéki összefogás kapcsán két markánsan eltérő stratégia fogalmazódott meg a közbeszédben. Az egyik szerint az MSZP-nek és az LMP-nek össze kell fognia egymással, mert a Fidesz-KDNP kétéves kormányzása már eddig is olyan komoly károkat okozott, hogy annak…..
Igazi gyökérségre lelt egyik kommentelőnk a közös szlovák-cseh Csillag születikben. Az október 7-i adásban a két műsorvezető egy szegmensben hülyéskedett valamin, de nem is ez a lényeg, hanem az, amikor az egyik szimpatikus csehszlovák gyökér megkérdezi a másiktól, hogy…..
GL-581 g 2012.10.15 11:36:13
@szabihatezernégyszáznyolcvankettő: Nekem is ez jutott eszembe.

A Éden Holte 2-ben a "f4ssz0pó szl0vák kurv4" epitheton ornans középső tagjával volt problémájuk a szeriknek - mivel az első és az utolsó kéőbb is elhangzott, következmények nélkül. :D
hogyvolt Fátylat rá! - 1x05 2012.10.13 19:39:27
Kicsit lemaradtunk a Viasat3 esküvős realityjével, ezért cserébe a hétvégén dupla adag jön, aztán jövő héttől egyenesbe kerülünk. Pinokkináék az erdőben kerülnek, ahogy szoktak, Pinaszakkáll decens marketingasszisztensnek, Pinokkina a piacról fáradtan hazatérő…..
Tegnap délután, miközben a Tv2-ben mindenki már a The Voice-premierre készült és a gyakornokok kifosztották a környékbeli közértek pezsgőkészletét, a tévében csendesen ment az adásfolyam. A fél ötös Hal a tortán-ismétlést egy török szappanopera, a Tiltott szerelem 158.…..
Komolyan azt hittem, rosszul hallok! Minden idők legflegmább kormányszóvivője ezt bírta mondani saját pici száján keresztül: "Amikor nagy vihar van a tengeren, akkor azt is értékelni kell tudni, hogyha valaki kikötőbe vezet minket, nem biztos, hogy éppen konyakot kell rendelni."A…..
Eközben Bangladesh is jó évet zárt: kivételesen csak a fél országot döntötte romba az árvíz és még kolera járvány se volt. Ezért is kerülhetett elő ez a kiváló film , amelynek főszereplője a bosnyák téri hentesre hasonlít és a hasán is látszik hova tűnt a sok rizsben…..
GL-581 g 2012.09.23 15:13:20
Ha valakit érdekelnek a valóságshow-szereplők, a Blikk a barátja. Nincs is tán olyan nap, hogy ne lenne egy teljesen komolynak szánt gagyicikk vagy gátlástalan önpromó benne valamelyik percemberkéről. Ma mákunk van, mert egyenesen kettő is szerepel egy írásban, sőt, ha Hajdú…..
A parlament a hétfői ülésnapon tárgyalta meg az Élet-Érték Alapítvány országos népi kezdeményezését, amelynek az volt a célja, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítését. Az…..
Információink szerint 2012-ben megtörik az immár évtizedes hagyomány, és nem lesz biciklis felvonulás a fővárosban az autómentes napon. A Critical Mass honlapja szerint a szervezők megkezdték ugyan a felkészülést a rendszerint több tízezres rendezvény összehozására, de az…..
GL-581 g 2012.09.05 12:45:07
Elmarad a donorfelvonulás? Brühühű! :P
Esetleg a parádézás helyett el lehetne járni KRSZ-tanfolyamokra. Talán kevesebb fehér bigikli kéne, gyerekek.

@Joe the Wizz: Tökéletesen egyetértek! Sajnos sok a pökhendi félhülye, aki azt hiszi, hogy onnantól, hogy ő biciklin ül, rögtön felsőbbrendű, és mindenhez joga van. Nem kéne ide más: egy 3 hetes rendőrségi akció, ahol a változatosság kedvéért a bringásokat szívatják. Néhány vaskos büntetés, és rögtön tudnák, mi az a bukósisak, és mi az a KRESZ. :)

@Qju: Az anyádért induló mentő részére is elég lenne kijárási tilalmat elrendelni, te fasiszta barom. Nem mindenki dolgozik futárként egy tofuétteremben, hogy rövidgatyában járhasson dolgozni.

