Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bob Vance

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az utastértől teljesen szeparált galériarésszel kíván kedveskedni a Boeing azon utasainak, akik még az első osztályt is túl közönségesnek tartják. Van az úgy, hogy valaki nem akar magának magánrepülőt, ugyanakkor szeretné elkerülni még a First Class nem túl nagy, ámde…..
Hugh Grant nemrég keményen bírálta a magyar kormányt és a médiatörvényt, a kormánypárti politikusok szerint viszont hiányosak voltak az információi és még mindig azt hiszi, ő a brit miniszterelnök, akit az Igazából szerelemben játszott, írja a mai Bors.   A magyar kormány…..
  Ezt a posztot egy volt orosz laktanyából kialakított lakás erkélyén írom, melyet valamikor a kilencvenes években csaptak hozzá az akkor már legalább húsz éves épülethez. (Lőttem róla expressz néhány fotót, hogy el tudjátok képzelni miről van szó.) Nem mondom, hogy…..
Modorosblog Ne stresszelj mindenen! 2012.06.08 10:35:00
Kevés a pénz, minden rossz és egyre rosszabb, régen jobb volt, ezeknél már az előző kabinet is jobb volt, mit vegyek a gyereknek, csökken a bérek meg a nyugdíjak reálértéke, hova menjünk nyaralni, a szomszédnak miért van több és nagyobb, a főnököm miért lophat és én miért…..
Kocsmablog Öreg óra kávézó 2011.08.17 12:30:00
Helyszín: 1094 Bp., Berzenczey u. 14. Látogatás: 2011. augusztus 3. 17:50-22:30 > ..és toronyóra lánccal nem kéne? Meg literes csapolt sör? Az utóbbit minden további nélkül fel tudják szolgálni, kedvesen és gyorsan. Adatlap Elérhetőség: +36 30 941 3273; +36 70 208…..
Nagy dolog történt tegnap a magyar reklámszakmában. Hosszú idő óta először tiltott be hatóság egy éppen futó reklámot. Bírságot eddig is szívesen szabtak ki utólag a versenyszabályok megsértése miatt, de nem is emlékszem, mikor volt arra példa, hogy egy épp futó…..
Azt hiszitek, most viccelek, vagy nagyzolok, de nem: lassan három éve van iPhone-om, rengeteg alkalmazást töltöttem le rá és nem sajnáltam a pénzt sem, amikor úgy tűnt, megéri, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a Microsoft ingyenes alkalmazásától fogom lefosni a bokám. A…..
Zenés-éneklős reklámot készíteni mindig hatalmas rizikó, pláne ha a szpotban maguk a cég alkalmazottai fakadnak dalra. Idehaza ráadásul még nehezebb jól kijönni a dologból, hiszen ez a fajta kötelező vállalati jókedv sokakból elég rossz előképeket hív elő. Az egyetlen dolog,…..
 Eddig azt hittem, hogy Vlagyimir Putyin nem az a klasszikus értelemben vett burzsuj, mivel a hatalom sokkalta fontosabb neki, mint luxus hagyományos kellékei. Valószínűleg rosszul gondoltam. Persze csak akkor, ha az Orosz Kalóz Párt által üzemeltetett RuLeaks portál infói…..
Bob Vance 2011.01.22 21:13:09
A minap egy áruházlánc óriásplakátja mellett mentem el, amelyen szokás szerint egy hatalmas ár és egy rosszul befotózott termék szerepelt. Ezúttal nem tokaszalonna, tojás, sonka vagy tej figyelt a plakáton, hanem valami egészen szokatlan. Egy Csízió (uhh...) fantázianevű termék,…..
Bob Vance 2011.01.22 02:00:31
@kolbászoszsömle:

Na itt a pont: "Még én is meg tudom mondani, hogy trappista vagy eidámi, vagy pannónia, vagy camembert az, amit eszek, akkor meg az, akit ezen dolgok érdekelnek is, mija fenéért ne olvasná el, hogy mit vesz?"

Ilyen esetekben nem magadból kell kiindulni, hanem a hétvégenként a tecsókat megszálló zombiseregre kell gondolni, akik ha 10 év múlva a sok hasonló jellegű szar elfogyasztása miatt gyomorrákot fognak kapni, akkor a kezelés ktsg-ét mindannyink egészségügyi hozzájárulásomból fogják levonni. Magyarán olyan kezelésekre kell majd elbaszni a befizetéseket, amiket egyszerűen meg lehetett volna előzni.