Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vattamás (törölt)

0 bejegyzést írt és 170 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha az évszázad rablásaként aposztrofálnak egy olyan tranzakciót, melynek keretében 850 ezer dollár, vagyis 175 millió forint cserélt gazdát, akkor okkal feltételezzük, hogy itt valami komoly turpisság van. A hipotézis igazolásához elég azt az apró kiegészítést hozzátenni, hogy…..
Péntek van. Az utolsó munkanap, hiszen mi is bérből és fizetésből élünk. Előttünk a hétvége, aminek tartalmas eltöltéséhez javasoljuk, hogy a munkából hazafelé ballagva térjetek be egy újságoshoz és kérjétek a Toplista Luxust, ami hitünk szerint önmagában garancia a…..
Vattamás (törölt) 2010.12.04 21:08:14
@Kütyüuniverzoom: már éppen kérdezni akartam, hogy miből burzsujkodik (csak úgy okulásul, hogy a következő életemben mihez kezdjek:)), de nem tudom megítélni, hogy 3,5 év börtön megér-e 5,4 mrd forintot. Mesés órabér.
Téged is zavar, hogy el kell fordítanod csuklódat ahhoz, hogy lásd, mennyit mutat méregdrága karórád? Ha igen, akkor jó esélyed van arra, hogy egyike legyél annak a tucatnyi vásárlónak, aki a Manufacture Royal legújabb agymenésére pályázik. Az Operáról nem tudjuk eldönteni,…..
Vattamás (törölt) 2010.11.29 16:53:43
Ismerősen cseng a Clive Palmer név? Nekünk sem. Mostantól azonban megjegyezzük: a pocakos-tokás ausztrál bányamágnás ugyanis karácsonyi prémium címen annyira jó fej dolgozóival, hogy a sztorit olvasva már-már egy másik univerzumban érezzük magunkat, ahol nem a részvényesek…..
Vattamás (törölt) 2010.11.27 01:39:50
@Behajtó70: Demjánra ne vegyél mérget.
A múltkori londoni Vertu sajtóeseményen vitatkoztam egy sort a marketingigazgatóval, Mark Izattal, hogy most a Vertu vagy az iPhone 4-e a menőbb, de nem tudtuk meggyőzni egymást. Nekem az már elég is volt, hogy a Vertu-dolgozók többségének iPhone-ja vagy Blackberryje (is) volt, de a…..
Nem szeretem a felsőfokot, mert állandó alkalmazásával megöljük a különbségeket. Most mégis szükségét érzem: a második Orbán-kormány eddigi legsúlyosabb, legtöbb vitára esélyes és egyben legkockázatosabb döntését jelentette ma be Matolcsy György. Az elmúlt húsz év…..
Vattamás (törölt) 2010.11.25 01:03:52
@Letícia:
Tegyük fel, hogy MNYP tag vagy. A nyugdíjjárulékod két részből tevődik(-dött) össze:

- 24%-ot a munkáltatód fizetett, 8,5%-ot Te. (ez ugye kb 3 egység és 1 egység)
- Ez első biztosította eddig a jövendő nyugdíjad (állami) 70%-át, a másik a maradék 30%-at, ez kábé arányos.
A teljes járulékod 1/3-át fizeted Te az MNYP-be, onnan kapod a nyugdíjat 1/3-át.
A játulékod 2/3 részét az állam kapja, ezért ő fizeti a nyugdíjad 2/3-át. (Körülbelül)

Eddig.

