akvarell 2011.03.18 13:36:19

Istenképeink
2011.03.08. 20:51 Origenész

Többféle Istenkép jelenik meg, és alakul folyamatosan bennünk, amíg el nem érünk Jézusig, miközben a megváltás, az Isteni irgalom, többféle feldolgozást jelent, a bűneim fokozatos felismerésével, megbánásával, és tudatos küzdelmekkel ellenük. Arra is rá kell döbbennem, hogy nem vagyok szent. Úgy gondolom, ezt senki sem, még a szentté avatottak sem tudták magukról, csak törekedtek Jézus nyomában haladni, le nem szakadni az Ő állandó jelenlététől.
Hogy mi tette őket naggyá, és mi emelte őket példaképpé, ezek lehetnek azok a dolgok, melyben mindenáron kitartottak Jézus mellett. Ez nagyon egyénre szabott odaszánást jelenthet, teljes oda adást, melyet nem biztos, hogy az adott környezet teljes mértékben el is fogad. Nem könnyű követni Jézust, ilyen környezetben sem. Sem szerzetes közösségben, sem azon kívül. Az emberi súrlódások, vélemény különbségek, ösztönös vágyaim kielégítése, az akaratom feltűnése, mindenhol előjönnek, és újabb csiszolásra várnak, amíg üres kézzel magunkra nem maradunk, illetve Jézussal, szoros kapcsolatban, teljes odaszánással. Ha Jézustól megkapjuk ezt a vonzást, az már gyönyörű ajándéka, felfedezése, az Isteni irgalomnak. De ezzel, még nem tettem semmit… Ez, csupán egy újabb felismerése lehet, és megközelítése az igazi Istenképnek.
Távolabbról: Jehova tanúi között nehéz dolgozni. Mindenkit kinyírnak, aki nem veszi fel a hitüket. Nehéz helyt állni ott is, és elfogadással mindig készen lenni arra, hogy Jézus megváltása, egyetemes. Nem én birtokolom. Tökéletlenségemet nekem kell felismernem, melyben Jézus, mégis alkalmasnak lát arra, hogy Őt, és rajta keresztül, a környezetemben lévő embereket is elfogadjam. Ez minden pillanatban feladat. Talpra állni, és újra kezdeni.
Közelebbről: Legtöbbünknek, a házasságban, legszűkebb közösségben is nehéz Jézust megtalálni. Felismerni, és együtt követve megmaradni. Egyikünk sem vezérhangya. Hány házasságról nem tudunk, mely időközben annyira, mélypontra került… Ez figyelmeztetés is lehet. Az újrakezdésekben Jézus, újabb arcát, teljesebb szeretetét láthatom. Jó, hogyha a mélyponton, túl tudunk billenni. Hány házasság esik darabokra, hibás Istenkép miatt? Hányan bedőlünk annak, hogy elhagyva egymást, boldogok vagyunk, mert megtaláltuk Jézust. Megtaláltuk? Hány hamis Istenkép él bennünk, amikor nem fordulunk vissza, a magára hagyott házastársunk felé? Elbújunk Jézus Irgalmában, és élvezzük, hogy Ő mindent megbocsát, és szeret engem. Mindenkinek kiönthetjük ezt az örömöt, és téríthetünk másokat, csak tükörbe ne kelljen néznünk. Jézust állítjuk, életpéldánknak azzal, hogy mi, megtaláltuk Őt. Mintha csak magunkat akarnánk igazolni. Milyen Szentségről beszélünk, amelyben szentül kellene élnünk? Magunkat csapjuk be, és mindenki mást, akiket arról akarunk meggyőzni, hogy Jézus szereti, miközben bennünk, alig van elfogadás, szeretet, és megbocsátás.
(Ez nem prédikáció. Az említett sebekkel együtt élek én is, miközben az Istenkép, bennem is alakul, ha el nem fásulok)

akvarell 2011.01.12 14:04:16

Látogatom ezt az elárvult blogot. Tallózgatok a sok gondolat között morzsák után. T. adminok! Nem is tudjátok, mennyire fontos nekünk is, hogy gondolatainkra választ kapjunk. Mindarra, amire vasárnapi szent beszédek alkalmával sem kapunk választ talán soha. El tudjátok képzelni, hogy mennyire más nekünk, akik nem hiába figyelünk fel minden mozzanatra, jelenésre, üzenetekre, prédikációkra, lelkigyakorlatokra? Melyek között is leginkább az segít, ami igazán személyes, ami valóban segít. A mérce, nekünk is Jézus. Követni, nem egyszerű feladat. Mise után elhangzik: „Küldetésetek van, menjetek békével!” Ha tudjátok, mit jelent számunkra ez az egyszerűnek látszó kijelentés, tegyetek érte, értünk, miattunk.

