Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nullanullahét

0 bejegyzést írt és 79 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hétfőn a parlament elfogadott egy törvényt, ami lehetővé teszi az utcai hajléktalanság börtönnel való büntetését. Ez a tervezet új sort nyit a magyar demokrácia történetében, intézményesíti a fennálló társadalmi különbségeket, és bünteti a szegénységet. A…..
nullanullahét 2011.11.17 10:34:47
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Már pedig ha a német tévék azt mondják, akkor úgy is van! Esetleg még a kínaiakat megkérdezhetnénk, mi a véleményük a magyarországi emberi jogok gyakorlásáról vagy tanácsokat kérhetnénk a görögöktől a gazdaság fellendítéséhez.
PonDrow nevű olvasónk a gyorsbeküldővel küldte el történetét. Cegléden várta a vonatot, amikor kiírták, hogy a vonat fél órát késik. Ekkor ők úgy döntöttek, hogy nem a késő vonattal, hanem a 10 perccel korábban érkező másik vonattal utaznak majd. Ahogy eltelt újabb 20…..
GN egy egyéb szolgáltatóknál már jól bejáratott ügyfélszerző módszert tapasztalt a Tigáz üzletkötőinél. Egy idősebb rokona találkozott velük, akit statisztikai adatgyűjtés címen kérdeztek ki és írattattak alá vele tudta nélkül a szolgáltatóváltói szerződést…..
nullanullahét 2011.10.28 17:36:30
Öles betűk, féligazság, hívószónak is beillő celebnév - ezek kellenek a jó bulvárcímhez, és ha innen nézzük a dolgot, akkor a Bors mai címlapjának legtetején díszelgő cím és a mellékelt fotó tökéletesen ellátják feladatukat, az már más lapra tartozik, hogy nem a…..
Meglehetősen rideggé vált a kapcsolat az amerikai és a magyar kormány között, ahogy azt számos híradásból, amerikai nyilatkozatból tudhatjuk.  A kormánytól balra álló ellenzék egy része a washingtoni hátszéllel igyekszik bizonygatni szólamait, miszerint valóban,…..
nullanullahét 2011.10.27 10:21:00
@stim:

"csak azóta volt egy rendszerváltás"

Na, erről sajnos lemaradtunk! Mesélj!
Naiv autóvásárló semmiképpen sem akarta átveretni magát, ezért úgy döntött, inkább többet költ egy új Citroenre most, mint egy használtra majd a későbbiekben. Azonban még sikerült így is megszívnia, a kereskedés a csőd szélén, a pénz a Citroennél, autó pedig…..
nullanullahét 2011.10.08 12:37:27
@Irsai Oliver:

Igazad van, a posztban is benne van, hogy végelszámolás alatt állnak, de számomra nem volt világos, hogy olyan, mint Citroen Eger nem létezik, hanem Agria Mobil Kft néven fut az összes érintett rész, köztük a Mazda Farkas és a Farkas Auto is.

