Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mikimaus (törölt)

0 bejegyzést írt és 101 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tegnaphoz húsz éve mondta el Kádár János utolsó, az MSZMP Központi Bizottsága előtt elhangzott beszédét. Rá majdnem három hónappal, azon a napon, amelyen Nagy Imre felmentő ítélete megszületett, meghalt. A beszéd Kornis Mihály által korrektúrázott változatát a link alatt…..
Hétvégén éppen a "házi feladataim" végzése közben mérgelődtem az e-cégeljáráson. Ez az a várva várt cégjogi újítás, amiről tavasszal olyan sok szó esett, amelybe rengeteg pénzt öltek és amely felemásan sikeredett. Nézzük meg miért: Tegyük fel, hogy van egy…..
mikimaus (törölt) 2008.12.14 21:28:16
Szervusz Mindenkinek :)

Nekem is tetszett az írás, csak egyetlen dolog ütött szöget a fülembe: a Magyar Posta és a KÖZIGAZGATÁS hol és hogyan alkot közös halmazt? Magyar Posta ugyanis nem csupán HEPA :) és más közig. leveleket fordít meg, de nagyon sok szegény vagy csak "nem olyannyira fejlett" honfitársunknak ő jutatná el a karácsonyi levlapokat (ha valakije is írna néki), a disznótorost (jó, már büdösen:) ), és nem utolsó sorban nyugdíját, külföldi rokontól érkező AUD, CAD vagy épp USD apanázsát et cetera et cetera et cetera


És egy sztem érdekes felvetés: mivel a Ket. szerint azokat az adatokat, melyek az adott hivatal által ismertek, vagy beszerzésükre más hivataltól mód lenne, tilos az ügyféltől kérni, illetve a hiány miat szankcióval, elutasítással élni. Így nem kell kitölteni a már ismert adatokat, hanem erre kel hivatkozni - ki lesz az első e- vagy nem e-ügyfél, aki meg meri ezt kockáztatni? Nyertem! Senki! Ha pedig mindenki szépen szívja a fogát, de azért a KÖZIG aparátus összes - megalapozatlan, jogellenes, logikátlan, időtt és pénzt rabló - hülyeségét szolgai módon teljesíti, és nem áll ki igazáért, mert fél (hisz van takargatni valója) vagy egyzserűen - és sajnos: átlagosan - megalkuvó, akkor az egész posvadvány, ami itt immár vagy 60 esztendeje rohad, marad így, és Köbüki sem fog tudni beszélgetni Mézgarád-dal, mert a HIVATAL be-betart :) Vagy tán: :(

Szép utolsó ádventi hetet kíváok mindenkinek és (itt utoljára) békés, boldog Karácsonyt, egészségben s szeretetben eltelő, bőséges és boldog, sikeres jesztendőt!
Maus Robi
w Az én antiszemitizmusom 2008.10.18 14:58:00
Határozott véleményünk, hogy a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának egymáshoz való viszonyának súlyos torzulását tükrözi ez az írás éppen úgy, mint az – a Magyar Hírlapban megjelent –, amelyet mottóként idéz, és amelynek – egyesek…..
mikimaus (törölt) 2008.10.20 22:48:24
"A Nép - Te vagy! 2008.10.18. 23:43:46
mikimaus 2008.10.18. 22:50:40
.. mindennek mi köze ahhoz ami miatt a MUOSZ elmarasztalta. Én az önök helyében hivatalosan belátnám a tévedésem. Iszonyú blama ennyire nem megérteni egy adag (különben nem olyan jól működő, de az más kérdés) humort."

Kedves "A Nép.."!

Nem feltétlen értem mire utal: a MÚOSZ ismerje el a tévedést avagy a Tóta W. Árpád néven nevezendő újságíró? Hiszen Önmaga írja oda zárójelei közé, hogy nem működő humor.
A humorral kapcsolatban amúgy, egyrészt utalnék Cyrano-ra, másrészt arra is, hogy messze nem mindegy, milyen témában ironizálunk. És a harmadik szempont, szerintem, hogy félelmetes erővel bírva (újságírás!), nagyon precízen kellene előre gondolkodni: a potenciális olvasók hány százaléka fogja
a) helyesen olvasni
b) helyesen értelmezni
c) a helyén kezelve értelmezni
a cikket.
Meggyőződésem szerint az eredeti mű nem volt alkalmas ara, hogy SZÉLES KÖRBEN megfelelően működjék. Azt pedig (a legfinomabban szólva is) alapvető újságírói tévedésnek kell minősítsem, hogy aki nem érti, kapja be.

Sajnálatos új tendencia, hogy az elektronikus sajtó - amúgy igen helyeselhető - elsöprő térnyerése (mely egyben a határvonalak fellazulásával - ha nem elmosásával - jár, hogy ti. blog vagy újságírói közlés, netán vélemény etc.) egyfelől megengedi az átlagos (és nem csak stiláris) színvonal mélységekbe omlását, ugyanakkor épp a határok elmosódása miatt a felelősségi kérdés is elolvadni látszik. (Jó, vagy netán rossz példa erre a szerény meglátásom szerint esetenként a tényektől is jelentősen "Független Hírügynökség" mint oldalhajtás..)

