Regisztráció Blogot indítok
Adatok
jajdehülyevagyok

0 bejegyzést írt és 427 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Orbán szerint minden rossz nyugatról származik, beleértve a kommunizmust. Ez kijelentés a szocializmus időszakát idéző butaság. A Marx Károly-féle kommunista utópia: * a modernitás magas fokán álló gazdag társadalmat, * "jézusi" vagyonközösséget, * mindenfajta elnyomatás megszüntetését, * a…..
Minden „vezérlő tábornoki” ambíciójú politikus, - így Orbán is - nem piaci-alapú, hanem gazdaságon kívüli logika által uralt „Hadi Államot” akar létrehozni. Olyan erőközpontot, amelyben a vezér, a „főni” parancsai alapján működik, illetve a működés látszatát mutatja. A városiasodás, a polgárság…..
A kiindulópont az 1945-ös első szabad és demokratikus nemzetgyűlési választás. Ekkor "a jogosultak 92,52%-a élt szavazati jogával. Ehhez hasonló részvételi arány azóta sem volt Magyarországon, és inkább hasonlítható a korszak és az elkövetkező évtizedek nyugat-európai politikai részvételéhez. A…..
MaGYAUR Orbán a magyar Ceausescu 2021.10.07 12:44:39
A Fidesz kommunikációja számomra felidézi az 1970-es évek romániai, Ceausescu-féle nacionalista-populista-kommunista propagandát: a "Megéneklünk Románia" jelenséget, meg a "nemzeti büszkeség és szuverenitás" értékeinek védelmében a történelemhamisítást: a "római-dák-román" kontinuitás elméletet...…..
jajdehülyevagyok 2021.10.08 20:33:13
MaGYAUR Orbán magyarellenessége 2021.05.02 09:06:50
Orbán, perverz módon, jobban vonzódik a nem-magyar államfetisiszta, gyűlölkodő nacionalista despotákhoz, fasisztákhoz, kommunistákhoz, mint a magyarországi és külföldön élő magyar Európa-párti, világbékére és nemzetközi egyúttműködésre vágyó pacifistákhoz. Beteges dolog ez egy állítólag a hazáját, a…..
jajdehülyevagyok 2021.05.02 20:45:56
Ezt volt képes kitenni a Facebookjára a magyar kormány: Szeretnénk, ha mindenki korlátozás nélkül tudna találkozni karácsonykor. A kormány 8-10 nap múlva hoz erről döntést. Hozzá Orbán komoly feje, a megfontolt vezető, akinek majd mindezt köszönhetjük. Nos, ha a korlátozás nélkül azt jelenti, hogy…..
Az észak-amerikai országban azt tanítják, hogy a szerelem az szerelem, nemtől függetlenül, a gyerekekben pedig nem merül fel, hogy a bőrszín miatt ne lehetne barátkozni egymással. Legalábbis ez a Juharszirup szerzőjének tapasztalata...
Az orbáni "nemzeti-keresztény" politika jobban hasonlít ceausescu-i / milosevicsi nemzeti-bolsevizmushoz, mint a hagyományos kereszténydemokráciához. A magyar jobboldal "Románia-élményéből"  nemcsak a székely autonómia ügye jött elő, hanem a Román Kommunista Párt etnikai alapú pártdiktatúrájának…..
A budapesti FIDESZ egy olyan (azóta már törölt) képet tett közzé a Facebook oldalán, amelyen Szálasi fejét Karácsony Gergelyére cserélték.  A főpolgármester persze ezt rossz néven vette.  Igaza van Karácsonynak? Elsőre persze rávágja az ember, hogy naná, ki ne érezné sértőnek, ha a XX. századi…..
Aki egy kicsit is figyelemmel kísérte az elmúlt 10 év magyarországi társadalmi és politikai történéseit, az pontosan tudja, hogy minden országos jelentőségű ügyben Orbán Viktor határozta meg az irányt és hozta meg a döntéseket. Mindezt úgy tette, hogy a törvényalkotási munkában és az operatív…..
jajdehülyevagyok 2020.03.27 10:50:07
Sikerült megvárni, amíg a vírus elterjed egész Magyarországon...
jajdehülyevagyok 2020.03.24 04:05:03
jajdehülyevagyok 2020.03.25 11:32:33
Egyik ügyfelünk hosszú évek óta kikéri a véleményünket az energiaracionalizálási elképzeléseiről. A földgáz számlájától szeretne szabadulni, mint sokan mások. 13 évvel ezelőtt napkollektorokat telepített, sorozatunk első részében kiszámoltuk, hogyan alakulna a következő 30 év költsége, ha elektromos…..
A fasiszták idén is a kitörés napjára készülnek, és a világ számos pontjáról érkeznek az erőszakünnepre. Hogy vajon mit ünnepelnek azon, hogy Budapestet Hitler utasításának megfelelően ’utolsó vérig’ akarták védeni a nyilasok, miközben a várost nem evakuálták, nem tudom. A fasiszták döntésének…..
