Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Illango

5 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szigorúan véve 7 éve kezdtünk a mezőgazdasággal foglalkozni, amikor hazahoztuk a hátsó udvarba egyszem lovunkat, szereztünk mellé pár csirkét társnak, ezzel megalapozva az állattenyésztés részt. Rá két évre vettük meg a "birtokot", amit rögtön bevetettünk lucernával. Ebből van most a…..
Nem szeretem, amikor azt mondják, hogy a ló büdös, meg hogy "csak egy állat". Nem, a ló több ennél. Délelőtt kimentünk Pistivel lovagolni, a régi szemétteleptől egészen a Csák-tanyáig, majd vissza, cikk-cakkban a városban. Igaz, hogy mindkét ló 3 éves csikó, és még…..
 Végre megvan (vagy legalábbis folyamatban) életem első blogja. Mondjuk még nem tökéletes, de legalább már van háttérképem, megtaláltam, hogy hol lehet bejegyzést írni, van idézetem és tudom a blogom linkjét. Azért ez se semmi. Kezdjük a nagybátyám kedvenc…..
Illango 2011.12.14 17:40:37
@BlogMaster: Köszönöm, kicsit elhanyagoltam a blogot, de majd felturbózom magam! :)
Pár napja mami éppen kint etetett, amikor látta, hogy a garázsban lévő szekrényen van a kis japán kakas, Zoli. Nem is törődött volna vele, de egyszer csak Zoli le akart repülni, de csak a szekrény közepéig jutott, ugyanis a lába felakadt egy foszladozó zsákban. Vergődött 4-5…..
 Reggel áthívtuk a szomszéd "fogdmegjét", vagyis Sanyit, a munkásembert, hogy faragja be a karácsonyfát, hordjon fel fát a teraszra, fordítsa fel a zabos zsákot :D, stb... Még mielőtt hozzáfogott volna a faragáshoz, ki kellett vinnem egy kanna vizet, hogy lemossa a fa…..