Regisztráció Blogot indítok
Adatok
formax

0 bejegyzést írt és 54 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kuba ismeretlen oldaláról számolt be tudósításában a CBN televízió. A kommunista szigetország a Szovjetunió összeomlása után lazított az ideológiai diktatúrán, és engedélyezte független keresztény közösségek működését, de szigorúan csak magánházakban. A Castro-rezsim…..
Dehogy is. Pillanatok alatt bejárta ma az internetet ez a fotó, amit Balogh László készített a bicskei vasútállomáson. Az eredeti képaláírás szerint rendőrök állnak egy menekült család mellett, akik el akartak szaladni az állomás területéről. - Hungarian policemen stand by the family of migrants as…..
Film készült Richter Gedeon életéről, az a címe, hogy Nem tűntem el, és kedd délután lehet majd megnézni az m1-en. Szomorú apropóból, ugyanis éppen hetven év telt el azóta, hogy 1944 decemberében a nyilasok a Dunába lőtték a híres gyógyszerészt és feleségét. Az…..
Füstleves Étteremben 2014.12.26 06:39:00
Ti szerettek éttermekbe meg kávézókba járni? Én nagyon. Nem kell öregnek lenni ahhoz, hogy valaki emlékezzen: milyen volt, mikor még lehetett dohányozni ezeken a helyeken.  Mikor még én is dohányoztam, természetes volt, hogy étteremben evés előtt, és evés után cigarettáztam.…..
Heti 3-4 alkalmas 30 perces könnyű, közepes intenzitású futás az életkorhoz viszonyított maximális pulzus (maximális pulzus= 220-életkor) 60-65%-án rengeteg pozitív változást hoz magával mind a közérzetünket, mind az egészségünket illetőleg.  A mai napra összegyűjtöttem…..
Az Apple tegnapi gyorsjelentése főbb vonalakban visszaigazolta a kétségeimet, nagyjából az rajzolódik ki a számokból, amiről már írtam tegnap, sőt, kicsit talán még negatívabb a kép itt-ott. Az árbevétel és főként a profit terén sikerült kövér csalódást okoznia a cégnek,…..
formax 2012.07.26 10:08:05
edition.cnn.com/2012/07/25/opinion/obeidallah-iphone/index.html?hpt=hp_c4 Falling out of love with my iPhone: a CNN publicisztikája
Megtalálták Bándy Kata gyilkosát, vallomást tett. Egyes szélsőjobboldali portálokon már terjed a hír: cigány a gyilkos. Pedig nem a cigányság ölte meg Bándy Katát, hanem egy ember, aki remélhetőleg jó sokáig fog a börtönben rohadni. Ki lehet persze mondani, hogy cigány a…..
formax 2012.07.16 15:23:53
@Lord Viktor: "Felismerni a problémát, elfogadni, hogy igenis létezik, és aztán kigondolni, hogy hogyan tovább. " Na ez igaz. De hogy nem a gettó és a kiírtás a megoldás, az 1000%.
formax 2012.07.16 15:30:00
@szvsz: "És mi van, ha nem akarok jobb lenni?" akarjál jobb lenni.

"Mi van, ha végre úgy gondolom, hogy nekem is szabad annyira integrálódni vágyónak lenni mint nekik? Mi van, ha én is úgy gondolom, hogy lehetek én is kötekedő, szemetelő, ingyenélő, tolvaj, rabló, gyilkos és pokollá tehetem mások életét?" az lenne, hogy megszűnnél ember lenni.

"Ha ilyenek lennénk, akkor rasszista mindenki aki útálna és a pokolra kívánna ezért?" - nem, jogosan vetnének meg és büntetnének. De, ha a Te konkrét bűnöd miatt azt mondanák: "ilyenek ezek a magyarok MIND, gettóba velük, kiírtani MINDET!" - akkor rasszisták lennének.
formax 2012.07.16 16:11:12
@trey82: "en azt latom hogy ha valaki ki meri mondani hogy cigany akkor arra automatikusan rasutik h rasszista." - nem, a józan vitázók (nem a hőbörgőkre gondolok) akkor mondják valakire, hogy rasszista, ha az illető azt állítja, hogy a gyilkos azért ölt, mert cigány.

