Regisztráció Blogot indítok
Adatok
médiatanács

41 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A közelgő gyereknap alkalmából harmincnégy animációs filmet és sorozatot ajánl a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa azokból a filmekből, amelyeket a Magyar Média Mecenatúra Programban támogatott és jelenleg online nézhetők. Az érdeklődők egyebek mellett népmesékből,…..
A következő két hétben két kisjátékfilm is debütál a közszolgálati televízióban a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjában elkészült alkotások közül. Az Átalakítás folyamatban című rövidfilm bemutatója szeptember 3-án, míg a Sellők és rinocéroszok című alkotásé egy héttel később lesz az…..
Ezen a héten nemcsak a televízióban, de filmszemléken is megméretteti magát több, a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásában született alkotás. Míg a tévében friss kortárs gyermekvers- és dalfeldolgozásokat láthatunk az animációs műfajból, és egy ivócsap-terjesztő startup…..
Mivel mással kezdődhetne az év, mint izgalmas mecenatúrás alkotásokkal? Kedden este nagymamáink korába, a 20. század közepére utazunk, ahol megismerhetjük a Rákosi korszak legnagyobb kirakatperének hátterét. Péntek délután nagymamáink még elszórtan ma is élő egyházi és…..
Interjú Szalay Péter rendezővel A teljesség felé címmel készített rejtélyekkel teli kísérleti filmet Weöres Sándor azonos című műve alapján Szalay Péter a Médiatanács Huszárik Zoltán-pályázatán elnyert támogatásból. A rendező – aki egyben a forgatókönyvíró is –…..
A Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatta a Neve is van: Budapest című filmet, amely érdekes látleletet vesz Budapest megítéléséről és a körutak látványáról. A filmterv a Kollányi Ágoston ismeretterjesztő filmes pályázaton 13,6 millió forint…..
A tiszavirágzásról már sokat hallottunk, de mikor történik a dunavirágzás? Hogyan él a hód és mivel táplálkozik a kormorán? Milyen az élet Európa legnagyobb szárazföldi deltájában? És hogyan hat erre az életre az ember? Ezekre a kérdésekre mind választ találnak, ha az…..
Négy első és egy harmadik díjat hoztak el a Médiatanács által támogatott filmek a színvonalas televíziózás népszerűsítésére meghirdetett versenyről, a Kamera Korrektúráról. Idén második alkalommal hét kategóriában adták át a Kamera Korrektúra-díjakat 2013. december…..
Az ünnepek alatt, december 28-án, az M1 műsorán nézhetik meg az érdeklődők Gödrös Frigyes legújabb filmjét, amely a Magyar Média Mecenatúra program Fehér György tévéfilmes pályázatán nyert támogatást. Gödrös Frigyes és Can Togay filmterve A régi házban című Bereményi…..
Interjú Székely Orsolya filmrendezővel, aki a kiskertművelésről forgat ismeretterjesztő sorozatot Ahogy városiasodik a társadalom, úgy tűnik el egyre inkább a háztáji gazdálkodás tudománya. A még meglévő ismeretek azonban sok friss kerttulajdonos hasznára lehetnek. Székely…..
Új Médiatanács által támogatott filmet mutat be a Duna TV Egy lecsúszott boxoló, aki most gyerekeket tanít, és mindent megtesz egy falu közösségéért. Egy vaksága ellenére táncoló, és a világra nyitottan élő fiatal férfi. Egy rádiós, aki egy közösség érdekében dolgozik,…..
A Magyar Média Mecenatúra programban támogatott dokumentumfilm a Duna TV-n Vajon mit tudhatnak a tanyasi életről azok, akik nem tanyán élnek? Tudhatják, hogy a tanyák nagy része önellátó. Tudhatják, hogy sokkal nyugodtabb ott az élet, és hogy tisztább a levegő. Tudhatják azt…..