Nem fogadom el azonban, hogy azért, mert "mi így szoktuk, így akarjuk", már helyes lenne klikkesedve újságírni. Azt meg kellene tartani a szak- és politikai sajtónak! Tudtommal ugyanis a Zindex, ha mégoly 'elbulvárosodott' is ma már, mégis a legolvasottabb(ak egyike) sajtótermékként az őszes potenciális olvasónak kell, azaz kellene szóljon.
Így nem feltétlenül kellene abban az ultra liberális eufóriában tobzódni, hogy a jónép (vagy: jó nép) majd eldönti, neki mi lenne a helyes, akár - biz. kereteken túl - irányzatban, akár stilárisan, akár az írás szándéka szerint vagy az alkalmazott módszereit tekintve (És ez igaznak tűnik számomra az oldalain megjelenő (bulvár vagy nem) linkekre is!)

Így, miközben Tótawé eredeti szándékát nem vitatom - már csak azért sem, mert nem is volna hozzá jogom -, írásának (sőt: írásainak) "felelősségi hatását" nem lehet azzal elütni, hogy "nem értik, a sok hülye!".

A MÚOSZ elleni "gyorsvágta" alapján pedig az jutott eszembe (és ezért el is szállt az agyam korábban, elismerem), hogy ennek a Tótawé srácnak még k..a sokat kellene ám tanulnia az élettől (sőt: az ÉLET-ről), mielőtt az akármilyen politikai előd-közegből is itt maradt (ez van, nekünk ez maradt: el kellene már fogadni, hogy 40 évet nem lehet kiradírozni, és nem is feltétlen kellene erre hajtani!) szenior írástudókat ex catedra lehülyézi. Ha mégoly elképzelhető is, hogy az "öregeknek" nem mindenben lesz is igazuk, azért arra mindenképp alkalma van általa a szakmailag még (ezt higgye el!) bizony ifjú szerkesztő-rókának, hogy sok-sok kérdést feltehessen önmagának.

Tartok tőle, hogy a jelen post-ban történő kirohanása az olvasói "baráti kör" pár százas körének szólna, és természetesen a MÚOSZ-nak. Ahelyett persze, hogy odament volna az érintett urakhoz és személyesen megbeszélte volna: mi is lenne a bajuk ővele, ki mit értett félre és esetleg még "győztesen" kerülhetett volna ki szakmailag és erkölcsileg is... Nem ezt tette, ha jól veszem ki... Ez pedig, az én értékrendemben legalábbis, egyféle sunyiságot mutat be, amire, talán, nem kellene oly' nagyon büszkének lennie Tóta W. Árpád úrnak.

Mindenkinek, így Tótawének is üdvözletem innen a kies Kőbánya-Óhegyről:
Maus Róbert
mikimaus (törölt) 2008.10.27 09:28:45
citoenbx 2008.10.20. 23:14:06
.. idézlek: tanet.hu/kabelnet.php
Ha erre nem képesek, akkor miért is tépjük a szánkat?/Eredetileg minek jártatjuk a pofánkat Csak a Tomcat-nek szabad független sajtót csinálni?.."

Szervusz!
A link nem túl idevágó, vagy nem értem a célzást:)
A TomCat nevű Í-Zé klf ténykedéseit újságírásnak, különösen független sajtónak minősíteni, úgy vélem, kimerítheti az izgatás és a több emberen, szándékosan elkövetett becsületsértést :D

Tudod, kedves Honfitársam, az a nagy baj, ahogy én látom, manapság, hogy az "írástudók" nem (sem?) képesek már különbséget tenni - személyes (magán-) és nyilvános, tényállítás és véleményközlés, irónia és barbárság, kikacsintás és szemkinyomás (és sorolhatnám) között. Tömörebben: nem képesek (vagy, ami rosszabb: nem kívánnak) disztingválni.

Ez sajna már nem elszomorító, hanem keserves kínlódás, és felettébb szánalomra méltó az egész ahogy én látom, magának Tótawének is például, mert ő is azt hiszi, hogy 'pfú, de kurvára demokratikus vagyok', pedig egyszerűen csak egy okos emberke szellemi összemenetele történik itten, nagy nyilvánosság előtt.

Azt pedig már Néró óta tudhass'uk, hogy attól még bárki jól és szépeket álmodva akár tud mélyeket alukálni, hogy akármekkora állatságot is kövessen el. Ha nem így lenne, a világ teli lenne az utzákon futkározó elsötétült/fátyolos tekintetű, önostorozó bankárral, kereskedővel, reklám szakemberrel, brókerrel, könyvelővel, ügyvéddel, és nű, unberúfen: tanárral, építésszel, formatervezővel, villamosmérnökkel, rendszergazdával, táltossal, vallási vezérrel (beleértve akár Pápa őszentségét is), vezérrel, katonával, diktárorral, Négy Mancs-ossal, útépítővel, mondjonlezővel, gyurcsánytakarodjozóval, orbánamimegmentőnközőkkel, önértékelési válságban és demokratikus deficitben lévő sólyomlászlókkal, országgyűlést parlamentnek hazudó alkotményjogászokkal
.....
beleértve a sorba természetsen a körömreszelés közben hülyeségeket beszélő mausróberteket mindenképp :)

Szép hetet mindenkinek:
Maus Robi
Az alábbi levélhez azt is jó lenne tudni, hogy mi lett a csalakmény pontos minősítése. És legalább levélben fel kellene venni a kapcsolatot a hatóságokkal, mert a határon könnyen lekapcsolhatják a gyanúsítottat. Tisztelt Zugügyvéd!Az elévülésröl szeretnek kerdezni. A…..
mikimaus (törölt) 2008.10.10 21:31:40
"ditakai 2008.10.10. 13:50:52
.. Szerinted most én abban hibás vagyok, hogy csak azokat a számlákat fizetem ki, amikről tudomásom van, mert meg is kaptam őket?"