akvarell 2011.01.11 14:46:28

@jabbok:

Kedves Jabbok!

Ezt mivel kapcsolatosan írtad erre az oldalra? Csak általánosságban gondoltad azokkal kapcsolatosan, melyek a jezsuita.blog.hu portálra, felkerülnek? Új tagként is azt látom, hogy a portál valóban ellenőrzés nélkül maradt magánvéleményekkel együtt, ellenőrizetlenül. „Szabad a préda”. Mindenki azt ír, amit akar. Az indulatokat még nem olvastam. (Talán jobb is.) Az oldalt, mindenképpen ellenőrzés alatt kellene tartani. Nem kis dolgokról van szó. Egyre több a lejtő, mellyel másokat is félre vezethetünk, melyen mások is könnyen elcsúszhatnak.

akvarell 2011.01.11 18:17:34

@akvarell:

www.mindennapi.hu/cikk/egyhaz/beszelgetes-egy-jezsuita-bloggerrel/2010-12-30/921

akvarell 2011.01.11 20:04:21

@jabbok:
Megtaláltam az ide vonatkozó gondolatokat.

akvarell 2011.01.08 10:25:38

@kis_csirke:
Nagyon jó olvasni a színes gondolatokat, a bevezető cikkel együtt. Nekem, az üres lapról, még más is eszembe jut.
- Ami mindig is fölmerült bennem, az volt, hogy Jézus, teljes odaadást kér. Cserébe sem a felét adja Magának. Persze ez függhet attól is, hogy mennyit engedünk Neki. Ez nekem csomó feladatot jelent, olyat is, amiben döntenem kell. A „vagy mindent, vagy semmit” elvét, így is nehéz megvalósítani, hogy apránként haladhatok azért előre. Gondom az is volt, hogy nem lehet „két lovat megülni egyszerre”, vagy nem lehetek „langyos”, aki sehová sem tartozik…
- Ha nem is bizonyosan, de azt gondoltam, hogy Jézus nem önző. Nem azt veszi el tőlünk, amit csak lehet, hanem azt viszont szeretné, hogy a bűnnel kapcsolatos dolgainkat elhagyjuk.
- A „tisztalap átadásától” midig féltem. Félve, de mindig kértem Jézust, hogy soha ne hagyjon magamra. Segítsen abban, amiben változnom kell. Sejtettem, hogy ennek súlya van, de amíg nem találtam szembe ezzel magamat, addig fogalmam sem volt, hogy ez mit jelenthet. A házasságunkban, kaptam meg ezt, amikor végül is át kellett gondolnom, hogy mit tettem, miért vagyok felelős… Magamat láthattam kívülről, és nem csak egy pillanatra. Nagyon ijesztő volt, nem tudom kifejezni. Hatása alatt voltam sokáig. Változás, azonnal nem is történhetett, mert azt is tudtam, hogy ezt nem elfelejtenem kell, hanem feldolgoznom…

