Regisztráció Blogot indítok
Adatok
D1255

0 bejegyzést írt és 714 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Már többször hallottunk erről az új bicikli útról és ezen a hétvégén elindultunk, hogy magunk is kipróbáljuk. Az időjárás egy kicsit meleg volt, 30-32 fok között alakult a hőmérséklet, de számos árnyas pihenő, kisebb-nagyobb büfé és végül egy étterem is segített enyhíteni a meleget. Etyekről…..
Balázs eléggé meggyötörten jött haza egyik nap a laktanyából. Ilyenkor mindig van valami, valami olyan tűz, vagy egyéb katasztrófa, amit nem sikerült a legjobban megoldani. Ha nem tudtak valakit kimenteni. Ilyenek. Eleinte, a kapcsolatunk elején nem nagyon mondta, ha bent volt valami…..
Lélekben felkészülök a következő hónapokra, bár tudom, ehhez nem elég egy elhatározás, mert jómagamnak is lesz pár "áll-leesésem" attól, ami a felszínre fog kerülni  rövidesen. A választások előtt egy dologra nem kap soha, senki, semmilyen konkrét választ: MILYEN programot MIBŐL és HOGYAN fog…..
Néhány gondolat a magyar olimpiai pályázat visszavonásával kapcsolatban (Bocs, nem rövid.) 1. Miért nullázódtak le a nyerési esélyeink? A budapesti olimpiai pályázatnak nem a Momentum aláírásgyűjtése adta meg a kegyelemdöfést. A pályázatot azok az ellenzéki pártok végezték ki, amelyek korábbi…..
Így jártál... A különbség 2016.10.25 18:07:45
Vannak, akik úgy dobálóznak a diktatúra szóval, hogy halvány fogalmuk nincs róla, hogy miről beszélnek.Na nekik szól az alábbi, oktató-nevelő célú kép. Külön "köszönöm", hogy a Vértanúk terén összeverődött mozgalmárok minden utólagos tagadás ellenére igenis kifütyülték mind a lengyel, mind a…..
Több „haladó” internetes lap és blog is lehozta azt az ál-dokumentum filmet, amelyben emberek a nemzeti identitásukról beszélnek (jobbára nagyon ostoba és nagyon korlátolt módon), aztán genetikai vizsgálatnak vetik alá őket, melynek során kiderül, hogy – bár ők azt hitték – mégsem 100%-os…..
Öt évvel ezelőtt egyedül maradt a gyerekével, nem kapott munkát és egyre rosszabb anyagi helyzetbe került. Hónapokig  zsíros kenyeret ettek, a penészes lakásban  minden áthatolt a dohos szag. Mikor a gyereke ótvaros lett, érezte, hogy azonnal lépnie kell. Jelentkezett egy masszázshirdetésre,…..
  Az ez egyik érdekes dolog a Facebook-on, hogy amint belépsz, 5 percen belül biztosan találsz valami hatalmas bölcsességet az üzenőfalon. Az emberek egyszerűen szeretik az ilyesmit, megosztják, idézik, lájkolják. ..
D1255 2016.11.22 14:41:35
Hm, erdekes tema es sokfele kimenetelet lattam mar ennek a helyzetnek:

- vannak pasik akik hirtelen raereznek, hogy mennyire hianyalapu a piac es manapsag mennyire olcso a szex, a holgyek tarsasaga, es ez be is szippantja oket <-- oket kb el is vesztettek a holgyek, nagyon ugyesnek kell lenni, hogy ujra domesztikaljak ezt a fajtat;)

- van par pasi akik annyira regen voltak mar megmerettetve, hogy nehezen veszik fel a fordulatszamot... <-- nehez ezzel szembenezni, johet a pialas, lecsuszas, esetleg meloba, hobbiba temetkezes, az erosebbek osszekapjak magukat, esetleg levadassza oket egy elelmes csaj, kosza kufircra is be szoktak vetni oket (jobb ma egy vereb...)