Kíváncsi arra, hogy milyenek voltak a filmszínházak a múlt században? Kíváncsi, hogy hogyan lehetett akkoriban valaki filmes? Vagy csak szívesen hallana érdekességeket a moziról? Akkor a figyelmébe ajánljuk a Magyar Média Mecenatúra program által támogatott legújabb…..
Interjú Vasák Benedekkel, az A38 Hajó kreatívigazgatójával   Elkészült az az 52 online riportfilm, amely az A38 Hajón rögzített koncertekről és az ott fellépő zenekarokról készült a Médiatanács Neumann-pályázatának támogatásával. A világhálón lekérhető…..
Devecseren lesz a díszbemutatója a Gyerekek vörös tájban című animációs filmnek, amelyet Szoboszlay Péter rendezett. A Médiatanács még 2011 novemberében hirdette meg az animációs filmek gyártását támogató pályázatát, amelyen az animációs rendező egy igen érdekes…..
A Médiatanács május 15-én ezen a felületen és a honlapján is közölte: hatvan társadalmi szervezetet kért fel együttműködésre annak érdekében, hogy beépítse észrevételeiket a gyermekbarát internet szabályozására tett javaslatának munkaanyagába. Ezt a konzultációt most…..
Hatvan társadalmi szervezetet kért fel együttműködésre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (NMHH) annak érdekében, hogy beépítse észrevételeiket a gyermekbarát internet szabályozására tett javaslatának munkaanyagába. A javaslatokhoz ezen túlmenően…..
Hosszan tartó, méltósággal és nagy lelkierővel viselt súlyos betegség után, 51 éves korában elhunyt Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Médiatanács elnöke. Szalai Annamária sokat tett hazánk modern, közös európai értékeken…..
 Továbbra is folyamatosan sugározhat a Klubrádió a 95.3 MHz-es frekvencián A Budapest 95,3 MHz-es frekvenciapályázat körül kialakult összetett jogvitát a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság március 5-ei döntése mindenki számára megnyugtató jogállami…..
  Interjú Nagy Dénessel, aki dokumentumfilmben kutatja, él-e még a vidéki romantika Van-e még kispad az utcákon? Kerül-e vajon úszómedence a veteményeskert helyébe? Járnak-e Tescóba a falusiak? Nagy Dénes rendező friss szemmel, humoros oldalról kívánja feldolgozni egy…..
Míg a Fővárosi Ítélőtábla a Klubrádió 95,3 MHz-es frekvenciára benyújtott pályázatával kapcsolatban nem tulajdonított jelentőséget az aláírások hiányának, addig más pályázók esetében - a legelső ítéletében foglaltakat megerősítve - egyértelműen leszögezte, hogy ha…..
A hatóság a bírósági iránymutatásnak megfelelően végzés helyett határozatban mondta ki a budapesti 95,3 MHz-es frekvenciára beadott pályázatok alaki érvénytelenségét. Mivel egyik pályázó sem felelt meg a bíróság által támasztott aláírási követelményeknek, a hatóság a…..
A Médiatanács június 27-i ülésén döntött arról, hogy a Magyar Média Mecenatúra elnevezésű támogatási rendszerén belül újabb pályázatokat hirdet meg. A tanács Huszárik Zoltán néven hirdeti meg a kísérleti- és kisjátékfilmes pályázatát, tisztelgésül a filmrendező…..
  A tényeken alapuló, részletes és kizárólag szakmai szempontból értékelt információkat gyűjt össze rendszerezetten, magyar és angol nyelven a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának új tematikus honlapja. A médiatörvény.hu honlap célja a…..
  Válasz Majtényi László írására Előrebocsátom, egyetemi kutatóként nagy figyelemmel követtem Majtényi László professzor úr adatvédelmi jogi munkásságát; a Hírszerző tavaly még azt is megszámolta, hány alkalommal hivatkoztam meg könyvemben (állítólag tízszer). Ha a…..