Kedves Ditaki!

Az attól függ. Ha folyamatos szolgáltatást veszel (elektormos energia, víz- és csatorna, gáz, távfűtés kábeltévé, internet, telefon, azaz ahol van havidíj vagy reális a havi igénybevétel/forgalom, ami alapján illene számlázni), ott az Előfizető/Felhazsnáló részéről bizony az az ilyenkor elvárható mmagatartás, hogy ha nem kapja meg a számlát 8-30 napon át, akkor azt (lehetőleg írásban, az ő érdeke) jelzi a kibocsátó szolgáltató felé. Ez nem egy ÁSZF-ben (vagy ÜSZ, egyedi szerződés etc.) tételesen a kötelezettségek között szerepel.

Nem azt mondom ezzel, hogy nem vérlázító, amikor pl. ELMŰ vagy T-Online nem küldi rendszeresen a számlákat, sőt: előbbi esetében előfordul, hogy egy hónapban két számlát is küld, akár ugyanazon fizetési határnappal - felháborító. de ha nem reklamálsz az elmaradt számla miatt, főleg hosszabb ideig, az már terhelő Rád nézve is, hiszen eközben a szolgáltatást igénybe veszed.

Más a dolog, amikor Te bejelenetetted a címváltozást: ha abból, hogy ezt nem megfelelően rögzítik, nem érvényesítik, és a szolgáltatónak kára származik, azt jogsoan nem követelheti Rajtad. De ettől még Neked jelezned kellett volna, hogy nem kapsz számlát. Elég egyszer jelezni (nem véletlenül írom: írásban, tértivevényes ajánlot levélben, vagy faxon) - ha ez után sem intézkedik, akár elévülésig is lehet tahó a szolgáltató, az már az ő sara...

Üdvözlettel ismeretlenül is:
Maus Robi
Biztonsági szolgálat. A céget általában azért alkalmaznak biztonsági embereket, hogy figyeljenek a rendre, és ha valami atrocitás történne, azt a törvények betartása mellett megszüntessék. A BKV-nál a biztonsági emberek három feladatot látnak el: 1.) Ellenőrzik a jegyeket,…..
mikimaus (törölt) 2008.10.05 13:52:29
(* Volt egy "balra kacsacsőr" az 50 után - abba halt bele, elnézést!)

Szervusztok!

Biztonság Szolgálat: a saját biztosnágát szolgáló szervezet. Még jó, hogy nem megy bele illen atrocitásokba :)

De van néhány lényeges momentum, alapvető félreáértés is! Az első: ki mondta, hogy attól, hogy valakire akármilyen feliratú (láthatóság) mellényt agatnak, kapásból alkalmas és jogos (!) lesz biztonsági szolgálatként intézkedni?
A BKV felső (fefelős) vezetőinek a jó édesanyját, amikor 50 (vagy több*) éves emberekre, köztük valóban szerencsétlen nőkre - akik egyébként, félreértés ne essék: "szimplán" ellenőrök! - olyan megtevsztő öltözéket kényszerítenek (!), amely egyébként jogi oldalról is aggályos lehet, de mindenképp megtévesztő, főként a viselője számára, aki akár azt is hihetné: jogszerűen intézkdik - pedig nem!
Munkaügyi probléma az is, hogy pl. munkaszerződésben nem szereplő feladatokar kényszerítik az alkalmazottaikat: a "biztonsági szolgálat" égisze alatti tevékenység mint munkafolyamat ugyanis külön eü. kategória, és ha ilyen szituban valamelyikük megsérülne, az kapásból munkaügyi bírságot is eredményezne.

Nem is értem: senknek nem tűnt fel, hogy BKV Zrt.-nek hivatalosan nincs biztonsági szolgálata? A securitty feladatot évekkel ezelőtt, a közhangulatot alaposan felborzolva (közbeszerzés nélkül) kiszervezték csókosaiknak!

A magam részéről alaposan szánom azokat a szerencsétlen munkaválalókat (!) akiket saját állami (!) munkaadója így megaláz és megtéveszt, becsap és lenéz.

