Regisztráció Blogot indítok
Adatok
orgoványi erdőjáró

0 bejegyzést írt és 418 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sok embernek nem jön be ez az O1G logó. Én nem csak az idősebbekről van szó. Beszéltem huszonévessel és beszéltem politika iránt érdeklődő tizenévessel is, aki azt mondta, hogy ez sok. Gusztustalan. Én magam is így gondolom. De! Minden szerveződő mozgalomnak szüksége van egy szimbólumra. Olyanra,…..
Az anyázós publicisztikáiról ismert Bayer Zsolt az Echo TV egyik arca, ez tagadhatatlan. A pártirodák rajongói csatornája azonban most igyekszik magát átpozícionálni fiatalos, modern hírcsatornává, aminek során nagyon szórakoztató módon és egyelőre kevés sikerrel próbálja Bayert eladható köntösbe…..
  A legismertebb magyar huligán, Karsai „Hypós”  Ferenc (1966-2010)  A focirajongók számára közismert tény, hogy a modern kori futballhuliganizmus a 80-as években gyűrűzött be Magyarországra. Megjelenésének és kibontakozásának tudományos vizsgálata azonban több okból is igen problematikus. Az…..
Napok óta a Fehér Ház karácsonyi dekorációja a téma az interneten, és felrobbantotta a Twittert is. Negatív értelemben. Merthogy ez minden lett, csak barátságos és szívet melengető nem. Többen az írták, hogy horrorisztikus, és hogy akár az AZ, vagy a Stranger Things forgatási helyszíne is lehetne.…..
Nagy port kavart, óriási felháborodást keltett és sokakat foglalkoztatott az eset, ami október 15 -én, vasárnap este történt egy fővárosi KFC gyorsétteremben, amikor egy biztonsági őr brutálisan megvert egy újságírót, amiért az akadékoskodni merészelt (jogosan) a kiszolgálással kapcsolatban és a…..
Igen sok követelménye van a masszív fideszessé válásnak, ám a közvélemény-kutatások tanulságai alapján minimum kétmillió embernek sikerül mindezeket teljesítenie. Orbán Viktor nem karikás ostorral terelte össze saját táborát, ám elég egyértelművé teszi, hogy mely kritériumoknak kell megfelelniük…..
Az idei utolsó nyárias hétvége sokakat, így engem is kicsalt az egyik, fővároshoz közeli strandra. A Nap búcsúsimogatása igazi áldás, feltölti a hamarosan beköszöntő őszi-téli fényhiányban senyvedő test és lélek energiaraktárait. A medence kék vize kimossa a "holvanmárakéthétszabadság" után ránk…..
orgoványi erdőjáró 2017.09.12 09:48:07
Az Orbán-kormány mögött nem hülyék dolgoznak, nagyon nem. Pontosan tudják, hogyan kell befolyásolni a közbeszédet, a választási rendszert, az egységnyi választópolgárt vagy éppen az ellenzéki politikusokat. Nem, nem zsenik, csak szépen, szinte kottából alkalmazzák a zsenik már létező elméleteit,…..
orgoványi erdőjáró 2017.08.09 15:21:35
@willcox: Nézz a tükörbe, ott is van egy. Mindig derülök, amikor nagypofájú libtard értelmiség lehülyézi, mindenféle neveken nevezi Orbánt, utána meg szépen rácsücsörít a farkára.
Nem veszitek észre, hogy mennyire kontraproduktívok vagytok. Ha legalább egyszer megpróbálna az ellenzék valós problémákra valós és ésszerű megoldásokat találni, akkor lenne esély Orbán leváltására. De rohadtul nem megy az értelmes gondolkodás a baloldalon.
Persze, és megint a nép a hülye, hogy nem rájuk szavaz :-DDDD
orgoványi erdőjáró 2017.08.09 16:46:56
@willcox: bocsi a személyeskedésért, kissé konstruktívabb leszek:
a közbeszédet már 2002-ben a maszop elkezdte lebutítani Ron Werber segítségével, amit a Fidesz átvett, hiszen látta, hogy ez működik. Visszanyalt a fagyi, nem is akárhogy. Saját módszerükkel verte meg a szocikat 2010-ben és 2014-ben is. Sajnos erre fogékony az ország szavazóinak többsége.