"szerintem korrekt statisztikak nelkul semmire nem megyunk. ha volnanak ienek es veletlenul kiderulne beloluk h. pl. az ien buncselekmenyek elkovetoinek 80%-a cigany szarmazasu akkor legalabb nem lehetne tovabb szonyeg ala soporni ezt a problemat"... Ha a gyilkosok 80 %-a cigány, akkor egytől egyig valamennyit el kell fogni, bíróság elé állítani, meg kell büntetni. Gyilkosságért, nem cigányságért. De a 80% csak matematikai példa, nekem nincs statisztikám.
Úgy tudom, a rendőrség megkülönbözteti a cigányságra jellemző viselkedés- és a hozzá kapcsolódó bűnözéstípusokat - ez szakmai kérdés, nem rasszizmus. De a rendőrség - elvileg, és helyesen - nem üldözhet és gyanúsíthat senkit, azért mert cigány.
Az alábbi változatok egy része sajnálatos módon már megvalósult, mire elkészült a poszt.  Azért lehet, hogy még vannak benne hasznos elemek. "Leír-e bármilyen kötelező következményt a vizsgálati jelentés? Ugye, hogy nem? Hát akkor?" "Nem nyilatkozom, még…..
formax 2012.03.28 08:54:30
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nono, ezt bizonyítani is kellene ám, nem csak úgy bekiabálni a világba! Plagi bácsi doktori dolgozatának plagizálását 9 hónapon át tartó munkával tárta fel a hvg újságírója, legalább ilyen alapos feltáró munka kellene!
A MALÉV csődjét követően új névvel folytatja munkáját a magyar légitársaság. A pénzügyminiszterként, miniszterelnökként, térként és fejlesztési tervként is jelesre vizsgázott Széll Kálmánról nevezik el a MALÉV utódját."Nomen est gólem" - mondta a hírre…..
formax 2012.02.07 11:09:23
@Dr. Adofizeto: Ok, legyen Airline, habár a magyar légierő is fejlesztésre szorul és ott is sok pénzt lehet találni...
János még novemberben írt róla, hogy átadták a csepeli gerincút eddig megépült szakaszát. Azóta már gyűltek vele kapcsolatban a tapasztalatok, ezt olvashatjátok és nézhetitek meg most. Ha arrafelé laksz, kipróbáltad már? Idén januárban végre átadásra került a várva…..
formax 2012.01.20 09:43:07
@dzsaszper: "Így a térképet elnézve igazán sokat még az segíthetne, ha az Üdülő sorról is fel lehetne jutni az M0-ra. Ez a hídnál a szintkülönbség miatt nyilván picit problémásabb, de legkésőbb a Híd utcánál megoldható lenne."
És utána hova vezetnéd a forgalmat? A Híd utca gyakorlatilag egy dűlő út (aszfalt, vagy föld, nem tudom, nem jártam még rajta), az üdülő területek között, az Üdülő sor aszfalt, üdülők mellett, végig fekvőrendőrökkel (Szigetszentmiklóstól Csepelig huszonvalahányat számoltam össze, amikor arra mentem). Szóval ez óriási fejlesztést igényelne a környéken, de a le- és a felhajtót is a Kis-Duna feletti híd szélesítésével lehetne csak megoldani - nem hiszem, hogy ez az ötlet kivitelezhető.
Jópofa tükörrel lepte meg hölgy vásárlóit a kanadai Penningtons a próbafülkék rengetegében. A hölgyek ugyanis egészen lefagytak amikor az általuk kiválasztott ruhadarab felpróbálása és elbírálása közben a tükörben két tűzoltó jelent meg mellettük. Az úgynevezett…..
formax 2011.11.24 12:38:26
Csodálatos NGM-közlemény: Bevezetés: "Az elmúlt másfél évben Magyarország gazdaságát megújítottuk. A megújulás időszakában az volt a lényeg, hogy szabad kezünk legyen és a magyar érdekek szerint rendezzük be Magyarországot. Ehhez távol kellett tartanunk magunkat…..
Noha már 2009-ben lelepleztük azt a hamis Einstein-idézetet, amellyel egyes asztrológusok azt próbálják alátámasztani, hogy Einstein nagyra tartotta az asztrológiát, ez a tévhit továbbra is tartja magát. November 1-jén például a Klubrádió Ötös c. műsorában – melyben vendég voltam – egy…..
formax 2011.11.04 17:00:22
@Gerusz: Pontosítsunk. Isten nem Einstein hitétől függően létezik vagy nem.
Egyébként Isten csak nevet ezen az egész "Einstein mit gondolt Róla" történeten; Hozzá képest Einstein egy sötétben botorkáló kishangya, csak közöttünk volt egy kivételes zseni...