"Farkas úr" úgy látszik jó előre tudta és tervezte a kis akcióját. Nem lepődnék meg, ha már régen valami kellemes klímájú helyen élvezné a "jól megérdemelt" munkájának gyümölcsét, természetesen olyan országban amivel nincs kiadatási egyezményünk.
Új MÁV blog A bunkó bringások 2011.10.07 18:59:00
Nem irigylem Pretoryant, aki biciklijével utazott haza a MÁV segítségével. A baj ott kezdődött, hogy kimaradt a vonat, így mindenki csak a következővel tudott hazautazni, mely csak egyetlen Flirt-ből állt. Sajnos a dühös utasok a Flirtben velük együtt szorongó három…..
Ma Gyurcsány Ferenc az ügyészség előtt, az Index szerint azt mondta:  „rá kellett jönnünk, hogy évek óta más zajlik, nevezetesen az, hogy a jobboldal, annak a radikális szárnya rátört a hazára”. És akkor lehet sajnálni, szeretni, utálni, szopni, nyalni, ütni,…..
 Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ügyészségi meghallgatására mintegy ezer szimpatizáns gyűlt össze, akik "Veled vagyunk, Feri!" kiáltással fogadták az ellenzéki politikust. A forradalmi baloldal öregjei készek meghalni Gyurcsányért. ..
nullanullahét 2011.10.03 18:10:54
Zaftos könyvreklámot kanyarított Fiala és Vitray köré a Vasárnapi Blikk: a betelefonálókat rendszeresen kikapcsoló rádiós szerint az ismert tévés még úgy is a Kádár-korszak egyik legismertebb médiasztárja tudott lenni, hogy '56-ban disszidált (csak meggondolta magát…..
Tegnap este mutatkozott be a Két pasi meg egy kicsi Charlie Sheen nélküli első epizódja, amit persze felfokozott várakozás előzött meg a hónapokon át a média nyilvánossága előtt zajló Sheen vs. Warner+CBS+Chuck Lorre sárdobálás miatt, amiben volt zsidópatkányozástól (Sheen)…..
nullanullahét 2011.09.21 07:05:49
Kisgyerekkel nem sétagalopp utazni, főleg, ha menet közben elhagyják a reptéren a babakocsit. FT-ék a harmadik napig bírták a várakozást, aztán vettek egy új kocsit 110 euróért. A negyedik napra meglett az eredeti jármű, közepesen lezúzva kapták vissza. A két káreseményt…..
Egészen bizonyos, hogy rendkívüli jelentőségű napnak nézünk elébe. Még sosem fordult elő, hogy élőlánccal fogják körbe szakszervezetek a Parlamentet. Még sosem fordult elő a rendszerváltás óta, hogy egy hivatalban levő miniszterelnök euróválságnak hazudja a ma bejelentendő…..
nullanullahét 2011.09.12 11:03:43
@Betelgeuse-2: Sajnos nincs rá időm, hogy összefoglaljam több száz oldalon, hogy mennyit ártott, de már azért is megérdemelné a kínhalált amit nem "művelt". Persze, ha itt élnél te is velünk és nem Dél-Mozambikban, ahol nyilván nem tudtad követni az elmúlt évek eseményeit, számodra sem lenne ez kérdés.
Már tudhatnak valamit, amit mi még nem, mert alapból 240 forintos árfolyamon váltják az eurót a Mekiben. Ennél csak az jobb, hogy egyáltalán nem tudnak visszaadni, azaz az 1,04 eurós szendvincs 2 euróba kerül:Azzal az érdekességgel kapcsolatban írok, hogy a MC Donald's …..
Már épp el akartunk szomorodni, hogy hosszú hetek óta egyetlen írás sem érkezett a kedves kikapcsolódóktól, amikor terméskő csobbant a medencébe és egy ábrázatként derült fel a szerkesztőség arca: levelet kaptunk (lájf! ;-)).Az érintett szolgáltató neve és telefonszáma…..
Nem szeret a szerződés szerint fizetni az Aegon - legalábbis naiv ügyfél elbeszélése szerint. Amit korábban biztosítottak és háztartási eszköznek nyilvánítottak, most nem fizetnek ki - már ha létezett egyáltalán a szóban forgó eszköz. (Kit érdekel, hogy van róla…..
Gréczyblog A Gyurcsány-fóbia 2011.09.05 05:57:00
Most már teljesen egyértelmű, hogy ott kezdődött minden. Igen, a 2006-os tévévitán, amikor Orbán Viktor kitámolygott a stúdióból és tökéletesen tisztában volt vele: itt ma péppé verte az a nyurga, szemüveges pasas, akiről már 1989-ben megmondta a Fekete Doboznak, hogy az…..
Örömteli hír a tudomány és a marihuána szerelmeseinek, hogy egy holland cég visszafejtette a Chemdawg fajtájú Cannabis sativa genetikai kódját: A kutatócsoport egyelőre a nyers genetikai információt tette közzé, ami 131 milliárd bázispárt jelent. Hátra van még a genom…..
nullanullahét 2011.08.20 19:23:36
@musi: Hazudsz!
Naiv ügyfél apját névazonosságuk miatt tiltotta ki vele együtt a Vatera:F. István vagyok, szabályt sértettem a vaterán ezért kizártak.ez idáig rendben van! Apám szintén F. István öt is kizárták, mert véleményük szerint kapcsolatba hozható velem! Szinte HIHETETLEN kapcsolatba…..
nullanullahét 2011.08.19 13:10:53
  Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!   Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a…..
  Úgy látszik, ez az alma a fájától hétre sikeredett nálunk. Hírt adtunk Mick Jagger és  Madonna lányáról (nem közös, persze!), és Angelina Jolie fiáról is. Minden csemete jelentőset lépett a karrierlétrán és most itt egy újabb érdekesség a témakör házának…..
nullanullahét 2011.08.15 08:40:17
nullanullahét 2011.08.15 08:31:19
nullanullahét 2011.08.15 08:37:59