Minden a „beárazáson” múlik! A hatalomra került politikai elit milyennek látja az ország gazdasági mozgásterét, perspektíváit? Milyennek látják a munkaerő mennyiségét és színvonalát? Milyen gazdasági-szociális stratégiát választ, - nem feltétlenül az ország fejlődése érdekében - hanem a párt hatalmi…..
Újságírónak álcázva. ..
jajdehülyevagyok 2020.01.23 20:34:53
@Hova fogják elásni KariGerit?!: elássa ő magát egyedül is
A nacionalista magyarok nem tanultak Trianonból; a nemzeti/vallási kisebbségek elnyomását tovább folytatnák a "homogén nemzetállam" kialakítása érdekében...ha tehetnék:( https://index.hu/kulfold/2020/01/16/a_nacionalizmust_dicsoitette_szijjarto_a_soknemzetisegu_indiaban/..
jajdehülyevagyok 2020.01.17 06:46:53
A magyar filmipar időnként próbálkozik történelmi témájú filmek készítésével: 2000 óta számtalan ilyen mű készült. Egyes filmek sikert arattak - pl. Szürke senkik (2016), Kincsem (2017), A berni követ (2014), 1945 (2017), Szabadság szerelem (2006) - másoknál mérsékelt volt a közönség lelkesedése -…..
MaGYAUR Csak semmi Trianon-hiszti! 2020.01.03 21:08:20
Trianon kapcsán az emberek sokszor nem tudják, hogy miről beszélnek… -          Sokan úgy hiszik, hogy volt egy ezeréves, független Magyar Királyság; de ez nem igaz. A mohácsi csatavesztést követő 150 éves török uralom alól a katolikus Habsburgok által menedzselt összeurópai hadsereg szabadította…..
Mága Zoltán tehetséges hegedűművész, de abban zseniális, hogy - mint egy vérbeli cigányprímás - kitalálja, hogy milyen nótát húzzon ahhoz, hogy a kedves megrendelő elégedett legyen.... Mága nyugatias menedzseri ösztönnel meghekkelte az orbáni primitív, magyarkodó kurzust és ma már a NER ikonjai…..
jajdehülyevagyok 2020.01.03 10:32:07
@AvéCézárVavan: ...hát Andrè bizony vehetne néhány leckét tőle, mertaz előadása zeneileg elég gyengécske. Egy magyar középiskolai zenekar szinvonalasabban adja elő azokat a számokat.
Nekem tetszene ha Veiszer Alinda jobban hallatná hangját Magyarországon, mert számomra egyike azoknak, akik hitelesen képviselik az európaias élő magyar kultúrát. Az is tetszene, ha politikusi pályára lépne, mert a lépésváltás mindig megtermékenyítő hatású. Azt is elfogadom, hogy a Momentumhoz…..
jajdehülyevagyok 2019.12.30 15:38:02
A legutóbbi napokban Orbán sajtózott, Medgyessy demokráciázott, Lendvai felezett, Gálvölgyi nempolitizált, Spiró pedig németezett. Lefülelt mondatok.   A nevére nem, a bajszára annál inkább emlékezni fogunk. (Rab László újságíró Kövér Lászlóról, VárosiKurír.hu, december 22.) Kis nullából lett…..
jajdehülyevagyok 2019.12.30 15:36:36
Különleges ajándékot helyezett az övéi karácsonyfája alá Gy. Németh Erzsébet, DK-s főpolgármester-helyettes. Az egyik utolsó adventi Népszavában ugyanis a Katona József Színház vezetőjéről kijelentette: „határozottan állítom: Máté Gábor igazgató marad.” Ha a gyerekek számára ajándékozott volna,…..
jajdehülyevagyok 2019.12.24 19:46:41
Márki-Zay Péter legutóbbi, december 20-i pervesztése utáni Facebook-ra kitett posztja egy dolgot mindenképpen bizonyít. Hódmezővásárhely polgármestere messzire rugaszkodott a valóság talajáról. Nem döbben rá, hogy már nem csupán a kormánypárti, hanem a vele eddig nem kifejezetten ellenséges média is…..
jajdehülyevagyok 2019.12.22 22:21:15
  Valószínűleg a szűk kisebbséget képviselem, de a magam részéről borzasztóan sajnálom Gréczy Zsoltot. Az az igazság, hogy tulajdonképpen nem szól mellette semmi. Csupán az együttérzés.   Tényleg nem szól mellette semmi. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, melyben bejelentette lemondását,…..
jajdehülyevagyok 2019.12.22 22:18:25
Úgy kell ez Magyarországnak, mint egy falat kenyér. ..
jajdehülyevagyok 2019.11.27 21:04:22