- csajoknal is elofordul ez a tobzodas, megspekelve egy kis, "juhuu nem kell igazodnom" felszabadulassal <-- idovel elunjak, illetve korral jelentosen csokken a kereslet, szinten zsakutcanak tunik (oszinte beszelgetesekbol gyakran zokogos kamingout lesz...)

- noknel gyakran gat a gyermekek iranti felelosseguk, keves idot tudnak parkapcsolat epitesre szentelni, es keves pasi vallalja be a hozott csaladot <-- tovabbi nehezseg, hogy ok sem voltak "megmerettetve" joideje, es ido kell mire megtanuljak, hogy a megkufircolnak nem ugyanaz mintha hosszabb tavon is felvallaljak... jo kerdes szembe tudnak-e nezni mennyit ernek a mai piacon

Es meg van jopar jelenseg a tarsadalomban ami a parkapcsolatok ellen dolgozik (nok szerepenek atalakulasa, az egyen fontossaganak eloterbe kerulese, a ferfiak szerepenek meggyengulese....)

Ami nalam bejott: megporgetni a dolgot, nyitni, sok holgyet megismerni, ezzel onmagunkat is es a tapasztalatokkal felvertezve lepni ha olyan partnerrel talalkozol akivel ujra erdemes nekifutni az eletnek.:)
Az, hogy mit akarnak a nők, az az élet egyik megfejthetetlen rejtélye. A férfiak szerint. Pedig a nőket nem is olyan nehéz megérteni, annyira nem is bonyolult sem a gondolkodásuk, sem a viselkedésük, sem a reakcióik bizonyos szituációkban...
D1255 2016.11.19 04:32:40
@Ildikó40: Amugy ez a szex es nyugalom osszetetel valoban nagyon fontos kerdes. Jellemzoen forditottan aranyosak egymassal, megis igyekszunk maximalizalni mindkettot. Jah, es nem art a partnereknek kb hasonlo egyensulyban lenniuk...
D1255 2016.11.19 04:33:03
@Irbisz: Tudom nehez elhinni, de Gour segiteni akar. A provokativ hangneme amolyan Csernusos fogas, enelkul nehezebben menne at az uzenet. Eleg sok elkurt tarsadalmi tevhiten, szokason kell athatolnia...
Legutóbbi posztom arról szólt, hogy mit akarnak a nők, mire is vágynak valójában a kapcsolataikban. A kérdést megválaszolására több forrás és vélemény állt rendelkezésemre, mivel magam is nő vagyok, mindamellett amolyan „jó hallgatóság” típus. Gyakran előfordul, hogy hosszabb beszélgetésekbe…..
D1255 2016.11.17 14:08:37
@Névtelen betelefonáló: Abban a fiatal korban meg megy az onamitas, rozsaszin almok, bla-bla-bla. Kell meg par ev mire kozeledik a vilagnezet a valosaghoz;)
Tisztelet a kivetelnek.
Addig gyujtsd a tapasztalatokat, szukseged lesz ra...;)
Alibanya jegyzetel Happy End 2016.05.22 18:30:57
Volt egy pillanat, amikor azt hittem, jó irányt vettem az életben, de ez csak egy délibáb volt. Biztos megint bevonzottam valami rosszaságokat, ahogy szoktam. Azért történnek még jó dolgok, ha nem is velem, de körülöttem mindenképpen. És én ennek örülök, mert legalább látom, hogy azért a jóság nem…..
Alibanya jegyzetel A kamasz 2015.10.21 08:11:51
Vártam a hétvégét, nagyon vártam, mert keveset voltam otthon, kevés szabadságom volt, ezért békére és melegségre vágytam. Foglaltam mozijegyet magunknak és úgy elterveztem mindenfélét. Aztán hirtelen beborult minden, ártalmatlanul üldögéltem és valami teljes féktelenséget…..
Alibanya jegyzetel Megoldás...? 2015.10.18 16:25:03
Nem volt valami jó kedvem, almát ettem és azon gondolkodtam, miért is nincs jó kedvem, mert hogy akár lehetne is. A dolgok végül is kezdenek jó felé rendeződni, több ponton ért kellemes meglepetés, már csak a radiátorokat kellene valahogy légteleníteni, hogy fűtés is legyen, de…..
D1255 2015.10.20 20:14:48
@Gour: Azt azert ne feledjuk, hogy Gour problemamentesebb kapcsolatokat keres. Torekeny szivet ovja az elesebb holgyektol. Egy nagyon szuk elit kortol eltekintve...;)
Laza szénhidrát napot tartottam, ez afféle boldogságfokozó, helybenülős tevékenység, karnyújtásnyira mindennel, mi örömet okoz: laptop, kávé, csoki, macaron, narancslé, túró rudi, mi kell még? Csak úgy nézegettem a világot, meg eszegettem, a hajamat össze fogtam és nem akartam semmi történést. Úgy…..
D1255 2015.10.15 22:52:32
@Gour: van meg szived mester:)
D1255 2015.10.16 12:37:21
@Gour: Aztán nem ám elpuhapöcsösödni;)
Alibanya jegyzetel A manipulátor 2015.10.11 12:29:12
Kellett egy kis reneszánsz, valami leonardós, boticellis, bruneleskis, firenzés. Szeretem, sokszor visszatérek hozzá. Most is megkívántam, hogy egy kis reneszánsz érzést olvassak. Olyan kedélyes volt akkor a világ, minden tudás belefért három vaskos könyvbe, ezért az olvasott…..
D1255 2015.10.12 16:16:14
@Gour: "Az unikum csajok valóban sokkal érdekesebb de ez csak annyit jelent, hogy a szokásos női kínlódási szakaszba még van beiktatva egy plusz lépcső, ha már megismerted a nőt akkor pont ott vagy mint az összes többinél. "