akvarell 2011.01.06 11:47:04

Igen, igen… Az érintés… Alapvető megnyilvánulása nem csak szeretetünknek, hanem EMBERI kapcsolatainknak. Különösen a házasságban. Persze, ez lehet terhes is a másik számára. Részünkről lehet sok, tolakodó, kellemetlen, stb., amit nem veszünk észre időben, de sok múlik azon is, hogy a másik ember hogyan fogadja, a félre értések buktatóival együtt. Az eskü, fogadalom. A hűség, próbatétel. Nagyon szorosan egymáshoz tartozó fontos tényezők. A házasságra felkészítő kis csoportos együttlétek nemcsak érdekesek, hanem szükségesek is. A házasság szentségének megőrzése pedig már feladat marad. Esküvő alkalmával, nem biztos, hogy már tudjuk, hogy mire vállalkozunk. A szerelem utat tör magának, és Jézusban maradni, akkor is, amikor önző vágyaink elcsitulnak, nem könnyű. Talán ekkor szembesülünk a Szentség fogalmával, tartalmával. Az érintés, lassan másfajta érzelmeket kell, hogy jelentsen, nem pusztán a vágyak kielégülésére vonatkozó testiséget. Elfogadást, a hétköznapiságban is. Ha túl későn jutunk el idáig, a házasságunk sérülhet, és lehet, hogy észre sem vesszük, hol rontottuk el. Innét kezdve nehéz még Jézushoz is vissza találni. Megtalálni, és ráismerni, hogy ki is Ő valójában. Sokszor teljesen más Jézust ismerünk fel, mint akit elképzeltünk magunknak. Láthatjuk azt is, hogy imaéletünk, hitünk, hol hagyott alább, esetleg hol veszítettük el. Hányszor vettük igénybe a gyónás szentségét. Azt a lehetőséget, mely hozzá segít a szeretet „éles” gyakorlásához. Áldozatokhoz, melyben már nem annyira az „én” tölti be fontos szerepet, hanem a másikra irányul. Az addig csak szépre fogalmazott, agyon rágott szeretetről alkotott, és hallott véleményünk is át kell, hogy alakuljon. Amikor házasságunk romba dőlt, darabokra hullott, mint az agyag cserép, tele van vérző, érző sebekkel. A szakítás, nem biztos, hogy egyedüli megoldásnak látszik. Jézus hiányát jelzik, és hullámzó érzelmeink felé kiáltás. El kell fogadnunk Jézust. Újra közelednünk kell feléje, látva azt, hogy Ő nem változott. Irgalma, szeretete, hozzám most is ugyanolyan, mint minden emberhez, aki a földön élt, és él. Az érintések, ilyenkor már nem segítenek. Ha ránézünk, a féltve őrzött agyag cserép látványa, tele van szomorúsággal. Ugyanakkor valószínűleg most kerülhetett abba az állapotába, hogy a darabjaiból összetákolt edény, értékesebb legyen, mint korábban. Valószínű, hogy házasságunk Szentségének megőrzéséhez, ez a következő lépcsőfok. Lehetőség, az újra kezdéshez. Lehet, hogy csak az egyik fél veszi ezt észre. Az érintések másképpen, sokkal kifinomultabb formában kell, hogy jelentkezzenek. Ismeretlen érintések ezek, amelyekre oda sem figyelünk sokszor. A hárításokkal, nélkülözésekkel teli, szótlan kapcsolatban, a feladataink ugyanúgy ott vannak, mint kezdetben voltak. A figyelem, az előzékenység, a lemondás, stb., a másikra irányítja figyelmünket. Talán ilyenkor kezdjük megismerni magunkat is. Hát ez is egy külön fejezet, mely a válással, már nem biztos, hogy előbbre viszi, „tűzben kipróbálva” emeli szentségre, házasságunkat, önmagunkat.

akvarell 2011.01.07 14:57:09

@álomfejtő:

Köszönöm válaszodat. Gondolataimat eredetileg, „egyérintő” youtube utalásához szántam:
egyérintő 2010.12.24. 13:09:06
Milyen kevés is elég ahhoz, hogy az érzelmeket pozitív irányba befolyásoljuk! :