Subba Eközben a Köky Terminálon 2011.10.17 11:27:00
Bravó bazmeg, bravó!! Egy ugyanekkora szarrakás az egész ország, kezdjétek ti is ezzel a gondolattal a hetet!   Kyki, mi? VIA..
formax 2011.10.17 15:57:49
@Lük: Hogy jön ide az építész? Egy ilyen szökőkutat, annak gépészetét, vezérlését stb. nyilvánvalóan szakcég tervezi, az építésszel, belsőépítésszel, gépésszel, és egyéb szakágakkal egyeztetve. Aztán jön a kivitelező (lehet, hogy az ő alvállalkozójuk a szökőkút gyártmánytervezője), és elkészíti.
Rengeteg dolgot nem ismerünk a szökőkút tervezése, kivitelezése körül. Mennyi idejük volt a kivitelezőknek, hogyan húzták meg a költségvetést, ki lépett a létrával a szökőkút közepére, stb., stb...
Tudjátok Ti, hány ember munkája egy ilyen épület, hány döntés következménye, mennyi hibalehetőség van? Hogy lehet egy ilyen baki alapján ilyen durván megbélyegezni az építészeket, kivitelezőket, tulajdonosokat stb.? Kapott Budapest egy új plázát, lehet vásárolni, lehet dolgozni, lehet profitot gyűjteni. Olyan nagy baj ez? Bárcsak több új épület nyithatna meg, bárcsak nem lenne ilyen pangás az építőiparban! A szökőkutat meg csak beállítják rendesen...
  Augusztus 20-án debütál az Országház új díszkivilágítása, ami olyan lesz, mint a fenti képen látható. Emlékeztetőül: korábban csak a kupolát, valamint a fontosabb oszlopsorokat emelték ki fémhalogén-lámpás fehér fénnyel. így nézett ki:     "Minden homlokzat…..
formax 2011.08.11 11:54:19
@Kentauró7: Ilyesmire gondolok én is,
mindkét változatnak vannak előnyei és hátrányai, melyek ötvözésével lehetne a legszebb eredményt elérni.
A régi megvilágítás előnye az épület egyes részeinek kiemelése más részekkel szemben, így ritmust adva az épület megjelenésének. Különösen szépnek látom a kupola megvilágítást, ahol nemcsak a forma, de színek kontrasztja is szépen látszik.Hátránya egyértelműen a világítás nélkül hagyott részek feketesége.
Az új, tervezett világítás előnye a korábban sötét részek megvilágítása, hátránya a homogenitás, az építészeti elemek plasztikájának eltüntetése. A sárgás szín véleményem szerint túlzott, különösen zavaró a kupolánál, ahol a falak és tető színe szinte egybeolvad, ráadásul a csúcsdísz is alul van világítva.
Nem tudom mire gondoltak azok, akik ezt írták: "A pontos tervezés azt is lehetővé teszi, hogy a keresztbevilágítások elkerülésével a fényszennyezést is csökkentsék", de a régi világításnál nekem tetszik a reflektorok által kirajzolt halvány fénypászma is a kupola mellett.
Az optimális megoldás tehát szerintem a következő:
Az árkádokat, a kupolát, a két nagyobb tornyot és az üléstermek feletti tetőt jól megvilágítani, míg a többi részt kevésbé, hogy az épület plasztikája megmaradjon, a megvilágítás által ritmusa legyen. Nem kellene mindent körben megvilágítani, a vetett árnyékok szintén szépen kiemelik az épület tagozatait. Amennyiben lehetséges, a fehérhez közelebbi színhőmérsékletű fénnyel megvilágítani az épületet, de különösen a kupolát, hogy a színek közelebb legyenek a természeteshez, és az eredeti színkontrasztok megmaradjanak.
 Rustyt először Tumblren láttuk, amikor a Dalmáciában nyaraló pnxntdd tumbász-kolléga feltette képpel a sztorit, hogy befogadtak egy kiscicát, miután egész éjszaka az ablakuk alatt nyervákolt.   Az első kép (fotó: pnxntdd) Először azt hitték sirály, olyan hangja volt.…..