Megfelelo esetben annyi megfejtenivalot talalsz benne, hogy eleg egy eletre;)
D1255 2015.10.13 12:25:19
@Gour: Ennyibol meg nem itelkeznek. Ettol meg siman lehet egy igencsak stabil kapcsolat mogotte.
Legtobb noben van egy fajta perverz vonzodas az ilyesmihez. O megeli ezt, na bumm, a tobbiek elfojtjak.... Az kellemetlen ha a pasija mastol tudja meg es nem tole. Siman lehet, hogy a kovetkezo szeretkezesuk heveben a fulebe sugja a kis kalandjat, es megkozelebb kerulnek...
D1255 2015.10.13 12:56:08
@Gour: No de Gour, milyen onzoseg ez mar?! Magad elfogadod ebben a szerepben, mig a parodnal errol szo szem lehet. Valoban szereted ot ugyanugy mint magadat?
Előjáróban: A bizonyos dolog a szexel kapcsolatos lesz, ezt itt mindjárt elmondom nehogy azzal vádoljanak meg, hogy hatásvadász címeket adok és nem lehet sejteni a tartalmat. Lesznek benne tudósok is, kávéfőző, és egy felvetés a végén, de igazából a címben feltett kérdésre…..
A déja vu az a jelenség, amikor az ember úgy érzi, hogy az éppen történő dolgokat valamikor már átélte. Nem tudjuk pontosan mi ez.... Egyes vélemények szerint azonban, amikor fáradtak vagyunk, az ingerületek lassabban vivődnek az idegpályákon, s így mire az információ tudatosodik, egy ideje már ott…..
D1255 2015.10.03 07:18:38
@Diorella Queen: +1 szavazat. Szinten ateltem, csak aztan volt, hogy szandekosan igyekeztem valtoztatni. Volt, hogy sikerult, de jobbara mintha kicselezett volna, es az lett amirol tudtam, hogy tortenni fog...
Megtaláltuk egymást, és körbe ültünk egy asztalt. Nagyon kellemes légkör volt, fa asztal fémvázas székek, puritán falak, egy kocsma.  Összejöttünk és nagyot beszélgettünk, elég vidám volt, nevettünk meg ittunk is és se nem áztunk, se nem fáztunk. Hogy mindenki megfelelő…..
D1255 2015.09.29 08:53:17
@Alibanya1: Majd legkozelebb, meg van ullepednivalo.
Nem alszom, eleinte büszkén gondoltam magamra: micsoda szervezet! Gyakorlatilag evés, alvás nélkül működik. Aztán olyasmi fordult meg még a fejemben, hogy annyira újszerű 8.0-ás típus vagyok, hogy pár óra alvással ugyanúgy működöm, mint a többiek, hét nyolc órával, meg zseni, mint Napóleon,…..
Alibanya jegyzetel A dolgozó nő 2015.09.20 15:07:20
Igen, eljött ez az időszak is az életemben, hogy megfelelek ennek a definíciónak mégpedig magyar értelemben is. Egyszer olvastam valami elemzést a nők helyzetéről és ott volt leírva az emberek reakciója, hogy mennyire más, mondjuk Magyarországon és egy nyugati államban.…..
D1255 2015.09.22 13:51:14
@Kulics: "...Márpedig totál logikátlan módon a nők meg pont a testi hanyatlásuk idején, 40-50 éves korban élvezik és kívánják a szexet..."