Mindenkinek a mostanihoz hasonlóan napos, szép további vasárnapot és jövő hetet kívánva:
Maus Róbert
Vannak olyan közhelyes alapigazságok, amiket szitkozódásszinten mindenki elfogad, de talán pont emiatt nagyon ritka az igazi ellenpróbájuk. Ilyen például a címbe foglalt állítás. Köszöntsük együtt Gábort, a vakmerő, sőt szinte eszeveszett Homár-olvasót, aki nem maradt meg az…..
mikimaus (törölt) 2008.10.04 05:13:23
"birka8 2008.10.02. 11:23:16
Ha igazak amit írtál magadról, és nyílván azok, akkor az észrevételeidet komolyan kell venni! Viszont akkor, hogy fordulhat elő, hogy a szolgáltatók/bankok/stb. telefonon úgy azonosítanak, hogy bekérnek valamilyen ügyfélazonosítót aztán jönnek a további kérdések cím, anyja neve, telefonszám..."

Szervusz, kedves Birka8!

Nem hinném, hogy magázódnod, meg uraznod kellene, azt sem, hogy nekem 41 évesen kelene Feléd :)

Olvass utánam... technikus végzettséggel és 15 év fejlesztői (BHG) gyakorlattal, ennyi nagyképség nélkül is telik tőlem, azt hiszem :)

Ugyancsak olvasd el, mit írtam: igen, hibázott a szolgáltató, amikor szóban elfogadta a felmondást ÉS nem küdlte a papírokat (sőt: megtévestően tájékoztatott).

A bankok, közművesek, ha a megfelelő PIN kódot is megadod, igen ritkán kérnek személyes adatot - anyja nevét pedig "csak" a hírközlési szolgáltatók nem kezelhetik (jogszabályból adódóan nem eleve adatik ez meg - de közös megegyezéssel igen).

Ha ÁSZF-ben (vagy ÜSZ-ban) van lehetőség "elektronikus" ügyintézésre, de azt nem megfelelően támogatják, az természetesen fogyasztóvédelmi avyg akár versenyjogi kérdés lehet (főleg, ha kiderül, hogy olyan területen is megengedőek, amely eleve nem kivitelezhető - ilyen a szeződésbontás!)

A személyes adat önkéntes (!) kiadása kvázi magánügy is lehet: mindenki maga mérlegel. A probléma akkor van, ha pl. fénymásolják az adatvédelmi szempontból kritikus dokumentumokat (szig, lakcím kártya, jogsi, forgalmi, telefonszámla(!) etc.)...


Én úgyvélem, amíg szerződni kell, addig minden esetben könnyebb útja van az ügyfeleknek elektronikus úton (akár ráutaló magatartássa) ilyemit elkövetni, mint amikor
- reklamálna,
- módosítana,
- kárigényt érvényesítene,
- szerződést bontana,...

Ennek nyilván - szűklátókörű! - kereskedelmi okai is vannak. Sok esetben szimplán sporolás miatt nem működik megfelelően: kevesebb az ügyintéző e-mail-es bac-offic-okban, mint a telefonosoknál, míg a kapcsolati személyes pontokon ugyan nem biztos, hogy nincsenek fajlagosan kevesebben, de - érdekes módon - ott sokkal hosszabb várakozást is kisebbnek élik meg az emberek, mint a telefonos váérakoztató Kis éji zene monotonitása mellett :-)

Azt mondod: mindenki szabályt sezgne szerintem - bizonyos szemszögből igen, de mivel alapvetően két fél együttes szándékáról van esetenként szó, így el lehet térni a formától. Ha ezek az eltérések megbízható mederben hagyjáka folyamtokat, egyre többen ezt fogják használni (ld. telebankolás), és a megoldások is szinvonalasabbak, logikusabbak lesznek. A lényeg ekkor is a korrekt és értelmes, de nem mindent egyszerre akaró civil kurázsi lenne, azaz lehet, szerintem.

Lehet, hogy nem fogod elhinni, az elmúlt 5-6 évben egyedül GTS Datanet-ék ügyfélszolgálatához mentem be ügyintézni (oda sem kellett volna minden körülények között, de szeretem őket :) ), azon kívül gyakorlatilag mindent el tudok intézni e-mail-ben, és főképp faxon. Igaz az időfaktort nem tartom túlságosan lényegesnek, amikor meg igen, arra is megvannak a legális csatornák.


Másnak: a közigazgatás enyhén szólva bárdolatlan bugyrai annyi buitasáot és jogszabályellensséget tartalmaznak, ami alapján azon sem csodálkoznék, ha egyszer valóban azt is igazolnunk kellene, hogy ők kicsodák, nem csak azt, mi kik vogymuk :)

Ha csak azt veszem: Ket.-ben (2004. évi 140. tv a közigazgatási eljérás és szolgáltatás általános szabályairól) 2004. óta az szerepel (160. §-tól), hogy biztosítani kell a lehetőséget azoknak az ügyfeleknek (vö. állampolgár), akiknek nincs lehetősége, hogy megfeleljen a "a legalább legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással rendelkezik" kitételnek, ép az Ügyfélkapuval kell lehetőséget biztosítani arra, hogy elektronikus formában ügyintézhessék a közigazgatás teljes (!) vertikumában - nso ekkor épp épp Nemzeti Hírközlési Hatóság az egyik akinek semmiféle Ügyfélkapus felülete sem nincs - akkor ez valóban naygon rossz vicc.

