Adatok
tschangow
0 bejegyzést írt és 120 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Három (3.). Ez a Hangyász jelenlegi motorjának a sorszáma. Pont kettővel több az ideálisnál, ugyanakkor a magyar igazság alapmennyisége. Nekem is émelyítő, de kitúrtam: az első motor 2010 májusában érkezett meg egy raklapon egy brit bontóból, miután valaki porrá törte a 2003-as Nissan 350Z-t,…..
tschangow
2018.09.08 12:51:05
@Atti777: ez a motor egy megépített aljával, értsd legalább a nagyobb kompressziót, és azzal tengellyel, amihez van hasznalva a szelepvezerles, épített szívósorral, kipufogóval 400 fölé is mehet.
tschangow
2018.09.08 13:37:45
@Atti777: ezek a v1.1-1.3 teljesítménymérések lettek posztolva?
Patrick Snijers, a belga rali-legenda, aki 1988-ban a BMW talán addigi legnagyobb rali-sikerét érte el, amikor megnyerte a Manx TT-t. Tudják, amit Man-szigetén rendeztek és melyet sok rali-pilóta túl gyorsnak titulált. Snijers nem. És kifújta az orrát az egész ERC-mezőnynek. Valahogy…..
Sosem gondoltam volna, hogy a forgatás nélküli talajlazító eljárásokhoz bármi közöm lesz, de érkezett hozzánk egy különleges ajándék. Mindez egy félmondatból indult, ami az Égéstérben hangzott el. De ne menjünk a dolgok elébe.Először is nézzük a mezőgazdasági vonulatot.…..
Két hónap telt el a két TC pályanap közt. Ez jó sok idő, de a versenyautó-építés munka. A munka pedig, mint az nyilvánvaló, légnemű, amennyiben állandóan kitölti a rendelkezésére álló teret. És ott nyomást képez. Lássuk, hogyan.
Először is a motor: Powered Áki…..
tschangow
2013.09.23 09:38:47
@2-More: nem szűrő, csak szűkítő. Hívhatjuk kalibrált furatnak is. Működik. Gyakorlatilag pedig csak ezt szabad, ha és amennyiben maradnak a gyári olajcsatornák. Ez nem utcai használatú motor, így a tervezési feltételeket is újra kell gondolni.
tschangow
2013.09.23 19:19:38
@2-More: :) Úgy gondolom, hogy a fentebb említett műhelyek meg tudják oldani a problémát, hiszen a motor egyes alkatrészeinek kenéséhez szükséges olajfilm, illetve az olajfilm biztosításához szükséges mennyiség számolható, az ehhez szükséges olajnyomás szintén. Meg fogják oldani.
A jeladókat minden esetben kalibrálni kell, mindegy milyen, mindegy honnan. Alap dolog. Nem egyszerű, de gondolom a neves programozók ezt úgyis így csinálják.
Legközelebb majd olvassuk, hogy kész, sikerült :)
A jeladókat minden esetben kalibrálni kell, mindegy milyen, mindegy honnan. Alap dolog. Nem egyszerű, de gondolom a neves programozók ezt úgyis így csinálják.
Legközelebb majd olvassuk, hogy kész, sikerült :)
tschangow
2013.09.23 19:25:34
@2-More: 8 bar nyomás meleg motornál, ahol már elég magas a viszkozitás, az bizony kell. Meg alkalomadtán több is, ha forog rendesen. Ez nem fog, így elég. De nem sok. Persze a hfejbe nem kell ennyi, illetve nem kell annyi, amennyit ez a nyomás feljuttat.
Nálam is 6 felett van a nyomás melegen is. Bőven felette. Nincs is olajozási baj, de ez erre lett kitalálva.
Nálam is 6 felett van a nyomás melegen is. Bőven felette. Nincs is olajozási baj, de ez erre lett kitalálva.