A hatalmat pedig a mindenkori kormányok mindig is igyekeztek maximalizálni, ez alól semelyik sem kivétel. A Fidesz ennek a technikáját is tökéletesítette.
Az alacsony műveltségűek vs.jól képzetteket nem szerencsés ilyen szempontból összevetni, mert még mindannyian emlékszünk az SZDSZ nevű politikai képződményre, a szürkeállományára oly büszke pártra, akinél - ennek ellenére - szánalmasabb és butább politikai társulatot még nem produkált a magyar rögvalóság.
Soros György pedig - némiképpen ugyan túldimenzionálva - de jelenleg az egyik legjelentősebb alakzata azoknak az erőknek, melyek a nemzetállamok felszámolására és a nagy internacionalista, multikulti katyvasz kialakítására törekszenek. Ehhez pedig roppant aljas eszközük a közel-keleti országok kormányzatának megdöntése, a társadalmuk destabilizálása, majd a menekülők Európára "uszítása".
Abban egyetértünk, hogy lehetne normálisan is politizálni, sokkal kevesebb lopással és sokkal nagyobb érzékenységgel ekkora felhatalmazással, de sajnos ez van. Én elfogadom ezt mint kisebbik rosszat a nagyobb jó érdekében.
orgoványi erdőjáró 2017.08.09 17:16:08
@morpho: és az általad leírt showelemek prezentálása közben pedig jobbára helyrepofozták az ország gazdaságát amit a szocik előttük szétkúrtak. Van akinek ez számít, van akinek pedig a koronacipeléssel történő egyet nem értés. (Btw egy nemzet egységének és történelmi hagyományainak hangsúlyozása nem az ördögtől való gondolat, a liberalizmus bástyájának kikiáltott Egyesült Államokban is nagyon erősen jelen van)
Én személy szerint azt hittem 2007-ben, hogy az Alien vs. Predator: Requiemnél mélyebbre már lehetetlen süllyedni. Szívesen írnám, hogy azért, mert az Alien vs. Predator: Requiemnél rosszabb filmet életemben nem láttam, de hazudnék: nem láttam azt a filmet, hasonlóan mindazokhoz, akik próbálták…..
A nemzetközi sajtó Washingtontól Bécsig hírt adott az újabb kormányellenes megmozdulásról. Lengyelország mind inkább magára marad az unióban és félő, hogy a végén hátat fordít a szervezetnek...
Azt írja a Pesti S., hogy Közép-Európa jobban teljesít. Fertilitási mutatói jobbak, mi jelentjük a vitalitást Európában, nem pedig a hanyatló (és nyilván impotens) nyugat, társadalmunk életképesebb, ezért nem szorulunk bevándorlókra, bezzeg azok igen. Hogy mire építi ezt – a táblázattal is…..
orgoványi erdőjáró 2017.05.16 23:42:01
@Stenonis: vagy akár jó lenne a dél-afrikai, fekete terror alatt élő fehér kisebbséget idehozni. Azokkal sem lenne semmi gond. Ha már mindenáron be kell fogadni valakit.
Nem csupán szükségét nem érzi Orbán a fékek és ellensúlyok demokratikus rendszerének, de kifejezetten idegesíti minden, ami bármiféle kontrollt jelenthet a hatalma felett. Ezért nyírja ki szisztematikusan a tőle független sajtót...
Zuglóban brutális győzelmet aratott a baloldal - nyilatkozta büszkén a kampányban amúgy kisujját sem mozdító polgármesterünk, azaz miniszterelnökjelöltünk. Én úgy fogalmaznék, a baloldal kampánya volt brutális - mondhatni habonyi gátlástalanságú. A cél nem szentesíti az eszközt - senkinek sem.  A…..
Abszurd. Elképesztő. Szürreális. Hátborzongató. És nagyon-nagyon ijesztő...
orgoványi erdőjáró 2017.04.18 22:14:43
@pamut: Orbánt ne mérd ahhoz a kis buzeránshoz, te kretén.
orgoványi erdőjáró 2017.04.18 22:20:09
@d.j: a liberalizmus és a fasizmus (azaz inkább a nácizmus) kéz a kézben jár a kirekesztés és gyűlöletkeltés területén.
