Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nyekkk

0 bejegyzést írt és 52 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A januárban született gorillakölyök után az orangutánoknál is gyermekáldás volt a Fővárosi Állat- és Növénykertben, írja az állatkert közleménye. A kölyök április negyedikén született, egyelőre azonban még nem sokat lehet látni belőle. A gondozók azt mindenesetre már…..
Mindenek előtt fontosnak tartom a szeretettel kapcsolatos gondolataimat összefoglalni. Tudom, ez egy rózsaszín kép lesz, hiszen emberek vagyunk, ösztönökkel, ragaszkodással a pillanatnyi egóhoz, de a szándék már önmagában becsülendő, s a jóra, jobbra való igyekezet tesz minket…..
A tavaszias idő közeledtével lassan elkezdhetünk gondolkodni azon, hogy mennyi aprópénzt készítsünk a középkonzolba, ha el akarjuk kerülni a kellemetlen helyzeteket a pirosra váltó közlekedési lámpánál.Tapasztalataim szerint legtöbbször egy Fedél Nélkült áruló hajléktalan…..
Vannak olyan dolgok, amiket mindenki tud, de soha senki nem tesz ellenük semmit, és nem is beszél róla szinte soha. Ilyen például az, hogy a magyar kéményseprők nem néznek bele a kéménybe, hanem csak elkérnek egy szerény összeget, és aláírnak. Azaz nyilván létezik olyan…..
zamat A pincérnek se könnyű 2010.01.25 11:00:00
Telefoncsörgés. - Itt a Bisztró. Miben segíthetek? - Milyen konyhát visznek?  - kérdezi az affektáló hang. - Olaszt, hölgyem. - És mi a ma esti szusi specialitás? Pillanatnyi csönd. - Nálunk nincs szusi, hölgyem. - Miért nincs? - Mert ez nem japán étterem?! Újabb szünet.…..
Nyekkk 2010.01.25 13:10:12
Tudok mesélni,lévén szakmabeli:)
A vendéglátós először is tanuljon szakmai alázatot.Alázat alatt nem megalázást értek :) Egy jó pincér egyszerre pszichológus,siratófal,jó hallgatóság,és néma mint a sír.
Sajnos nagyon felhígult a szakma,látom a kommenteken, tapasztalom ha bemegyek valahova.Valóban igaz,vannak helyek,ahol lengén öltözött, agyonmázolt lány jön az asztalhoz,rágó a szájában,épp csak azt nem mondja mi kő wazze?! :D
Ez elsősorban a munkaadó hibája.Ő veszi fel,Ő rakja placcra.Neki megfelel,mert éhbérért dolgozik a szerencsétlen Vendéglátásról mint szakmáról sosem hallott,és különben is csak az idejét tölteni van ott,esetleg egy pénzes pasira vadászik.Ha ma kirúgja,holnap ezer másik jön helyette.Igaz mind egy napos-egy hetes lesz,de fizetést sosem kell adni nekik.
Nézzétek meg az Expressz hirdetéseket,lassan csak olyan van már,amit szakmabeli ad fel, ide és ide ne menjetek,átverés!Behívnak "próba munkára" fizetés nélkül persze,aztán közlik veled:sajna nem felel meg.Több száz ember kering körbe így.
Ilyen előzménnyel indul az egész.
És még ott a vendég.
Nos nem azt mondom,ha te normális,udvarias vagy,tudod a helyed,maximálisat adsz,nem becsüli meg,de van ellenpéldám is.
Csak kettőt a sok közül...
Volt egy dúsgazdag vendégem,aki nagy jattokat adott.Csakhogy ennek ára volt mint kiderült.A feltétel az volt,hogy ellenvetés nélkül belém törölhesse a lábát,megalázhasson mások előtt.Mert hogy ennyi pénzért már ez jár neki.Nos lemondtam a borravalóról.Nem értette... :)
Más.
Elegáns étterem,záróra előtt 5 perccel,5 fős társaság be.