A görög mentőcsomag elnevezés megtévesztő. Csak egy bankmentőcsomagról, és kreatív névadásról van szó. A hónap antimeglepetése:
A görög államháztartás stabilizálását célzó nemzetközi hitelek kétharmada bankokhoz és befektetőkhöz jutott - írta a Süddeutsche Zeitung…..
tschangow
2013.06.19 21:16:32
Zakowski magának való ember, de kétségkívül az autósport egyik ikonikus figurája
Már nem is tudom, melyik olvasónk küldte nekem privátban de arra jól emlékszem, hogy mit válaszoltam neki: ó, ez a kedvenc autóm! Aztán megnéztem a videót, sekélyes német tudásom morzsái…..
tschangow
2013.02.02 23:22:57
@ommm: A videó szerint is ez a Div1-es 1.8-as...
tschangow
2013.02.02 23:28:11
@cukkorborsó: F1-ben volt a sor4 (BD), majd miután kevésnek bizonyult lett V6 (GFB)
Remek munkát végzett az orvoscsoport, az új keblek feszesek, gömbölyűek, abszolút szimmetrikusak, mindenki megnézi őket, de messzire ordít róluk, hogy nem valódiak.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
tschangow
2012.12.30 01:21:46
Az évezred fordulója rengeteg dolgot tartogatott számunkra, többek között néhány tuningirányzatot is felvirágoztatott, illetve a porba taszított. Ez az alábbi Celica is a porban végezte, a gitthalmazok és purhabcsodák ideje lejárófélben van. Az élő példa alant. General és…..
tschangow
2012.12.22 12:01:53
Egyáltalán nem foghatja rám senki, hogy amerikaiautó-rajongó lennék. Elismerem, hogy voltak szép és voltak jó dobásai Detroitnak az utóbbi száz évben, sőt - kivételes esetekben e két tulajdonság találkozott is egy típusban - de mindent egybevetve, leszámítva a C5-től újabb…..
tschangow
2012.12.14 23:14:05
Svédek, Volvo 240 Turbo-motor (ill. B21-es Redblock), 0,3 bar töltőnyomás, 240 newtonméteres nyomaték. Igen, helyenként be van gyorsítva, de úgy gondoljuk, hogy e nélkül is eléggé átjön, hogy a verda horzsol. Ki tudja, milyen traktor volt ez valaha... És kézigázzal burnoutolni…..
tschangow
2012.11.12 19:04:04
Most bánom csak igazán, hogy ellógtam a gépelésórákat annak idején. Ha nekem 16 éve azt mondja valaki a Külkeren, hogy gyakorold rendesen az asdf-jklé-t, büdös kölyök, vagy nem fogod győzni a tempót, amivel Powered Áki a Nissan 350Z-motoros Datsun Z-det építi, biztos hozzávágok…..
tschangow
2012.10.24 21:26:35
tschangow
2012.10.24 21:27:35
Karotta Közlöny
Hangyász hétfő 32: Kormányozható, sebváltható, fékezhető Hangyász
2012.09.24 21:19:09
Ha valaki két hete teszi elém ezt a posztot, azzal, hogy én írtam a jövőben, drogozással gyanúsítom meg. Természetesen nem azért, mert blogposztokat mutogat a jövőből, ehhez elég egy hiperhajtómű a NASA-tól. Hanem azért, mert ami itt olvasható, az színtiszta science fiction a…..
tschangow
2012.09.25 16:29:26
@Nínó Karotta: Meg van fejtve. Az előző esetben azért tartott sokáig a készülés, mert időpontjuk volt Ákosnál az összeépítésre. Alvállalkozás ugye. És hát azért valamit csak kellett tenni-venni addig is.
De ezt te megsejtetted és elvitted direktbe, a már befoglalt időpontra. Hát ezért tűnik ez ekkora haladásnak :)
De ezt te megsejtetted és elvitted direktbe, a már befoglalt időpontra. Hát ezért tűnik ez ekkora haladásnak :)
tschangow
2012.09.25 16:34:55
@Shadowbull: "ööö, a disznoperzselo milyen celt szolgal?"
Van ugye a malac. Ezt a hús kinyerése előtt meg szokták melegíteni, hogy ne fázzon a böllér keze, amikor túrkál benne. No meg az égett szőr szaga el tudja nyomni a levelekből, ágakból és sárból desztillált pálinka arcfacsaró izét. Hát erre a kombinált folyamatra fejlesztették ki a disznópörzsölőt.