A magadfajta bringanácik miatt utálom a biciklistákat.
GL-581 g 2012.09.05 13:18:15
@KergeK@csa:
1. Szövegértés, tofufutár, szövegértés.
2. Nem tudom, hogy a KRESZ mit ír elő a bringásoknak. Mert nem vagyok bringás. Sajnos a nagypofájú biciklis wannabe-zöldek többsége sem tudja, hogy KRESZ mit ír elő a bringásoknak.

@Qju: Miért is kéne kitiltani az autókat a városból? Azért, hogy kényelmesen tudjatok közlekedni egy sportszerrel? Bringanácik vagytok, pontosan ugyanolyan gusztustalanok, mint a valódi nácik.

Egyetlen kérdés a nagy zöld kerékpáros mozgalomhoz:

Amikor a Madárhegyen 2 Ikarus busz és 30 autó zötyög felfelé 15-tel és f0ssa a kipufogógázt, mert egy kétkerekű hülye a sávban teker ahelyett, hogy az út mellett futó bicikliutat választaná, vajon mennyire környezetbarát a kerékpározás?

Amikor egy okos biciklista kitalálja, hogy a pesti rakpartból csináljanak bringautat, mert még azt sem tudja az idiótája, hogy a rakpart fölött ott a bicikliút, vajon miért tartom pökhendi korlátolt majmoknak a bringával divatozó nyomorultakat?

Kedves biciklis mozgalom: az okoskodás, mások korlátozásának követelése és a kedvezmények-jogok kiharcolása után nem lenne ideje kicsit fejlődni és a kötelességekre is jobban odafigyelni?

A járdán lecsilingelős, Madárhegyen forgalmat feltartós, zebrán majdnem elcsapós, körülnézés nélkül elémvágós biciklisták tömegét viszonylag nehéz szeretni.
És ide biza bünti kell: bírság, bírság és bírság.
Talán egyszer megtanulja a sok kétkerekű paraszt...
Szeretünk fogyasztani és ezzel úgy nekem nincs is különösebben bajom, hiszen ha alaposabban belegondolunk akkor láthatjuk, hogy ezzel valójában ősi, nehezen elfojtható ösztöneinket elégítjük ki egy mégiscsak humánusabb, emberbarátabb formában, hiszen ha a hierarchiában elfoglalt…..
GL-581 g 2012.08.29 14:13:45
@Zka: A tiédhez hasonló modoros píszískedő kommentek szerzőivel is megtölthetnénk pár várost. "Egyik sem jobb, mint a másik, mindenkinek más jön be, szeressük egymást gyerekek!" - komolyan ezt akartad mondani? Jaj, ne már!

Ha valakinek bejön a T-Vedés által nyújtott szolgáltatás, örülök neki. Ha valakinek esetleg valamelyik T-cég a munkaadója, és ezekben a munkanélküliség sújtotta, válságos időkben erkölcsi kötelességének érzi, hogy álnéven is védelmezze Kedves Munkaadóját az interneten, annak puszilom a homlokát.

Aki valaha dolgozott már multinál, és esetleg még nem lett teljesen kimosva az agya, az úgyis érti, mire gondolok.
GL-581 g 2012.08.29 14:31:03
@tyto: Köszi a könyvajánlót! Érdekesnek tűnik, tuti megveszem. :)

