Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SPYD3RM4N

8 bejegyzést írt és 329 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Nézőpont Intézet pártkereső alkalmazása lényegében használhatatlan. Olyan, mintha Habony Árpád íratta volna. Hiszen. Bármely pártkereső alkalmazás természetesen és szükségképpen szubjektív lesz, de az egész csak akkor lesz több ócska kampányeszköznél, ha végigfutjuk…..
SPYD3RM4N 2014.02.12 15:27:11
@braue: Hogy magadra vetted, bolsi!
SPYD3RM4N 2014.02.12 16:57:40
@Gunboat-Diplomat: Megdöbbentő, hogy jól látható módon egyik általad idézett részt sem értetted meg a cikkből. Nem sértegetésből, hanem ez tényleg durva, tök jellemző tünet.
SPYD3RM4N 2014.02.12 18:28:34
@Gunboat-Diplomat: Egyrészt én nem egyik vagy másik oldal vagyok. Másrészt nem "érdemben" nem sikerült vitatnom az általad leírtakat, hanem egyáltalán nem érveltem se pro, se kontra semmi kapcsán. Egyszerűen csak leírtam, amit látok. Ez nem képességbeli hiány, hanem olyan sokat kéne érvelésként írni, amire már lusta voltam.

Minden általad leírt meglátás olyan, ami arról tanúskodik, hogy nem értetted meg a cikk mondanivalóját, legalábbis ami az egyes általad említett kérdésekkel kapcsolatban leírtakat illeti. Hogy miért mondom ezt? Csak az EU-val kapcsolatos kérdés, példaként. A kérdés nem arra vonatkozik - amiről te írsz -, hogy az EU történelme folyamán korábban nőtt vagy csökkent-e a közösségi hatáskör. Hanem arról, hogy nőjön-e vagy csökkenjen a jövőben. A cikk e kérdés megfogalmazása kapcsán továbbá azt emeli ki, hogy az sugalmaz: "még több". Ha valakitől azt kérdezem, hogy "Még tovább akarsz hízni?", akkor nyilván arra utalok, hogy szerintem jelenleg túlsúlyos. A semleges megfogalmazása egy ilyen kérdésnek elég egyszerű feladat, pl. így hangozhat: "Mekkora az Ön ideális testsúlya?" Na az e két kérdésfeltevés-stílus közötti különbségekről szól a cikk. Te meg képes voltál azt leírni ennek kapcsán, hogy "hát miért, szerintem az EU eddig csak növekedett". Persze ez is egy meglátás. Csak nem a cikk mondanivalójához kapcsolódik. Na ugyanígy az összes többinél.
A KARD Az LMP utolsó esélye 2014.01.22 10:17:21
Véglegessé vált az arcvonal. A magát baloldali demokratikus ellenzéknek nevező szedett-vedett posztkommunista csürhe végül az egymás hímtagjának három éven át tartó ráncigálása után mégiscsak összegyűlt a legkevésbé kókadtnak látszó köré. Felköptek és aláálltak…..
SPYD3RM4N 2014.02.04 17:47:14
@nevetőharmadik: "De mi a hatalomhoz jutási stratégiájuk? Az, hogy várnak, hogy majd csak szavaznak rájuk, akik egyik eddigit sem akarják? Hát ez nem stratégia, ez csak csodavárás. Impotencia kimaxolva. Szentségtörésnek tűnhet, de azt mondom, hogy igen alaposan elemezhetnék a Jobbikot, hogy hogyan kell láthatónak lenni és embereket elérni."

Aha, mert a Jobbik akkorát nőtt 2010-hez képest, ugye?
Nem vágod. Nem a pártok (LMP, Jobbik, + a kicsi ismeretlenek) a bénák a szavazóbázisuk növelésében. Hanem az van, hogy senki nem tud szavazóbázist növelni, mert az emberek nem foglalkoznak közügyekkel. Hiába hozol nyilvánosságra naponta korrupciós ügyeket - a magyar embereket nem érdekli. Nulla százalékot csökken a Fidesz támogatottsága egy Paks vagy ÁFA-ügy következtében. Hiába tartasz tüntetéseket minden nap az ilyen ügyekkel kapcsolatban - a magyar embereket nem érdekli. Hiába próbálsz botrányt kreálni a valóban botrányos ügyekből - nem fog sikerülni, mert a magyar emberek leszarják, hogy mi történik körülöttük. Ilyen feltételek között egész pontosan mit vársz? A magyar embereket semmi nem érdekli. Nem alakítói a dogloknak. Megtörténnek velük a dolgok, ennyi.
Kezdjük mindjárt a közepén: te a Magyar Narancsnak adott interjúban azt mondod, volt egy „srác a Jobbik sajtóosztályáról", aki „azzal vigasztalt", hogy a dédapja cigányprímás volt, de ezt „csak neked mondta el". Ez a srác én voltam. És persze nem te volnál, ha nem hazudnál…..
SPYD3RM4N 2013.10.09 16:30:15
@Dzsentrisvihák: Te egy tetves magyarellenes tömeggyilkos vagy. Hogy támasszam alá bizonyítékkal ezt a kijelentésemet? Már miért én kéne hogy bizonyítékkal szolgáljak? Nem vagyok se Google, se bejárónő.

