Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Xtro3

1 bejegyzést írt és 47 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ismét nagy pofont kapnak a cégek rezsifronton Úgy tűnik, ismét hatalmas pofont kaphatnak a hazai vállalkozások rezsifronton. Amit ugyanis a döntéshozók a lakossági fogyasztók zsebében hagynak, azt a cégek zsebéből szedik ki, számukra 62 fillérrel már biztosan növekednek…..
Xtro3 2013.10.01 02:09:42
@BőszElőd: Még szerencse, hogy a magyar az egy zárt gazdaság, nincs sem export, sem import, így aztán akár meg is duplázhatnák az árakat... Elég szemellenzős hozzáállás.
Arról nem is beszélve, hogy a növekvő termék és szolgáltatásárakat a végén Te meg én fizetjük meg, a nagy szabadság- és rezsiharc nekem pl. összességében többe fáj/fájt, mintha hős kúrmányunk hagyta volna a francba az egészet.
A kormány szeptemberre el szeretne jutni a zöldbank előkészületeivel odáig, hogy az ősszel tető alá lehessen hozni az intézményt, és össze lehessen kovácsolni a működéséhez szükséges – jogi, technikai stb. – keretrendszert – írja hétfői számában a Világgazdaság. Ha a…..
Az újszülöttek fenekén lévő piros pöttyökön túl más közös jellemző is akad a japán és magyar nép között – mégpedig az, hogy az energiaszektoraink nem tudnak meglenni atomenergia nélkül. A napokban a japán miniszterelnök bejelentette, hogy a távol-keleti ország még az…..
Xtro3 2013.04.10 03:44:19
@Hf3: @zotyesz11: Mindig jót virulok azokon, akiknek az értő olvasás szintje nem éri el a másodikos fiamét. Ez a kettő is olyan? Ez a kettő is olyan... :)

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Az 1700 milliárd nekem is soknak tűnik, de azért a leállított erőművek elbontása/leszerelése és a terület rekultivációja - hatalmas költség. Ezek helyett új kapacitásokat kell építeni - költség. Ha ezek megújulók, akkor jön a kötelező átvételi tarifa - költség. Ha időjárás függő megújulók akkor a megfelelő szabályozó kapacitások is jól jönnek majd, ha nincs ilyen építeni kell - költség. Mivel pl. a ahogy a cikk is írja a német belső észak-déli és kelet-nyugati nagyfeszültségű rendszer kapacitása szűkös, ilyeneket is építeni kell - költség. Így már az 1700 milliárd euró nem is tűnik olyan soknak. Minden másra meg ott a MasterCard.

@babospacal: Pontosan ez a gond az időjárásfüggő megújulókkal. Ráadásul jelenleg a leggyorsabban indítható kiegyenlítő kapacitások víz vagy földgáz alapon termelnek. Vizünk nincs, a gáz meg drága. Plusz valahogy mindenki berzenkedik a gázos erőművek kapcsán, holott fosszilis erőműből a magas hatásfokú - pl. kondenzációs erőművek - nem is jelentenek olyan rossz választást.
Gondolták volna, hogy az Áramfogyasztó hazánk legnagyobb lúzere? Senki még annyi, a konkrét szolgáltatáshoz nem köthető dolgot nem finanszíroz, mint az, aki este bekapcsolja a tévét vagy fölkapcsolja a villanyt, esetleg hűtőt és mosógépet üzemeltet. Az áramszámlával tejelünk…..
Xtro3 2013.01.28 22:39:16
@uraaam:
Azért a benzin abból a szempontból más, hogy abban nincs benne deklaráltan, hogy támogatást fizetsz ennek, meg annak a rétegnek. Ott kifiezeted a benzin árát, a kib@szott magas adótartalmat (áfa és jövedéki) a készletezési díjat és az árrést. Slussz. Nem fizetsz államilag törvénybe foglalt külön támogatást a benzinkutasok országos szövetségének, meg a benzines rotakapa tulajdonosoknak, meg amit tudom én még kinek.

Számomra speciel az áram esetében a kibaszott dühítő, hogy még nevesített tétel is van támogatásként ennek, meg annak, de kérdem mire fel támogattatják meg velem célirányosan a villamosenergia-ipar közelében mozgó népeket (nem is kevéssel - azért az a 60 százalékos "árengedmény" kicsit odabasz), meg a távfűtést, meg bányászokat, külön díjelemekkel.