30/40 Menni kéne - jegyzet 2017.04.15 01:38:00
Felébredt már Miniszterelnök Úr? Kinyitotta végre a szemét? Látja a tömeget? Maradt még egy csöppnyi józan realitásérzéke? Ha igen, akkor azt is kapiskálhatja, hogy ez már nem az az eufórikus öröm, amit a futball EB közben tapasztalt. Mostanában nem azért masíroznak a körúton, állítják le a…..
orgoványi erdőjáró 2017.04.15 23:55:32
@GallaiG: 80k, persze, miért nem már 8 csillió? Fogyassz kevesebb tudatmódosítót more! Majd jövőre a szavazáson eldől, hogy mennyi is az annyi.
orgoványi erdőjáró 2017.04.17 00:32:06
@Macropus Rufus: azért büfé - és ruhatárszakosak, mert komoly képzésben (értsd: gépészmérnök, orvos, vegyészmérnök, informatikus stb.) részt vevő fiatal nem igazán vesz részt ezekben a hőbörgésekben. Ellenben annál több áltudományos ismeretekkel rendelkező (bölcsész, politológus, stb), piacképtelen végzettségű szerencsétlen.
A magyar parlament orosz és izraeli mintára akar elfogadni egy törvényt, ami a magyar kormánytól függetlenül működő civil szervezeteket azzal a váddal akarja megbélyegezni, hogy külföldi érdekeket képviselnek.  A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) - mint a tervezett szabályozás egyik célpontja és…..
Audrey Hepburn Hollywood egyik legszebb színésznője volt, pedig sosem számított klasszikus szexbombának. Hatalmas őzike szemeivel és huncutságával mégis elvarázsolta a nézőket, mert mindig volt benne valami izgalmas titokzatosság. Utóbbit ismerte fel nagyon hamar Mark Shaw, a Life magazin fotósa,…..
orgoványi erdőjáró 2017.02.23 20:36:51
A Heti Válasz megírta, Kósa megerősítette: újabb nemzeti konzultáció indul hamarosan. A csodafegyvert újra izzítják...
Az elmúlt napokban Internetfölde újra lángokba borult Felix Kjellberg miatt, akit a világ PewDiePie néven ismert meg. Aki esetleg nem lenne képben: Kjellberg működése során elképesztően nagy sikereket ért el a YouTube-on, 53 millióan követik csatornáját, tavaly pedig több mint 15 millió dollárt…..
orgoványi erdőjáró 2017.02.16 22:18:43
@glad az egyetlen: a véleménynyilvánítás szabadsága alapvető emberi jog és nem rizsa. Kimondani nyugodtan lehet(ne) egy demokratikus országban bármilyen véleményt, csak ha sértő egy embercsoportra nézve, azt nem lehet nyilvánosság előtt tenni, érthetően. Ezért elítélendő PewDiePie és nem elítélendő Mel Gibson.
orgoványi erdőjáró 2017.02.17 09:47:23
@molnibalage: beszélünk MG feltételezett antiszemitizmusáról, te pedig valami feleségverős sztorival jössz elő, melynek semmi köze a témához. Így fűztem hozzá egy ide illő Monty Python idézetet.
orgoványi erdőjáró 2017.02.17 13:41:02
@molnibalage: pontosítsunk: először adott hangot a nem PC véleményének, utána kezdett a média bizonyos, igen jelentős szegmense minden követ megmozgatni, hogy hogyan lehetne a fickót besározni. És mit ad isten: hirtelen nőverő lett belőle. Good job, well done.
Jó színésznek és jó rendezőnek tartom én is, és szívesen elbeszélgetnék vele privátban, hogy valójában mit mond, mit gondol, mi az ő álláspontja. Valószínűleg teljesen más képem alakulna ki, mintha csak a médiában megjelentekre támaszkodnék.
Magyarországon a korrupció miatt évi 500-1000 milliárd forint tűnik el gyanús csatornákon, lezsírozott pályázatokon és közbeszerzéseken keresztül, magánzsebekbe vándorolva – állítja a Párbeszéd Magyarországért közleménye."Ha 20 ezer forintos bankjegyeket egymásra teszünk, akkor egy 18-36 kilométeres…..
orgoványi erdőjáró 2017.02.11 16:03:09
@midnight coder: tökéletesen összefoglaltad a lényeget.