Regisztráció Blogot indítok
Adatok
siciliano

0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Miatta (is) tört ki az '56-os magyar forradalom? "Mai bejegyzésében B.L.NT egy érdekes összefüggésre világít rá az 1956-os lengyelországi események lezárása és a budapesti történések között. Célkeresztben egy ellentmondásos figura, aki meggyőződéses kommunista vezetőből lett szovjetbíráló, majd…..
siciliano 2016.10.26 20:57:44
@nookedli: És hogy folytassam a gondolatmenetedet,a komcsik 90% is izraelita volt,Trockijal kezdve egészen Berijáig,Dzserdzsinszkijig(CSEKA megalapítója amiből a KGB lett.)
"Észak-Afrika elfoglalása után a szövetségesek Szicília megtámadásáról határoztak. A hadművelet előkészítése során egy megtévesztő manőverrel sikerült meggyengíteniük a sziget védelmét, ami gyors előrenyomulást eredményezett." Az 1943 májusában került sor a washingtoni Trident-konferenciára, ahol…..
Őszentsége döntően két témával jegyezte el magát uralkodása eddigi időszakában: az antikapitalizmussal és a menekültek és migránsok érdekeivel (míg a papi abúzusok témáját sikerrel a háttérbe szorította). Sokan szeretik azt mondani, hogy ebben a pápa baloldalisága és latin-amerikai háttere nyilvánul…..
siciliano 2016.05.31 10:49:31
Sajnos a mai világban divat szidni a Katolikus egyházat,trendi csak a negatívumokat reklámozni szajkózni.Tény az egyháznak mint szervezetnek vannak történelmi hibái bűnei,de ennek ellenére ez az a kultúrkör,mely sikere vitte a civilizációt.Míg egyesek csak a sajnálatos pedofil botrányokat meg a vallásháborúkat tudják emlegetni,közben az egyház nagyon komoly karitatív, oktatási, és tudományos tevékenységet folytatott,folytat.Polgárháborús helyeken kórházakat,iskolákat üzemeltet,újjáépítésben vesz részt,stb..csak ez nem hír,pedig igen sok ember tesz az egyházon belül,hogy könnyítsenek az emberek életén,sok önkéntes jóravaló emberek segítségével.Ez sok érdeket sérthet és kész a negatív propaganda.
Ferenc pápa megnyilvánulása a menekült áradat megkezdéséig az egyházon belül is szimpi volt,de ez a migránssimogató,alázatos menekültlábakat csókolgató magatartás riasztó,a tunéziai,párizsi,brüsszeli mészárlások tükrében,az orosz gép felrobbantása 220 halottal.Valahogy nem láttam a pápát olyan bánatosan, sőt a napokban kijelentette nem a keresztények vannak veszélyben hanem a migránsok.A menekültek sorsán aggódik akik sem most sem évszázadokkal ezelőtt sem voltak hajlandóak a keresztény kultúra(nem a vallás)minimális elfogadására sem.Én inkább azokat a mártírokat hősöket sajnálom akik életüket áldozták az iszlám megállításában,vajon mit szólnának manapság a mostani állapothoz,a hiábavaló küzdelemhez,hogy egyházi "áldással" elárasztják európát.100 év és felesleges lesz moralizálni a keresztény egyházak korszerűségéről,megújulásáról,a harangok elhallgatnak helyette Allah Ahkbar lesz...
siciliano 2016.05.31 11:07:28
@HaFr: De értem,van is igazság benne,csak az egyik téma hozza a másikat...na meg a kommentek.