Ha jól értem, a poszt-toló erre akarta felhívni a figyelmet, aztán mindenki eldönti, hogy milyen lelkiállapotba kerül a bejegyzés elolvasása után.
A kormány évek óta tartó bankellenessége és a bankok jelentős mértékű adóztatása eredményeként menekül a tőke a magyar bankszektorból. Magyarországról arányaiban annyi tőkét vontak ki, mint a komoly gondban lévő Spanyolországból, a magyar bankok pedig zombi üzemmódba…..
A kormány legújabb megszorító csomagja a cafeteria elemek egészségügyi hozzájárulásának mértékét 10-ről 27 százalékra növeli, ezzel a cafeteria elemek általános adóterhelése 51,17 százalékra nő, ettől 40 milliárd forint bevételt vár a kormány. Ezzel a béren kívüli…..
Az Áram Ára Bánya az űrbuckán 2012.09.30 08:18:00
Egészen megdöbbentő képet fest a Google alapítók által bérelt agytrösztök vizionárius képességeiről az a nemrég megjelent cikk, melyben arról interjúvolják meg őket, hogy milyen terveket szövögetnek egy aszteroidán való bányászati projektről. A keményvonalas innovátorok…..
Az Európai Bizottság új javaslata a Magyarországon éppen szárnyat bontott, összeurópai szinten 50.000 munkahelyet teremtő, iparágat a mélybe taszítaná. Az Európai Unióban is szivárognak ugyanis a hírek a tervekről, tervezetekről nyakra-főre. A legutóbbi ilyen szivárogtatás…..
Xtro3 2012.09.14 16:41:46
@873ujr3rk: Kétségtelenül nem okos termőföldön benzint "termeszteni". Ha jól tudom az első generációs bioüzemanyagok csak mintegy 1,3 befektetett energia/kinyert energia arányt érnek el, a kukoricából termelt talán még ennyit sem.
Kifejezetten buta döntésnek számít viszont egy már megtámogatott és embereket foglalkoztató iparágat megrengetni csak azért, mert rájön néhány jól fizetett okos ember, hogy korábban szarul döntött.
Mellesleg pont Európában mocsarak lecsapolásával és éhezés rémítgetni kifejezetten ostoba dolognak tűnik. Szerintem, de lehet, hogy tévedek.
A rengeteg orosz és ázsiai autós videó után örömmel konstatáltam, hogy a Közel-Kelet is tud nagyot dobni, legalábbis időnként. Ez a videó Izraelben készült, ami -lássuk be- nem a legjobb hely arra, hogy az autóból kipattanva keménykedjünk. Pláne nem egy darab csővel, mert a…..
Xtro3 2012.08.23 12:20:38
@pagonylako: Gondolom, amikor kipattant a kocsiból csőre rántotta a fegyvert (amit nagyon helyesen esetleg betárazva, de NEM csőre töltve szállított), és amikor a veszélyhelyzet elmúlt a csőre töltött állapotot akarta megszüntetni (szintén nagyon helyesen). Ez ugye azzal jár, hogy tárat kiveszi és csőre töltött skulót a szán hátrahúzásával "kiugrasztja" a csőből - és eközben alighanem elejtette vagy a lőszert, vagy esetleg a tárat. Azt hiszem abban az idegállapotban ez már elnézhető. :)
Egy szó, mint száz: a leejtett tár/lőszer itt nem a bénaság jele, hanem a szakszerű fegyverkezelésé. Szerintem.
Megvan az új gumicsont, egyesek a közösből, „az olcsó gázból” medencét fűtenek, amit a Magyar Energia Hivatal nem nézhet többé jó szemmel. Csak nehogy kiderüljön, hogy ez nem medence, hanem kelepce. A teljes cikket elolvashatod az Áram Ára oldalán.   Amennyiben tetszett…..
Xtro3 2012.08.15 12:32:42
@eßemfaßom meg áll @magyar bucó:
Mégha a bejegyzés lenne demagóg... De éppen a poszt nem az, hanem a MEH-elnök nyilatkozata demagóg, vastagon.