Nos, hát ennyit a jobboldaliakról. A te fejed nem káptalan, hanem jobboldali. Gerinced mint a meztelen csigáé. A jobboldali mindenhova büdöset szarik, és amikor rápirítanak, kussolva sunnyog. Sunnyogjál csak, büdös jobboldali, ennyit rólad!
SPYD3RM4N 2013.10.09 18:15:20
@Dzsentrisvihák: Á, értem, ez egy bizonyíték volt arra, hogy a nem-jobboldali emberek a származásukkal szoktak büszkélkedni, mint ahogy állítod! Aha, értem! Tökéletesen megvilágítottad a dolog lényegét, alaposan alátámasztottad az állításodat, köszi szépen! Érdemes jobboldali emberrel szóba állni, a vak is láthatja.
SPYD3RM4N 2013.10.09 21:04:59
@Dzsentrisvihák: Hmm, tényleg, ez is egy fontos adalék annak az állításodnak az alátámasztására, mi szerint a nem-jobboldali emberek is a származásukkal szoktak büszkélkedni. Köszi, értékes meglátás! Ha vannak még ilyenek, nyugodtan küldjed!
A héten jelentette be a Google azokat az alapvetőbb változásokat, melyek a keresőalgoritmust érintik. A Hummingbird (Kolibri) kódnév alatt futó frissítéscsomag legfontosabb eleme, hogy a kereső egyre inkább a Knowledge Graph szerint fogja értékelni egy adott keresési…..
SPYD3RM4N 2013.09.28 16:03:27
@Háta Más: Szerintem az odafigyelés, mérés, és a mérési eredmények alapján történő tudatos építkezés nem egyenlő a trükközéssel.

A cikkhez: Ha a Google Analytics többé nem elégíti ki az általa eddig ingyenesen kielégített igényeket, attól még nem feltétlenül kell a Google berkein belüli fizetős megoldás után nézni, lásd AdWords. Én egy ideje már a Piwiket nézegetem.
SPYD3RM4N 2013.09.28 19:00:11
@Olcsó Honlap: Nem tudom, hogy az AdWords pontosan hogyan helyettesíti a korábbi Analytics funkciókat. Mindenesetre ha amúgy nem használnák az adott oldalhoz AdWords-t, akkor én azt mondom, nem feltétlenül kell csak a Google-ban gondolkodni, ha analitikáról van szó, hanem érdemes kipislantgatni másfelé is. Szerintem inkább csak az a kérdés, hogy a Google Analytics vagy AdWords használata valamilyen szempontból jár-e előnnyel az oldalunk számára azzal szemben, ha ezeket nem használjuk analitikára. Tehát pl. a GA követőkód megléte önmagában előnyösebb helyzetbe hozza-e a honlapot a Google SERP-en, meg ilyenek.
SPYD3RM4N 2013.09.28 21:55:40
@SPYD3RM4N: Mai cikk:
10 Google Analytics Alternatives You Can Try
www.hongkiat.com/blog/google-analytics-alternatives/
A napokban egy ajánlórendszereket fejlesztő ismerőssel beszélgettem a viselkedésmintákról, felhasználói attitűdökről. És ekkor került szóba az "add to cart" dilemma. Vagy máshogyan megközelítve: a shopping cart optimalizálás kérdésköre.  Az alapdilemma úgy szól, hogy…..
Nincs az a felhőtlen boldogságban pancsolás a Nemzeti Trafikbirodalomban. Nem elég, hogy a nagy lazaságban elérte őket a bezárás cunami, most még ez is: a Kúria döntése szerint lehet népszavazni a haszonkulcsukról. Azt meg ugye tudjuk mit jelent, ha a magyarnak bárki fölteszi a…..
SPYD3RM4N 2013.09.14 13:10:40
@Husz_János_Puszita: "Semmi köze nem lesz a kormány minősítéséhez ennek a szavazásnak."

Már hogy ne lenne. Csak és kizárólag arról fog szólni, semmi másról. Ugyanis más értelme annak nincs, hogy a trafikmutyi kapcsán pont a haszonkulcsról szavaztok.

Ez nagyjából ugyanaz, mintha Hagyó Miklós Nokiás doboza tartalmának 10%-os mérsékléséről tartottak volna népszavazást.

Nem véletlenül pont ez a népszavazási kérdés ment át. Lényegi kérdésekről szó nem lehet.
Deutsch Tamás felfortyant azon, hogy a „magukat demokratának és/vagy liberálisnak gondoló sajtómunkások" kiszimatolták, hogy az állam megcsináltatta az Orbán Ráhel esküvője helyszínére vezető kátyús földutat. "El a gusztustalan kezeket Orbán Ráhel esküvőjéről!" dr.…..
SPYD3RM4N 2013.09.06 22:48:55
A jobboldalon bevett szokás a szemet eltakarni, mások szemét megpróbálni eltakarni. A látványra rámenni. Nem problémákat orvosolni, hanem a problémákat eltakarni, takargatni.

A kommunista nyalógép tornatanár Schmitt Pál kamu szakdogájának nyilvánosságra hozatala is mi volt Kövér László Fidesz-házelnök szeirnt? Tollforgató terroristák(!) akciója. A hajléktalanok, munkanélküliek stb problémáját is hogy próbálja kitartóan kezelni a Fidesz? A látványuk eltakarásával. Nem a problémákkal foglalkoznak, hanem a problémák látványával. Az államadósságmérő programot miért is vetették le a kormany.hu honlapról a napokban? Mert a látványa nem jó annak a ténynek, hogy emelkedik az államadósság. Látvány, látvány, látvány.

Az Orbán Ráhel-féle mutyit is takargassuk, a férje milliárdos mutyiját is takargassuk, az apja tízmilliárdos mutyiját is takargassuk, az anyja mutyiját is takargassuk, mindent takatgassunk azon címszó alatt, hogy ezek családi magánügyek! Ennél lopósabb fajtát, mint a jelenlegi magyarországi jobboldal, még nem hordott hátán ez az ország! És nem az a legszomorúbb, hogy még van képük és van joguk mindenféle büntetőjogi követzkezmény nélkül terroristáknak bélyegezni azokat, akik írni MERÉSZELNEK a földesúr és udvara közösségellenes közpénzlopásairól, a feudális kizsákmányolásra épített Orbán-rendszerről, hanem az, hogy ha most vaásrnap lennének a választások, ezt a magyarellenes, kizsákmányoló, jobboldali bandát választaná meg az ország népe.