A mostani ötlet értelmében (kb) ugyanennyit fogtok (te és a munkáltatód összesen) befizetni, de nyugdíjat csak az 1/3-os rész után fogsz kapni (ha nem lépsz át az államiba), a másik 2/3-os befizetés részre 0 ft nyugdíjat fogsz kapni.
Habár a gazdasági válság óta arról szólnak a hírek, hogy az csak az átlagembereket és a tőlük a fizetési listán lefelé lévőket érintette, valójában úgy tűnik mégsem egészen erről van szó. A szuperburzsujok vagyona ugyan lehet, hogy nem csökkent, éves fizetésük azonban a…..
Vattamás (törölt) 2010.11.08 15:05:04
@Czelder Orbán:
google:
72 top manager 50 million
első találat:
www.efinancialnews.com/story/2010-11-08/americans-earn-50-million
Vattamás (törölt) 2010.11.09 16:00:29
@na__most__akkor:
(off)
Egyrészt nem mondtam, hogy minden gyuszis baj neve így végződik, másrészt meg fogsz lepődni, szerinted mi a pneumonitisz?
(/off)
Vattamás (törölt) 2010.11.09 16:05:49
@Vahakomb: A híradás csak arról szól, hogy mennyit kapnak. Nem arról, hogy mire fordítják.
A Fehér Ház, vagyis a White House, a világ legnagyobb hatalmú emberének, a mindenkori amerikai elnöknek az otthona és munkahelye. A Pennsylvania Avenue 1600 cím alatt elhelyezkedő épület kódneve az amerikai titkosszolgálaton belül Crown. A kongresszus 1790 nyarán határozatot hozott,…..
Vattamás (törölt) 2010.10.25 19:39:08
@molnibalage: Ilyen hosszú idő alatt bármi lehetséges :)
inflationdata.com/inflation/Inflation_Rate/HistoricalInflation.aspx

Játssz a számokkal:
cost.jsc.nasa.gov/inflate.html
Alulról a második 1800-ig visszamenőleg működik.
Szeretjük az American Express nemrég nyilvánosságra hozott felméréshez hasonlókat, többet elárulnak ugyanis a valóságról és a zeitgeistről, mint holmi GDP, meg S&P500, meg HDI adatok és indexek. Szóval az Amex szerint a dollármilliomos amerikaiak száma hiába emelkedett tavaly…..
Vattamás (törölt) 2010.10.18 22:12:14
@Myta: attól függ neked mit jelenti a kínai kifőzde :)
Ez a magyarosítottat, ami tényleg minden harmadik sarkon elérhető, hát az tényleg olyan, amilyen. Ha sikerül eléggé összebarátkozni a tulajjal/szakáccsal, ők is beismerik, hogy ez nem kínai, legfeljebb nyomokban.
Kínait ott kell enni, ahol a vendégek legalább 80%-a kínai. Vagy barátkozz össze a tulajjal/szakáccsal annyira, hogy néha hajlandó legyen egy-egy tál ételt csak a Te kedvedért összedobni. Egészen más ízeket fogsz találni.
Nagyon régen még legendás volt a Gundel, jó ideje már nem az. Hogy mi lehet egy patinás márka szétrohadásának az oka, az gyönyörűen látszik Péter példáján. Olvasónk barátja a Gundelhez tartozó, azzal szomszédos Bagolyvár étteremben evett, majd jattolás után jött rá a…..
Vattamás (törölt) 2010.10.18 14:23:06
Nagyon jól viselkedhetett előző életeiben Mukesh Ambani, India leggazdagabb embere, hiszen karmája (és a Forbes szerkesztői szerint) 2014-re ő lesz a világ legvagyonosabb milliárosa. A 29 milliárd dollárjával jelenleg negyedik leggazdagabb, gonosz jóllakott napközis külsejű Ambani…..
Vattamás (törölt) 2010.10.15 13:15:30
Számos milliárdossal ellentétben Roman Ambramovics egy pillanatig sem szerénykedik, ha pénzszórásról van szó. A világ majdnem legnagyobb jachtjának tulajdonosa ezúttal sem hazudtolta meg magát: most éppen egy saját nightclubot épített a csajának és annak barátnőinek, hiszen kell…..
Ismét füstöltek a számológépek a Forbes szerkesztőségében, amikor aktualizálták a leggazdagabb négyszáz amerikait csokorba szedő listájukat. Látszólag semmi izgalmas nem történt, hiszen a listát - akárcsak az elmúlt 16 (!!!) évben - idén is Bill Gates vezeti. Mr. Microsoft…..
A napokban volt hír az Indexen, hogy illegális élelmiszerfeldolgozón ütöttek rajta a hatóságok, s ez a feldolgozó kínai büféknek szállított be. Az üzemből éppen távozott egy jármű, melyen feldolgozott élelmiszer volt, s bónuszként a megrendelő kínai büfék nevével és…..
Hölgyeim és uraim: íme a tökéletes burzsuj lakás! Igen, tudom, hogy nagy szavak ezek, mégsem tudok ellenállni a késztetésnek, hogy így aposztrofáljam a napokban gazdát cserélt laza 1600 négyzetméteres penthouse-t. Az ominózus ingatlan ugyanis nem máshol, mint Monacóban…..
Bár mi személy szerint az iTunes Store-ban hiszünk, egyre több helyről hallani, mennyire jön fel az Android. Éppen ezért úgy gondoltuk, ideje körülnézni kicsit ott is, milyen burzsuj alkalmazásokat találunk. Első körben csalódást nyújt a Market, de persze az is lehet, hogy mi…..
Jól tudjuk, hogy Amerikában komoly hagyománya van  gazdagok jótékonykodásának, ami gyakran nem több egyszerű PR-fogásnál, azonban így is valódi segítséget nyújt egy-egy nemes cél eléréséhez. A nagy jótékonykodóként ismert Bill Gates és Warren Buffett mellé most a…..
Vattamás (törölt) 2010.07.20 23:11:56
Ezzel a jelszóval készített tripla címlapot a német férfi életmód és stílusmagazin a Geil. A magazin már a piacra lépéskor felhívta magára a figyelmet, hiszen se autókat se meztelen nőket nem tartalmaz mégis elmondásuk szeirnt a valódi férfi a célcsoport. Utazási, életmód…..
Kicsit gonoszan úgyis mondhatjuk, hogy a nyugati ízlés és a keleti ízléstelenség, de hát minden nézőpont kérdése. A francia Hermés új, Marc Berthier formatervező által jegyzett szögletes órája mindenesetre gyönyörű darab, könnyed, laza, mégis férfias, titán háza és zafír…..
Vattamás (törölt) 2010.07.02 19:04:40
Aprócska észrevétel, hogy azért ez a hal nem egy átlagos ponty, hanem díszponyt és nem a sárban fickándozik, hanem a sáros tócsában (vö. partra vetett hal :), Egyébként ennek a halnak ez a természetes élőhelye, lassú folyású vagy álló vízek, nem kevés hodalékkal. Pl. a tenyésztőknek olyan tavakat célszerű csinálni, amelyben 40%(!!!) az iszaptartalom.

