Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Rötyi

0 bejegyzést írt és 52 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A fideszes intézetek nekiálltak parlamenti küszöb környékére mérni az LMP. Schiffer András pártvezér pedig már 10 százalékos eredményt vizionált. Noha a párt csak fizetett diákakmunkásokkal tudta összegyűjteni a csökkentett számú ajánlásokat. (Sőt, a párt úgy próbált…..
Decemberben írtam az anonim közvélemény-kutatást lehetővé tevő Voks14 mobilappról, amely akkor még csak iPhone-ra volt elérhető, és még nem szolgált reprezentatív adatokkal. Azért pár érdekes következtetés levonására már akkor is alkalmas volt, pl. kiderült, hogy pont abban…..
Húzom-halasztom egy ideje ennek a posztnak a megírását. Leginkább azért, mert akkora a téma, hogy azt sem tudtam honnan fogjak hozzá. És lám, milyen jó, hogy húztam az időt, mert ma megjelent egy cikk az indexen Boldogkői Zsolttól A nagy étrendblöff címmel. Azért örülök neki,…..
Rötyi 2013.10.30 17:45:12
@jánosbácsi: Persze, anekdotikus bizonyíték mindig is lesz egy rakás, bármelyik kajaszektát is vesszük elő. Ezek már csak ilyenek.

Arról nem is beszélve, hogy a csomó látens enyhébb tejcukor meg lisztérzékeny, aki évekig, akár évtizedekig nem vette a fáradtságot, hogy utánanézzen vajh mitől püffed-görcsöl-fosik, mikor elkezd paleózni, hirtelen "csodás" gyógyuláson esik át. (A vegánál ugyanez a mesébe illő gyógyulás jelentkezik az enyhe köszvényeseknél.)

De ettől még nem kell átmenni hülyébe, a tej egy átlagos ember számára nem lesz méreg, ahogy a gabona sem.
Vannak reménytelen küzdelmek: számomra az egyik ilyen annak elmagyarázása és elfogadtatása, hogy az elemző politikai véleménye, reménye és vágya nem része az elemzésnek. Nem azért, mert ezek ne lennének fontosak, hanem azért, mert hiszek a politikai vélemények szabadságában és…..
A tengerentúli trendek néha még most is néhány hét, hónap, év késéssel érkeznek el hazánkba. Nem minden esetben, a ruha- és cipővonalon például kottára ugyanaz a rongy kapható mindenhol, a népi demokratikus Kína (és Banglades) mindenkinek ugyanazt gyártja. A fitnesztrendek, új…..
Rötyi 2013.06.01 15:03:44
@Munyi cica: Jah, szar lehet szembesülni azzal, hogy a mester nem a messiás, csak egy ügyes szarkeverő. Olvastad az oltásos példákat egyáltalán?? Eléggé meggyőzően érvel...

Persze könnyebb a rossz hír hozóját savazni, mint elfogadni az igazságot.
Szegény Munyicica...
Az ellenzék kormányzati sikertelenségben megégett része lassan egy éve küzd az alfahím szerepéért, megannyi belső vívódással. Bajnai vagy Mesterházy? Gyurcsányt bevehetjük-e, vagy túl sok szavazót riaszt el? Kunczéval, Oszkóval, Kókával mi legyen? Meddig tart ki a Milla…..
A két vasárnapi időközi választás után szinte mindenki a dunakeszi eredményt elemzi, ezért inkább a Szentendrei eredményről írnánk néhány gondolatot. (Dunakeszin a jelölteket támogató pártok erő-sorrendje Fidesz 49,7; az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Szövetség…..
Rötyi 2013.03.26 07:22:49
@nemecsek ernő áruló: "Ellenben egy generáció nyugdíjának elrablása" - Ha lenne fogalmad arról, hogyan működött a itthon a magánpillér, nem írnál ilyen ostobaságokat. Nem sok pozitívumot tudok a fidesz számlájára írni, de a magyar agyrém manyup rendszer kíméletlen felszámolása egy közülük.
Rötyi 2013.03.26 08:38:47
@nemecsek ernő áruló: Ne fárasszál már, ha meg tudod magyarázni, hogy mi ráció van abban, hogy törvénnyel köteleznek arra, hogy az állam helyett egy magáncégnek fizessek, akit aztán szintén törvénnyel köteleznek, hogy a befizetésem jó részét 5-8%os kamattal kötvény formájában meghitelezze a magyar államnak, hogy az abból az képes legyen a jelenlegi nyugdíjakat kifizetni, akkor majd rátérhetünk a "hozamokra".
Bár aki egy ilyen agyrém rendszer kukázását úgy értelmezi, hogy "elrabolták egy generáció nyugdíját", attól nem várok el efféle alapszintű logikai tornamutatványt...
Tegnap párttá alakultak a szakadár elempések. A Párbeszéd Magyarországért alakuló kongresszusán elfogadta az alapszabályukat, 13+1 pontos közpolitikai csomagjukat, megválasztották a társelnököket - Jávor Benedek és Szabó Tímea - az elnökséget - Karácsony…..
Rötyi 2013.02.18 15:48:29
@iii: Nem. Ők sem lennének képesek. Ilyet nem mondott soha rötyiúr. Tessék figyelni.
Azt mondta, hogy a másik SEM képes.