Ehetnek?
Természetesen.
Maximális kiszolgálás,semmi görbe nézés,sőt mosoly. Ők elégedettek,záróra után két órával fizetésre kerül a sor.
Kiviszem a számlát...és itt kezdődik a kálvária.Eljátsszák,hogy nincs meg a pénzük.Öt emberből egynek sem.Látom,hogy mit csinálnak,teszt az egész,meddig mehetnek el,várják a kiborulást.Még a golyóstollat is szétcsavarja az egyik,hátha abban van a pénz.
Mivel látom,hogy mű az egész (bár nagyon élethűen adják elő),mosolygok továbbra is,mint Buddha.Aztán egyszer csak megunták,elővették a bankkártyát és fizettek.
Nagy az Isten állatkertje, és túl alacsony a kerítés.:)
Nyekkk 2010.01.25 13:30:31
@Közöd??:
Biztosan igazad van :)
Rövid és felületes kamrászati kutatásaim alapján úgy tűnik, az ételmegmaradás törvénye - az USA-n kívül, ahol a pazarlás menő - leginkább a gyerekes családok körében érvényesülhet. Mi igyekszünk adaptívan viszonyulni a főzéshez: a finom (értsd: húsos vagy…..
Bennem speciel eléggé felmegy a pumpa a Dzseniferek, Dzsonik, Dzsokik, Ronaldók és Sziksztínek hallatán. Manapság sajnos egyre gyakrabb az ilyen jelenség...Erre most itt van ez az Avatar. Biztos jó film, nem láttam. De aki erről nevezi el a gyerekét, annak gondolkodás nélkül két…..
Nyekkk 2010.01.19 22:01:10
@manókomment:
Nem manókomment,csak sima komment:D
Nyekkk 2010.01.19 22:04:10
@Liliput:
:)))))))
Az avatarok minden blogba beöntése pár napot csúszik, de azokban a blogokban már most bekapcsoljuk, ahol a tulaj kéri ezt, akár itt a kommentekben, akár a support kukac blog.hu címre írt levélben.A felhasználók avatarfeltöltése mindenkinek működik, a kommentformban találtok rá…..
Nyekkk 2009.10.27 13:48:26
Nyekkk 2009.10.27 13:51:47
1891-et írtunk, mikor is egy chilei bortermelőnek, név szerint Don Melchornak eszébe jutott, hogy némi misztériummal kellene fűszereznie prémium borának piacra dobását, ezért elhíresztelte, hogy maga az Ördög bújt meg a pincéjében. Az Ördög Pincéje azóta az egyik legismertebb…..
Nyekkk 2009.10.27 13:14:55
Soha ne járjunk senkivel, soha ne legyünk szerelmesek, és akkor talán elkerülünk minden fájdalmat Kedves Szakítósok! Ha elolvassátok, én is szívesen megosztom veletek a történetemet. (: A történetem nagyon régen, még az első szerelem idején kezdődött. Még nagyon fiatal…..
Nyekkk 2009.10.27 12:44:01
Nyekkk 2009.10.27 12:57:59
ehh
A kérdés azt hiszem, örök. Ezúttal a DailyMail próbált utánajárni, vajon a nők hogyan gondolkodnak minderről. Én csak kívülállóként tudok hozzászólni ehhez a kérdéshez, de bízom benne, érkezik reakció a Kedves Olvasótól is. Vitathatatlan, hogy minden nőt…..
Hát úgy néz ki lehet nem is Károly Róbert, ahogy eddig hittük, hanem  Koltai Ferenc, a Jura Trade Kft. ügyvezető igazgatója és egy széles körben használt pénzjegyeken található biztonsági elem szabadalmának egyik tulajdonosa - legalábbis a szentkoronarádió szerint. Mi azt…..