@room_101:
Ez meg igaz. :)
  Mert szuperzöldnek lenni szexi! Nyaraláskor mindig igyekszünk legjobb formánkat hozni. A lányok jó előre beszerzik a szezonnak megfelelő divatos fürdőruhát, fogyókúráznak, a fiúk is gyúrnak, mindenki igyekszik villantani. Emellett legalább ugyanilyen fontos, hogy…..
Meglepő jelenséget tapasztal, aki rátéved a schmittpal.hu honlapra. A bukott köztársasági elnök neve alatt a jelenlegi Köztársasági Elnöki Hivatal hivatalos honlapjának egy része üzemel.Nem csak a jól megszokott kinézet, nem csak a fejléc jelzi, hogy Magyarország köztársasági…..
Európában 186 reaktor üzemel, míg a világon összesen 436 egység áll hivatalosan üzemben   Németországban a tavalyi nagy reaktor-leállítósdit követően kilenc atomerőmű üzemel, Japánban egyelőre pedig egy sem termel áramot, holott még egy egység végleges…..
Xtro3 2012.05.09 15:19:52
@daito:
Azért volt egy rendes visszaesés a fogyasztásban még mindig nem kapaszkodtunk vissza a válság előtti fogyasztási volumenhez - ezzel máris "nyertünk" 3-4 évet a fogyasztás növekedésében. Plusz az áramfogyasztás növekedéséhez ipari termelés kell és lakossági költés - együtt GDP-növekedés - kellene, az meg az idei 2-3 százalék helyet örülhetünk a pozitív nullára kijön.
A beruházási költséget euróban, esetleg dollárban illik számolni - csak az árfolyamon a 2009-es számokhoz képest buktunk egy jelentőset, ami forintban - mert ugye a magyar abban számol költégvetést, adót stb.-t a beruházási költség igenis az egekben van. Nem véletlenül beszéltek 2009 környékén 2000 milliárd forintról, most meg 3500-4000 milliárd forintról.
Az atomenergia esetében szerintem pont nem igaz a pangás - az épülő blokkokra ugyanis elig 4-5 nagy gyártó jut márpedig 63 épülő blokk, pont nem pangást jelent. És szerintem korántsem áldozott még le az atomnak, szóval lesz itt még beruházás rendesen világszerte. Az afriai ország szerintem éppen most kezdenek majd el rákapni.
Pontosan ezt a húsz (5-10) évet kapta meg ajándékként az ország arra, hogy megfontoltan döntsön és ne kelljen a legrosszabb kondíciók mellett beleugrani egy ilyen törtéentben. Nincs az a beruházó, aki most (ilyen gazdasági, pénzügyi, politikai környezetben) beugrana olcsóért Magyarországra blokkokat építeni.
Welcome to the Real World! A hazai felsőoktatás nagy bajban van. A rendszer recseg-ropog, hibáit mindannyian látjuk, tapasztaljuk. A szülő, amikor iskolába küldi a gyermekét. A fiatal, amikor belekezd a felsőfokú tanulmányaiba, vagy megpróbál frissdiplomásként elhelyezkedni. A…..
Xtro3 2012.04.18 17:40:20
@top_secret: Az első ponttal nem feltétlenül értek egyet. A jelenlegi helyzetben talán igaz, de amennyiben valóban lehet számítani arra, hogy valaki a felsőoktatásba azért lép be, hogy a jövőben jó állása és fizetése legyen, akkor meg tudja finanszírozni a tanulást diákhitelből, mellékállásból, stb. (minimális szülői segítség mellett én is ezt tettem, most viszonylag jól keresek és fizetem azt a diákhitelt, amit AZ OKTATÁS FINANSZÍROZÁSÁRA VETTEM FEL - tehát nem bulizásra, de ez tudatos döntés volt a részemről, ráadásul a hitelösszeget jelentősen tudtam csökkenteni a suli melletti munkával is). Tehát ennél a pontnál inkább a hozzáállásban látom a probléma okát, illetve abban amit a szerző is ír, hogy rá lettünk nevelve arra, hogy az egyetemi diploma kvázi mindenkinek jár aki nem segghülye.
És ez talán magával hozná annak a helyzetnek a tisztulását is, amit a második pontban írtál. Ha fizetek valamiért, elvárom, hogy minőséget kapjak a pénzemért. Ergo az intézmények elég hamar rákényszerülnének arra, hogy a szar tanároktól megváljanak. Színvonalas órákat tartsanak, megfelelő gyakorlati képzéséről gondoskodjanak, méltó környezetet teremtsenek a diákoknak.