Na, azért azt is megnézném, hány "kisember" kerülne az áig-ból utcára, ha nem lenne szükség annyi iktatóra, aktatologatóra, front-end és back-office csak-kiadom/csak-beveszem ablakos emberkére...

Mindenhonan nehéz ügy ez - azonban a példa (blog) szerinti eset éppen nem a közig-ból jött, ezért sem jó összehasonlítani almát körtével :)

Szép hétvéget mindenkinek:
Maus Robi

PS: Alább behúztam az idézett jogforrást, ott tzúl sok lett volna - egyen elnézést a sok elírásért, már alig látok...

(Ket. 160. § (3) bekezdés: "A természetes személy ügyfél számára az elektronikus hatósági ügyintézés lehetőségét - ha az ügyfélnek legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírása nincs - központi rendszer biztosítja. A központi rendszer működtetéséért a Kormány által kijelölt kormányzati szerv felelős.")
Félrefordítások Ez a való idő 2008.10.03 06:23:00
A tegnapi Kaméleonos poszthoz kapcsolódik ez a kettő is; ugyanazt a félrefordítást küldték be, ami szerintem azt mutatja, hogy egyre többen figyelnek az ilyesmire (továbbá lásd a tegnapelőtti lógesztenye-ügyet, amit négyen is megírtak).Az első T verziója a történtekről (tőle…..
mikimaus (törölt) 2008.10.04 04:25:58
Reggeli ébresztő pofonnak álljon itt SA története, akinek az adóhivatal elengedte az illetéket, de hanyagok voltak és nem vezették át a rendszerükbe. A logikus reakció erre az ügyfél bokáztatása és újabb hibák egymásra halmozása volt. A csúcsponton az elengedett tartozás…..
mikimaus (törölt) 2008.09.30 11:26:15
"Fizetési könnyítési kérelem nyomtatványok itt:
www.apeh.hu/bevallasok/adatlap/adatlap_m.html
Ja és mindig bele kell írni, hogy PÓTLÉKMENTESEN kéred amit kérsz, mert pozitív elbírálás esetén is ketyeg a kamat. "

Mintha kizárólag nyomtatványon lehetne levelezni...
Mivel uborkaszezon van, úgy döntöttem, hogy szemezgetek kicsit azokból a keresőkifejezésekből, amelyekkel a blogra találtak emberek. Kiszűrtem a nem a témába vágó, illetve az olyan kereséseket, amelyekkel kapcsolatban már született poszt (nyilván ezeket találták meg), és így…..
Árokásó Top100 Juszt László 2008.07.24 17:00:00
Igazi nehézsúlyú árokásó, botránygyáros újságíró és perprovokátor. Juszt László a Rádió Krónikában és a 168 órában kezdte karrierjét a szürke Kádár-érában, a Népszavában és a Napkeltében folytatta, majd a Kriminális c. műsorral futott fel igazán a naposabb 90-es…..
Mintegy százerer tévénézőt érinthet meglehetősen kellemetlenül a Viasat3 és a Digi TV közötti kötélhúzás, aminek kézzelfogható eredménye az, hogy nincs Viasat3 elérés a cég előfizetőinek tévéjén. A Digi TV-előfizetőket kedvenc sorozataik helyett az alábbi képen…..
mikimaus (törölt) 2008.07.14 23:44:11
Kedves Egybegyűltek! Nem igazán értem többeknek sem az ő hozzáállását.

"Reklámadó"
Vízirigó, avensis, Sloane, Guido etc.
15-20 perces reklámblokkról írtok - ebből is látszik: nem nézitek a Viasat3-at. Ha nézitek is, nem túl figyelmesen. Hazánkban tudtommal az elsők között ők vezették be ugyanis a kétblokkos megszakítást, amely ugyan zavaró, de egy-egy blokk ideje így 5-8 percre rövidült. Az egyes műsorszámok kezdéséhez viszonyítva óramű pontossággal a 10. percben indult az első reklámblokk,mely ajánlókkal együtt sem volt több 8 percnél. A következő megszakításig a műsorszám kereken 20 percet futott, majd újabb nem több mint 8 perces megszakítás után a műsorszám maradvány 10-15 perce következett. A gyakorlatban a megszakítások inkább az 5 perc felé mozdultak el, éjjeli ismétlésekkor 1 perc alatt is voltak.
Jelenleg - sokkal pofátlanabb és kultúrálatlanabb megoldással, induláshoz képest 2-3 perces első megszakítással például - az RTL Klub is és a TV2 is itt-ott így működik