Egy újabb szuperdurva lehúzásfajtáról kapott jelentést a Homár Iréntől. Másodszor pótdíjaztak le autópályahasználatilag, pedig mindkét esetben fizetett. Matrica azonban már nincs, úgyhogy a benzinkutas azt gondolhatta, nyom nélkül sztornózhatja a vásárlást. Vagy…..
Alant hat beszkennelt oldalnyi tömény, önfeledt szórakozás következik. Lackótól kaptuk a levelet, amiben Maria direkt marketinges lendülettel kínál a postaládával rendelkező magyar állampolgároknak egy -- na máris zavarba jöttem, hogy mit is. Egy "személyre szabott Óriási…..
Nyekkk 2008.03.12 08:49:08
comment:com A lány és a mellrák 2008.03.11 13:09:00
Kissé félve ültem le Szalai Anett Mellbevágó című dokumentumfilmje elé, mert egészen pontosan nem is tudtam, hogy mit fogok kapni tőle, de ez még hagyján, én magam sem voltam azzal tisztában, hogy mit is várok el egy olyan dokumentumfilmtől, amiben a rendező a saját, rákkal…..
Az RTL Klub biztosra ment, a Tv2 stábja meg szokás szerint csak imádkozott, hogy jól süljön el a dolog. A két főzős, celebes reality közül az RTL szerkesztett meg mindent matematikai pontossággal, a Tv2 meg csak felskiccelt néhány celebet az 'ahogy esik, úgy puffan' szerkesztési elv…..
Mostanában sok levelet kapunk, hogy nem egyértelmű a sztorikból, hogy milyen nemű a beküldője. Most akkor példát statuálunk: az alábbi történetben egy fiú szívat meg egy fiút. Mert ilyen is van. Azon túl, hogy a saját naivitásunktól verjük a fejünket a falba, állandóan ott…..
Nyekkk 2008.02.25 15:46:42
Ez igen! Vegyen lakást jutányosan, csomagkapcsolt haldoklóval. Aztán majd jól rákúr, ha Horváth "A Csávóm a Bikk Címlapján Szívja Ki a Nyakam" Ágnes egy éven belül kidolgozza a nanotechnológiát, oszt a rokon 137 évig röhög a félszobában. Köszönjük B0risnak a…..
Az is nézze szerdán a Barátok köztöt, aki az elmúlt 4094 részt kihagyta! Tévétörténeti esemény ugyan nem lesz, a Jóban-rosszbanban szinte már a Woman Secret teljes őszi-téli kollekcióját bemutatták, sőt az RTL Klub szappanoperájában is volt már tinierotika, de akkor is, a…..
A gyümölcsöző gyűlölködéshez fontos, hogy pontosan kijelöljük az ellenséget. Mi a geciputtony, kisebb majmokat szeretnénk letaszítani az érdemtelenül bitorolt trónról, az emberszabásúakkal például nehogy semmi bajunk, de direkte csodáljuk őket, kivéve amikor úgynevezett…..
Nyekkk 2007.11.20 16:31:27
Újabb lehetőség az időpocsékolásra, de most legalább tanulni is lehet belőle. Egy szívműtétet tudunk végigkövetni, sőt végigoperálni sebészként vagy más specialistaként. Ügyelnünk kell az időre is, mert a páciens vérellátásával gondjaink lesznek. Egyébként elég jól…..
Vastagbőr Hülyepicsák 2007.09.26 14:36:00
Két műsor alatt sikerült a megtalálnom a legellenszenvesebb szereplőmet az Aktmodell című műsorból( hétköznap,22:00 Cool), pedig elég erős volt a mezőny...a videó magáért beszél. ..
comment:com Hepi börszdéj bazmeg! 2006.12.12 08:00:00
Délután nem szabad gyanútlanul nyomkodni a távkapcsolót, mert katartikus élményben lehet része az embernek. Az RTL a sztenderd motívumot hozta Maunikával (erős gondozásra/szabályozásra szoruló fogsorral bíró hölgy és kedves édesanyja konfliktusa az apai szeretet illetve annak…..