Adatok
paruchan
0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A Mandiner, a Jobbklikk, a Mos Maiorum és a Konzervatórium szerkesztőinek közös nyilatkozata. Szűkszavúak leszünk, mert ez ügyben szinte már mindent leírtak: a köztársasági elnöknek le kell mondania. Schmitt Pált kiváló sportemberként, olimpiai…..
Kezdjük rögtön egy fontos megállapítással: Az ÁSZ jelentés a BKV-ról az ügyészségen landolt, reméljük lesz belőle nyomozás, mert most már tényleg elég volt, hogy D. Gábor éli a boldog budakeszi nyugdíjasok életét. A jelentés a következőt állapította meg: 2002-2010…..
Az ünnepi szezonra jelentek meg ezek a cipők a Nike-tól. Nekünk tetszik az irány, amerre a Nike elmozdult ezekkel a cipőkkel! Egyszerűek, szépek, letisztultak, de hogy harmonikusak-e, abban nem vagyunk biztosak. Azt sem annyira értem, hogy mitől lesz a bőr rajtuk prémium, de tény, hogy…..
Az óravisszatekergetés lassan nemzeti sport. Hétvégi hírünk és az azt megelőző publikáció eléggé felkavarta az állóvizet, de valahol ez is volt a cél. Semmi nem véletlen, rajta vagyunk a témán, ahogy azt az ATV reggeli műsorában is láthatták. (A képre kattintva az ATV…..
Régi közhely és kedves népszokás, hogy nálunk, ha lehull az első ötcentis hó, megáll az élet, megszűnik a közlekedés, kihirdetik a szükségállapotot és az ellenzékre hivatkoznak. Odaát mindez kissé másképpen van:
Japán, Honsu szigete
A fenti kép - azonkívül, hogy…..
paruchan
2011.01.01 09:18:43
@Yasashi Tanuki:
Nálad van a 10 pont. Az "arbaito", ahogy ott mondják most már bizonyos területeken 40-50%-ot is kitesz. Amikor a gazdasági válság bekövetkezett a nagy cégek (én elsősorban az autóipart ismerem), pillanat alatt leépítették a dolgozóik jelentős részét azzal az egyszerű lépéssel, hogy nem hosszabbították meg a szerződéseket. Az "arbaito" nem kinál semmi olyan előnyt, amivel a rendes állományban lévő dolgozók bírnak. Ilyen pl. a bónuszfizetés, a cég által fizetett nyugdíj, a végkielégítés. Ilyen szempontból a japán cégek kegyetlenebbül tudnak elbánni a felesleges létszámmal, és ezt csuklás nélkül meg is tették, teszik. Ezenkívül a japánok igazán magas redundanciával dolgoznak, ez azt jelenti, hogy egy adott feladatra legalább kétszer, vagy még többször annyi embert foglalkoztatnak, mint pl. Európában, vagy az USA-ban. Ez szép és jó addig, amíg működik, mert több időt tudnak fordítani a részletekre, stb... De ha egyszer nem működik, akkor az utcára is kétszer-háromszor annyi ember kerül. Lásd Toyota, JAL, egyéb mammutvállalatok. De mint mindent, ezt is iszonyú fegyelmezettséggel viselték... Japánra könnyen rámondjuk, hogy hülyeország, betegország, de ha összességében vesszük, egy nagyon élhető hely a Földön, ahol az emberekben még mindig megvan a másik iránti tisztelet és megbecsülés. Visszamennék...

A gond csak az, hogy ha – teszem azt – nem állnának ott és nem igazoltatnának, amit mi természetesen nettó basztatásként fogunk fel, nem szednék ki a mattrészeg, bekokózott Stohl Bucikat sem a forgalomból, akik aztán vígan kacsáznának fel-alá a városban,…..
paruchan
2010.12.19 20:43:05
@SquareWire: általánosítani nem lehet, sajnálatos, hogy ilyen rendőrök is vannak. Velem rendőr eddig egyszer volt nagyon bunkó, pedig én kérdeztem tőle útirányról. Az kb. úgy beszélt velem, mint akit a seggéből rángatott elő. Valószínűleg azért (is), mert ott volt vele egy gyakorlaton lévő újonc és úgy gondolta, hogy így lehet tekintélyt szerezni.
Más: Moszkva téren próbáltam megfordulni a buszoknak kialakított "téren", mindezt céges autóval. Tudtam, hogy nem lehet, de... Hát persze egy rendőrautó állt a takarásban, nyílván le is intett. Ott vitatkozni nem lehetett, nem is volt miért. Pénz nem volt nálam, maradt volna a feljelentés. Egy idősebb főtörzs volt az intézkedő, rádiózott, ellenőrzött, irogatott, stb. Aztán elzavart azzal, hogy ma már nem autókázzak, hanem menjek haza. Mindezt nem bunkón... Biztos nem volt kedve a papírmunkához.
Más 2: 1990-es évek elején történt. Családi ismerősünk rendőr volt, engem pedig nagyon érdekelt, hogy mit is csinálnak ők. Elvittek egy éjszakai szolgálatra magukkal, ahol többek között ittas vezetőkre is kellett "vadászniuk". Hát találtak is rendesen belőlük. Az egyikük úgy próbált velük egyezkedni, hogy most lerakja az autót és hazamegy tömegközlekedéssel. Indok: ő egy öregek otthonának a dolgozója és most mi lesz, ki fog az idős embereknek ételt és stb.-t szállítani, ő ugyanis ott sofőr. Ez vagy igaz volt, vagy nem, de
1) Nem durva egy kissé, hogy egy hivatásos (vagy kvázi-hivatásos) sofőr ittasan ül autóba?
2) Ha engem, vagy családomat egy ittas vezető keverne bajba, balesetet okozva, ott nem ismernék pardont. Mindent megtennék, hogy a maximális kiszabható büntetést kapja, noha ez nem rajtam múlik. Persze egy rögtönzött vérvizsgálat sem rossz megoldás, én megvizsgáltatnám mind az 5-7 liter vérét, hogy biztos minden alkohol kimutatható legyen.

2010.12.19 20:55:57
@kölcsönzős: Sajnos minden szavad igaz. Pucolni kell, aki csak teheti, de nagy kár érte... Itt tisztességgel, tehetséggel nem jut előbbre az ember. Pedig kb. 10% az, aki a többi 90%-nak megkeseríti az életét, csak az a 90% tudja, hogy kuss a neve, vagy akkora birka, hogy inkább csak csendben béget egy kicsit. Akkor, menjünk???
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
1) Elismert sportolóból vált politikussá. A politikusoknak pedig kivétel nélkül az az ismérvük, hogy még a kötőszavaik sem igazak. Smici Pál is jó követőjükké vált.
2) Általában a magyar ember sokat akar, többnek akar látszani annál, mint amiben tényleg jó. Nem ismerjük a határokat... Kellett a doktori cím, noha nem származott belőle előny. Legalábbis ezt mondja. Innen pedig az 1-es pont lép életbe...