Magyar konzervgyártás a legvadabb kommunizmusban, gyári manikűrrel, avagy Mi legyen az ebéd? - 1953...
siciliano 2016.05.15 19:16:04
@szita szita péntek: Köszi az infót,igen ekkora hőfoknál már semmi nem lehet probléma,csak néha jobb nem látni és tudatlanak maradni.Sokan láthatunk már hasonlót,az MDF piac hőskorában szintén tanúja voltam mikor egy nagy dobozos kocsiból árulták a húst,ha nem volt hely a kampókon, akkor a plató padlójáról ,gumicsizmás ember mindenen áttaposva hozta a húst.Az tény,hogy amelyik húson párszor áttaposott azt már nem kellett klopfolni otthon:)És az emberek sorban álltak érte.Na meg manapság amilyen körülmények között ráakadnak egy egy illegális "húsüzemre" közveszélyokozásért börit adnék pénzbünti helyett...Az "én" pékem még semmi ezekhez képest...:)
A Dél-afrikai Köztársaság negyedik legnagyobb városa, a törvényhozás központja. 1950-es évek, Adderley Street  ..
siciliano 2016.05.12 12:49:22
@Aha, persze: 1. Köszönöm a hozzászólásod,de semmi felsőbbrendűségről nem írtam,le kéne már szokni arról ha valaki egy népcsoportról,kultúráról ír rögtön bélyegzünk vagy rasszistázunk.Ha már ennél a témánál vagyunk,akkor a Nelson Mandela mint hős, archív felvételeken (nem mutogatják) fehérek kiirtására buzdító énekeket énekelt többedmagával..ha egy ilyen tanult ember ezt csinálta akkor mit várunk a népétől.2.A nigériai lakótársad bizonyára egy erős kivétel,ilyeneket mindenki tud mondani,de ebből nem lehet egy több száz milliós népcsoportot megítélni,inkább egy ruandai mészárlásról ahol machetevel öltek le több millió embert törzsi viszálykodás ürügyén,ahelyett hogy tanulnának dolgoznának. Európa sem ingyen kapta a "civilizációt",pláne hogy itt jóval több háború folyt mint Afrikában az évszázadok során.A 80-as években Chrudinák Alajos kint járt Etiópiában és kereste az éhezés okait.Mikor megkérdezte egy asszonytól miért van 8 gyereke azt válaszolta,hogy így többen tudják hordani a vizet.3.Az afrikai volt gyarmatok,Európa több évi össz költségvetésének az összegét kapták évtizedek alatt,melyek a nyugaton tanult afrikai vezető réteg lenyúlt,fegyverre mindig jutott,sorolhatnám a vezetőiket és országaikat.Pl Nigéria ahol az egyik legnagyobb olajlelőhely található a nép 98%-a nyomorog.Le kéne már szokni arról is, hogy az európai hatalmak emlején nevelkedjenek segélyeket követeljenek,ha meg nem úgy alakul rasszizmust kiabálnak,amihez bőven kapnak európai segítséget is.4.Japánt és Németországot a földel tették egyenlővé,a németek két háborút is elvesztettek,jóvátételt fizettek és ma Európa motorja,akárcsak Japán, a térség, sőt a világ legfejlettebb állama,pedig sokan vannak, egy sziklán élnek semmi ásványi anyaguk nincs, csak a kitartásuk, szorgalmuk, és a mentalitásuk.Tudomásul kell venni,hogy vannak népek akiken nem lehet segíteni akármilyen lehetőséget is kapnak.5.Iskolák kórházak ma is vannak Afrikában nyugatiak üzemeltetik,persze időközönként elpusztítják a polgárháborúk, katonai milíciák vagy maga az állam túszként kereskedik a segélyszervezetek munkatársaival....6.Ha nincsenek a gyarmatosítók akik a partraszállás után rögtön építkeztek,ma az ottani fekete társadalom nem használna vasutat nem ismerné a civilizáció olyan előnyeit amiért manapság Európa felé veszik az irányt...ki tudja száz év és a jóvoltukból kezdhetünk mindent elölről...
