Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Határtalan

17 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Van egy, a nagyközönség számára jóformán ismeretlen vállalat, amely a világ negyedik legtöbb alkalmazottat foglalkoztató cége. De mindez heteken belül megváltozhat.  A világ 50 országában összesen 525 ezer alkalmazott – az a cég, amely ilyen adatokkal…..
Igaz történeten alapuló filmmel térhet vissza a filmvászonra az év elején leköszönt kaliforniai kormányzó. Lesz sok akció, lövöldözés – egyszóval Arnie visszatér.Egy-két kisebb szereptől eltekintve bő 7 évig hiányzott a filmvászonról Arnold Schwarzenegger, ám a 2003…..
Veszélyben a Cavendish-banán, amely a világ fogyasztásának 99 százalékát adja. Ha nem sikerül megoldást találni a gyümölcsöt megtámadó gombára, akár teljesen eltűnhet a fajta.Könnyen előfordulhat, hogy pár éven belül már csak emlék lesz az a fajta banán, ami ma az egyik…..
Kívül Így mobilozik a világ 2011.01.14 06:48:00
A kínaiak használják leginkább a mobilinternetet, a szaúdiak a csengőhangokra gerjednek, az amerikaiak e-maileznek a mobiljukon. Aligha sokkolunk bárkit is azzal, hogy mobiltelefon nélkül ma már gyakorlatilag elképzelhetetlen az élet. De vajon milyen eltérések vannak földrészek,…..
Hatalmas siker Németországban egy lengyel nő könyve, aki 12 év, jórészt illegális munka után rántotta le a leplet volt munkaadói szó szerint piszkos titkairól. A 32 éves lengyel nő – aki Justyna Polanska (azaz kb. Lengyel Igazság) név alatt adta ki könyvét – 12 éven…..
Hányást és hasmenést okozó baktériumoktól hemzsegnek a bankjegykiadó automaták, melyek egy fokkal sem tisztábbak, mint a nyilvános WC-k – derül ki egy felmérésből.A brit szakemberek által a nagyvárosok legfrekventáltabb részein végzett felmérés szerint a…..
A brit ellenzéki Munkáspárt vezetője alaposan megkapta a magáét az egyik rádió hallgatóitól, akik egy betelefonálós műsorban okoztak kifejezetten kínos perceket Ed Milibandnek.  Ha úgy fogalmazunk: Ed Miliband (a fenti képen látható) nem aratott osztatlan sikert a Radio2…..
Megkezdte másfél éves börtönbüntetése letöltését a brit David Chaytor. A volt munkáspárti képviselő 18 ezer fontot (közel 6 millió forintot) vett fel jogosulatlanul. Fél év múlva háziőrizetbe kerülhet. Kattintás után egészen szédületes disznóságokról olvashat.…..
Hatalmas botrány tört ki Nagy-Britanniában, ahol egy mentősnő munkaidőben ment bevásárolni. Ráadásul a mentőautóval. Ja, és még lopott is.Esther Thomas ellen azért indult vizsgálat, mert munkaidőben ment bevásárolni, ahelyett, hogy jelezte volna a diszpécsernek, hogy ha hívás…..
A cím ezúttal szó szerint értendő: a legújabb trükk kiötlői egy, a futballista Emmanuel Adebayort ábrázoló festmény keretében akartak marihuánát csempészni. Mellélőttek… A togói futballistáról festett fakeretes kép a coventry-i postázóban lett gyanús a vámőrség…..
Az 1977-ben gyártott francia modell egyetlen különlegessége az, hogy az iráni elnök tulajdona, de ez elég ahhoz, hogy az átlagos piaci ár ötszázszorosát kínálják érte. Tovább után azt is elmondjuk, mire költené a pénzt Mahmúd Ahmadinezsád. Venne Ön ettől az embertől…..
A brit Meteorológiai Szolgálat már októberben figyelmeztette a kormányt, hogy korai és igen kemény tél várható, az előrejelzést mégsem hozták nyilvánosságra. A felkészületlen szigetország pedig káoszba fulladt. A jelek szerint a világ minden táján rájár a rúd a…..
Hamarosan Magyarországon is bemutatják a Boardwalk Empire – Gengszterkorzó című sorozatot, ami több szempontból is akár hosszú időre eldöntheti a televíziózás sorsát, de legalábbis meghatározhatja az irányokat. Tovább után magyarázunk, számolunk és…..
Kívül Mi lesz veled, Terminátor? 2011.01.03 06:55:00
Hét év után hétfőn távozik a kaliforniai kormányzói székből Arnold Schwarzenegger. De vajon mihez kezd az egykori Terminátor, azon túl, hogy hatalmas pénzekért beszédeket tart majd és alighanem megírja önéletrajzát is? Hajtás után megpróbálunk választ találni a kérdésre.…..
Határtalan 2011.01.03 13:29:42
@tundrazuzmo: @Turanga Leela: Köszönöm, javítottam!
Kívül Trükkös vasút nem fizet 2011.01.02 07:20:00
Van még mit tanulnia a MÁV-nak, ezúttal az egyik brit vasúttársaságtól, amely felettébb sajátos módon oldotta meg a hatalmas havazás miatt esetlegesen felmerülő problémákat. Tovább után eláruljuk a trükköt, MÁV-alkalmazottak figyelem! Nagy-Britanniában már bőven túl vannak…..
Határtalan 2011.01.02 12:45:40
@Android: Kicsit tartottam ettől, amikor megírtam... :) Reméljük nem a "vegyük ki a menetrendből a vonatot, ha késne" trükköt lesik el belőle!
Határtalan 2011.01.02 12:48:01
@igazságos: Így van. Minél később kezdenek neki, annál többe kerül majd a megfelelő színvonalra felhozni a szolgáltatást. Az meg tényleg nem járható út, hogy csak emelték a jegyárakat, miközben a színvonal egyre romlott. Kíváncsi vagyok, ki tudnak-e dolgozni valamilyen megoldást (akár a MÁV-nál, akár a BKV-nál), vagy csak látszatintézkedések lesznek.
Komoly vihart kavart a médiatanács és a Tilos Rádió közti levélváltás, melynek lényege, hogy a hatóság megfedte a rádiót Ice-T It’s On című számának lejátszása miatt. (Részletek itt olvashatók.)  Miután ez a blog elsősorban nem a magyar eseményekre koncentrál,…..
Hiába minden, idén nem láthatjuk majd az amerikai elnök meztelen felsőtestét, ugyanis a Fehér Ház megtiltotta a fotósoknak és az újságíróknak, hogy fürdőnadrágos képet készítsenek a Hawaii-on nyaraló Barack Obamáról. Az elnök emberei még élénken emlékeznek arra a 2008-as…..