Regisztráció Blogot indítok
Adatok
delejezoe

0 bejegyzést írt és 111 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az első magyar vízerőművet a Batthyány család építette 1896 és 1900 között. Napjainkban is működik, a Vas megyei Ikervár mellett, a Rába folyó egy külön csatornáján üzemel. Az erőmű, mely kezdetben 600 kW-os teljesítményű volt, egyenárammal látta el a környező településeket (pl. Szombathely,…..
Őserdő. Első hallásra nem feltétlenül a Kárpátok havasai vagy a lengyel erdőségek jutnak eszünkbe, de nem is a Kékes – holott Európában is sok helyen találunk ősi, emberi beavatkozás nélkül fennmaradt ökoszisztémákat, „eredeti erdőket” (primary forests). Nemrégiben térképre tették, hogy hol vannak…..
Állatmentős, lovas, katonai akciós. Hitler fajnemesítő programja nem csak az emberek tekintetében jelent meg. Azok a tudósok, áltudósok, akik az állatok kapcsán találtak ki hasonló elméleteket, támogatásra leltek. Ilyen volt Rau is, aki a tökéletes náci lovakat akarta létrehozni. Ennek szellemében,…..
A hangzatos szófordulatok, a sci-fibe illő kifejezések, a túlzó adatok, a jelentős pénzmegtakarítás ígérete, a dicshimnuszok egy-egy technikai újdonságként beharangozott készülékről bizony megtévesztik a fogyasztót, aki hinni szeretne a csodában. A felébredés azonban sokszor…..
delejezoe 2020.01.10 19:08:13
@Gazz: És a vízbontás az mekkora hányada az energiának?
delejezoe 2020.01.10 19:11:05
@KissGecihuszár: És mennyi az az idő, amíg naponta az 1,2-2 kW teljesítményt egy forróvíztároló igényli, ha csak a környezet felé távozó hőt kell pótolni? 10 perc? 12 perc?
 Lehet,hogy  csak én vagyok olyan különc, hogy a zuhanyzással egyben tudom le a fogmosást is, de úgy érzem, időt spórolok vele. Tegnap pedig igen kellemetlen meglepetés ért e furcsa (?) szokás közben. Hitchcock Psychojának kultikus…..
Az 1856-ban végzett kísérlet sorozat eredményét vizsgálva Eunice Newton Foote — a New York állambeli Seneca Falls-i tudós és női egyenjogúságért küzdő aktivista — a világon először ismerte fel a növekvő szén-dioxid (akkori néven "szénsav gáz") koncentráció hatását a légköri hőmérsékletre. Ez az…..
delejezoe 2019.12.21 10:27:25
@Soltan: ez elég humoros. :) Itt nem arról van szó, hogy a gáz melegszik fel, hanem arról, hogy a bolygó nem tudja kisugározni.
Vonatközlekedés pusztán nappanelekkel? Sajnos még nem terjedt el ez a megoldás, mindössze egy 3 kilométeres, teljesen egyenes sínszakaszon működik. De a lényeg, hogy létezik már olyan vasút, amelyik pusztán a vagonok tetejére és az állomásokra szerelt napelemeit használja a…..
Még most is remegek belül és pörögnek bennem a „mi lett volna, ha-k”. Egy kellemes strandolós napnak indult, a lányok élvezték a vizet. Mindkettő most volt először úszógumi nélkül, karúszóval akkora vízben, hogy nem ért le a lábuk. Ficánkoltak, játszottak, mint minden gyermek a medencében. Nem a…..
delejezoe 2019.09.03 14:53:57
Mai sztárunk egy igazi zsíros bajszú tesitanár forma csávó, aki valaha maga mutatta meg a különböző tornaszereken a gyakorlatokat, de a hosszú évek kitartó edzése Johnnieval és a sok soproni és kőbányai kirándulás miatt, ma már csak a terem szélén ordibál a kifingott…..
delejezoe 2019.06.28 21:37:48
Furdancs Blog Off topic 2017.01.26 16:57:00
Üdvözlet az aktuális poszthoz nem kapcsolódó kommentek oldalán! Itt minden kérdésre szívesen válaszolunk és ide írjátok a "posztoló hülye, az írás pedig hihetetlen inkompetenciáról tanúskodik" jellegű üzeneteket is...
delejezoe 2019.03.19 19:52:31
Kedves Blogger! Ami a Háromfázisú váltakozó áram című bejegyzést illeti, hát, ez a sommás kijelentés, miszerint " Lektorált és ellenőrzött tartalom olvasható, megvitatása nem aktuális.", ez sajnos kissé elhamarkodott.