Ezért volt totál felesleges a semmiért odadobni az elvi meggyőződést, és a neolibekhez befeküdni.
Rötyi 2013.02.18 16:03:34
@iii: Nem kell ahhoz nőnie, hogy beelőzze. Elég csak tartania a tempót, amilyen mértékben ereszt a bajnai lufi...
Amúgy továbbra sem értem, hová tűnt az LMP tábor bajnait támogató "háromnegyede", mert a párt támogatottsága még bajnai "zászlóbontása" és az ominózus tavaly őszi kongresszus előtt 3-4%ra esett, és azóta is stagnál.
Rötyi 2013.02.18 16:25:05
@Fabius: No, erre leginkább az kívánkozik ki belőlem, hogy "ahogy azt móricka elképzeli", de inkább azt mondom várjuk meg az árpilisi adatokat mondjuk.

Azt azért megkérdezném, hogy ha a bajnai fanok már nyáron léceltek, ahogy írod fentebb, akkor hogy a rákba mértek döntő bajnai barátságot az LMP támogatók között azokban a "kutatásokban" amit Jávorék, ill pl te is folyton lobogtattok?

Le is léptek, meg nem is? Ez valami szikora fan klub, vagy a magyar népmesék?
Teadélután Hisztéria 2012.11.25 03:00:28
Nincs új a nap alatt - az "egy a zászló egy a tábor" elv mentén gondolkodó politikai racionalitás még mindig uralkodónak mondható két évvel azután is, hogy a Parlamentbe bekerült kettő, a korábbi szisztémát tudatosan kritizáló párt: a Jobbik és az LMP. Az LMP kongresszusi…..
Rötyi 2012.11.26 00:44:17
@balage_81 reloaded: Scheiring Gábort pl simán kiküldeném Brüsszelbe mondjuk az EU-költségvetésről tárgyalni.
Rötyi 2012.11.26 00:48:24
@tikitaki: Hát ez kurva érdekes. Megszűnt a demokrácia, de pártok indulhatnak választásokon? Ha megszűnt a demokrácia, akkor egy kibaszott nagy forradalmat kell csinálni, nem ellenzéki mamutpártot gründolni, ugyebár.

