Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Óvatosvevő

0 bejegyzést írt és 40 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Jó pár hónapja ping-pongoznak a sajtóban a nyolcvanas nemzedék témájával, és minden érintett társaságban előkerült már a vitatéma, a „már megint kirúgtak tőlünk két embert” kezdetű blokkhoz kapcsolódva. A nyolcvanas nemzedék tagjai – meg a kicsit…..
Óvatosvevő 2011.05.18 12:14:20
@Lew Archer: Nagyon gratulálok az írásodhoz, mély bölcsességről tanúskodik: ez a lényeg.

Ez az egyenes következménye egy kb 10 évvel ezelőtti felmérésnek, amikor leesett az állam. Akkor 10 gyerekből 9 milliárdos akart lenni. Mintha az egy szakma volna :)

OLVASSA MINDENKI MÉG EGYSZER:
"A mai közgondolkodás nem tartja számon erényként a szerény életmódot, a lemondást, a rádszabott sors elfogadását. Úgy véli, hogy mindezek idejétmúlt fogalmak, hogy a társadalmi-termelési viszonyok fejlettsége félretehetővé teszi ezeket. A fiatalok ehhez a közgondolkodáshoz próbálnának alkalmazkodni, ahol a siker az egyetlen szempont. Bizonyos értelemben tényleg nem tehetnek erről, ezt a szemléletmódot kapták készen, viszont kilépni csak ők tudnak belőle. Aki idősebb és elég bölcs, az leszarja a társadalmi elvárásokat, fiatalon ez nehezebb. Sokan gondolják úgy, hogy ha nem építik fel a 300 nm-es OSB-gipszkarton házat Skoda Octaviával, Ford Mondeóval a garázsban, meg nem járnak síelni-sziklamászni-vitorlázni minden hétvégén, akkor kudarc az élet. A mi felelősségünk talán abban lenne, hogy megpróbáljuk őket megtanítani: nem ebből áll a boldogság."
Csodálatos jó hír kaptunk .... Miközben a polgári kormány a legmagasabb fokozatba kapcsolja az ádáz harcot a gaz táppénzesek ellen, addig a Föld másik felén nagyszerű események történtek. Nemrég írtunk arról, hogy Semjén min.helyettes úr napokat töltött Paraguayban, az…..
Varánusz Zsebszöveg 2011.04.17 06:07:00
A tegnapi tüntetések után kíváncsian vártam, mit fog reagálni derék kormányunk a történtekre. Két helyszínen 20 ezer ember az utcán, a rendvédelmisek 15 napos ultimátumára Gyurcsány ráemelt egy pünkösdi királyságot, ezért beszélni éppen lett volna miről. Kormányunk…..
Óvatosvevő 2011.04.17 17:40:23
@Con Storm: Sas nagyon porlepte. Sastaps :))) Úgy gáz, ahogy van. 80-as évek óta képtelenek megújulni. Ezen kár vitatkozni.
Óvatosvevő 2011.04.17 17:43:58
@LE AZ ORBÁNDIKTATÚRÁVAL!: szja különadója: és az jó lenne? Komolyan? Miért jó, hogy elvennék ezt a pénzt a több gyerekesektől? Az téged miért boldogít? Ez nagyon magyarisztáni gondolat. :)
Vastagbőr 2012-re készülnek? 2011.03.25 09:31:00
A Nemzeti Konzultáció, a ráköltött 1 milliárd és sok ezer munkaóra mégis csak megérte. A közel 1 millió válaszadó 85%-a elutasította, hogy a gyerekek után szavazati jog járjon a szülőknek. Az utolsó pillanatban jött ez az eredmény, mert ez már szerepelt az…..
Óvatosvevő 2011.03.25 20:34:37
@asmodean: Csak az anya kap 1 szavazati joggal többet. Mindegy hány gyereke van (különben ez nagyon fontos rész, amit senki nem emel ki!). Az anya akkor kapja ezt meg ha nagykorú (18+). Ha az anya nem nagykorú egyet se kap, ha nagykorú kettőt kap. Apu nem kap egyet sem, csak ha anyu meghal. Addig él a 2 szavazati jog, amíg a legkisebb gyermek el nem éri a 18-at. Sztem ez tök logikus.
Óvatosvevő 2011.03.25 20:43:00
@asmodean: Bocs vmit elfelejtettem: ha az anya 16évét betöltötte és szülői beleegyezéssel házasságot köt, úgy a törvény erejénél fogva nagykorúvá válik (most is), így valószínűnek tartom, hogy ezeket az anyákat is megilleti a szavazati jog.