Van ugye a malac. Ezt a hús kinyerése előtt meg szokták melegíteni, hogy ne fázzon a böllér keze, amikor túrkál benne. No meg az égett szőr szaga el tudja nyomni a levelekből, ágakból és sárból desztillált pálinka arcfacsaró izét. Hát erre a kombinált folyamatra fejlesztették ki a disznópörzsölőt.
Sorsszerűen ma, a 35. születésnapomon, Augusztus 30-án, a 30. Hangyász hétfőben jelenthetem be, hogy a projekt ebek harmincadjára jutott.
Ahogy többször is ígértem itt korábban, az nem volt kérdés, hogy ezen a napon elhozom-e a Datsunt az Adorján-Hexer Művektől, csak az volt a…..
tschangow
2012.08.30 05:50:46
tschangow
2012.09.05 18:27:15
@Turboá: Véleményem szerint itt csak sima túlvállalás történt. Az embernek érdemes azt csinálnia, amihez ért, amihez pedig nem, azt vagy meg kell tanulni másnál, vagy alázattal megpróbálni önerőből.
No itt meg lett próbálva önerőből, alázat nélkül. Egy ilyen projektet már illik előtervezni, részletesen, valamilyen virtuális formában megépítve. Fix árat és időpontot persze ezután is necces adni. Karottát védve megjegyezném, hogy neki egy kész autó kell, lehetőleg belátható forrásból és épeszű időkereten belül megvalósítva.
Itt is csak akkor akadt meg az együttműködés, amikor a felhasznált idő és anyagi javak messze-messze-messze meghaladták a felmutatott eredményt.
Remélhetőleg a vállalást végző személyzet is tanult valamit, és mélyen legbelül tisztán látja a helyzetet. Mert ha így van, akkor valami értelme csak volt.
No itt meg lett próbálva önerőből, alázat nélkül. Egy ilyen projektet már illik előtervezni, részletesen, valamilyen virtuális formában megépítve. Fix árat és időpontot persze ezután is necces adni. Karottát védve megjegyezném, hogy neki egy kész autó kell, lehetőleg belátható forrásból és épeszű időkereten belül megvalósítva.
Itt is csak akkor akadt meg az együttműködés, amikor a felhasznált idő és anyagi javak messze-messze-messze meghaladták a felmutatott eredményt.
Remélhetőleg a vállalást végző személyzet is tanult valamit, és mélyen legbelül tisztán látja a helyzetet. Mert ha így van, akkor valami értelme csak volt.
tschangow
2012.09.06 17:02:13
@hofi601: Szaporodnak szépen, már-már osztódnak ;))) 4-en vannak épp
Sportfogadás
Brutálisan megverték Sam Trickettet, minden idők legdrágább póker versenyének másodikját
2012.07.06 10:24:00
Sam Trickett a fiatal generáció egyik legeredményesebb cash game pókerese, de a tornajátékban is rendkívül sikeres. A brit profi július 4-én újabb kiváló eredménnyel jelentkezett: 2. helyet szerzett minden idők legdrágább versenyén, a $1.000.000 Big One-on. Helyezése hatalmas…..
tschangow
2012.07.06 19:09:28
Nézem a Top Gear idei második adását (Season 18 Episode 2), röhögök a marhákon, ahogy szoktam, a sorozat ismét zseniális. Azon felül, hogy Hammond bebizonyítja: a NASCAR korántsem gyerekjáték, a másik két hülye elmegy Kínába, megnézni az ottani helyzetet. Megdöbbentőek a…..
tschangow
2012.02.09 23:31:31
@Rocko-: Ha lehetne kapni újragyártott, 10-15 évvel ezelötti nyugati autót, már szaladnék is érte :)
tschangow
2012.02.09 23:45:52
@Rocko-: ezek pont olyanok, amiket ingyen se szeretnék :)
tschangow
2012.02.09 23:54:36
@Rocko-: lófaxt :) maradok a veteránoknál, és kivárom a kínai offenzívát :)
Csütörtök este két férfit cipeltem haza, hogy szalonnás hamburger felett a Hangyász felfüggesztésének ívein és szögein elmélkedjünk. Jó volt, ha nem is mondanám, hogy készen vagyunk. Az egyszer biztos, hogy elvileg nem lehetetlen viszonylag épeszű megoldást találni, olyat, ahol…..