Az 50 Hz sajátosságain kívüli kifogások:
1. "védővezeték, jelölése PE (korábbi jelölése SL)" hát, országunkban sosem volt SL jelölés, de mivel a szerző német, joggal feltételezhetjük, hogy ez a SchutzLeiter rövidítése. Megjegyzem, ezeket nem vezetéknek, hanem vezetőnek hívja a (hivatalos) szakma
2. "A védővezetékeket az EPH sínre csatlakoztatjuk" - az kétségtelen, hogy a könyv megjelenése óta három szabványváltozat is megjelent, de 2012 óta ez nem igazán helytálló, mert indítani a főelosztó védővezető sínjéről indítjuk, de természetesen ezt a sínt összekötjük az EPH csomóponttal.
3. A "A feszültségkiegyenlítő rendszert (amely csak új házakban van)" meghatározás egy magyarnak nem mond semmit, ez az EPH, ami érdekes módon előtte már normálisan nevén nevezve megemlítődött. De EPH elég régóta kötelező Magyarországon.
4. "A gáz-, a víz- és a fűtőcsövekre csőbllincsekkel csatlakozunk" - ábra nem igazán jó sajnos, olyant kellett volna keresni, ahol a vezeték színezése zöld/sárga.
5. " A feszültségkiegyenlítő sín ónozott acélszalag földelővel" - hát igen, az eredeti, könyvbeli ábrán valóban van egy ónozott acélszalag (sín jobb oldalán), de itt a blogba rakott képen nincs.
6. "Régebben épült házaknál még megtalálható a hagyományos nullázásos érintésvédelem. Itt a védővezetéket a nullázó-vezetékkel kötik össze." - a német történelmet nem ismerem, de Magyarországon ez sosem volt szabványos, persze, az alapkérdés az, hogy miről beszélünk? Mert ez a " védővezetéket a nullázó-vezetékkel kötik" ez értelmetlen. Amiről szó van, az az, hogy az aljzat védőérintkezőjének csavarja alá ment a nullavezető, és onnan egy rövid átkötéssel mentek a nulla érintkező csavarja alá. Miként az a könyv 73. oldalán az alsó dupla ábrán látható. Az ábra szövege sem jó ott, mert bal oldalon van a helyes bekötés, a jobb oldalon a német hagyományos nullázás - hát, ha az ilyen volt. Ismétlem, ennek Magyarországon nincs hagyománya lakóépületekben, ha az utolsó hatvan évről beszélünk, előtte meg senki sem akart még nullázni.
Nem a könyvet pofoztam helyrébb, csak a blog bejegyzést.
Cikksorozatunk első részében magyar ipar lemaradását vizsgáljuk meg a 60-80-as évek műszaki cikkei kapcsán...
Elöljáróban annyit ajánlanék, ezt a bejegyzést egyedül olvasd el, ne legyen senki a közeledben, mert amennyiben érző szív, netán "lovasszív" dobog a mellkasodban, garantáltan folyni fog a könnyed. Olyan dolgokat fogsz itt olvasni, amit nagy valószínűséggel még nem hallottál, a történelemkönyvekben…..
Ha valakinek normális a látása, akkor az összes színt érzékeli. A színvakok és színtévesztők azonban nem tudnak különbséget tenni olyan színek között, amelyeket az egészséges emberek eltérőként érzékelnek. Az alábbiakban megnézheti, hogyan látják szivárványszínű világunkat a színtévesztők. Legalul…..
delejezoe 2018.02.27 09:07:00
Hát, sajnos, nemcsak színlátásnak van "mérsékelten súlyos zavara", a cikk is kiérdemli ezen jellemzőket. Főleg, mivel Harcászati atompingvin rávilágított a lyukacskákra - nevezetesen arra, hogy a szemüveggel mit is lehet helyrehozni? Meg aztán az előzetes búvárkodás elvégzése esetén nem lett volna egy kalap alá véve a deutranópia és a deuteranomália (de ha már hibásan egy kalap alá lett véve, akkor miért nem lett ugyancsak hibásan a protanópia és a protanomália? :) ).
A hozzászólások nagyon jellegzetesek. :) Minden színtévesztő ezt mondja, megismerem én a piros labdát, nem keverem a zöld fűvel. :) Miközben ez a kijelentés egyrészt arról szól, hogy a jelenség nevéből visszanyelvészkedtük azt, hogy mit takar, ami súlyos hiba a túlélés esélyeit tekintve, a definícióhoz kell fordulni. :) Másrészt meg olyanon tesztelni, amiről kiskorunk óta tudjuk, hogy milyen színű, nem lehet, hiszen az befolyásol.
Én egyet tudok ajánlani, aki azt hiszi, semmi baja a világgal (és az orvosok merő rosszindulatból nem adnak neki engedélyt valamire), menjen el a szintevesztes.com eljárását csinálja végig (lusta vagyok ott fötörni, de 12 éve az hatezer forint volt, annyit megér), mert a szeánsz végén "próbalencsék alkalmazásával több Colorlite színlátás javító szemüveg hatását kipróbáljuk, és amelyik a legjobb eredményt adja, azzal ismét megnézzük az Ishihara tesztet", de nem az Ishihara a lényeg, hanem nézzen körbe a szobában, de vigyen kispárnát, mert a padlón nagyon fájdalmas az állnak koppannia.