Igen, ehhez merész lépés kellene, hogy megteszi-e valaha is az állam ezt a lépést, már más kérdés. Szerintem nem, de ki tudja. Bízzunk.
A jövőben a lakosság és a háztartások emocionális alapon indított energetikai befektetései akár jelentős nagyberuházásokat is kiválthatnak majd – olvastuk a héten egy cikkben. A felvetés, kicsit más megközelítésben ugyan, de megtetszett nekünk. El is gondolkoztunk rajta, hogy…..
Xtro3 2012.04.04 03:41:02
@Közbiztonság Szilárd:
OFF - Ha megengeded: Lófaszt koma. Mivel nem csak a kütyü fejlődik, hanem a gyártási folyamatok, az alkalmazási eljárások és a használati módszertan is, tökéletesen elfogadható a technológia kifejezés a köznyelvi szövegben. Jó tanács: ne irkálj az írásról, ha a könyvtárad kimerül a Géptan c. kötetben...
ON - Laikusként a véleményem: szerintem jelenleg a szigetüzem szép elképzelés, de racionálisabb megoldás a hálózati kapcsolatok megtartása és pl. a visszatáplálás, amikor csak lehet. A biogázas felvetéssel alapvetően egyetértek, kérdés, hogy meg lehet-e nyerni ennyi embert - és a pénzét - a beruházáshoz, illetve annak fenntartásához. Alighanem nem, és a biogázas megoldás megmarad az ipari létesítmények (Pl. szarvasi Gallicop) kiszolgálásánál és a hálózatra termelésnél - főleg, ha jön majd egy jó METÁR egyszer.
Egyébként ha jól értelmeztem a posztban hivatkozott cikket, a háztartási méretű megoldások kapcsán ott is a teljes hálózatra gyakorolt hatásokról volt inkább szó, ami teljesen érthető lesz az okos hálózatok elterjedésével. Mondjuk addig alaphangon is eltelik szerintem még vagy tíz év. Minimum.
Xtro3 2012.04.04 19:50:10
@Ez is csak egy nick:
Akkor megismétlem:
"Mivel nem csak a kütyü fejlődik, hanem a gyártási folyamatok, az alkalmazási eljárások és a használati módszertan is, TÖKÉLETESEN ELFOGADHATÓ A TECHNOLÓGIA KIFEJEZÉS A KÖZNYELVI SZÖVEGBEN." Márpedig a bejegyzés nyelvhasználata köznyelvi, műfaja leginkább egy publicisztikához közelíthető ;). Érted?
Tudom, nehéz ez, főleg amikor az érvelésre fordítható szókincs nagyjából kimerül a lófasz-segg-seggfej tengely környékén, de azért mégis...
Most hétfőn a reggel dolgozni, iskolába járó honfitársaink jó része alighanem morcos hangulatban ébredt. Az ok egyszerű: óraállítás volt. Ráadásul az a kellemetlen fajta, amikor elvesztünk egy órát a vasárnapunkból.  Minden évben március és október utolsó…..
Xtro3 2012.03.27 09:53:08
@rockseiaXLL: Hát nem tudom, szerintem azért rajtad kívül egész jól elbeszélgettek itt az emberek az olvasottakról... Gondolom az fájhat, hogy a nemfasza blog tényleg nem fasza, sőt kritikán aluli. Esetleg az index címlapra vagy irigy... :)

Google a barátod! Az óraállítás időpontját EU-s jogharmonizácót követően 1996-től minden március és október utolsó vasárnapján kell megejteni. Google-zol naptárat, megkeresed benne a március és október hónapokban az utolsó vasárnapot és megnyerted az időpontot. A múlttal kapcsolatban pedig pl. ezt nézegetheted:
asztro.net/daylights.php?year=2003
Jó szórakozást!
Pénzkérdés Az arany vakká tesz 2012.03.22 21:37:00
Legfeljebb az 1800-as évek Alaszkájában tombolhatott akkora aranyláz, mint az elmúlt években idehaza! A részvénypiacok megingása, az ingatlanárak zuhanása az elértéktelenedő forinttól való félelem nem véletlenül terelte az évszázadok óta a megtakarítások királynőjének…..