"Adócserélgetés"
PioDVD, en passant etc.
Az ÁSZF része a csatornakiosztás,a programválaszték. Lehet azt jogszerűen változtatni, természetesesen: 30 nappal előbb történő bejelentéssel. Az, hogy ez a bejelentés nem történik meg, sőt: ÁSZF módosítás sem,és senki nem tesz miatt semmit, meggyőződésem szerint azért marad büntetlen, mert a tisztelt fogyasztók nem élnek jogaikkal, illetve mert a hírközlési hatóság és az ORTT vállvetve hárít el minden beadványt, sikeresen.
Azonban AZ nem igaz, nem áll meg, hogy ilyen eseten - azaz amikor kereskedelmi okokból akár, vagy műszaki okokból akár, de jó előre tudhatóan - megszűnik egy műsor továbbításának (szétosztásának) lehetősége, és erre a jeltovábbítást (szétosztást) végző szolgáltató időben nem hívja fel előfizetői figyelmét: az már bizony hibás teljesítés.
A "kábeltévés" szolgálat nem csak a technikai feltételek biztosításából áll! A kereskedelmi feltételek biztosítása ugyanúgy az "árban foglalt" tétel, mint az, hogy hibátlan minőségben a megfelelő rendelkezésre állással sikerüljön (műszakilag) szétosztani a műsorjeleket. Azaz, amikor egy KTV szolgáltató (műholdas vagy ténylegesen kábeles közegen végezze is műsorjel-szétosztási tevékenységét) nem biztosítja az ÁSZF-ben szereplő egy vagy több program folyamatos rendelkezésre állását, mi több, ez a bizonytalanság szerződéses ajánlat el nem fogadása alapján állt elő: mindez felróható magatartásnak minősül.

"Nem magyar cég"
Kedves "bela2255"!
És ha az EU tag Romániában is lenen (ahogy nem ott van!) bejegyezve a DIGI Kft., mennyiben is lenne kevesebb joga az előfizetőknek? És miért kell románozni? És miért kell félrevezető álinformációkkal a népet hergelni? És miért kell a DIGI KÁBEL szolgáltatását - ahol ugyanis jelenleg NEM áll rendelkezésre a VIASAT3 műsor! - összemosni a DigiTV-vel, ahol meg épp ellenkezőleg: gond nélkül (bár vélhetően illegálisan) rendelkezésre áll a műsor?
Végezetül: miért kell - sokakkal együtt - leparasztozni azokat a kispénzűeket, akiknek csak a DIGI TV-re tellett, vagy épp azokat a kirívóan nagyszámban előforduló háztartásokat, ahol EGYETLEN KTV SZOLGÁLTATÓ SEM VOLT ELÉRHETŐ?

"Minek is Viasat 3, és P2P letöltések"
Mindenkinek, aki köpködik és aki meg akarja győzni az embereket: tévét nem a tévében hanem a monitoron kell nézegetni (és illegálisan sorozatokat letölteni..)!
Engedtessék már meg mindenkinek magának eldönteni: mire van igénye és milyen formában lenne igénye egy adott műsoron bambulnia.
Hogyan meri a bátorságot venni bármely anonim módon itt öklendező is, hogy a másik ízlését, kívánságait a földbe dorongolja?
Milyen alapon jelenti ki bárki is, hogy a másik ízlése és az általa elvárt (szeretett, megszokott) tévéprogram, csatorna, adás, sorozat, film etc. ex catedra alapon alaptalan lenne?

"sugárzás v.s. terjesztés v.s. jeltovábbítás/szétosztás"
blanco172
Bizony: sugárzás az mindenképp két helyen fordulhat elő csak. Az egyik a gyakorlatban a műsorszolgáltatónál közvetlenül a "kimenőjelre" alkalmazva (vö. adás), a másik a földfelszíni (analóg vagy digitális) terjesztés esetén. Sem műszakilag, sem jogilag nem nevezhető azonban sugárzásnak amikor a műsorjeleket zárt rendszerben (kábelen, szélessávon, mobil szélessávon etc.) szétosztják. Azt a hírközlési és műsorterjesztési jogszabályok egységesen jeltovábbításnak,jelszétosztásnak nevezik.
A DIGI által is hibásan és döbbenetesen alkalmazott, rendkívül megtévesztő "műsorterjesztés" kifejezés általában a jelszétosztások és a földi sugárzások együttesét jelenti. Egyféle argóban pedig kifejezetten a műsorszolgáltatóra (kereskedelmi jellegű tevékenység) irányítja a figyelmet a "műsor terjesztése .. szünetel" kitétel.
Ezért aztán messze nem mindegy, milyen szóhasználattal dolgozunk.


Mindenkinek további szép estét, kellemes hűsölést:
Maus Robi
Egy korábbi posztban már utaltam rá (sajnos több kommentező által félreértett módon), hogy bár mélységesen egyetértek azzal, hogy a BKV nem akarja engedni a bliccelést, nem biztos, hogy a 21. század Európájában erre a legcélravezetőbb, leghatékonyabb, legszínvonalasabb…..
A BKV által sportból alkalmazott mentális betegek a legjobban az érvényes bérlettől vadulnak be. Ismerkedjenek meg Dáviddal, aki szerette volna, ha köszönnek neki, ezért kihívták a hóra. vagyis a sarjadó gyepre. Nekünk amúgy rokonszenves a BKV koncepciója, miszerint csak az…..
A rutinos budapesti tömegközlekedő jól tudja: ha verés jön, a biztonsági kamera elé helyezkedve kell bevárni a feldühödött ellenőrt. Na de mit tehet akkor, ha nem működik a kamera? Ráadásul az ellenőr sem igazi ellenőr volt? Rémtörténet a Stadionok megállóból.Ma reggel…..
mikimaus (törölt) 2008.05.06 14:40:48
Szervusztok!

Már pedig meg kellett volna várni a rendőr kollégákat.