Ha ez kell nektek bazdmeg, akkor ez van és ez lesz.
Megérkezett a fiatal és okos srácok egy csoportja Bukarestbe.  Így kezdődött: Délelőtt Bukarestben: Bukaresti belváros mongoljárás után Megérkeztek. Aki nem áll be a sorba, így jár. Lehetne ezeket a rendőröket a magyar bajnokikra is…..
SPYD3RM4N 2013.09.06 21:13:52
Most akkor a jobbikos elvtársakat kérem, hogy kicsit álljanak meg, és gondolják át, hogy mi legyen. Most akkor jó a rendőrterrorra épülő állam vagy sem? Mert én azt látom, hogy ti mindenki másra folyamatosan rendőrterrort kívántok, de amikor meg rendőrterror van, akkor meg rögtön elkezdtek rinyálni, hogy jaj, ÁVH? Na most akkor hogy van ez? Most akkor köll a fasizmus vagy nem köll? Tessék már eldönteni végre! Folyamatosan uszítotok a jogvédők ellen, bezzeg amikor odasuhint egy rendőr, mert épp mondjuk tömeges bűncselekményeket követtek el, rögtön fontos lesz a jogvédelem, rögtön a nácibarbi Morvai Krisztike jogvédő szoknyája mögé rohantok sírni? Folyamatosan arról hazudoztok, hogy a cigányok követik el a tömeges bűncselekményeket, közben minden egyes nap tömeges bűncselekményeket követtek el? Folyamatosan arról hablatyoltok, hogy "mindig csak a jogokról van szó, a kötelességekről soha", bezzeg amikor nektek kéne kötelező jelleggel betartani dolgokat, arra soha nem vagytok hajlandók? A kedvenc szkinhedvezér parlamenti képviselőtök is állandóan csak a mentelmi joga mögé bújva mer ugatni? Itthon játsszátok az ellenzékit, miközben a Fidesz bábjaként az EU-ban lehazaárulózzátok azokat, akik az Orbán-rezsim ellen tesznek? Megy a nagy Amerika-ellenes duma, miközben az USÁ-n kívül nem meritek elmozdítani a kurucinfós szervereiteket? Mocskos náci, hazug geci, tetves magyarellenes, idegen érdekeket szolgáló terrorista jobbikosok, a büdös kurva anyátokat! Dögöljön ki a fajtátok, családostul, ti genetikai szemétdomb szarrakás magyarellenes jobbikos gecik, ezt kívánom! Köszönöm, hogy meghallgattak.
Az ETO vezetése kitiltotta a szerdai Győr-Maccabi mérkőzésről a Nagy-Magyarországot ábrázoló és Árpád-sávos zászlókat, illetve drapériákat. Ezen felül minden szektorban két, kifejezetten csak erre a célra alkalmazott, kamerával is felszerelt (!) antirasszista komisszár fogja…..
SPYD3RM4N 2013.07.14 13:34:41
@Lajosforras: Figyi, nekem igazából édesmindegy, hogy ki mit asszociál a Nagy-Magyarországos emblémára meg az árpád-sávra. Csak leírtam, hogy a cikkben írt nevetséges tiltás minek a következménye, hogy miért asszociálnak emberek milliói Magyarországon náci, nyilas, szkinhed dolgokat a Nagy-Magyarországos és árpád-sávos szimbólumokhoz. Nem, nem a balos-liberális-zsidó-nemzetvesztő-cigányfajvédő-stb média ármánykodása miatt, hanem azért, mert ahol náculás van, ott kivétel nélkül mindig megjelennek ezek a szimbólumok. Ezt a helyzetet vagy lekezeli a jobbosok normális része, vagy nem. És ha nem, akkor továbbra is ilyenekre kell számítani, mint ennél a hülye ETO-s előírásnál.
SPYD3RM4N 2013.07.17 15:44:53
@Mort aux cons: Pontosan. És PONTOSAN annyira van köze a cigányság többségének a rablógyilkosságokhoz, mint a történelmi Magyarországnak a szkinhedekhez.

Jéééé.....
SPYD3RM4N 2013.07.18 21:09:55
@Mort aux cons: Amennyiben egy adott kultúra részeinek tekintjük a deviáns, bűncselekményekhez kötődő, kitaszítandó kisebbségeket, akkor igen. (Simán el tudok képzelni ilyen jellegű definíciót a kultúrára, ami "a férgesét" is tartalmazza.)
Jobbegyenes Strasbourg árulása 2013.07.10 12:28:22
A strasbourgi „rendkívül bölcs" emberi jogi bíróság ma első fokon ítéletet hozott a Gárda-ügyben, úgy vélik, jogszerű volt annak betiltása. Legsemmitmondóbb érvük e mellett, hogy a „félelemkeltés" nem politikai véleménynyilvánítás, különösen a „történelmi…..
SPYD3RM4N 2013.07.11 20:44:26
@sztd: Maradjunk annyiban, hogy az Európai Unió elsősorban részint azért jött létre (korábban még más elnevezések alatt), hogy a nácik által előidézett világégés ne történhessen meg még egyszer Európában. Furcsa lenne, ha ez a szervezet teljesen elnézően viselkedne a nemzetközi neonáci mozgalom magyarországi alakulatával, a Jobbik Magyar Gárdájával szemben.

Az én világképembe amúgy nem igazán passzol az EU, nem a szívem csücske, nem az én irányvonalam, de azért azt mondani, hogy értékrend nélküli lenne, azt nem mondanám. Elég határozott, ám _természetesen_ lassan, folyamatosan változó értékrendek mutatkoznak meg az EU-s trendek mögött. Évtizedes távlatokban komoly trendeket lehet azonosítani az európai országok együttműködésének jellegében.