Szilvay Péter Kreatív-olvasónak köszönjük, hogy észrevette, amit mi nem, hogy a két legcsodálatosabb gyorsétterem-lánc hogyan kezdi az évet! ..
formax 2010.01.04 14:05:02
formax 2010.01.04 17:19:54
@Vegyi Ali: "Mondjuk azon én is kiakadtam, mikor a professzor minden nap a korlátlanul tölthető mekdonálcos kólás kannával (hatalmas) ment ebédelni, és megivott naponta vagy két litert."
Ezen TE miért akadsz ki? Nem mindegy Neked, mit eszik-iszik az a professzor?
A tehetségkutató műsorok, és azok közül is az énekes fajták, legendásan nagy sikerek mindenfelé, a nálunk Megasztár címen elhíresült Pop Idol/American Idol az USA-ban például megkapta a televíziózás Halálcsillaga becenevet, mert amikor januárban adásba kerül, mindegy, mit…..
formax 2009.12.21 15:29:00
@wisdom: Azért ülünk unott arccal, mert az összes eddigi (1989-től számítva) tehetségkutató műsorban 1 igazi tehetség került elő (Rúzsa Magdi - ráadásul Ő sem magyar állampolgárként...). Az összes többi középszerű tehetség. Alkalomadtán szép hanggal, vagy valamilyen más ügyességgel, de súlytalan személyiséggel - fáradt-ijedt-sérült kultúrának a hordozói. Nem a tudás hiányzik: a személyiség varázsa. A mi kultúránk nem támogató jellegű, ez sajnos nagyon kijön az ilyen tehetségkutató produktumokon.
Na jó, talán mégis volt egy-két ilyen is: Gál Csaba Boogie, Veres Robi - talán a testi hibájuk adja azt az erőt, amit legyőzve, megérzünk valami megindítót, de ezt is kevertnek, megtörtnek érzem, mintha nem lenne teljes a győzelem. Valószínűleg amiat, hogy a magyar társadalom nem elfogadó a testi fogyatékosok felé (sem), és ez jelentkezik náluk félszegségben.
Az idei Torontói Filmfesztivál nyitófilmjét nagy nemzetközi érdeklődés előzte meg az ígéretes szereposztásnak, az érdekes történetnek köszönhetően. Jon Amiel filmje, a Creation (Teremtés) az evolúcióelméletet kidolgozó Charles Darwin életét és A fajok eredete című…..
formax 2009.09.17 14:15:45
@VilMarci: "Viszonylag jól dokumentálhatóan" - Na ne! Dokumentálható?
"farkasból palotapincsi, vagy a fekete mustárból karfiol meg kápszta" - a folyamatot figyelték meg, vagy a tényeket bizonyos szempontból egymás mellé raktak, és egy elmélet alapján igyekeztek megmagyarázni? Ez nem ugyanaz. Az evolúcionizmus eléggé cizellált tudományos világnézet ahhoz, hogy a tényeket magyarázza, de lehet más tudományos világnézet is, ami meg tudja magyarázni ugyanazt a tényt. Egy dolog nem változik: a tény.
formax 2009.09.17 15:02:01
@VilMarci: A fajok eredete azért elég közel van az élet keletkezéséhez, nem?
Lehet, hogy explicite nem jelenti ki, hogy nincs Isten (lásd még evolúciós teremtéselmélet), de tény, hogy Darwin fokozatosan elveszítette a hitét Istenben.

Az egész vitával csak az volt a célom, hogy érveljek amellett, hogy alternatív nézetek is lehetnek tudományosak, nem csak Darwiné. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy miben hisz Isten.
Szakmai mélységekbe nem mernék belemenni, vitatkozzanak a tudósok.
formax 2009.09.17 15:59:20
@VilMarci: ""tény, hogy Darwin fokozatosan elveszítette a hitét Istenben" - és ezt a "tényt" hol olvastad?"

:-) Na látod ilyenek ezek a tények... :-)
Az interneten olvastam, de erről tényleg Darwin tudna mesélni...
A "mozgássérült parkolókártya"a modern magyarban a "leánykereskedelemmel", a "nyersópiummal" és a "progresszívvel" azonos hangulati értékű kifejezés. Emiatt nyilván annak a törpe minoritásnak a legrosszabb, akik valóban rászorulnak a…..
Nehéz ezt a képet máshogy értelmezni. K.V. fotózta az ablakukból a Hitgyüli utánfutós reklámautóját, ami egy hatalmas Bibliát hurcol magával Budapesten Egerben: Ma délelőtt nyugodtan ültünk a gépünk előtt, amikor arra jött egy kocsi hangosbemondóval. Gondoltuk már megint egy…..