Nem lehet, hogy ez osszefugg azzal, hogy kevesebb a megkeresesuk, es igy van lehetoseg az etvagy megnovekedesere? Kivancsi lennek hanyan birnak a napi tobbszori kozeledest tartozasan;)
Persze a felesleges gatlasok is oldodnak eddigre...
D1255 2015.09.22 14:11:05
@Kulics: 2-3 is tobbszori
D1255 2015.09.22 14:28:24
@TBal: A ferfiak miatt aggodnank?
Alibanya jegyzetel Jó hír 2015.09.16 21:07:55
      Tökéletesen igazuk van a filozófusoknak, amikor azt mondják, hogy az életet visszafelé kell megérteni. Arról azonban megfeledkeznek, hogy előrefelé kell élni. Sören Kierkegaard           Két szenzációs jó hírem van, amelyeket most habozás nélkül közzéteszek, nem lesz itt semmi…..
D1255 2015.09.17 09:22:57
Na igen, az egyedfejlődés útján ide is eljutottam, hogy saját fajtám hibáin elmélkedem. Pontosabban a nők hibáin. Napok óta csak női társaságban vagyok, azaz magammal, érthető. Másik magyarázat, hogy kicsit magam felé hajlik a kezem, megpróbálom a férfiakat rávenni, hogy ne…..
Annyi minden történik a világban, menekültek jönnek mennek, háborúk dúlnak, elmegy Vida Ildikó és mindeközben a világ egy csendes zugában, ahová ezek a marginális dolgok nem érnek el, egy minden jóval felszerelt habfehér laboratóriumban tudósok nyüzsögnek, futkosnak izgatottan.…..
D1255 2015.07.31 09:35:51
@Kulics: hmm, mindket esetben sokat segithet a par. A ferfi korbecsokolhatja, kenyeztetheti az imadott holgy olet es viszont...
A tuning 1303-as Bogaramról már sokat írtam, akik kint voltak pályanapon láthatták is, meg is előzhettek, ha kellően gyorsak voltak. Ez a Bogár bizony elég gyors volt, még a kisebb, 40-es Weber karbikkal is tudott fékpadon 143 lóerőt, aztán a 44-es karbikkal még gyorsabb lett, csak…..
Remélem - ha Isten is úgy akarja - akkor most már egészséges maradok. Meggyógyultam, és úgy néz ki minden rendben. Visszanézve, nem tudom, hogy tudtam ezt az egészet végigcsinálni. Honnan volt annyi erőm... Itt volt a két kicsi gyerekem, nem engedhettem meg magamnak, hogy elengedjem…..