Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mtklub.hu

106 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Nagyon, de nagyon kevés film akad, ami nálam tíz pontból tízet kap. Hogy ezt elérje, a hibafaktornak majd nullának kell lennie. Fontos a jó rendezés és forgatókönyv, a meggyőző színészek,a megfelelő kamerakezelés, a filmhez illő képi világ kialakítása (nem feltétlenül…..
 Szinte teljesen véletlen, hogy a társaságunk éppen Terényben szilveszterezett: csak annyit döntöttünk el, hogy valahova má'utazni ké'k, el, lehetőleg hegyek közé lévén alföldi (zentai, szegedi) gyerekek, az egzotikum kedvéért. Valahogy a többiek felosztották egymás…..
 Mivel előző cikkünkben részben foglalkoztunk a materializmus kritikájával is, így most úgy illik, hogy az jelenkori "ellenoldalt" is kicsit megvizsgáljuk közelebbről. Ez is nagyon fontos terület, hiszen soha ennyi szekta, gyógyító, önjelölt prédikátor nem volt…..
 A tavalyi élményektől megszédülve ismét útnak indultunk szombaton Mohács felé, végigélvezni azt a - számunkra - két napot, melyen a mohácsi nép megünnepli a törökök kiűzését, és egyben búcsúztatják a telet. Hosszas ujjkoptató beszámolót idén nem szándékozok…..
 "Ha már átértél a túlsó partra, miért cipeled magaddal tovább a csónakot?"A vallásokról és hagyományról szóló sorozatunk második részében kicsit a metafizika területére tennénk egy talán megengedhető kitérőt. Ennek szükségessége abban rejlik, hogy sajnos…..
 A Fekete-tó Szegedtől úgy 250 km-re található a Király-hágón túl, Erdélyben.A minden évben megrendezésre kerülő vásár idén október 6-án kezdődött, és 12-ig tartott.Jómagam az utolsó két napra mentem el, régiségkereskedő ismerősöm és családja jóvoltából.…..
 A csángó muzsikára jellemző, hogy ma már gyakorlatilag mindenféle hangszeren művelik, nem ritka a komplett dobfelszerelés, a szintetizátor, a szaxofon és az elektromos gitár jelenléte sem! A hagyományos felállás azonban a furulya egyedül, illetve több furulya együtt, vagy a…..
 Már megint kitéptetek egy darabot belőlem ezzel a czikkel. Hát tényleg a konyhánk is odalesz lassan! Egyre inkább kihal az emberekből a főzéstudomány ebben káosz-társadalomban. Manapság nem csapkodják össze a lakóparki lakások modern konyhastúdióinak falát.…..
 Félreértés ne essék, semmi bajom szuperséf francia patkánnyal, de a lecsó, az mégiscsak magyar találmány. Egy igazi Hungaricum!Azt a csodát csak a magyar gasztronómia tudja elkövetni, hogy az egyenként is karakteres összetevőkből egy olyan íz kavalkádot varázsol, amelynek…..
Magyar Trendi Klub Szász Endre 2008.09.16 12:35:00
 Szász Endre, festőművész(1926. január 7. - 2003. augusztus 18.)"Értelmetlen dolognak tartom, hogy a művész hozzá nem férhető, meg nem érthető alkotásokra törekedjen a modernség, újszerűség ürügye alatt. A műalkotások lényege az állandóság. A természet olyan…..
 Bármilyen hülyén is hangzik, tök régóta gondolkozom azon, hogy a víz miért pont átlátszó. Még kisgyerek koromban csodálkoztam el rajta emlékszem, és azóta, ha nem is nem hagyott nyugodni, de legalább is időről-időre felmerült bennem a kérdés. Ugyanis arra már rég…..
Magyar Trendi Klub Turul 2008.06.21 11:37:00
 Kezdeném mindenekelőtt azzal, hogy én világéletemben egy tetűlusta ember voltam, akit ha jutalmaztak vagy büntettek sem lehetett rávenni a testmozgásra. Vagy ha mégis sikerült, hát én nagyon utáltam... És erre jön egy olyan sport, amit ha hetente egyszer nem tudok játszani a…..