Egyik mondatotok üti a másikat, azt se tudjátok, mi merre hány méter...
Rötyi 2012.11.26 07:13:40
@tikitaki: Akkor mégegyszer kérdezem, mi a fasznak gründoltok mammutpártot? Ha ilyen biztosak vagytok a demokrácia megszűnésében, osszátok ki a puskákat a többi idiótának, és hajrá! Legalább megint lesz mit nézni a tévében...
Hónapokat töltött Ben Anderson, a BBC újságírója Dubajban, hogy a 2000-es évek sivatagi csodája, a csillogó felhőkarcolók mögött nyomozzon azok után, akik az egészet felépítik. Mit talált? Modern kori rabszolgákat, akik tömegével érkeznek Indiából és Bangladesből…..
Rötyi 2012.10.28 19:02:20
@Őrjöngő Sandy: Onnan indulnak, ahonnan te is indultál. Szedercsírából.
Rötyi 2012.10.28 22:45:11
@Őrjöngő Sandy: Köszönöm! ;)
Rötyi 2012.10.28 22:47:30
@BöszmeBunkó: Ahhoz képest, hogy a faszodat se érdekli, csak idefostál 5++ bekezdést a semmiről. Mi lesz így a munkával? (aminek haszna is van!) :D
A politikusi beszédek nem annyira fontosak, mint amennyire a média szűrőjén keresztül látszanak. Politikusi törekvéseket, politikai folyamatokat erősítenek (vagy gyengítenek), így önmagukban értelmetlen is elemezgetni őket.  Az elmúlt időszakban igyekeztem ehhez tartani…..
"Miért a teszkósat veszed? A finomabbik étbevonó akciós.""De az drága.""De most csak 150, a teszkós meg 200.""De a teszkós olcsóbb."Ismerős? Nem, nem egy idióta mondta ezt. Volt neki egy diplomája, igaz, nem számokkal foglalkozott.Ebben…..
A Fidesz támogatottsága, Orbán Viktor népszerűsége és a kormány munkájának megítélése lényegesen magasabb szintről indult, mint négy éve, a szocialisták hasonló mutatói. A jelenlegi kormányzati ciklus felénél (pár hónap híján) támogatóinak aránya, kormányfőjének…..
Hol volt, hol nem volt, a cudar téli hidegben elindult a határban néhány szegény ember, meg néhány gazdag (vagy ahogy haragosaik mondják: kommunista), hogy a méltóságos urak elé járuljanak gondjukkal-bajukkal. Éhségmenetnek nevezték el utazásukat, ami Miskolc…..
ELNÖK, JELENTKEZZ! Szavazás indul 2012.02.06 07:24:00
 A szavazógép a facebook-on van:   KLIKK  IDE! Örömmel jelentjük, van itt 50 FÜGGETLEN JELÖLT. Nem parlamenti választásokra jelentkeztek. Nem hatalmat akarnak. Nem egy párt hírnevét kívánják öregbíteni. Nem is karizmatikus vezérüknek szeretnének…..
Rötyi 2012.02.06 09:37:01
Januárban több mint 1 millió dohányos kapott tüdőgyulladást, vagy más betegséget a szigorú dohányzásellenes törvény miatt.Éjszakánként a kocsmák környékén sokan tömbösítik a cigarettázást, és vagy előre vagy visszamenőleg szívják el a hidegben az alkoholhoz…..
Rötyi 2012.01.25 09:38:57
Rötyi 2012.01.25 10:17:57
@ürügyminisztériumi álamszitkár: Köszönöm az áramszipkár úrnak, elfogadom a választ!
„Nem szeretnék ünneprontó lenni, de számomra ez a történet, vagyis inkább tragikomédia elsősorban nem a Klubrádióról szól. Nem a Klubrádióról, hanem a szólásszabadságról vagy, ha úgy tetszik, minden kommunikációs jog anyajogáról, a véleménynyilvánítás szabadságáról van most szó” – kezdte beszédét a…..
Rötyi 2012.01.22 23:53:03
Ahogy tegnap írtam: érzékelni fogjuk a létszámbeli arányokat, hát érzékeltük. Sokan voltak, nagyon sokan. Mindegy is, hogy százezren vagy egymillióan (ez a két szélsőérték maradt meg bennem a sajtót böngészve). A lényeg, hogy a szándék sikerült, nagy számban voltak utcán…..
Prostituálódni fog-e az LMP? A Szolidaritás vezetői Gyurcsány ügynökei-e? Talán a 2011-es év legviccesebb politikai beszélgetése zajlott le év végén a Gödörben a formálódó ellenzék néhány tagja között. Közöljük a Védegylet erről készült videóját.…..
Rötyi 2012.01.18 14:59:42
@pástétom: Szólt az ostoba gyurcsányimádó.
Rötyi 2012.01.18 15:27:27
@pástétom: elnézést, elfelejtettem, hogy a gyurcsányimádók mostanság hivatalból nem gyurcsányimádók, hanem bajnaiimádók.

Különben én is üdvözöllek, és hasonló kedvességeket kívánok neked. :D
Senki ne igyon még a medve bőrére: egyelőre kérdésként kell kezelni, hogy Schiffer András hét végi hajótörése érdemi és tartós irányváltást jelent-e az LMP életében. Sokan remélik, hogy ez nem így lesz. Mindenek előtt Orbán Viktor  – de nem csak ő. Január 11-i…..
törökgáborelemez 430. Egynek jó 2012.01.15 18:18:00
Ez a hétvége, mint cseppben a tenger, szépen megmutatta, hogy miért nevezhetjük a mai magyar ellenzéket a Fidesz legnagyobb esélyének. Az LMP a frakcióvezető lemondásával demonstrálta, hogy valóban a szétesés küszöbére jutott; a Demokratikus Koalíció két emblematikus volt…..
Rötyi 2012.01.15 19:59:10
@Dirty Harry: Mikor volt az LMP piacpárti?? Te nagyon el vagy tévedve az LMP-vel kapcsolatban...
Alterglob, antiglob, pont szemben a "piacpárti" neolibekkel.
(The article is available in English.) „Úgyse hiszi senki el magának, hogy amit lát, az tényleg van, hanem várja, hogy a valódi látványt jelző kürtszó felharsan.”(Kispál és a Borz: Zsákmányállat)A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány egy évvel ezelőtt…..
hogyvolt X-faktor 2x11 - 3. döntő 2011.10.31 09:00:00
Harmadik döntő, és rockest az előzetes ígéretek szerint, ez utóbbit fenntartásokkal kezelem a múlt heti „szerelmes dalok” után. DevilNóri mai külseje egyenesen sokkolja a teljes stúdióközönséget, zavart összesúgásokat és „húbazdmeg”-tekinteteket látok…..
  Mindig is nagy szimpátiával tekintettünk a pártok felett átnyúló civil kezdeményezésekre, amelyekre szerintünk nagy szükség van. Különösen mostanában, amikor a fülkeforradalmi kormány nekilátott a Harmadik Köztársaság módszeres szétverésének, az ellenzéki…..