[Ide kapcsolódva: igazából én azt nem értem, hogy az EU-zászlót égető Jobbik-tagok hogy lehetnek jelen ez EU Parlamentben. Hogy ők maguk a milliós fizetésért vannak ott, az tiszta. De ez így olyan, mintha magyar zászlót égető, programjában deklaráltan Magyarország felszámolására törekvő csoport lenne benn a magyar Parlamentben. Nekem furcsa lenne, mert ezt árulásnak hívják.]
SPYD3RM4N 2013.07.11 23:07:25
@Mort aux cons: Tehát azért megengedhető az Jobbik árulása, mert Károlyi elvtársadék már korábban tettek hasonlót?
SPYD3RM4N 2013.07.12 09:43:04
@Mort aux cons: Az pedig téged minősít, hogy egy jelenkori dolgot ha valaki említ, akkor te rögtön lehurrogod, mondván, hogy az elvtársaid már 100 évvel ezelőtt megcsinálták. Remélem, hű vagy annyira az elveidhez, hogy SOHA semmilyen kritikát nem szoktál megfogalmazni a jelenkorral kapcsolatban - hiszen a történelem során már annyi mindent láttunk.
Utoljára talán 1952 márciusában tudósított ilyen kínos, szolgai módon a magyar média olyan valamiről, amiről tudvalevő volt, hogy a magyar társadalom nagy többsége bizony nem tapsikol örömében. Persze Rákosi elvtárs születésnapját nem lehetett nem megünnepelni, ellenben a…..
SPYD3RM4N 2013.07.11 23:27:14
@Dzsentrisvihák: Nyilván kényelmetlen számodra a funkcionális analfabetizmussal való kapcsolatba hozás, ezt megértem. Nyilván nem értetted meg azt sem, hogy nem "katartikusnak", "csodafegyvernek" vagy "megfellebbezhetetlennek" szánt megjegyzés volt, hanem egy tipp arra, hogy miért nem vagy képes értelmezni azokat, amiket más emberek magyar nyelven, viszonylag egyszerű mondatszerkezetekben írnak. Lám, most is teljesen félreértelmezted a dolgot, ékes példája e fogalomnak.

Ez a cikk általános, nem oldalspecifikus jellemzőket baloldali attribútumokként jelöl meg. Erre írtam, hogy ez hülyeség, hiszen ezek nem baloldali, hanem általános jellemzők. Ugyanúgy jellemzők a bal- mint a jobboldali médiára és kormányzásra.

Ez egy nagyon egyszerű állítás. Ha te ezt a borzasztóan egyszerű mondanivalót tényleg nem érted, akkor nem tudok szerintem ennél jobban segíteni az értelmezésben. Most már három különböző módon írtam le.

Attól, mert ez a cikk helytelenül = hazug jobboldali módon tálalja ezt a témát, és pont az a gond vele, hogy NEM általánosít ott, ahol pedig bizony kéne - ettől függetlenül nem fekete-fehér a való világ, és nem csak általános jellemzők léteznek. Bizony, ez a helyzet. Bizony, lehet beszélni "tipikus jobboldali" attribútumokról is. Az egyes csoportoknak lehetnek azonos jellemzői, és _mindenképpen_ vannak más csoportoktól őket megkülönböztető tulajdonságaik is (hisz' csak ez által lesznek másik csoport, nemdebár?).

Ezt a gondolatot leginkább konzervatív nézőpontból lehet elfogadni - és pont ez is nagyon jellemző a mai magyar jobboldalra, hogy nem igazán jellemző rájuk a konzervatív világnézet. Sajnos.
SPYD3RM4N 2013.07.12 01:56:23
@Dzsentrisvihák: "... oldalspecifikus jelenségként, _általánosítva_ (...) kijelenthető, hogy a balos médiának semmi, és senki sem szent. Mindent le tudnak, és hajlandóak rántani egy klozett színvonalára, még akár saját idoljaikat is. (...) A jobboldali médiában azért vannak határok."

Mivel több tényezőt sorolsz fel, és a mondatból nem derül ki, hogy ezen tényezők viszonya egymáshoz az állításodban "és" vagy "vagy", ezért egyesével cáfolom meg őket.

Azt állítod, hogy a jobboldali média nem végletekig mocskos, hazug, lejáratással manipuláló dolog? Mi a helyzet pl. a kurucinfóval? Vagy a náci Bayer-cikkekkel a Hírlapban? Azt ne mondd nekem, hogy ezek nem-jobboldali médiák, vagy hogy nem mocskos, hazug, lejáratással manipuláló cikkek garmadájával jellemezhetők. Vagy nem hazug a híreket elhallgató, híreket meghamisító, csak kormánypárti figurákat szerepeltető jobbos közmédia sem?

Vagy kifejezetten a "semmi se szent" dolog a mondanivalód lényege? Mi a szent? Ami számodra az? Hát a te saját ízlésedbe lehet, hogy tényleg csak baloldali lapok tipornak bele, ezt nem tudhatom. Másnak viszont a nem-baloldali lapok okozzák ugyanezt az élményt. Gondolom neked nem szent a magyar nép, ezért nem szent a magyar nép nélkülöző része sem. Nekem az. Nekem fontos a magyar nép, szánom a magyar nép nélkülöző részét, és pontosan látom a problémák jellegét is. A jobboldali politikusok, a jobboldali média, és a jobboldali emberek mind-mind, teljes egyetértésben alázzák nap mint nap a magyarországi nélkülöző tömegeket. Itt is valamelyik cikknél írtam: szépen összekeverte a jobbos ganéj cikkíró a szegényeket a bűnelkövetőkkel. Erről beszélek. Nektek semmi se szent, a végletekig lealacsonyítjátok a magyarokat.

Vagy az a mondanivalód lényege, hogy "a saját idoljaikat" is megalázzák? Fajkasházival pontosan mire utalsz? Hogy kirúgta az indexeseket, mert azok viccet csináltak belőle? Jé, talán az Index nem is az a lakájmédia, ahogy azt a hazug jobboldal láttatni akarja? (Különösen a kormányváltás óta - előtte valahogy inkább az MSZP-fanok voltak kiakadva rá...) De tudod mit: igazad lehet ebben az egyben: a jobboldalon tényleg nem igazán van olyan média, ami megengedhetné magának ezt a fajta őszinte kritikát, a függetlenséget. Mindegyik jobbos média bő nyállal nyal be az aktuális jobbos hatalmaknak, mindenféle kritika nélkül. De ez azt hiszem, nem épp erény. Hanem iszonyat szánalmas.