Kérdésedre válaszolva pedig szavazati jog nem illeti meg a 15 évest.
Idáig nem nagyon foglalkoztunk az új alkotmány előkészítésével mert bőven vannak ennél fontosabb problémák is szerintünk ... sztálini alkotmány vagy orbáni alkotmány, nem mindegy? Szoptunk, szopunk és szopni fogunk, tökmindegy az alkotmány. De most elkészült az új alkotmány…..
Óvatosvevő 2011.03.10 18:31:50
@Pretoryan: Jó humorod van és szívemből is szóltál. Én is ebben gondolkozom, de még ez a meccs nincs lejátszva. Miért vagyunk ellendrukkerek? Én - tényleg - tiszta szívből drukkolok, hogy jobb legyen minden itt embernek. Még adok egy esélyt modoroséknak, de ha ők is most csalódást okoznak, akkor én is lépek a családdal. Én már Németországban dolgozom, de meg tudtam oldani, hogy Mo.-on van az irodám, és nem kell így költözni, csak így vállaltam, de lehet, hogy meg fogom magam gondolni. Egyébként még lehet akkor is elmegyek innen ha ugyan javul a helyzet, de nem lesz elszámoltatás. Ami most van ugyanis még mindig csak a felszínt karcolgatja és ahogy hallom a legtöbb ügy arra is alkalmatlan, hogy bíróság elé kerüljön (Ti. vádat sem tudnak emelni majd), mert a magyar rendőrség valamilyen oknál fogva képtelen volt a bizonyítékok összegyűjtésére. Ha észrevettétek már mindenki kint van, aki bent volt. Hagyó házi-őrizetben. A másik arc meg fogja magát és kisétál a bíróságról miután kb7 évre elítélik. Hát kérem mi történik ebben az országban???
Óvatosvevő 2011.03.10 18:37:03
@agyamelhagyom: Komoly parád van :) Egyébként akár felőlem rá is írhatják. Ahogy itt épp Pretoryan-nak is írtam: én csak nem vagyok ellendrukker. Ja és lépek, ha a mostani emberkísérlet sem sikerül. :)
Óvatosvevő 2011.03.10 21:31:30
@gipsz1234: @Valahol Máshol: Azért egy kicsit túlparázzátok a dolgot srácok. Ki lehet írni új választást, és akkor mi van? Majd addig írnak ki amíg nem nyernek? Ez komoly? Egyébként sem vszínú, hogy megválasztanák azt a pártot, aki így akarna nyerészkedni.
  Mi fán terem a paleofuturizmus? Miféle idétlen, szektás ideológiai sarok lehet ez? Semmilyen, inkább egyfajta befejezett jövőről, amolyan future perfect-ről, vagy ahogy az El País Semanal, a legnagyobb spanyol napilap hétvégi melléklete írja, Futuro Pluscuamperfecto-ról van…..
Óvatosvevő 2011.03.06 20:26:56
Ezt írtad ide kedves Gogol, itt feljebb: "Mi van, nem ugrott rá a nagymédia a Heller gyalázásotokra. Menjetek nyalizni az elmebeteg Morvainak részrehajló hatásvadászok."