Xtro3 2012.03.23 16:05:10
@külföldi bankszámla: Ugyan nem nagyon értek hozzá, de nem rizikós egy olyan szingapúri aranyszámla, ami mögött esetleg nincs fizikai értékhordozó? A fizikai aranyfedezetet garantálja valami? Az aranyszámla fizikai arany fedezete nélkül meg olyan... magyaros. :)
Az Áram Ára Emberi erőművek 2012.01.18 16:52:00
Sok jó ember kis helyen is büdös – tartja az ismert közmondás „tunningolt” változata. A sok jó ember kis helyen pedig azért büdös, mert izzad. Miért izzad? Mert a testünk hőt termel. És innentől el is hagyjuk az élettani vonalat és szigorúan az energetikai kontextust…..
Xtro3 2012.01.23 14:15:06
@SvenH.:
Már csak a váltószámot kell megtalálni - egy tehén = 3 átlagos felnőtt vagy 4,5 8-12 év közötti gyerek. :)
  A legjobb tíz alkotás közé sorolták a durbani klímakonferencián Vadócz Péter Clear Water című kisfilmjét, amely így bekerült a TVE Biomovies 2011 megmérettetés tíz, döntős versenyfilmje közé. A filmes megmérettetés döntőjébe két-két alkotás került mind az öt…..
Xtro3 2012.01.05 22:26:21
@VLADISZLAV: E szerint a link szerint nézd meg mindet, és utána a kedvencedet még egyszer. :)
tvebiomovies.org/watch.php?f=water2
  Ha holnaptól mindenki kerékpárral tesz meg legalább öt kilométernyi utat ahelyett, hogy autóba ülne vagy a tömegközlekedést használná, a közlekedési szektorban akár a felét is elérhetjük a 2050-re kitűzött üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentési tervében…..
Xtro3 2011.12.15 17:14:02
@Benbe: Nyilván a kerékpáros érdekvédelmi szövetség sem totál dinka, hogy maga alatt vágja a fát. Mondjuk egy európai villamosenergia-mix alapján érdekes lenne, megnézni, hogy milyen kibocsátás jönne ki a metróra, villamosra, vonatra, stb. Szerintem nem sokkal jobb mint a buszra. Főleg teljes termékéletpályát nézve.
  Továbbra is zajlik a Facebook-háborúsdi Bencsik János energiaügyi államtitkár és Lázár János frakcióvezető között. Az államtitkár tegnap a közösségi portálon jelentette be, hogy a kormány számára elkészítették a javaslatot arról, hogy mostantól az egészségügyi…..
Az Áram Ára Mérni csak okosan! 2011.11.23 16:56:00
  Egy a Magyar Energia Hivatal megbízásából készített tanulmány számításai szerint a nemzetgazdaság akár 100 milliárd forintot, a fogyasztók akár 115 milliárd forintot nyerhetnének, míg a környezeti haszon 50 milliárd forintra rúgna, ha bevezetnék az okos mérést (smart…..
Xtro3 2011.11.23 21:52:36
@Ronald:
Ja, f@szság...
Szerinted az valós költség, hogy az éjszakai fogyasztásodért fizeted a negyvenegynéhány forintos áramárat, mikor a mélyvölgyben ahhoz képest húgyért-szarért lehet áramot venni? Ennyit a valós költségekről. Azért ha lehet én inkább fizetném a valós költséget, neked meg meghagyom a "szerinted valósat".
A történet ugyanis nem arról szól, hogy rossz mennyiséget számláznak (reméljük), hanem arról, hogy az áram amit egyes időszakokban kifizetsz az nem feltétlenül kerül annyiba, amennyit neked kevert áramként kiszámláznak. Szerintem egyessel leülhetsz.
Xtro3 2011.11.23 22:24:48
@Ronald: Hát azért a vezérelt mérő messze nem egy okos mérő, már ne is haragudj... Vagy ha az neked okosnak számít, hogy a szolgáltatód napi nyolc órában, amikor kvázi neki kedve van, de leginkább nagyon-nagyon éjszaka ad neked olcsón áramot a villanybojleredhez, hát hajrá. Szerintem azért a kettesért még dolgoznod kell egy kicsit.