De nézzük a cikk egy másik, "baloldalra specializált" kijelentését: "Az állandó felforgatás, átalakítgatás régi haladó baloldali hagyomány, amely mindent rombol, de annál kevesebbet nyújt. A cél most is az: nem megérteni akarják Magyarországot, hanem átalakítani, még hozzá azonnal, saját képükre."

Micsoda elmés megállapítás a cikkíró részéről, tán csak nem jobboldali a szerző? Csak nem a jobboldali kettős mérce ékes példája áll ismét előttünk?

Ha nem állandó felforgatással, átalakítgatással jellemezhető pl. a jelenlegi jobboldali kormány, akkor mégis mivel? Langymeleg semmittevéssel? Fontolva haladással? Fokozatos reformpolitikával? Vagy mivel? Szerintem az állandó felforgatás, átalakítgatás elég jó leírása a jelenlegi jobboldali kormány tevékenységének. És fordítva: a Kádár-rendszer évtizedei(!) felforgatással jellemezhetők a cikkíró szerint? Tényleg? Érdekes gondolat. Kezdje már el sorolni azokat a hatalmas és állandó felforgatásokat, folyamatos átalakítgatásokat a Kádár-korból, ami szerinte annyira jellemzi a mindenkori baloldalt! Szerintem meg pont az volt a legnagyobb baj, hogy a komcsik évtizedeken keresztül lefojtva tartottak mindent. Pont hogy az erőszakos változatlanság volt a legnagyobb baj, ami súlyos hosszú távú következményekkel járt. Hasonlítsuk az akkori "rohadt kapitalista Nyugat" kifejezetten jobboldali részéhez, pl. a Teacher-korszakhoz a hazai '70-80-as évek "felforgatásának" intenzitását! Jéééééé....

Ugye, milyen full hülyeségeket írogat ez a jobbos szerző?

És bizony, azért írogat ilyen hülyeségeket, mert jobbos. Bizony, azért, mert ha nem lenne jobbos, akkor nem akarná ezeket a nem létező különbségeket csak a baloldal tulajdonságainak láttatni hazug módon.
SPYD3RM4N 2013.07.12 02:21:21
@Dzsentrisvihák: "Az viszont mélyebben érdekelne, hogy a magyar jobboldal szerinted miért is szenved hiányt konzervativizmusból?"

"teljesen paradox módon kijelented, hogy ... Túllendülve az önellentmondáson..."

Nem paradox és nincs önellentmondás. Csak már megint nem arra figyelsz, amiről szó van. Nem a csoportok közti különbségekről vagy azok hiányáról van szó, hanem a konzervatív gondolkodás logikájáról.

Egy konzervatív embernek nem kellene magyarázni, hogy léteznek közös és megkülönböztető jelei az egyes csoportoknak. Ugyanis a konzervativizmus az egyik legszabadabban gondolkodó irányzat. Nem próbál ideológiákba szuszakolni oda igazából be nem illő dolgokat. Nem úgy működik, hogy valamiféle előzetes elvárások (ideológiák) alapján előírja, hogy hogy kéne viselkedniük a dolgoknak, milyennek kell lennie a valóságnak, hanem vizsgálódik, megfigyel és elfogad. Elfogadja, hogy a világ nem fekete-fehér, hogy nem lehet mindent szabályszerűségekkel leírni, de azt is elfogadja, ha egyes dolgok igenis leírhatók szabályszerűségekkel.

Nos hát ezért.

Csak hogy meg ne lepődj esetleges későbbi mondataimon, már most szólok, hogy véleményem szerint se demokraták, se kapitalisták nincsenek Magyarországon. Pedig ez a két dolog se kellene hogy távol álljon a hazai jobboldaltól. De valamiért mégis büdös nekik, fújnak ezekre is nagy-nagy hévvel, folyamatos lejáratókampány megy ezek ellen a fogalmak ellen a jobboldalon (is). Hiszen az állami csöcsön lógásnál nincs jobb biznicc.
A TV2 híradójából ma este megtudhattuk, hogy Sávoly Gergő is roma származású. Ebből aztán sokan azt az épületes következtetést vonták le, hogy az ügy körüli "rasszista hangulatkeltés indokolatlan," Szerintünk meg a hangulatot nem kell keltegetni, és nem rasszista. Viszont…..
SPYD3RM4N 2013.07.11 22:50:34
@Dzsentrisvihák: Tudnál tartalmi cáfolatot is írni az általam írottakhoz, vagy megelégszel a szellemi színvonaladnak megfelelő személyeskedő verbálnuncsakuval?
SPYD3RM4N 2013.07.11 23:30:20
@Dzsentrisvihák: Ha nem kenyered az észérvek ütköztetése, akkor nyugodtan maradj meg a saját színvonaladnak megfelelő síkon. Nem haragszom.
SPYD3RM4N 2013.07.12 00:15:52
@Dzsentrisvihák: Ha az abszolút munkanélküliség fogalmát nem ismerted eddig, nyugodtan rákattinthatsz a Google első találatra akár.
Magasan van az ingerküszöbünk, mi tagadás. Kiderült, a most épp a Hvg publicistájaként feltűnő díszkonzervatív megmondó, Balavány György számára a Szent Korona bizony nem jelent többet, mint kedves anyukájának levesestálja, a Szent Korona tisztelőit pedig holmi „pállott…..
SPYD3RM4N 2013.07.11 23:44:46
@SPYD3RM4N: Ja, egyébként azt hozzátenném, hogy a Szent Korona-tannal, pontosabban annak "világi", modern verziójával még a magamfajta, viszonylag materialista embernek se lehet sok baja. Csak kevesen ismerik, ráadásul a jobbosok ugye nem ezt propagálják. Így pl. simán el tudom képzelni, hogy ez a barom Balavány is megragadt a jobbosok által terjesztett vulgáris értelmezési szintjén a dolognak.
. .Hamarosan újabb veszély leselkedik a trafikmutyi áldozataira! Júliustól ugyanis komoly pénzbüntetésre számíthat az a vállalkozás, amely a határidő után engedély nélkül árul cigarettát - vagyis pl. eladja a megmaradt készletét, amely után korábban már becsületesen…..
SPYD3RM4N 2013.07.10 02:33:44
@Csii: "A dohányzás egy súlyos és alattomos deviancia. Ez a tény. A többi, a fideszmutyival együtt egy lényegtelen mellékszál."

Magyarázd csak a magyarázhatatlant. Bízom benne, hogy a mocskos hazaáruló fajtád akasztófára jut mihamarabb. Aki szelet vet, vihart arat, picikém.
SPYD3RM4N 2013.07.10 21:54:12
@Csii: Légyszi még egy kicsit kurvaanyázz és fenyegetőzz keményebben, mert így még nem teljesen tiszta, hogy pontosan mit szeretnél ezzel mondani, azon kívül, hogy mennyire hithű fidesz-seggnyaló vagy.

"A dohányzás egy súlyos és alattomos deviancia. Ez a tény. A többi, a fideszmutyival együtt egy lényegtelen mellékszál."
SPYD3RM4N 2013.07.11 01:46:51
@Csii: Légyszi egy kicsit még jobban pontosíts a kurvaanyázás és a fizikai bántalmazás tekintetében, mert így nem teljesen érthető a mondanivalódnak ez a része, csak a nyílt fideszes agitációs vonulata!

"A dohányzás egy súlyos és alattomos deviancia. Ez a tény. A többi, a fideszmutyival együtt egy lényegtelen mellékszál."
A WikiLeaks-től kezdve a Libor-botrányon át a mostani megfigyelési ügyig, az elmúlt években egy sor olyan leleplezésnek lehettünk tanúi, amelyet gyakran csak úgy jellemeztek: „paranoid összeesküvés-elméletbe illő”. Az utóbbi időben csak úgy záporoztak a szaftosnál…..
SPYD3RM4N 2013.06.16 15:24:51
@Hominidae: Tehát akkor részedről is nevezhetjük valód demokráciának a jelen világrendet?

Tényleg nem érted, hogy ok-okozati vonzata van egy-egy ilyen szóhasználatnak?

"Na elegem van ebből a rohadt valódi demokráciából, a nép akarata soha nem érvényesül!"
SPYD3RM4N 2013.06.16 17:39:50
@szorokin: Látom, te is inkább áttértél a nagy szmájlik használatára az érdemi gondolataid fogytával. Grat!

"ha jól látom, nálad egy állam csak akkor lehet (de még nem garantált) neoliberó, ha már nincs állam :D"

Nem jól látod, ennek pontosan az ellenkezője igaz. Mint ahogy többször is (!) írtam, a kis állam az egyik ismérve a neoliberális elképzelésnek. Tehát az állam léte elengedhetetlen.

"neked KOMOLYAN CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A KIS ÁLLAMOT(ill a kívánt nem létező állapothoz való konvergálás) JELENTI A NEOLIBERÓ"

Megint csak hülyeséget írsz. A kis állam elengedhetetlen, de nem egyetlen feltétele annak, hogy egy államot neoliberálisnak nevezhessünk. Nem tudsz idézni tőlem olyan hozzászólást, amiben azt jelentem ki, vagy arra utalok, hogy a neoliberalizmus csak és kizárólag a kis államról szól. Ennek az ellenkezőjére én viszont tudom itteni korábbi hozzászólásomat idézni.

Szorokin, nem csodálom, hogy a neoliberalizmusról semmi fogalmad nincs, ha azokat a nagyon egyszerű magyar nyelvű tőmondatokat se tudod értelmezni, amiket itt írok. Ilyen nicknévvel elég szomorú, hogy kizárólag valótlanságokat írogatsz. Kérlek, olvasd el többször is azokat a mondatokat, amikre reagálni szeretnél, mert eddig még egyszer sem sikerült általam leírt dolgokra reagálnod.
SPYD3RM4N 2013.06.16 19:43:31
@szorokin:
" tehát az állam mérete epszilon >= 0."

Hogy kerül oda az az egyenlőségjel? Te kinek a kommentjeire reagálsz nekem? Mert hogy nem az én kommentjeim alapján írogatod nekem a dolgaidat, az biztos. Persze írhatod, valójában nem gond, csak általában úgy fordulok az emberek felé, mint akik értelmes dolgokat akarnak nekem mondani, és ehhez képest a veled való kommunikáció egyel megerőltetőbb, mert felül kell kerekedni ezen a megszokáson.

"elképesztően megengedő vagy."

Megint csak nem tudom, kihez beszélsz. Nem az én egyéni ízlésemről van szó, hanem egy fogalom jelentése, annak a cikkíró általi helytelen használata a téma. Érted egyáltalán ezeket a mondatokat, amiket írok?

Továbbá: állításod szerint egyszer sem írtam, hogy a neoliberalizmus szükséges, de nem elégséges feltétele a kicsi állam. Nos, részint erről szólnak a magyarországi PISA-felmérések eredményei is: a magyar gyerekek riasztó százaléka sajnos funkcionális analfabéta. Idézek a hozzászólásaimból, amikből szerinted nem derül ki, hogy kell-e vagy nem kell-e állam a neoliberális rendszerbe:

"Egy valóban neoliberális rendszerben nem olyan lenne a WikiLeaks, amilyen, hiszen annyira kevés pénz felhasználását ellenőrizné az állam, hogy nem lehetnének állami szereplők ügyei fontosak."

Érted? Van állam.

"a neoliberális (elképzelt, mert hogy nincs ilyen) rendszer részint azzal lenne jellemezhető, hogy az állam minden szempontból kicsi"

Érted? Van állam.