@Gogol:
Mi az? Te beteg vagy? Vki üldöz, vagy mi van? Pont azt akartam írni, hogy milyen jó ötlet ez a blog és milyen vicces, amikor megláttam itt ezt a kommentet és elszállt az agyam. Mégis mi köze van ennek ehhez a topic-hoz?
Morvait meg minek itt emlegetni, ez kit érdekel rajtad kívül????
Óvatosvevő 2011.03.06 20:53:15
@Beren: 2061-ig még a fúziós meghajtású űrhajó is összejöhet :)
Pokorni Zoltán nem először szerepel nálunk, sőt, az a (csak első pillantásra) megtisztelő szerep jutott neki, hogy vele kezdtük meg a blogunkat. Akkor Rhodoszt hitte egy folyónak, de ez semmi ahhoz képest, amit a tv2 reggeli műsorában csinált, s a Képviselő Funky jóvoltából…..
Óvatosvevő 2011.02.26 21:49:59
@G.d.Magister: Nem értem. És akkor mi van? Te tudtad mi az a balneológia ezelőtt? Valahol vszínű hallotta azelőtt. A bálnatenyésztést akarta mondani, hogy ne említsen egyetlen létező szakot sem, de nem tudta a latin nevét, illetve hirtelen ez ugrott be neki. Igen mondott egy blődséget, és akkor mi van?
Ő legalább nem becstelen és korrupt. Az is ám valami. A non plus ultra pedig az, hogy igazából tök mindegy mit mond, mert ezeket a kérdéseket Hoffmann Rózsa javaslatára fogják majd eldönteni...
Óvatosvevő 2011.02.26 22:15:49
@dpspeti: Abszolút egyetértek! Az első gondolatodhoz nagyon hasonlót írtam én is feljebb korábban.
Óvatosvevő 2011.02.26 22:21:57
@Trebitsch: Milyen műsor is volt ez? Te tényleg felkészülnél egy ilyen reggeli műsorra a helyében Kárász Robival? Ne röhögtess :))
w Te sötétben bujkáló 2011.02.25 06:00:00
Van egy ordenáré hadművelet, amit úgy látszik, pártfüggetlenül el kell nekünk játszani, vagyis alighanem ezt kajálja a magyar, ami sajnos elég gyökér ízlésre vall. Gyurcsány Ferenc kezdte még első ciklusában, és most pontosan ugyanezzel próbálkozik az Orbán-kormány. …..
Óvatosvevő 2011.02.25 19:27:59
@Rodeo36: A gazdasághoz a szocik értenek csak. Aki meg nem bírja őket az droid. Most nagyon rossz lehet nektek. Nekünk meg az elmúlt 8 év volt iszonyú. Biztos csak azért gondolom így, mert én sem értek a gazdasághoz és droid vagyok :)))
Óvatosvevő 2011.02.25 19:38:16
@Igazamvanvagyigazamvan?: Hát szerintem nagyon nincs igazad. Viszont rettenetesen alpári a stílusod.
Egy nagyon kedves és rendkívül felháborodott olvasónk hívta fel figyelmünket az alábbi riportra, amiben a Mokka két műsorvezetője és egy filmszakértő cseveg Chris Nolan harmadik Batman-filmjéről. Amikor felvezetésként bejátszották a Batman: Arkham City című videójáték…..
Deutsch Tamás aktivizálta magát, előbb naptárat készített, majd a "megtámadott" Orbán Viktor segítségére repült haza Brüsszelből. Az EU elnökségi nyitány az EP parlamentben roppant szórakoztatóra sikeredett, ahány újság, annyi nézet: Alázás! Szégyen! Orbán…..
Óvatosvevő 2011.01.22 19:52:37
@Lumieres: Kicsit megmételyeződtél. :) Iszonyatos luftot rúgtál. Az elvtársadnak épp az imént lepleztem le magam :), aki szintén hitt vmit. Miért gondoljátok, hogy olyan okosak vagytok?
Óvatosvevő 2011.01.22 19:55:34
@Stevedoki: stílusod nem finom, érvrendszered igen satnya. Elég nagy baj, ha te tényleg doki vagy. Remélem ez is csak valami wannabe dolog :)
Óvatosvevő 2011.01.22 20:17:25
@Hajszás Láncos: Tévedsz tényleg, de nem győzködlek tovább. Elég legyen annyi, hogy nem szoktam hazudni, mert elveimmel ellentétes és nem is szorulok rá.
Menthetetlen vagy nagyon úgy fest. Ez az ellentét sajnos István-Koppány óta tart nálunk magyaroknál (N.B.! sztem mindenki magyar aki itt él, ez az én kis axiómám), belegondoltál már? Soha nem fogsz engem megérteni, ahogy én sem téged. Nekünk soha nem fog ugyanarról a dologról ugyanaz eszünkbe jutni ha a politika kerül szóba. Úgyhogy ne pofázzunk, dolgozzunk.
w Együtt sikerülni fog 2011.01.07 05:30:00
Európa a markunkban van, de még nem ragadtuk meg eléggé. A soros elnökség egyelőre nem teszi lehetővé, hogy bevezessük a tisztességvédelmet az egész unió minden rohadt kis blogjában. Az egyik lehetőségünk, hogy ebben az irányban próbáljuk megújítani Európát, majd egy ügyes…..
Óvatosvevő 2011.01.07 16:32:26
Boldog Újévet és Tisztánlátást mindenkinek! Szívből kívánom. Bízzunk és ne kételkedjünk. Higgyetek annak amit láttok és ne Lucifer(i)nek és udvarmestereinek.
A cikkről annyit (maximum), hogy az teljesen kiszolgálja a "ballib" érdekeket, az objektivitás és a száraz tények totális nélkülözésével. A célcsoport további hergelésére, akik a választók igen kis részét teszik ki azonban kiválóan alkalmas, úgyhogy cél szerint jó lesz.
Azért az is nagyon jó lenne, ha jobboldali írások, és mindkét oldali viták is megjelennének az index hasábokon, ahogy ez a híres nyugati demokráciákban is gyakorlat.
Miért nem inkább azon siránkozunk, hogy eltűnt a jó SZDSZ és az egyenes hátú MDF is? Miért nem szervezkedik a baloldal, ahogy ezt a FIDESZ tette annak idején, mikor elvesztette a választásokat. Balosok alapíthatnának pl bolsevik vagy ballib köröket tetszés szerint. Jó tudom, nem lehetne senkire pénzt bízni :)))), de akkor is. Mit vártok? Mitől lesz újra Magyarországon ellenzék? A fikázástól???
Felkurbliztuk az európai sajtót: ez is ki fog pukkadni és akkor majd legközelebb nem hisznek nekünk. Nem Orbán járatja le Magyarországot, hanem az ilyen irományok. Még nem késő megváltozni...
Egyébként is a globalizált internet korábban iszony blődség a sajtószabadság korlátozásáról beszélni. Bármit leírhattok így is, nem? Legrosszabb esetben meg majd úgy fogjátok, ahogy a kuruc.info is teszi.