tschangow
2012.01.17 22:09:52
tschangow
2012.01.17 23:06:49
tschangow
2012.01.19 23:33:06
@amenta: azért, mert ha eltolja az elejét, akkor az előző kormányiránnyal megegyezően kell korrigálni, ha pedig eltolja a hátulját, akkor ellentétes a korrigálási irány, ami jelentős időveszteség. Ahol az élmény számít, ott persze jobb a fartolás :)
Attól, hogy órtolós, még nem lesz irányíthatatlan. FWD-nél pl. simán lehet gázzal illetve elvételével korrigálni, és nem esik ki az autó a ritmusból.
Ha irányíthatatlan, akkor úgyis mindegy :)
Attól, hogy órtolós, még nem lesz irányíthatatlan. FWD-nél pl. simán lehet gázzal illetve elvételével korrigálni, és nem esik ki az autó a ritmusból.
Ha irányíthatatlan, akkor úgyis mindegy :)
Heló, harmadik hangyász hétfő! Először is járjunk mind örömtáncot, mert eljött az év, amikor a Hangyász végre elkészül. Nem lehet máshogy, erre ne is vesztegessünk több szót, már így is csak 363 napunk van hátra.
A két ünnep közt kilátogattam Adorjánékhoz, hogy a…..
tschangow
2012.01.04 12:59:52
@Szkotti: Alapvető számolások elvégzése nem agysebészet ám ;) Nem kell 300 fővel 2 évig analizálni, de egy jó adottságú ember 2-3 hónapja el tud férni egy ilyen autón. Annyi meg el is telt már párszor.
Amíg Karotta rajta tartja a szemét a dolgon, addig nagy baj nem lehet. Az előírt köridő elérése nem lehetetlen.
Amíg Karotta rajta tartja a szemét a dolgon, addig nagy baj nem lehet. Az előírt köridő elérése nem lehetetlen.
tschangow
2012.01.04 14:05:06
@becseit: mit?
tschangow
2012.01.04 14:16:12
@Szkotti: Annyira nem varázslat. Ennek az autónak a primitív, helymeghatározáshoz elégséges modellje 2 nap, kényelmes tempóban. Ezután lehet látni, hogy mi hogyan fér el. Persze ebbe belefér a tömegek felmérése is. Amikor elkészül a térbeli alapmodell, utánna lehet nagyon alap szilárdságtani szimulációkat lefuttatni a vázra, a szokásos igénybevételekre. Ez hosszabb idő, de pár nap alatt elégséges szinten meg lehet csinálni. A futómű alkatrészekre is érdemes, bár azok adottak. Ez egy ember 2-3 hetes laza munkája. Nem race szinten kell gondolkodni, nem kell minden grammot kihasználni, de azért összevaracskolni úgy, hogy majd kiadja, az a másik véglet.
Biztos én látom rosszul :)
Ahogy most áll, az olyan, mint mikor bemész az étterembe és te mondod meg séfnek, hogy miként főzzön. Azt szerintem neki kéne tudnia, nem a vendégnek.
Biztos én látom rosszul :)
Ahogy most áll, az olyan, mint mikor bemész az étterembe és te mondod meg séfnek, hogy miként főzzön. Azt szerintem neki kéne tudnia, nem a vendégnek.
Izgalmas percek, rengeteg érdekes vendég, sok kínos kérdés és Dömsödi Gábor, akit nem engedtek be a sajtóbeszélgetésre.Kapcsolódó cikkünk blogposztja...
tschangow
2011.11.11 23:46:29
@jambooo: ADAC matricás autót már láttam itthon.
tschangow
2011.11.11 23:48:38
@ommm: Mondanám, hogy jót mulatok rajta, de épp csak kényszerből olvasgatom :) Körülbelül annyira érdekes, mint az Izaura milliomodik epizódja
tschangow
2011.11.11 23:49:44
@tschangow: értem ezt úgy, hogy nehéz eldönteni, hogy ki a nagyobb tulok DG vagy a MAK
Kinek, milyen pénzből, miért kezdett a klub presztízsberuházásba? Ezt kérdeztük levélben, telefonon, újságcikkben. Nem kaptunk választ, talán majd a pénteki sajtótájékoztatón, a megnyitás előtt...