siciliano 2016.05.12 19:22:48
@Darth Revan: Ezen az elven mindenki el van nyomva a világban,hol ezért hol azért.A történet lényege,hogy mi vezet oda,hogy egy régió a segítség ellenére nem fejlődik,vagy képtelen fejlődni.Nekik már nem kéne azt az igen hosszú fejlődési szakasz megtenniük mint Európának Kínának Japának,több ezer év alatt,hanem csak alkalmazni kéne.Először tán azzal kéne kezdeni,hogy megváltozik a gondolkodásmódjuk a társadalomról,(nem ölök meg valakit mert idegen,más a vallása,mert nő,levetik magukról a babonákat,nem csonkítom meg a gyereklányokat és betartom a törvényeket,elfelejtem a becsületgyilkosságot) aztán rendszeresen járatom a gyereket iskolába,bejárok a munkahelyre és csinálom amit mondanak(Egy csatorna ezzel foglalkozott,hogy a multik nem fektetnek be Afrikában,mert nem fegyelmezett a munkaerő,lopnak verekszenek,most a kínaiak próbálkoznak de ők is kezdik feladni)Aztán ami nem kerül pénzbe,kitakarítom a környezetem,nem szemetelek és nem sorolom...na ez vezetne Afrika felemelkedéséhez,ameddig ezek az alapdolgok nincsenek,ott fognak tartani ahol Európa a régmúltban a civilizáció hajnalán...
Újabb senkiföldje Budapesten, ezúttal a Haller utcai BKK-kikötőnél lévő lezárt aluljárónak nincsen gazdája. A szemét csak gyűlik a lépcsők aljában. Mutatjuk a megkeresett szervezetek válaszait! Fotó: Tasnádi Márton Budapest Közút, 2016. április 26.:  Társaságunk tevékenységei között aluljáró…..
A lakásfelújításban az a jó, hogy a kosz, zaj, mocsok és káosz után egy vadiúj lakás/lakrész lesz a jutalmunk. NEKÜNK. A szomszédnak viszont csak a kosz, zaj, mocsok és káosz jut. Lerendezhetnénk ugyan a témát azzal, hogy "hát istenem, a felújítás zajjal jár", de ne tegyük. Ha szeretnél továbbra…..
Tömeges kitelepítés a csernobili baleset után - 1986. április 27. A modern társadalmakban komoly feladat a lakosság védelme az esetlegesen bekövetkező ipari vagy természeti katasztrófák következményeitől. A katasztrófavédelem eszköztárában a lakosság kitelepítése az utolsó védelmi eszköz, ami csak…..
1965. Ado Moser olasz kerékpáros a Giro d'Italia magashegyi részén egy kisebb hóomláson mászik át bringájával..
A németek a varsói felkelést magyar katonákkal akarták leveretni. A II. tartalékos hadtest kis híján megfordította Magyarország sorsát. Tettükről most látványos film készült. SS-tiszt vitája a magyar katonákkal. (Fotó: Magyar korridor - Varsó 1944 című film)..
siciliano 2016.03.19 10:46:01
Sajnos a hazai történelemoktatás és ismeretterjesztés folyamatosan negatív színben tünteti fel mind a magyar politikát mind a magyarságot.Bizonyos köröknek ez az érdekük,pedig a holokauszt kapcsán is itt Magyarhonban menekült meg a legtöbb zsidó Európában, annak ellenére hogy németek által megszállt ország voltunk arról nem beszélve hogy 44-ig a béke szigete voltunk.Felállították a munkaszolgálatos alakulatokat,hogy ezzel is indokolják a németek felé,hogy megfelelünk a zsidótörvényeknek de ne keljen kiadni őket Németországnak.Kevesen tudják hogy voltak olyan munkaszolgálatos alakulatok amelyek szinte hiánytalanul lettek hazahozva a frontról,és bizony a legnagyobb veszteséget a szovjet csapatok okozták soraikban mert nem voltak tekintettel arra hogy zsidók vagy sem, vitték Szibériába és kész.A Románok 41-ben jelentették,hogy a zsidókérdést megoldották,a Szlovákok márkáért árulták ki a zsidókat a németeknek.Na ezekről a tényekről hallani keveset ellenben a magyarok...Az akkori politikai vezetést a németek felkérték,hogy Lengyelország megtámadásakor engedjük át a német csapatokat magyar területeken amit kategorikusan el lett utasítva, sőt Lengyel menekültek ezreit fogatuk be és a Balaton környékén a német megszállásig jól elvoltak, voltak akik továbbmentek Angliába harcolni önkéntesként.Bezzeg a Szlovákok akik egy hadosztállyal a Németekkel együtt támadták meg a Lengyeleket...na ez a propaganda melyet mindig a magyarság ellen folytatnak,talán ez a film segít egy kicsit.
siciliano 2016.03.25 23:44:52
@Mj:1. Igen,propaganda de tényeken alapuló,még akkor is ha voltak visszaélések és kilengések...és nem csak a munkaszolgálatosoknak volt rossz körülményeik,hanem annak a szerencsétlen magyar katonának aki kint volt az orosz fronton,az is éhezett,fázott,lőttek rá,(már a Horthy rendszerben is titkosították azokat a felvételeket amelyek a lövészárokban megfagyott magyar katonákat mutatta,és a későbbi rendszernek sem volt érdeke azokat nyilvánosságra hozni 1990-ben mutatták be először nem kis indulatot keltve)nem beszélve arról hogy egy munkaszolgálatosnak ha szerencséje volt, a szocialista rendszer megpróbálta kárpótolni ha nem anyagiakban akkor pozícióval,ellentétben azokkal a visszatért katonákkal akiket rögtön lenácizot az új rendszer,(ahogy nagy népi tanítónk Rákosi elvtárs mondotta:9 millió fasisztával nem lehet kommunizmust építeni!)ha pedig esetleg tiszt vagy tiszthelyetesi rendfokozata is volt élete végéig udvart söprögetett esetleg portás lett és nyomott nyugdíjjal fejezte be az életét.Itt van több életsors mint Bondor Vilmosé és sok társáé.Nehézsorsuak:www.youtube.com/watch?v=YhRlAKdplEw vagy Stomm Marcel emlékirata kit idehaza halálra ítéltek de nyugati nyomásra életfogytiglanra változtatták az ítéletet...és a sort még lehetne folytatni,gondolom ez is propaganda,csak hogy ne legyen minden fekete vagy fehér..
2.A Románok zsidókkal való bánásmódjáról meg csak ennyit:A román hatóságok és a román társadalom egyes részei hosszú időn át vitatták, hogy Romániában is volt-e holokauszt. Egy nemzetközi bizottság, amelynek elnöke a holokauszt-túlélő, Nobel-Béke-díjas Elie Wiesel volt, csak 2004 novemberben állapította meg, hogy Románia polgári és katonai hatóságai felelősek voltak 280-380 ezer romániai és ukrajnai zsidó haláláért. Románia a második világháború alatt, 1941 és 1944 között a hitleri Németország szövetségese volt és területén német csapatok állomásoztak.

Romániában 2004-ben emlékeztek meg először a holokausztról. Azért október 9-én, mert azon a napon kezdődött 1941-ben a zsidók tömeges deportálása az akkor Romániához tartozó Bukovinából. 1942 nyaráig összesen 120 000 zsidó deportáltak a "halálvonatokon", akik közül tízezrek pusztultak el útközben.

Pogromok és deportálások színhelye volt Romániában Bukarest, Iasi, valamint Dél-Erdély, Besszarábia - a mai Moldávia - és Bukovina. A második világháború előtt mintegy 800 000 zsidó élt Romániában. A holokauszt túlélőinek többsége később kivándorolt Izraelbe, így jelenleg csak mintegy 12 ezer tagot számlál a romániai zsidó közösség.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

3.Nekem van türelmem,bocsi:)
siciliano 2016.03.27 16:04:44
@Albu: Igen teljesen igazad van,a Románok most is, a múltjukra vonatkozóan pedig arcátlanul tudnak hazudni torzítani.Egy igazi román mondta nekem, hogy a magyarok keresik a történelmi gyökereiket míg ők a rómaiaktól származnak.Aztán feladtam neki a leckét döntsék már el végre hogy ők Dákok vagy Rómaiak mert nagyon nem mindegy,mivel a Rómaiak leverték a Dákokat,na akkor most mi van?Egy seggel csak egy lovat mert aztán a varrás mentén szakadnak..és ezt tanulják és még hirdetik is pedig logikátlan,mégis sikeresek.Ez talán azért van mert náluk nem az önmocskolás van mint idehaza...Passuth László szerint a románság egy hegyi nép amely túlszaporodott és lejött a hegyekből-melyet korabeli 12.századi bizánci krónikák is megerősítenek...

Beke Györgyről nem hallottam utánanézek,A Hitler háborúja?dokut láttam, megdöbbentő, sőt elgondolkodtató ki tudja meddig lesz még fent a neten.

És igen,a Lengyelek politikájáról a két világháború között köztük a németekkel való bánásmódról nagyon kevés szó esik,pedig volt vérengzés és taposás rendesen,mint ahogy arról sincs szó hogy a szovjet mit művelt a lengyelekkel mikor lerohanta őket pedig ők is agresszorok voltak nem csak Hitler.Hitler mondta- ha megnyerjük a háborút senkit nem fog érdekelni hogyan nyertük meg-és ez sajnos a mostani győztesekre is igaz.
A nyugat mint mindig, kihasználta a népek közti viszályt csak akkor reagált amikor már őket érte sérelem ezért tabu még ma is,hogy miért nem bombázták a koncentrációs táborokba vezető vasútvonalakat míg Drezdára Hamburgra rekordszámú bombamennyiséget szórtak...bezzeg a magyarok örök bűnösök és sajnos ezt itthon nem kevesen meg is lovagolják... Churchill mondta:Míg az igazság felhúzza a csizmáját a hazugság bejárja a világot...
Ígérem ma nem lesz tojás, se nyúl, Krisztus feltámadásakor pedig még nem találták fel a fényképezőgépet (sajnos). 1987. A Lincoln-emlékmű tisztítása. A fül sem maradhat ki  ..
Most lenne szükség leginkább egy keresztény hitet védő, határozott egyházfőre, amikor Hágár unokái leplezetlen hódító szándékkal ugranak neki Európa keresztény népeinek. Kőszikla kellene ezekben a nehéz időkben, nem egy celebeskedő öregember. Erdő Péter szelídszavú…..
siciliano 2015.09.29 12:42:04
Sajnos Európa benne a kereszténység elvesztette az önvédelmi reakcióját a pénzhajhász liberális szemléletmód miatt,ami nem azt jelenti hogy a liberális gondolkodásnak ne lenének bizonyos értékei.Ma az EU-ban ciki a kereszténység hát még annak értékeinek hangoztatása.Ellenben az iszlámnak nincsenek ilyen megnyilvánulásai,sikeresek is.Arról nem beszélve hogy az egyik legerőszakosabb vallás melynek hitét nem bűn erőszakkal terjeszteni.Szomorú hogy még mindig hivatkoznak egyesek a keresztes hadjáratok szörnyűségeire mely nem jött volna létre ha akkoriban nem öldösik halomra a zarándokokat,aztán persze elindult az adok kapok.Tudomásul kéne venni,hogy az iszlám nem változott, a kereszténység a vallásháborúkat letudta évszázadokkal ezelőtt míg az iszlám ma is robbantgat hol egymást hol majd minket ez idő kérdése,na akkor fog a közhangulat radikalizálódni.Valaki sajnos fikázta Tomorit, Hunyadit,sajnálom, talán elgondolkodhatna,hogy lehet meg sem született volna ha azok az emberek is olyan kis toleránsak lettek volna,több tiszteletet nekik,végül is ha félig kiírtva is de megmaradt a Magyarság aminek népesedés szempontjából Trianon lett a következménye.Ez a folyamat nem zárult le,akik ma virággal luffival fogadja a migránsokat, vigyázó szemét vesse Párizsra és annak külvárosaira más nyugati városokkal egyetemben amik pár évenként lángra kapnak.Ez ellen a Vatikánnak is harcolnia kéne nem a befogadást erőltetni,egyre több müezin hangja hallatszik Európában, nem lesz jó vége.Aki elítéli a keresztény kultúrát ki kéne próbálnia az iszlámot annak fejletségévvel...pláne a nőket nem értem akik toleránsak,Isten ne adja hogy a kezükre kerüljön...itt egy érdekes videó érdemes megnézni a kételkedőknek na meg a Vatikánnak is... www.youtube.com/watch?v=1JLHQCscMVE
siciliano 2015.09.29 12:56:29
@Liberálmentesítő: Arról nem is beszélve,hogy most Amerikában egy szót sem szólt annak az anyakönyvezető nőnek az érdekében akit nemrég lecsuktak mert nem volt hajlandó összeadni Isten nevében egy homokos párt....persze tudom, miért nem hagy fel a tisztségével...persze persze..vagy egy francia településen ahol II.János Pál pápa emlékére egy keresztet állítottak,lebontatták a liberális szemlélet jegyében mert sértheti a más vallásúakat.A pápa itt is hallgatott..nem értem.Nálad a pont..végre valaki ezt is meri mondani.
Kedves vidéki olvasóim a címet látva már el is kezdik formázni a klaviatúrán az olyan jellegű hozzászólásokat, hogy: "Pesti hülyék, hülye pestiek, nálunk itten Balatonmánducon, meg Rőttekeresen nincsen is ilyen gond! Mink nem sietünk a munkába! Munka sincs." Aláírom, igazuk van…..
Ahogy azt már néhány hete megszokhattátok, a hétfői Napi érdekes, már ma - vasárnap - délutántól látható! 1957. Piasecki VZ-8 azaz a repülő dzsip. Nagy reményeket fűztek hozzá a fejlesztésének idején. Hitték, hogy teljesen kiválthatják vele a régi guruló terepjárót...
siciliano 2015.04.07 20:03:32
Nem kéne annyira szidni a magyar történelmet.Az elmúlt történelemoktatás politikai okokból úgy alakult,hogy a magyar társadalomban egy állandó negatív képet alakítsanak ki saját magáról.Lehet ezt pozitívan is felfogni.A kontinensen elsőként volt alkotmányunk míg más nemzetek évszázadokig léteztek e nélkül,mire rengeteg vérrontás árán alakították ki a sajátjukat.Európa pajzsa voltunk sokáig Tatár,Török,Orosz stb hódító háborúkban,melyben elfogyott a Magyarság és Trianon lett a vége.Elsőként hirdetünk vallásszabadságot míg napjainkban is Írországban még mindig balhéznak a Protestánsok és Katolikusok.Befogadó nép voltunk,míg hullott a magyar más népek beszaporodtak (Erdély,Délvidék stb) A Magyar Királyságban nem volt zsidók elleni pogrom mint nyugaton,Lengyelországban,a cári Oroszországban stb...Nem voltak gyarmati háborúink óriási népírtásokkal kísérve,nem voltunk rabszolgatartók sem.Társadalmi berendezkedésünk és gazdasági potenciánk a 19 sz.végére az egyik legfejlettebb volt, igaz karöltve Ausztriával.Ezt követte egy Trianon tragédia, mely veszteség ami egy diktátumon alapult példátlan az emberiség történetében.A gazdasági veszteség a korszak gazdasági szakemberei szerint túlélhetetlen.És mégis a 1920-at követően szinte hihetetlen módon sikerült talpraállítani egy népet, egy országot, plusz átvészelni egy 29-es világválságot amely a nagy világháborús győzteseket földre vitte.Természetes jelenség volt a korszakban,hogy egy ország mely elvesztette a területének 2/3-át reviziónista politikát folytatott,ha a gyarmattartók ragaszkodhattak a rabolt területeikhez,amit keményen kizsákmányoltak akkor a mi nemzettartó törekvésünk miért probléma.Ha akkor Magyarország eredeti nagyságában megmarad ma nem itt tartanánk.A zsidókérdés mely a mai történelemszemléletet uralja rendkívül tragikus a megítélése.A zsidó népcsoport több százezres bevándorlása a Monarchia idején nem az ország antiszemitizmusát mutatja,a sokat emlegetett Tiszaeszlári vérvád is felmentéssel végződött,miközben a szomszédainknál pogromok folytak. Az Egyesült Államokban is hoztak Numerus clausus intézkedéseket sőt Canada is,melyet követet a sterilizációs törvény is,mely Magyarország nem ismert.Hitler hatalomba kerülése sokkalta erősebb országokat térdre kényszerített és a náci zsidópolitika 1944-ig az egzisztencián kívül a zsidó népcsoportot Magyarországon fizikailag tömegesen nem érintette(deportálás)Magyarország a béke szigete volt, ellenben Románia Szlovákia önként dalolva szolgáltatta ki a zsidó közösséget