 2008. Június 4. Nemzeti gyásznapunk, a trianoni békediktátum 88. évfordulója. Az ország több, mint kétharmad részét elcsatolták tőlünk. Ennek eredményeképp családok szakadtak szét.A természet alkotta Kárpát-medencei egységet szakították szét erőszakkal. Azt az…..
Magyar Trendi Klub A Duna nyomában 2008.06.05 01:23:00
 Mindig furdal a kíváncsiság, amikor meglátom a Dunát (neve az ős-indoeurópai danu szóból ered – jelentése: víz, folyó) vagy a Tiszát: vajon milyen lehet ott, ahol születik? Milyen érzés lehet átlépni az óriási folyót? Dédnagyapám orosz fogságban volt és mesélte,…..
 "Azt, amit mi érzéki tapasztalásnak nevezünk, az az elvesztett, közvetlen tudás helyén keletkezett. Az ember azért lát, mert vak, és azért hall, mert süket. Amit érzéki tevékenységnek nevezünk, az az érzékek ájulása, csupa feledés, távolság és…..
Tisztelt szerkesztőség! Először is szeretném elmondani, hogy nagyon megörültem amikor ráleltem a honlapra az internet útvesztőjében.Jó látni,hogy vannak még emberek a Kárpát-medencében, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én.Nagyon sok dolog van amiről beszélni kell-kellene…..
Magyar Trendi Klub Emberek északon 2008.05.14 01:21:00
 A Felső-Tisza vidékéről van szó. Már pontosan nem is emlékszem, hogy hány éve is, de úgy gondoltuk bátyámmal, hogy teszünk egy Tiszabecs – Tokaj túrát kenuval. Öten vágtunk neki, én akkor ismertem meg a másik három embert,Jörgsent (Péter…..
 "Oppenheimer amellett érvelt, hogy nekünk most egy laboratórium kell, ahol a tényleges robbanóanyagokat össze lehet szerelni. Ez lett Los Alamos. Oppenheimernek jó ízlése volt, elsőrangú embereket meghívott rövid látogatásokra. Ezek egyike volt Neumann János.…..
 Aki nem szereti valósággal undorodik tőle, aki viszont igen annak minden étkezés egy ünnep. Jellegzetes alföldi ételről van szó, melyet a tájra jellemző szegénység hívott életre: még a marha gyomrát is megették. Mára már minden társadalmi réteg előszeretettel…..
 Az emberi elme, az idegsejtek végtelen kombinációja tud még szülni érdekességeket, kérem. Az alábbi képet nézve elgondolkodtam hát, hogyan élhetünk túl egy atomtámadást vagy egy meteoritbecsapódást. A képen látható eszköz nagy segítségünkre lehet ebben:A gépezet…..
 Nem merném megkockáztatni, hogy minden időnk legismertebb magyar zeneszerzőjének tituláljam, mivel ez így nem igaz. Azt viszont bátran merem állítani, hogy Seress Rezső írta a legismertebb magyar „számot” 1936-ban. Kérdezhetnénk: ki ez a Seress? Mi ez a szám…..
 114 éve, április 1-én temették el Budapesten a Torinóban elhunyt Kossuth Lajost, feleségét és lányát. Ideúton, a vasút osztrák szakaszán, semmi sem történt. Ahogy azonban magyar földre ért a vonat, a dísztelenség és közöny helyébe általános gyász lépett. A sínek…..
 " Ugyan valaha Teller Edének hívták, de maradjon ő csak Edward Teller"- mondták a korabeli magyarok, és ezzel mintegy megvonták tőle magyar származását is. A magyar sajtó rendkívül ellenséges hangnemben, elfogultan írt róla, és nagy találékonysággal a…..
 A legújabb kori demokráciánk vérzivataros „páresztendei” méltán keltik fel az igényt lelkünkben, hogy a múltba révedjünk, és szomorúan sommázuk: Ez nem jól van így… Nem csak a retró jegyében, hanem őszinte hittel fordulunk most a hatvanas-nyolcvanas évek…..
 Ki is volt Trebitsch-Lincoln Timotheus Ignác? Református pap, anglikán pap, buddhista szerzetes, újságíró, angliai képviselő, majd Anglia nagy ellensége, csaló és hamisító, mániás-depressziós? Angol, német, (talán) amerikai, japán, kínai kém? A kapp-puccs egyik…..