tschangow
2011.11.11 23:14:49
Azt hiszem, lassan ideje lenne felébredni és elkezdeni gőzerővel támogatni a BME FRT-csapat tagjaihoz hasonló fiatalokat, akik ma még talán ezrével vannak az országban, de ki tudja, hányan maradnak itt a jövőben és hányan keresnek boldogulást külföldön, ahol esetleg jobban…..
tschangow
2011.10.25 19:30:45
tschangow
2011.10.25 19:32:48
@Virago_1000: Látom nálad megvolt a villanyoltás, nem kéne már felkapcsolni?
tschangow
2011.10.25 21:10:11
@Virago_1000: Ugyanolyan téves hited van, csak másik oldalról ;)
És amúgy ennek mi helye van itt? A bármiféle fajelmélettel átitatott elméleteknek megvan a maga fóruma, országa.
És amúgy ennek mi helye van itt? A bármiféle fajelmélettel átitatott elméleteknek megvan a maga fóruma, országa.
Még a múlt héten tűnt fel belső levlistánkon is (ahogy az ismert internet 90 százalékán) ez a nyilvánvalóan kamu-videó, amit egy unatkozó CGI-s készíthetett. Nem is tudom, ki küldte be először hitetlenkedve, a lényegen mit sem változtat: kapásból kiszúrtunk pár orbitális…..
tschangow
2011.10.05 22:40:54
@streetsta: viszlat :) akkor nem kapom meg a Celica makettet?
Eric Bizek Salt Lake Cityben él és dolgozik, bár nála a lét ezen állapotát két szóval leírni talán túlzás, hiszen a munka és az élet nála egy. Sőt, valószínűleg a szerelem is. Eric ugyanis ikonikus, öreg japán autókat támaszt fel. Van úgy, hogy a semmiből, van úgy, hogy…..
tschangow
2011.07.23 23:04:43
tschangow
2011.07.23 23:50:11
@Rocko-: Ez mondjuk igaz. Nekem annyit mondtak, hogy ezeket az öreg autókat nem volna szabad útra kiengedni, és be kéne őket zúzni. Erre megkérdeztem, hogy hány éves a tisztelt anyukája.
De ennek ellenére vannak ilyen arcok, nagyon is :) Ilyenebbek is.
De ennek ellenére vannak ilyen arcok, nagyon is :) Ilyenebbek is.
tschangow
2011.07.24 00:13:58
@gyvy: Mindegy, mi küzdünk :) Nálam, ha minden jól meg megint bővül a flotta egy menteni való "legend"-el :) Egyébként főleg a MABISZ gáncsoskodik most épp, a többi rendben van.
Azért mi mégis óva intjük azokat, akik úgy érezték, most jött el az ideje egy Veyron replikának: ennyit nem ér. Sőt, valójában többre mennek egy donor Boxsterrel. Mai írásunk blogposztja...
tschangow
2011.07.23 22:13:49
@ommm: Ommm, ne csináld :) Az nem SX, abból sosem volt FWD V6 :) Ez a 3000GT vagy épp milyen néven futott hol.
Magyar indulója is volt a 89. Pikes Peak Nemzetközi Hegyiversenynek: Kris Antal, vagyis Antal Krisztián.
Aki nem ismerné: pályafutását gokarttal kezdte. 94-95-ben az Opel Astra Kupa mezőnyét erősítette. 1994-ben az abszolút harmadik hely mellett Domján Kázmérral…..
tschangow
2011.07.22 22:53:19
Miért jó a Fülöp-szigeteken lakni? Az átlaghőmérséklet 26,6 fok, igaz, gyakran szarrá ázhatsz monszunidőszakban. A csajokon túl azonban még egy jó érvet azonban biztosan tudok: a motoros-robogós kultúra olyan mértékben fejlettebb a mienknél, és annyira a közlekedés részei a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz