Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Harald_Hardrada

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
w Kompország vitorlát bont 2010.12.28 06:38:00
Néhány nap múlva már jól teszi, aki sosemvolt országok beteg, korrupt és ostoba kormányáról értekezik, ha véleményt akar nyilvánítani. Hiába a vigasztalás, miszerint nem is biztos, hogy olyan durva lesz, mint amilyen lehetne. Senki sem szeretné, ha rajta bizonyítanák be, hogy de,…..
Egy fotókiállításnak – főleg -, ha ott aktokat tesznek közszemlére, le kell ülepednie, mire a befogadó valóban képessé válik tovább gondolkodni a látottakról. Így volt ez legalábbis Aknay Csaba „The Woman Is…” című fotókiállítását követően is.…..
   Most, hogy a dolog aktuálpolitikai tartalma lecsengett, érdemes szakmai szempontból elemezni, mi történt a Parlamentben Schiffer András december 12-i beszéde alatt. Azoknak, akik pártszimpátiájuk alapján hajlamosak megítélni a dolgokat, javaslom, vegyék le a hangot. A…..
Először térképezd fel a helyzetet, milyen gépet kaptál: teljesen üres, nincs rajta egy darab program se, van rajta valami szöveges akármi (pl. FreeDOS), Windows van rajta, régi telepítés, újra kéne installálni, Windows van rajta, gyári telepítés (tele egy…..
Harald_Hardrada 2010.12.27 01:03:02
@Knorr: hülye vagy, ne erőltesd. én is xt-n használtam először nortont de mára leszoktam róla mert jó a windows-os ráadásul ingyenes
Harald_Hardrada 2010.12.27 07:27:51
@Knorr: jó akkor verd ki a faszodat a TC re hülyegyerek
Lankadni látszik az oligarchák ellen éppen csak nemrégiben megkezdett kormányzati küzdelem. Sőt, a légügyi törvény suttyomban áterőltetett módosításával éppen a - nyilván egyetlen offshore céggel sem rendelkező, talpig becsületes, nem a spekulációk, hanem a termelő munka…..
Nagy magyar analitikusokat idézünk meg Geréb Ágiért. A szerző részt vett a Gerébért szervezett demonstrációkon, és analitikusan értelmezi ’a születésnek’ ezt a mai magyar drámáját, félelmünket a születéstől, a szüléstől és a sorstól. Geréb Ágnes nemzeti…..
Harald_Hardrada 2010.12.26 16:53:18
@régimotoros: szabad és legitim választás hogy a drágább kék vagy az olcsóbb piros kisestélyiben jelensz-e meg bálon.
de mivel mo. szabad ország úgy szülhetsz ahogy szabad, vagyis teljes orvosi kontrol mellett ami a gyereknek kétségkívül a legjobb
és mivel minden anyuka a gyerekének a legjobbat szeretné szépen befogja a pofáját és bevonul a kórházba szülni.
geréb meg egy este beesik a liftaknába egy kétemeletes házikóba ahol nincs is lift és kitöri a nyakát
Harald_Hardrada 2010.12.26 18:19:26
@szakállasbácsi: "de például a szülés olyan elementáris erejű, hogy akkor is lezajlik, ha a vajúdás közben az anya életét veszíti"

papa, ez nem az ALIEN c. sci-fi sorozat hanem az élet, vagy hogy képzelted az anya halála utáni szülést? xDDD
Belsőség Túl sok erőszak 2010.12.25 14:20:00
Rendes autóbuzi az alábbi képekkel úgy van, mint csemetéiket féltő szülők az akciófilmekkel. Ott indokolatlan mennyiségben ölnek embert, itt hasonlóan szívfájdító módon préselnek össze vadonatúj Toyotákat. Nem való ez rendes férfiember szemének.  Most kellene…..
Harald_Hardrada 2010.12.26 00:21:06
@pappito: felügyeli...
Ezt a szép karácsonyi történetet találtam nektek (nem.) (Szerintetek ez igaz lehet?) SZENTESTE NEM LESZ ORGIA @ 400 Nevem teljes elhallgatásával szeretném küldeni Nektek ezt a sztorit: Sziasztok!* *Nem is tudom, hol kezdjem, de okosabb a legelején, aztán ahogy jön. Két éve jártam…..
Harald_Hardrada 2010.12.23 20:04:49
  Évet értékel szerkesztőségünk. Nem egy közösen megfogalmazott cikkben tesszük ezt (eltérő nézeteink, felfogásunk miatt ez nehezen is menne), hanem együttes posztokban, amelyekben minden évértékelésre kapható szerzőtársunk elmondja a maga véleményét a 2010-es évről,…..
(MTI/dpa) Élő tévéadásban leseggfejezte és hülye állatnak nevezte az őt interjúvoló riportert Bertel Haarder dán belügyi és egészségügyi miniszter, s dühkitörése - akaratán kívül - szupersláger lett az interneten. Ha valaki tud dánul, és feliratozná nekünk a videót, azt…..
Harald_Hardrada 2010.12.22 11:15:45
@bandos: nah jó ilyen a hazai riporterek lojális konstruktiv kritikai attitűdjével nem lehetséges:-)
Brutális infografikát közölt a Bungie honlapján a multira kihegyezett Halo: Reachről, tele érdekes adatokkal. Nem másoljuk ide, mert hosszú és szétnyúzná a blogot, meg úgysem látszana kicsiben. Lent van egy kis részlet belőle, akit érdekel, kattintson rá a teljes verzióért. Pár…..
Harald_Hardrada 2010.12.20 23:38:29
@Bloooo: idióták mi? ha én wow meg cs helyett tanultam volna, ma még komoly állásom is lehetne xD
Sziasztok! Amíg mások karácsonyra 13. havi bért, bónuszt stb kapnak addig minket meg kiraktak az utcára.Egy elektronikai cégnél dolgoztam Nagykőrösön. A cégnek vannak saját úgynevezett céges dolgozói és vállalkozós dolgozói akik csak kölcsönzött munkaerők. Én is ilyen…..