Ez utóbbi idézetben a "részint" szó pedig legyen elég az újabb baromságod cáfolatára, mi szerint én a neoliberalizmus fogalmával a kis államot teszem egyenlővé.

Tételesen cáfolva az összes baromságod.

Van bármi értelme veled kommunikálni? Veled, aki a sok próbálkozásaid közül még egyetlen egyszer sem voltál képes olyat írni az általam leírtakról, aminek bármi valóságalapja lenne? Tényleg ezen a fogyatékos 2 éves-szinten kell nekem emberekkel vitatkoznom arról, hogy én mit mondtam? Mi van?!

Szétszedtem neked szavakra, hátha szavanként könnyebben megy az értelmezés:

Tanuld
meg
értelmezni
a
magyar
mondatokat!
Nem
fogok
reagálni
az
újabb
baromságaidra,
szorokin,
mert
full
értelmetlen,
fogyatékos
hülyegyerek
vagy,
vagy
pedig
provokálsz.
75 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete:Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két…..
- Jó napot, nácik! - Jó napot, Orbán! - "Nácik" - gondolta Orbán. - "Orbán" - gondolták a nácik.  ÉdesViktor megint belegabalyodott a mondókába, mint felcsúti napszámos téeszkonyhán a pucolandó mangalica bélbe.  Mer'ám az ne legyen, hogy a friccek belpolitikai…..
SPYD3RM4N 2013.05.21 21:15:51
@Bakter: Nem értek veled egyet. A zsidókat felelőssé tenni a kormány(ok) tetteiért, ezt a nézetet terjeszteni nem holmi butaság, hanem tudatos hazugság, figyelemelterelés, a felelősség elhárítása, a másra mutogatás. A zsidózás (és a neonácik) a mindenkori hatalom seggnyalói, tisztára mosdatói. "Nem a Fidesz áll valójában a dohánylobbi mögött, hanem a zsidók." "Nem a kizsákmányoló állam miatt képtelen a gazdaság a fejlődésre, hanem a zsidók teszik tönkre az országot." "Nincs semmi gond a magyarországi demokráciával, csak a zsidó befolyás alatt álló média terjeszti ezt." "Nem mi, fideszesek uraljuk a magyarországi médiát a Lajossal, hanem a zsidók." "Nem mi, fideszesek loptuk el a 13 éven át gyűjtögetett magánnyugdíjvagyont, hanem a zsidók már előre ellopták." "Nem mi, fideszesek ülünk a száz- és ezermilliárdos állami cégek vezetésében, hanem a zsidók." Ésatöbbiésatöbbi.

A zsidózók, neonácik mindig az aktuális hatalom bábjai, zsinóron rángatott figyelemelterelők. Így volt ez már a Tocsik-botrány és Bokros-csomag idején is Szabó Albertékkal, vagy a Medgyessy-puccs idején Bácsfi Dianával, vagy az őszödi beszéd idején a békés nemzeti érzelmű igaz magyar szkinhedekkel. Manapság meg nem véletlenül fenyegetik fizikailag és verik meg az összes nem-kormánypárti tüntetésen azt a pár embert. Nehogymá a lényegről szóljanak a híradások! Mutogassunk szkinhedeket, azt jóvan.
SPYD3RM4N 2013.05.21 22:12:17
@Fejesrob: "Nettó hülyeség" - írod egy olyan dologra, amit én soha nem írtam, de még csak nem is érintettem a témát. Ezért ezt a beszélgetést itt most én is befejeztem veled.
SPYD3RM4N 2013.05.21 22:17:41
@Bakter: Ja hát igen, az "ingerületátvivő anyag" már lehet zombi, ez igaz... :) De alapvetően a zsidózás és a neonáculás a tudatos figyelemelterelés, felelősség-áthárítás, szerecsenmosdatás eszköze. Vagy így, vagy úgy: MSZP alatt is, Fidesz alatt is tökéletesen működik. A láncos kutyát épp Jobbiknak hívják.
Abban már biztosak lehetünk, hogy a Fidesz kampányának egyik fő jelszava a "Magyarország jobban teljesít" lesz. Ha kétségünk van a szlogen a igazságtartalma felől, arról mindenképpen meggyőződhetünk, hogy a szegénység növekedésében biztosan jobban teljesítünk. A Tárki…..
SPYD3RM4N 2013.05.16 21:09:10
A magyarországi jobboldal az elmúlt 20 évben semmi másról nem szól, mint szélsőségesen hazaáruló, erkölcstelen, nemzetpusztító, radikális magyarellenességről.

Jelenleg sajnos a jobboldal van kormányon. Mert az emberek megválasztották, nagy többséggel.

2014-ben ismét lesznek választások. Nem a Fideszt kell legyőzniük azon keveseknek, akik erkölcsösek, és ezért megálljt akarnak parancsolni a jobboldali magyarellenes úthengernek. A magyarországi választásokon választó emberek azok, akik meg fogják hozni az ítéletet. Milliók fognak valószínűleg a magyarellenes, kizsákmányoló, nemzetpusztító jobboldalra szavazni ismét. Ha egyetlen ember se szavazna a hazaárulókra, akkor egy szalmaszálat sem tudnának keresztbe tenni senkinek. De fognak. Mert megválasztják őket a magyarok.

Hogy miért? Én úgy látom, hogy a jelenlegi magyar népnek kizsákmányolásra, önpusztításra van szüksége, arra van szüksége, hogy megalázzák és kínozzák, elhülyítsék és kirabolják, megerőszakolják és falhoz állítsák. Ezt be is teljesíti számára a jobboldal. A magyar ezt szereti. Nem véletlenül magas az öngyilkosságok száma sem.

Kérdés, hogy a jó emberek, a jó szándékú, erkölcsös, gondolkodó, okos, felelősségteljes, tisztességes emberek mit tehetnek egy ilyen közegben, egy ennyire tőlük eltérő, velük homlokegyenest ellentétes jellegű közegben? Ahol mindenki ennyire erősen a szart, a tisztességtelenséget, a nyomort, az erkölcstelenséget, a magyarok kizsákmányolását = a jobboldaliságot akarja?