Amúgy az a magyarázat, hogy "nem tudjuk ki ez" az ellenőr kollégák részéről nekem sántít: ugyanis ha én valamely ellenőrzésre jogosult személyként azt tapasztalom, hogy erre fel nem jogosított ismeretlen személyek a hitelemet (és munkaadóm hitelét) rontják, sőt Btk-s cselekményeket követnek el kvázi "helyettem", nem a passzív álláspont lenne az elfogadható.

Különösen igaz lenne ez a valóban securitty kollégák esetében, akiknek egyenesen munkaköri kötelezettsége (mint 1/4 minimálbérért güriző, úgyis mint sajnálatosan egyre nagyobb számban gondolkodásmódjukat tekintve echte "kisfasiszták"... khm.) a BKV területén a rendet fenntartani és a jogellenesnek vélt vagy nyilvánvalóan jogellenes (ti. ) cselekmények elkövetőit ilyen tettük elkövetésében minden lehetséges, legális eszközzel megakadályozni.

Ugyancsak erősen megkérdőjelezhető a forgalmi (másként: peron) ügyeletes kolléga szakszerűsége is, amikor - annak ellenére, hogy elismeri szemtanú mivoltát - nem a fentiek szerint utasítja (!) az ellenőröket és a biztonságiakat (amire persze épp posztja okán meg is van a lehetősége, sőt: ez szerintem egyenesen munkaszerződéséből adódó kötelessége is lenne!), hanem valótlan hatásköri állítással igyekszik megtéveszteni a panaszos utast.

Ugyan jelenleg nem tűnik reálisnak nyomozati és büntető oldalról, ám mindegyik BKV-s érdekelt szereplő megvalósíthatta a bűnpártolás minősített esetét hivatalos személyként eljárva!

Szép napot továbbra is mindenkinek:
Maus Róbert


Jogforrás (BTK)

Garázdaság
271. § (1) Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot
a) csoportosan,
b) a köznyugalmat súlyosan megzavarva követik el.
(3) Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.

Bűnpártolás
244. § (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna
a) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön,
b) a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik,
c) közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában,
vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a bűnpártolást haszonszerzés végett követi el.
(3) A büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűnpártolást
a) az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával, az alkotmányos rend elleni szervezkedéssel, lázadással, rombolással, hazaárulással, hűtlenséggel, az ellenség támogatásával, kémkedéssel, emberöléssel [166. § (1)-(2) bek.], emberrablással, terrorcselekménnyel, légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítésével vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető katonai bűncselekménnyel kapcsolatban követik el,
b) hivatalos személy eljárása során követi el.
(4) A (2) bekezdést és a (3) bekezdés b) pontját kivéve nem büntethető, aki az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűnpártolást hozzátartozója érdekében követi el.

(5) E § rendelkezéseit a külföldi állam igazságszolgáltatási vagy bűnüldözési feladatot ellátó hatóságának a külön törvény alapján a Magyar Köztársaság területén eljáró tagjára is megfelelően kell alkalmazni.
mikimaus (törölt) 2008.05.06 14:42:22
Egy újabb ártalmatlannak tűnő áremelés, ami az összes Pannon-előfizetőt érinti, viszont bejelenteni nem sikerült, csak az ÁSZF-hez csapták hozzá, jelentős extraprofit vagy feledékenység okán. Csíkosfejű Nádi Poszáta jelenti a harctérről:A Pannonnál eddig a…..
mikimaus (törölt) 2008.04.29 17:33:54
Üdvözletem Mindenkinek!

ELÍRÁS LESZ AZ - szerintem.

Legalábbis, PGSM érdekében, remélem ;-)

Az Eht. szerint egyéni előfizetőknek a papír alapú, céges előfizetőknek az elektronikus hívásrészletező (precízebben: Tételes számlamelléklet)

Eht (2003. évi C. tv. az Elektroniks hírközlésről) 142. §-a szerint (a legutolsó mondatban lesz a lényeg):

142. § (1) Az előre fizetett díjú előfizetői szolgáltatások kivételével a szolgáltató az előfizető részére kiállított számlához csatolt mellékletben az előfizető által fizetendő díjakat külön jogszabályban meghatározott bontásban köteles feltüntetni. A hívó előfizető számára ingyenes hívások, beleértve a hatóság által „nem azonosítható hívószámként” megjelölt hívószámokra kezdeményezett hívásokat, nem jelölhetők meg a hívó előfizető számláján és a számlamellékletben.

(2) A szolgáltató az előfizető kérésére a kiállított számlához köteles az (1) bekezdésben meghatározottaknál részletesebb számlamellékletet csatolni (hívásrészletező), amely magában foglalja a díj kiszámításához szükséges forgalmazási és számlázási adatokat tartalmazó kimutatást.

(3) Az (1) vagy (2) bekezdésben meghatározott számlamelléklet - egyéni előfizető részére elektronikus vagy nyomtatott, más előfizető részére elektronikus formában történő - kiadását a szolgáltató külön díj fizetéséhez nem kötheti.


Mindenkinek kellemes hosszú hétvéget előre is!