A luxusfürdő-millásóra témához: Szerintem mindennek van egy optimális ára. Egy tartomány, amelyen belül választani lehet, ami indul az "olcsó és gagyi, de végülis arra épp jó, amire kell" termékektől, és tart a "méregdrága, de cserébe modern/intelligens/elnyűhetetlen/Az Eredeti" termékekig.
Ami ez alatt van, az a hasznavehetetlen gagyi, ami fölötte, az pedig az agyatlan pénzpocsékolás kategóriája. Szerintem.
Tisztelt Fűri István!A Város Mindenkié 2009 augusztusában alakult olyan hajléktalan emberek és szövetségeseik részvételével, akik tenni akarnak egy egyenlőségen alapuló és igazságos társadalomért. A csoport célja, hogy lehetőséget teremtsen a hajléktalan embereknek arra, hogy kiálljanak saját…..
Nahát-nahát....Már megint egy hazugság...? Hiába, 3000 milliárd sok pénz, muszáj volt mindent megtenni érte, hogy a Zemberek "önként" adják oda. Aki visszalépett, mert beijedt a kormány fenyegetésétől, hogy a manyuposok nem kapnak állami nyugdíjat, az megszívta, mert…..
GL-581 g 2012.07.31 09:24:01
@szemforgató farizeus: Annyira szeretnék NEM egyetérteni veled! Annyira szeretnék! :(
Majd egy éve írta meg az Urbanista, hogy bár a Kálvin téri áruházat felújították, a sarka rejtélyes okból kimaradt. Most Laci küldött egy fotót és néhány sort arról, hogy a munkálatok befejeződtek, az egész épület szép - már amennyire a szedett-vedett boltfeliratok…..
GL-581 g 2012.07.19 11:25:33
@d'oh: A "kétes" sajnos itt túl enyhe kifejezés. :(

1) Kapásból nem kellett volna építési engedélyt adni egy pár épületre. Gondolok itt az üvegtornyokra - ha már irodaház, lehetett volna igazodni az Aegon biztosító épületének homlokzati képéhez. Nem feltétlenül lemásolva azt, de igazodva hozzá.
2) Az a fehérre meszelt templom nagyon jól mutat... a már említett Kiskunvéredény község főterén, de itt bizarr. És nem is egy történelmileg fontos épület, ugyanaz a default templom, ami minden második magyar faluban áll. Nem lehetett volna helyette egy olyan templomot építeni, ami 1. nagyobb 2. esztétikusabb? Vagy ezt a mostanit átépíteni/kibővíteni?
Egyszerűen optikailag elvész a téren, és kilóg, mint zsiráf a tornasorból.
3) Az a Korona Szálló a város egyik leggusztustalanabb épülete. Nagy, ormótlan és gagyi színű. Legalább lefesteni nem lehetne? Vagy eldózerolni a francba?

Mindent összevetve: nekem régi mániám, hogy Budapestnek a legjobbat tenné, ha egy falka buldózerrel kicsit megritkítanák, mert jelen formájában nem tud magával mit kezdeni, és túl tömör, zsúfolt és lepukkant - de mindez a Kálvin térre halmozottan igaz.
Gondolom senki sem lepődik meg, hogy ez a trailer japánból érkezett...
GL-581 g 2012.07.13 14:07:48
@Papucs Orrán Pamutbojt: Az amúgy kiderült, hogy mivel lehet kicsinálni ezeket az... a... ööö... emós átokkísérteteket? Vagy mindenhatóak? És bárkit megölhetnek? Kíváncsian várom már az Átok 3. című opust, abban talán már a szíriusziakat és a klingonokat fogják mészárolni ezek a feketére festett hülyegyerekek. :DD

"Tarantinonak nincs hozzá semmi köze? :DD "

Szerintem a Mester elsők között fogja megtekinteni ezt a szutykot, és remélem, merít belőle pár zseniális ötletet! :D
GL-581 g 2012.07.13 14:15:35
@Papucs Orrán Pamutbojt: Igen, de a rendőrök kötelességbűl mentek a házba, nem kíváncsiságbúl vagy heccbűl. Vagy ők androidok. Vagy egyszerűen a rendező és a dramaturg megfeledkezett erről az apróságról. :D
Mér' a 2. részben az iskolapszichológus miért lett halottlátó zombi?
Nevetséges ez az egész. Végre lett volna egy épkézláb ötlet, de a megvalósítás elégtelen, ezt is sikerült profin elkúrnunk. Igen, vonjuk be a Dunát a közösségi közlekedés vérkeringésébe, hiszen a folyami szállítmányozás az egyik legolcsóbb megoldás - aki valaha tanult…..
Három hír apropóján szeretnék elmélkedni arról, hogy a vallások mennyire nem tisztelik az emberi alapjogokat. A három hír az iszlámról és a katolicizmusról szól, tehát a két legnagyobb hatalmú vallásról a világon. Nyilván lehet olyan vallás, ahol hasonló példát nehéz volna…..