úgy hogy nem voltak megszállva.A magyar korabeli elit egy része antiszemita volt ez tény,de a hintapolitikának köszönhetően a fokozódó német követelések ellenére nem adta ki a zsidóságot.Európában nem találunk még egy olyan államfőt aki 1944 németek által megszállt országban kis mozgástérrel (a Gestapo átvette a közigazgatást a rendőrséget parlamenti tagokat és sajtó munkatársait letartóztatta,internálta)Horthy felrendelte az esztergomi páncélosokat és példátlan módon leszereltette a német helyőrséget,nyilasokat,és megmentette a budapesti gettót a felszámolástól.Igaz a vidéki zsidóságot kivitték az országból,de a kor embere nem tudta, hogy mi lesz a sorsuk.Budapesten a háború után százezer,vidéken húszezer zsidó ember "menekült" meg, sehol Europában nem így történt.Persze a veszteség így is nagy,de a körülmények ennyit tettel lehetővé.Horthy-t a nürnbergi perben még Sztálin sem akarta meghurcolni.További életét Potugáliában Estoril-ban élte zsidó pénzemberek és túlélők támogatásával.Aztán 1956-ban lett ez az ország világhíres, szimpátiatüntetések törtek ki Ausztráliától Londonig mindenhol.Majd 1989-ben ez az ország volt megint az első a változások élén, befolyásolva Európa és a világ történelmét.Nincs szégyelnivalónk,nem vagyunk alábbvalók senkinél,sőt.A történelem alakítása tele van kompromiszumokkal amit egyesek kétszínűségnek neveznek,de egy viharban mindig az a fa marad meg amelyik hajlékony.Vajon ha nem hajlik ennek az országnak a fája a történelem viharában ma még léteznénk?A körülményekhez képest szerintem a magyar történelem és nép a kultúrájával együtt egy sikertörténet,bár ezt nem tanítják és sokaknak ebben az országban ez nem tetszik de ez így van.
Én olasz vagyok,de ide születem egy csepp magyar vér nincs bennem de nem szégyenlem ennek az országnak a történelmét,egyesek se tegyék, aki itt mondta, hogy szégyenli,nincs tisztában avval,hogy bőven van lejjebb,és egy történelmi korszakot nem a mai tudásunkkal kell megítélni...
siciliano 2015.04.08 20:21:43
@fairlane: Köszönjük az értékes hozzászólásod sokat tanulunk belőle,szerencse ezt talán még nem tanítják...És igen a zsidó népközösség is hozzátartozik-tartozott a magyar történelemhez.Uhhh... bocsánat agyhalott társaság vagyunk meg se szólalunk....Köszönjük.
A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Vöröszászló Érdemrendjét adományozta dr. Vida Ferencnek (j), a Legfelsőbb Bíróság Kollégiuma helyettes vezetőjének nyugállományba vonulása alkalmából Aki már hallott a Nagy Imre-perről, annak ismerősen cseng Vida Ferenc…..
A kérdés főleg a rendszerváltás óta érdekes: azelőtt a kutya sem látogatott nyugatról keletre, aki mégis, az a Balaton felé vette az irányt, aztán leomlott a vasfüggöny, a német, brit, olasz turisták nem féltek többé attól, hogy a határra érve szovjet katonák kutatják majd…..
A karácsonyi bejgli és pihenés mellé Bud Spencer és Terence Hill sem maradhat el. A televíziók - ahogy eddig - úgy most is kedvenceinkkel szeretnék megtartani vagy növelni nézettségi rátájukat. Nem titok, hogy egy BSTH filmet akár 1.5-2 millió néző szokott figyelemmel…..