Szerettel:
Maus Róbert
mikimaus (törölt) 2008.04.29 17:42:36
"offline · offline.blog.hu 2008.04.29. 13:08:27
re: palindrome 2008.04.29. 12:51:56
[..]
* A részletes számla igényléséről az Előfizető az egyedi előfizetői szerződésben nyilatkozik. Bármilyen, a nyilatkozatban foglalttól eltérő számlát, részletezést, másolatot térítés ellenében bocsátja rendelkezésre a Szolgáltató. A részletes számlát az egyéni Előfizető részére havonta egy alkalommal ingyenesen – döntésétől függően a számla mellé nyomtatott vagy elektronikus formában – biztosítja a Szolgáltató (ÁSZF Törzsszöveg 5.1 pont)."

Már bocsánat, kedves Offline olvtárs, de ilyen igényléssel NEM csak EESZ-ben lehet élni jog szerint!

Megfordítva: ha kiköti, hogy amennyiben korábban nem kértél EESZ-ben, de azon kívül (azaz utána!) bármikor is kérsz Tételes sz.mellékletet, úgy azt már díjhoz köti, akkor ez a joggal való visszaáélés!

Üdv!
Maus Robi
Olvasónk azt gyanítja, hogy a hétfői sztrájk végén, amikor újraindult a metró, az első szerelvényen az úgynevezett csókosok utazhattak. A gyanúját az táplálta, hogy a biztonsági őrök egyes egyenlőbbeket már egy óra előtt beengedtek az állomásra, aztán egy fantomszerelvény…..
mikimaus (törölt) 2008.04.08 12:49:47
Szervusztok!

Újabb téma, amihez mindenki érteni hiszi magát ;-)

13 óra előtt üres szerelvények: ép a kedves Utasok érdekében, hogy ugyanis ne kelljen kivárni azt a 20 percet a Déli felé eső állomásokon, míg az első odaér.. Niylván betagózták a szzerelvényeket a precre pontos indítási terv szerint és így olyan "üzemkezdet" volt, mintha előtte folyamtos üzem lett volna!

Egyeseket engedtek csak be 13h előtt: érdekes, a fordítottja miért is nem jutott eszébe senkinek?

Ugyanis az első szerelvény érkezése ELŐTT 15 perccel nyitni kellene a peront!

Ja, hogy ép a tumultust és az esetleges baleseteket kerülték volna el bumfordi módon a peronügyeletesek (ugyanis a SEC-osok nem cselekdnek önhatalmúlag, azok alá vannak beosztva!).. hát ennyire tellik 8 általánosal vagy bugdácsolt középiskolával odamenekült, funkcionális analfabéta és így is tartott (!) szerencsétlen emberkéktől.

Vélhetően a félkatonmai szervezetben senki nem mer (!) önként gondolkodni.

Akinek meg joga lenne (lásd BKV URH frekvenciák) olyan, megoldásokra képtelen, "baráti csevejt" folytató középemberkék, akik arra kérik a söfőrt éjfélkor, amikor tele van szarva a busz (megtörtént!), hogy menjen oda a neki megfelelő garázshoz és hátha ott van valaki aki eltakarítja... (Tényleg családias társaság, főleg a villamos üzemág, de a buszosok is édesek ;-D)

Ez egy ilyen cég, félig a XX. század elején (BESZKÁRT, lássátok a mai napig papíron készülő menetrendi füzeteket, olyan "logaritmustáblázatot" utoljára a berlini egyetemen használtak 1930-ban ;D)és a poen az, hogy működik, megfordtva: épp ettőlműködik még, valamennyire a cég, a járatok!), félig pedig a XXII. században (minden végállomáson külön PC, milliárdos informatikai/hírközlési hálózat, minden buszon és villamoson fedélzeti ipari compúter - igez ezek hatalmas dobozaitól a vezetőülés megett a kisebb MAN és VOLVO járatokon nem lehet elférni, egy üléssel kevesebb..).

Szerintem nem is kellene BKV, tömegközlekedés, csak minden kerületben INGYENES belső járatok és ezek laza szövetsége alkotna egy budapesti tömeges közlekedési szövetet.

Na befejezem, bizton únjátok ;-)

Szép napot mindenkienek!
Maus Robi
Egy szegény öregember szükségtelen megalázása vagy normális biztonsági intézkedés? Cm teljesen kiborult, hogy öreg, beteg nagybátyjával Ferihegyen a fémdetektoros kapunál levetették a bakancsát, aztán magasba tartott kézzel, a lecsúszó nadrággal küszködve vizsgálták át…..
Mókás helyzet: halmozottan bűnös utas jelent föl ellenőrt, ami eleve nehezen állna meg egy filmbéli esküdtszék előtt. Mivel azonban nálunk nincsen esküdtbíráskodás, az élet meg nem egy film, hanem egy Homár-poszt, a felvett kérdés csak ottmarad a levegőben. Elveheti-e a…..
Becsszóra most már csak negyedévente lesz ilyen sztori, de úgy tűnik, hogy a UPC és egyéb szolgáltatók sem akarják egykönnyen feladni a hűségnyilatkozattal szopatást. Persze kismillió módon lehet a fizető ügyfél arcába tojni, de a legszebb mégis az, amikor 6 éve rendben tejelő…..