www.youtube.com/watch?v=FizHabx9u40&feature=related

Később vettem észre, hogyan kell a célzott levelet elküldeni, a „válasz erre” sorra kattintva. Több jegyzet is kezembe került, melyek szerzői megpróbálják a szeretet-nyelvét, pontokba szedni. Elolvasva, az öt, tíz, tizenöt szempontot, rém egyszerűnek tűnhet a gyakorlásuk, de a hétköznapiságra váltva, később feledésbe merülnek, valamiért még sem működnek. Valahogyan, a tízparancsolatot járjuk körbe, és állandóan azt próbáljuk apránként kibővíteni, és magyarázni, mintha újat mondanánk. Sajnos sehogyan sem lesz az egyszerűbb, és ha már újabb pontokba szedjük, csak az tudja igazán, - hogy ez mennyire szerteágazó, és mennyire többet követel, mint az egyszerű megoldásnak tűnő fogalmazványok,- aki meg akar felelni, és számot akar adni az Igaz Szeretetnek. Így, a jelölt kisfilm is csak egyetlen morzsáját fejezi ki, kapcsolatainknak. Család éve van. Nagyon örülök, hogy az egyház kifejezetten odafigyel, és még a könyörgésekben, az imádságokban is fölkarolja, a családokat. Különösen azt látva, hogy hány család esik szét, hány hűség, és szerelem törik darabokra, azt is látom, hogy sokszor nincsen mit tenni, marad az imádság. Az egyetlen egy, ami sokszor késik, amit sokáig halogatunk. Több esetben késve, a válás után történik fordulat, amikor valamelyik fél Jézusra figyelve, lángolva a Szeretet találkozástól, mégsem fordul vissza. Jézusra találva, magyarázzuk a válásunk okát. Nem vesszük észre, hogy Jézus nem hogy megengedte, hanem kénytelen volt megengedni, hogy úgy legyen, ahogyan szeretnénk. Ezért sem történik többé változás bennünk. Azt keressük, ami felszabadít bennünket, és Jézusra hivatkozva ezért sem látjuk, vagy nem „halljuk” a hangját. Nem furcsa az, hogy érdekes módon, nem beszélünk többé a házastársunkról? Hogy nem tudunk róla semmit sem? A szomszéd is közelebb áll hozzánk, mint az, akit elhagytunk. Jézust próbáljuk a helyébe tolni, és dicsérjük Őt végtelen Irgalmáért, Szeretetéért, a másik nélkül. A megbocsátás Élet fontosságát, még mindig nem ismerjük fel. Ez kulcs az Örök élethez. A kulcs maga Jézus. Próbálunk pozitívak lenni mindenki máshoz, de ezt a feladatot nem kerülhetjük el. Mégis megtesszük. A megbocsátás helyett azonnal távolodunk mindenkitől, ha nem találunk szimpátiát. Mit jelentenek a Páli Szeretet törvények? Milyen cseppfolyós szeretet tartalommal töltjük meg azokat is? Elveszünk magunkban, és Jézust sem találjuk. Azt a Jézust, aki a nehézségeket megengedte, hogy segítségét kérve, vissza találjunk Istenhez. Ahhoz a Szeretethez, Aki kezdettől fogva keresi a kapcsolatot velünk, egymáson keresztül a meg próbáltatásainkban is. Csodálatos a szerelem, melyet a házasságban, Szentségre emelünk, felajánlva egymást, örökre egymásért. Gyónásainkban, néha szembe találkozunk múltat idéző hűségünk, és mulasztásaink gondolatával. És ha egyik fél sem beszél róla, akkor is tele vagyunk vérző sebekkel, amit a válás után is hordozunk.
Érzelem. Úgy gondoljuk, pusztán ezt jelenti a Szeretet. Erre törekszünk, ezt keressük a visszaigazolásokban. Észre sem vesszük, hogy milyen áldozat van a másikban felénk. Mert nem vagyunk nyitottak rá. Nem ismerjük azt az érzelmet, mely mögött ott van a hűség, azzal a szeretettel, ami mégis csak jól esik nekünk. Nem köt belém. Ha megjelenek, nem akarom tudomásul venni, hogy sugárzik belőlem a taszítás. Nem zavar többé, nincsen az utamban. Ha megjelenek, nem akarom tudomásul venni, hogy sugárzik belőlem a taszítás. Elvárásaimra kényszerítem, és ehhez már nem fordulok, nem megyek a templom közelébe sem. Mintha volna még mindig olyan tettünk, mely nem tartozik Jézusra.
Gondolataim hátha tudnak segíteni másoknak. Némelyikükről tudnak a kisközösségben, ahová tartozom. Sokszor nem is tudom, hogy egyáltalán nem kellene mindezt véka alá rejtenem, és beállni azok közé, akik szótlanul hordják magukban, vagy próbálják kimutatni, hogy kicsoda Jézus, mit jelent az Ő szeretete, az Ő szeretése. Hogy ez micsoda öröm, mely nem csupán érzelem.