Az óra neve: Koi in a muddy pond, a sár pedig lényegében egy speckó fa gyantájából, nedvéből készül (Japanese Lacquer Tree).

Maga a hal sem öncélú témaválasztás, egy kis info a Terebessről:
"A japán díszponty – japánul nishikigoi, a magyar szaknyelv a koi elnevezést használja - a legrégebben háziasított halfajunk, a ponty egyik színes változata, hidegvízi díszhal. [...] Tenyésztése terén Japán a vezető hatalom, itt hasonló kultusza van, mint hazánkban a kutya- és macskatartásnak. A koi a japánok egyik szimbolikus jelleggel bíró, egyik legnépszerűbb háziállata: a siker, a szerencse és a hosszú élet szimbóluma. Japánban minden évben óriási érdeklődés kíséri, az ún. koi-show-kat, ahol a tenyésztők bemutatják legszebb példányaikat, és a győzteseket nagy tisztelet és megbecsülés övezi."

Már többször szóvá akartam tenni, bár végül is a Ti blogotok, azt írtok, amit akartok, de az, hogy valami nektek nem tetszik, nem feltétlen jelenti azt, hogy az valóban ronda, csúnya, ocsmány, stb. Csak nem nektek készült :)
Az igazi burzsujok sosem viselnek öltönyt, az csak azok sajátja, akik a gazdagságért tepernek, tartja a mondás. Ha ez ebben a formában nem is állja meg a helyét, aki látott már aligérettségizett pénzügyi tanácsadót, tudja, hogy van benne valami. Ugyanakkor megnyugtathatjuk azokat,…..