Regisztráció Blogot indítok
Adatok
stn

0 bejegyzést írt és 49 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sok ország van a világon, melynek fővárosa organikus térszerkezeti folyamatok hatására alakult ki. De vannak, olyanok is, melyek központját valamilyen politikai akarat határozta meg. Magyarország is többször váltott székhelyet a történelem során, de mai fővárosunkkal szemben…..
Az imént kaptam meg a Képes Kiadó aktuális hítlevelét, melyben örömmel tájékoztatnak, hogy megjelent a 14 karátos autó iPad-kiadása. Az alkalmazás nagyjából 800 forintba kerül, és pont azt tartalmazza, amit a nyomtatott képregényváltozat. Lehet lapozgatni a 14 karátos autót.…..
Snexi nevű olvasónk kissé idegesen jelezte, hogy ugyan ő már többször felhívta a Tv2 figyelmét arra a tényre, hogy szar térképet használnak, de nem foglalkoznak vele - hátha majd így. Lehet ábrándozni a hazánkról leválasztott területek visszacsatolásáról akár naphosszat, ez…..
 Ez egy kevert egyperces - de így az idei nyár lassankénti begyűrűzésével mindkét fajtából látunk eleget az utcákon, szerencsére. Harács Józsefnek köszönjük szépen mindkettőt, a két rövid összeállítás pedig klasszis - kellett már ez is.   Hardcore-biciklis/…..
stn 2010.06.30 12:27:20
  Az tehát látható, hogy maga az ötlet jó. Önmegoldó feladat, odafigyelve automatikusan működik, bolondbiztos, mégis tartalmazza a korrekció lehetőségét. Mai cikkünk blogposztja...
Nem ez az első alkalom, hogy a Széf kérdésszerkesztői marhaságot csinálnak, (és tartunk tőle, hogy nem is az utolsó) de eddig legalább olyan témákban tévedtek, mint mondjuk az első pezsgőt készítő szerzetes neve, vagy a bolygónkról látható legfényesebb csillag - ezek ugye…..
A mérnökember mindig szeret valamit képletekbe foglalni, pontosan definiálni. Talán ezért is van, hogy mindig értetlenül áll, amikor a ráció felett átveszi az emóció az irányítást. Vannak dolgok, amik a belsőből jönnek, nem befolyásolhatók. Ezeket valaki vagy érti, és nem…..
  Ne dőljön be a kupé Mercedes újszerű belének, mert amikor már fizetni kéne, biztosan kiderül, hogy átvagdosták benne az alvázszámot. Vélemények azonos című írásunkról...
Ha az Onedin-család epizódjai megérdemeltek annyit, hogy minden következő előtt legyen egy rövid összefoglaló, talán érthető, miért kell megvetnem itt az ágyat Sipos Zoli barátom Ford Sierra vásárlásának. Az ominózus bécsi kirándulás előtt egy nappal Zoli, alias streetsta…..
Megint csak estére keveredtem számítógép elé, cserébe viszont egy igazi csemegét kaptok a közel-keletről, Péternek köszönhetően. Így már talán nem ráncoljátok a homlokotokat sem értetlenül, mint az előbb, amikor csak a címnél tartottatok. Az egyik postban valaki…..
Tegnapi beharangozó posztunk kérdése következik:Tudvalevő, hogy Csikós és Bende részt vettek életük kirándulásán, Angliában. Négy nap alatt a crova-készlet Pege Aladárja, a szerkesztőségi patina őrzője, Csikós, 4141 fotót készített. Igen, annyit. Tippelje meg, hány bájtot…..
stn 2009.10.09 14:42:05
A mai naptól kezdve bojkottot hirdetek. Csatlakozz, és írd be a Bliccszámlálóba, hogy hány forintot spóroltál ma! Én máris beírom a tegnapi egy darab ki nem fizetett vonaljegy árát, a 300 Ft-ot. Loading...Nem vásárolok BKV-jegyet mindaddig, amíg az alábbi két feltétel nem…..
Újabb híresség eladó autójáról szeretnék beszámolni itt a Belsőségen. Szándékosan nem tettem ki előbb, nehogy az árfelverés vádjával illessenek Csak tegnap éjjel találtam a linket a postaládámban, még van hátra vagy másfél óra az aukcióból a vaterán. Orbán Viktor…..
stn 2009.09.04 11:11:18
@pet77: DE
Ki gondolta volna, hogy van névrokonom? Pedig van, mert a következőt Supraleiter Jacob küldte:Idézet a lenti remek EU jogszabályból:"Council Regulation (EC) No 428/2009 of 5 May 2009 setting up a Community regime for the control of exports, transfer, brokering and transit of dual-use…..
Amikor motoros sztori kerül elő a tarsolyunkból, akkor sok esetben emlegetitek, hogy mindig a motoros a hibás, kérdezitek, hogy miért csak ilyeneket rakunk ki. Volt már fordított példa is, nem egy, de azért ez mégiscsak egy autós blog, ahová többnyire autósok küldenek be mindenféle…..
stn 2009.09.01 11:52:17
A MINI 50. szülinapjára a BMW leleplezte új kisautóját, a MINI Coupe Conceptet. Külsőre igazi kis bestia és a belsőről is kiderül, az autó nem kindertojás, hogy kívül finom legyen, belül meg annyi haszna, hogy a bölcsiseknek van mit benyelni. 211 paripa, 280 Nm nyomaték, Twinturbó…..
1993-at írtunk, 23 éves voltam. Dolgoztam már ekkor pár éve. Egy örökségből és félretett pénzemből sikerült vennem egy Suzuki Swift 1.3 GC típusú autót. Azért döntöttem emellett mert mindenki dicsérte, olcsó volt, fürge modern. 880.000 Ft-ot fizettem érte. Fess fiatalember…..
Amikor Winkler elkezdte összeszedni életének tíz legcsapnivalóbb járművét, iszonyatos ötletbörze indult be a TC-ben, ennek aztán az lett a vége, hogy belelkesültünk, és Csikós is összegyűjtötte a magáét, meg én is. Elvégre, tizenöt év nagy idő, van miből szemezgetni.…..
autózz! Traffipax márpedig kell! 2009.08.09 12:29:00
Nevada korábban sokáig dolgozott baleseti helyszínelőként és sokmindent látott, amit valószínűleg egyikünk sem nagyon szeretne nap mint nap nézegetni. Érthető, hogy azon háborodott fel, hogy a halálos baleseteket okozó gyorshajtók helyett a kommentelők többsége a sebességmérő…..
stn 2009.08.09 13:15:15
@psmith: majd amikor éjjel 2kor tuningolt suzukik veretnek az ablakod alatt üveghangon, rájössz, hogy miért van ott 30as tábla.
stn 2009.08.09 13:17:42
@min0rity r3port: valőban a gyurcsányi küldi a szegény népre a gonosz traffipaxos bácsikat... aki ezt nem tudja az hazaáruló zs-c-bérenc
„Hazadobom az autót, biciklire ülök, aztán ihatunk valamit” – hangzik a biciklisek körében jól ismert mondat. A KRESZ kerékpározás esetében is tiltja az alkoholfogyasztást, veszélyes is, a rendőrség próbál fellépni ellene, a betartatás viszont lehetetlennek…..
Kisember megunta, hogy az autósok egy részét egyáltalán nem érdekli, ha egy gyalogos át akar kelni a zebrán, akkor sem, ha az már lelépett. Inkább gázt adnak, hogy még átférjenek előtte, meg a felpörgő motor hangjától majd úgyis megijed a puhatestű. Ha egy irányba megy kettő…..
stn 2009.08.02 16:18:57