Egy korábbi posztunk nyomán kaptuk az ötletet, hogy írhatnánk néhány, nálunk kevésbé ismert hálózati életvédelmi eszközről. A normál kismegszakítót persze mindenki ismeri, de mondjuk a FI reléről már nem biztos hogy mindenki hallott. Hát, most fogtok. FI…..
delejezoe 2018.01.04 10:18:24
Ami a kifogásoló hozzászólások egy részét illeti, az a fő baj, hogy nincs eléggé kihangsúlyozva az, ami tán ismert volt a cikkíró előtt, hogy a FI-relé alapfeladata az a védővezetős érintésvédelem. Ha van védővezető, akkor lehet összehasonlítani a kismegszakító és a FI-relé megszólalási áramát, mert mindkettő a védővezetőn át folyó hibaáramra működik (és igen, ez esetben a kismegszakító sem csak a vezetéket védi, hanem az embert is!), és valóban lényeges a különbség az egyik működéséhez szükséges 20-30 A és a másik működéséhez szükséges 20-30 mA között. Mondhatni, a mennyiségi változás átcsap minőségibe. :)
A régebben villanyszerelt magyar lakásoknál azért a FI-relé ritkaság, így szerintem az összehasonlítás igenis szükséges, hogy a lakás használóit arra ösztönözze, hogy FI-relét szereltessenek.
Ha nincs védővezető, és úgy érintjük meg a hibás készüléket, akkor is lecsap a FI-relé, de ez így csak magában - egy rövid idejű áramütés - nincs megengedve. Mint ahogy magában az sincs megengedve, hogy a fázisvezetőt megérintsük, majd lekapcsol a szerkezet. Mindkettő csak biztonsági funkció, az elsősorban szükséges védelem meghibásodása esetén (első esetben védővezető szakadás, második esetben megfelelő burkolaton törés, kopás, satöbbi).

Tán jó lett volna megemlíteni a készülék hivatalos magyar nevét is. Az pedig az áram-védőkapcsoló, azaz védőkapcsoló, ami áramot néz. A cikk felénél előkerül az áramvédő kapcsoló kifejezés - egyébként teljesen váratlanul, szó nincs arról, hogy ez ugyanaz lenne, mint a FI-relé, erre csak következtethetünk
Szia Tibi,A mai kommentáradat láttán úgy gondoltam, igény lenne a modoros lovas c. irományra.Remélem tetszik.ÜdvWHR A modoros lovas1. A "suttogó"A suttogó kiábrándult a klasszikus lovasoktatásból, valószínűleg azért mert soha nem volt elég ereje, kitartása, vagy…..
Keleti Éva Balázs Béla-díjas fotográfus, a magyar fotográfia nagyasszonya, érdemes és kiváló művész 1931. augusztus 18-án született. Az ELTE Természettudományi Karán tanult fizika–kémia szakon, de 1951-ben otthagyta az egyetemet és a Magyar Fotónál kezdett el dolgozni, majd…..
A színvonalas ismeretterjesztő filmek készítését ösztönző Kollányi Ágoston-pályázat első fordulójának egyik nyertese Vízler Zsolt. A rendező a múlt század elején felállított lovasképző központ nemzetközi hírű szakembereinek állít emléket.  A motorizáció…..
delejezoe 2017.07.08 16:38:22
       Feltett szándékom volt, hogy az eredeti dokumentumot mutatom be változtatás nélkül, és ez lett volna a könnyebbik, egyszerűbb megoldás is, ám a bemásolás során megannyi próbálkozásom ellenére is kifogott rajtam, a gépemen, a blog.hu-n, a Google Crome-on, és az egész internetemen, ezért…..
Sándor öt év Ausztria után költözött vissza Magyarországra, és ha azt mondom, meglepte a magyar valóság, akkor nem mondtam semmit. Mégsem vág neki még egyszer, a poszt végén azt is elárulja, miért. Te is hazaköltöztél? Hogyan élted meg? Maradsz, vagy visszamennél megint? Jelentkezz a…..
delejezoe 2017.06.16 18:07:35
@01234567: Bárhogy is nézem eredeti hozzászólásomat, én világosnak látom, hogy mit írtam. Nincs több. A cikk írója is először ezt mondja, épp azért írtam, mert a végén meg pont az ellenkezőjéből indul ki. "Ahogy megérkeztem és elkezdtem a munkát, a magyar konkurens kollégák azonnal elkezdtek ócsárolni". Ésígytovább. Végtelen sorban. Ez nem ócsárlás, ez látlelet.
Zabla & Kengyel Sabine Oettel 2017.03.06 07:23:37
Nemzeti lovaskultúránk megújítása szinte megoldhatatlan kihívás elé állít mindannyiunkat - mégis mitől várhatjuk szándékunk sikerre vitelét? A közösségben való gondolkodástól és a mesterről mesterre elv érvényesítéséről, vagyis attól, hogy a szakmát olyan szakembertől kell megtanulni, aki magában…..