Én speciel úgy vagyok ezzel - de senkit nem szeretnék befolyásolni a döntésében -, hogy végeztem ezzel a néppel, és egy kizsákmányolandó, alacsonyabb rendű fajként tekintek rá. 20 éve pofázok erkölcsösségről, jóságról, józanságról, tisztességről, de a magyart teljesen hidegen hagyják ezek a dolgok. A 20. század korábbi időszakaiban rá lehetett fogni a dolgok alakulására, hogy diktatúrák vették át a hatalmat Magyarországon a nemzetközi helyzet alakulásának következményeként. Nem okolható túl aktív részvételért a magyar se a nyilasokért, se a komcsikért. Az viszont, hogy megint egy erkölcstelen, kizsákmányoló, magyarellenes diktatúra alakult ki - immáron semmilyen szinten nem fogható rá a nemzetközi környezetre. Most már nincs mentség. Ezt ti hoztátok össze magatoknak. Ti szolgának születtetek, és azok is maradtok. Aki a szaros kenyeret szereti, jöjjön Magyarországra!
Az álságos semlegességet nyugodtan félre lehet tenni olyankor, amikor az egyik oldal éppen törvényt hoz arról, hogy részéről befejezte a beszélgetést. Magyarország tegnap ismét nagy lépést tett előre, hogy még eggyel szabadabb ország legyen: mostantól a közhivatalok…..
SPYD3RM4N 2013.05.16 08:43:45
Két össze nem függő hír - így szüntetik meg két oldalról a sajtószabadságot:

Az egyik ez a fenti, április 30-i hír. Sürgős eljárásban fogadják el azt a törvényt, mi szerint mostantól nem kötelező kiadni adatokat, tehát a sajtó kénytelen lesz ilyen-olyan nem hivatalos forrásokra támaszkodni egy-egy hírnél.

Két hétre rá, május 15-én pedig megteszik a következő, logikus lépést: a saját maguk által létrehozott helyzetért a sajtón verik el a balhét. Innentől jobb, ha semelyik újság nem ír semmit, semelyik média nem foglalkozik semmilyen kormányzati tevékenységgel, mert pórul járhat a kormány által önkényesen ki nem adott információk miatt:

Bekeményít a kormány
2013. május 15. 14:25
www.kreativ.hu/media/cikk/bekemenyit_a_kormany

Több ügyvédi irodát is hadrendbe állított a kormányzat, hogy a jövőben határozottan reagálhassanak a médiában megjelent cikkekre - írja az Index. A lap információi szerint sajtófelelősökből álló akciócsoportot is felállítottak.

Felszólítást kaptak a minisztériumok Győri Tibor miniszterelnökségi államtitkártól, hogy keményebben reagáljanak az elektronikus és nyomtatott sajtóban megjelent cikkek, riportok állításaira, amennyiben bennük hibát vagy valótlanságot vélnek felfedezni - írja az Index.

Győri Tibor (aki Orbán Viktor egyik legrégebbi bizalmasa – róla részletesebben itt olvashatnak) azt kérte a tárcáktól, hogy jelöljenek ki egy-egy állandó felelőst, akik a sajtóügyeket követik majd. Az Index információi szerint az államtitkár személyes megbeszélésre is összehívta a minisztériumi munkatársak csapatát, ahol bejelentette nekik, hogy a tárcák a jövőben nem mehetnek el szó nélkül az őket ért kritikák, vitatható állítások mellett.
Miközben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megtagadta az atlatszo.hu, a hvg.hu, a TASZ, a Transparency International Magyarország, az index.hu, a K-Monitor, és az [origo] trafikpályázatokra vonatkozó közadatigénylését, kijött tegnap reggel a Heti Válasz a nagy Lázár-interjúval,…..
"Zuschlag János civilszervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működött közben és 8,5 év letöltendő fogházbüntetést kapott."A Fidesz-KDNP kormányzás szerencsére megszüntette az állami korrupciót, nincsenek már többé béna…..
A világ egyre több országában adnak lehetőséget a munkáltatók anonim pályázat beadására. Nem befolyásolhatja ilyenkor a jelentkezők közötti választást sem az ismeretség, sem a bőrszín, sem az életkor vagy más egyéb tényező, kizárólag a szakmai alkalmasság. Nálunk…..
SPYD3RM4N 2013.04.19 19:09:15
@Alikam: "Egy homoszexuális jelenléte aggasztó lehet egy heteroszexuális közösségben ami kihat a munkára, munkamorálra. Üljél be te kedves kérdező olyan azonos neműek közé akik a saját nemükhöz vonzódnak és dolgozz le pár napot ilyen közegben. Sok sikert."

Homoszexuális munkatárs jelenléte csak a homofóbokra lehet rossz hatással. Ezért állásinterjún nem a szexuális irányultságot, hanem azt kell letesztelni, hogy homofób-e az illető. Ha igen, akkor maximum távmunkára vesszük fel, ne rontsa itt a morált.
SPYD3RM4N 2013.04.20 00:59:12
@Intelli: Te érted, hogy mit írtál? :)
Csak annyi pénzt tarts a bankban, amennyiről hajlandó vagy lemondani. Egészen a múlt hétig úgy tudtuk, hogy a bankokban lévő betétek tabunak számítanak. Ciprus óta tudjuk, hogy ez nem így van. Az egyszeri, rendkívüli esetként bejelentett betétsarcolási javaslatról a…..
SPYD3RM4N 2013.03.27 11:51:35
@Anyád, a szúnyogok!!!: "100 ezer euro sok pénz, több mint 10 évi magyar átlagfizetés."

Nem 10, hanem 20 évnyi magyar átlagfizetés. Most olyan 145 nettó körül van a havi nettó átlagbér Magyarországon.